1. FEJEZET

Uniós segítség Ukrajnának

Lidija és egy, a kabátja ujján látható európai zászló segítségével azonosítható uniós humanitárius segítő egy hófedte, megrongálódott területen áll, egymás kezét fogják és beszélgetnek. Képaláírás megtekintése
Egy uniós humanitárius segítő találkozása a 69 éves Lidijával, aki arra kényszerült, hogy fiával és unokájával elmeneküljön az észak-ukrajnai falujukban zajló harcok elől. Amikor visszatértek otthonukba, azt súlyosan megrongálódott állapotban találták. Humanitárius partnerével, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatalával együtt az EU segített abban, hogy az épület új tetőt kapjon, és lecseréljék a betört ablakokat. Horenka, Kijevi terület, Ukrajna, 2024. január 23.

Az Európai Unió továbbra is elkötelezetten támogatja Ukrajnát Oroszország provokáció nélkül indított, indokolatlan katonai agressziójával és Ukrajna területének annektálására irányuló jogellenes kísérleteivel szemben. Az EU segíti Ukrajna védekezését az agresszióval szemben, pénzügyi támogatást nyújt az országnak, és kiemelt szerepet vállal annak helyreállításában, újjáépítésében és korszerűsítésében, elősegítve egy zöld, digitális és inkluzív gazdaság felépítését. Emellett támogatja Ukrajnának az uniós tagság irányába mutató reformtörekvéseit, valamint az ukrán gazdaság és az uniós egységes piac közötti nagyobb összhang megteremtését. Az EU 2024-ben is folyamatos politikai, pénzügyi, humanitárius és katonai támogatást biztosított Ukrajnának. Továbbra is a nemzetközi joggal – így többek között az ENSZ Alapokmányának elveivel – összhangban álló, igazságos és tartós béke megteremtéséért munkálkodik, amely garantálja Ukrajna szuverenitását, függetlenségét és területi integritását.

Pénzügyi támogatás

Az EU Oroszország agressziós háborújának kezdete óta elkötelezetten támogatja Ukrajnát. Elfogadta az ukrán gazdaság stabilizálását szolgáló rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatási csomagokat - megnyitás új lapon, az ország megsegítésének szolgálatába állította a katonai és védelmi támogatást biztosító Európai Békekeretet - megnyitás új lapon, és célzott katonai kiképzési missziókat indított, gyors fellépésével biztosítva, hogy Ukrajna megkapja a sürgősen szükséges pénzügyi és katonai támogatást.

2024-ben az EU azt a célt tűzte ki, hogy e támogatásra építve átfogóbb, hosszú távú segítségnyújtást garantáljon Ukrajnának. Az országnak jelenleg kettős kihívással kell megbirkóznia: egyfelől újjá kell építenie gazdaságát és infrastruktúráját, másfelől végre kell hajtania az uniós csatlakozás előkészítéséhez szükséges reformokat (lásd a 8. fejezetet). Tekintettel arra, hogy mind az újjáépítés, mind az uniós csatlakozáshoz szükséges reformok összetett feladatot jelentenek, egyértelműen szükség van tartós és strukturált uniós támogatásra. E célból hozta létre az EU az ún. Ukrajna-eszközt - megnyitás új lapon, hogy 2024 és 2027 között akár 50 milliárd euró összegű, stabil és kiszámítható pénzügyi támogatást tudjon nyújtani Ukrajnának.

Az Ukrajna-eszköz bizonyítja az EU elkötelezettségét Ukrajna rezilienciájának megerősítése, helyreállításának támogatása, valamint fenntartható fejlődésének és az uniós tagság felé vezető útjának segítése iránt. Az eszköz keretében az EU 2024-ben 16,5 milliárd eurót folyósított Ukrajna állami költségvetésének a közszférabeli bérek, a nyugdíjak és alapvető közszolgáltatások finanszírozására, és további 19,6 milliárd eurót mozgósított a három pilléren keresztül.

Az Ukrajna-eszköz

AZ UKRAJNA-TERV

Hozzájárulás az ukrán állam pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez a makroszintű pénzügyi stabilitás fenntartása érdekében, egyúttal támogatva az ország helyreállítását, újjáépítését és korszerűsítését célzó reformokat és beruházásokat. A források negyedévente kerülnek folyósításra az Ukrajna-tervben - megnyitás új lapon meghatározott ágazati és strukturális reformok és beruházások sikeres teljesítése alapján.

AZ UKRAJNA SZÁMÁRA FENNTARTOTT BERUHÁZÁSI KERET

Az Ukrajna helyreállítását és újjáépítését szolgáló köz- és magánberuházások vonzása és mozgósítása az Ukrajna számára fenntartott beruházási kereten - megnyitás új lapon keresztül (lásd alább az „Ukrajna újjáépítése” című szakaszt).

SEGÍTSÉGNYÚJTÁSI PROGRAMOK

Ukrajna uniós jogszabályokhoz és rendelkezésekhez való igazodásának megkönnyítését szolgáló technikai segítségnyújtás és támogatási intézkedések.

Az Ukrajna-eszköz fő célkitűzései a következők:

  • a helyreállítás, az újjáépítés és a modernizáció támogatása az infrastruktúra újjáépítése, az ukrán gazdaság újjáélesztése és a társadalmi reziliencia fokozása révén;
  • az uniós csatlakozást előkészítő ukrán reformok támogatása, segítségnyújtás és ösztönzők révén segítve elő mindazokat a reformokat, amelyek megkönnyítik Ukrajna igazodását az uniós normákhoz és értékekhez;
  • a finanszírozási szükségletek támogatása, biztosítva az alapvető szolgáltatásokat a háború és a gazdasági nehézségek közepette is;
  • beruházások mozgósítása, elősegítve a gyors gazdasági fellendülést és a fenntartható növekedést megalapozó tőkebeáramlást, amely lefekteti a hosszú távú jólét alapjait;
  • az ukrán társadalom támogatása az intézmények és az egyének rezilienciájának megerősítése, a háború humanitárius hatásának enyhítése, valamint az ukrán társadalom kohéziójának és inkluzivitásának előmozdítása révén.

Az Ukrajna-eszköz által nyújtott pénzügyi támogatáson túl októberben elfogadásra került egy intézkedéscsomag - megnyitás új lapon, amely a G7-ek Fasanoban (Puglia, Olaszország) tartott csúcstalálkozóján az EU és G7-partnerei által tett kötelezettségvállalásnak - megnyitás új lapon megfelelően újabb 45 milliárd eurónyi hitelt biztosít Ukrajnának. A többi G7-partner hozzájárulásai nyomán az EU megerősítette, hogy a 45 milliárd eurós összeghez hozzájárulva hitel formájában 18,1 milliárd euró összegű makroszintű pénzügyi támogatást nyújt. E hitelek visszafizetésére az Orosz Központi Bank immobilizált eszközeiből származó rendkívüli bevételekből kerül majd sor.

2024 végéig az EU és tagállamai Oroszország teljes körű inváziójának kezdete óta több mint 130 milliárd eurónyi gazdasági, humanitárius és katonai támogatást nyújtottak Ukrajnának és az ukrán népnek.

Az Ukrajnának és az ukrán népnek nyújtott támogatás (2022–2024)

A sávdiagram az Ukrajnának és az ukrán népnek 2022 és 2024 között nyújtott teljes pénzügyi támogatás megoszlását mutatja.

Az Ukrajnának és az ukrán népnek 2022 és 2024 között nyújtott, összesen több mint 130 milliárd euró összegű támogatásból az Unió több mint 64,3 milliárd eurót különített el pénzügyi, gazdasági és humanitárius támogatás céljára, 47,3 milliárd eurót katonai támogatásra, és 17 milliárd euró összeget bocsátott a tagállamok rendelkezésére a háború elől menekülők megsegítésére, 1,5 milliárd euró pedig az immobilizált orosz vagyoni eszközök hozamaiból származik.

Katonai támogatás

Amellett, hogy katonai felszereléseket adnak át Ukrajnának, az EU és a tagállamok katonai kiképzéssel is segítik az országot. Az Európai Unió Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtási missziójának - megnyitás új lapon célja, hogy megerősítse az ukrán fegyveres erők Ukrajna területi integritásának megvédésére való képességét. A misszió a hasonlóan gondolkodó nemzetközi partnerekkel szorosan együttműködve kiképzési támogatást biztosít az ukrán fegyveres erőknek. Valamennyi tevékenységére az EU területén kerül sor. Eddig 24 tagállam ajánlott fel képzési modulokat és személyzetet, több mint 65 000 ukrán katona kiképzéséhez járulva hozzá.

2024 folyamán az EU megerősítette az Ukrajnával folytatott védelmi együttműködést is. Májusban megrendezésre került az EU-Ukrajna védelmi ipari fórum - megnyitás új lapon, az új európai védelmi ipari stratégia - megnyitás új lapon egyik első konkrét eredményeként. Emellett szeptemberben megkezdte tevékenységét Ukrajnában a kijevi uniós védelmi innovációs iroda - megnyitás új lapon. A cél az EU és Ukrajna védelmi ipara közötti, határokon átnyúló együttműködés előmozdítása és kapcsolatuk szorosabbra fűzése.

Josep Borrell az egyenruhájuk ujján ukrán országjelzést viselő katonákhoz beszél; a háttérben kíváncsi szemlélők.
Josep Borrell, az Unió akkori külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság Európa globális szerepének erősítéséért felelős alelnöke (középen), meglátogatja azt a létesítményt, ahol az Európai Unió ukrajnai tanácsadó missziója és a Belügyminisztérium kötelékébe tartozó Nemzeti Egyetem működik, Kijev, Ukrajna, 2024. február 6.

Humanitárius és polgári védelmi segítségnyújtás Ukrajnának

Az uniós humanitárius segítségnyújtás készpénz, polgári védelmi eszközök, egészségügyi ellátás, menedékhelyek és téli szükségszállások, egészségügyi felszerelések, élelmiszer, víz, aknamentesítési felszerelések és képzés, valamint oktatás formájában támogatja az ukrán népet.

E segítségnyújtási keret további 100 millió euró összegű humanitárius finanszírozással bővült, amelyet az EU július óta bocsát Ukrajna rendelkezésére. Ennek nagy része arra szolgál, hogy segítse a legkiszolgáltatottabbakat a télre való felkészülésben.

Szakértői becslések szerint az Ukrajna energetikai infrastruktúrája ellen 2024-ben elkövetett támadások mintegy 9 gigawatt energiatermelési kapacitás elvesztését eredményezték, ami Ukrajna esetében a téli időszak átvészeléséhez szükséges teljes mennyiség felét teszi ki. Az áramellátás fenntartása érdekében az EU mintegy 100 millió eurót bocsátott rendelkezésre - megnyitás új lapon az energetikai infrastruktúra javítására, és több mint 2 gigawatt villamos energiát exportált Ukrajnába. Ezt az összeget az Orosz Központi Bank EU-ban immobilizált eszközeiből származó rendkívüli bevételek fogják fedezni. (Az Ukrajna energiabiztonságához való uniós hozzájárulással kapcsolatos további információkért lásd alább az „Ukrajna újjáépítése” című szakaszt.)

Egy, a kabátja hátán látható európai zászló és „People in Need” logó alapján azonosítható humanitárius segítő figyeli, amint két férfi kirakodja a segélyszállítmányokat egy kamionból egy iszapos területen.
Az EU humanitárius partnereivel, például a People in Need cseh nem kormányzati szervezettel együtt életmentő segítséget nyújtott Ukrajna legkiszolgáltatottabb közösségeinek a fagyos téli hónapok alatt, Vozdvizsenyka, Donyecki terület, Ukrajna, 2024. február 2. © People in Need
Ursula von der Leyen és Volodimir Zelenszkij pulpitusok mögött állnak egymás felé fordulva, mögöttük európai és ukrán zászlók.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (balra) 2024. szeptember 20-án Kijevbe (Ukrajna) látogatott - megnyitás új lapon, ahol találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel (jobbra), hogy megvitassák az országnak nyújtandó uniós támogatást a 2024–2025-ös tél kihívásaira való felkészülés érdekében, mert az infrastruktúra orosz bombázása miatt energiahiányra kellett számítani. A Bizottság elnöke bejelentette, hogy az EU segíteni fogja Ukrajnát a szóban forgó légicsapások által okozott károk helyreállításában, és villamos energiát exportál az országba, amely Ukrajna téli energiaszükségletének mintegy 25%-át fogja fedezni.

Az uniós polgári védelmi mechanizmuson - megnyitás új lapon keresztül mind a 27 uniós tagállam, valamint hat nem uniós ország ajánlott fel természetbeni támogatást, az egészségügyi felszerelésektől kezdve a járművekig és az energetikai berendezésekig.

A mechanizmuson keresztül felajánlott adományok eddig a következők voltak:

  • több mint 9,9 millió LED-izzó;
  • több mint 360 000 vészhelyzeti energiaellátási eszköz, köztük:
    • 3473 transzformátor,
    • öt autotranszformátor és
    • 8809 áramfejlesztő.

Emellett aknamentesítési berendezések és tűzoltóautók is érkeztek a mechanizmus keretében. Az EU rescEU - megnyitás új lapon vészhelyzeti készleteivel együtt további orvosi felszerelések és energetikai segítség is eljutott Ukrajnába.

A kritikus fontosságú termékek hatékony elosztása érdekében az EU logisztikai központokat hozott létre Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában. Eddig több mint 152 000 tonna adomány került kiosztásra.

Egy aknamentesítő felszerelést viselő nő fémdetektort tart a kezében egy földúton. Körülötte elszórtan fák és bokrok.
Egy volt ukrán bankár, aki jelenleg aknamentesítéssel foglalkozik és technikai beavatkozást nem igénylő felméréseket végez, Mikolajivi terület, Ukrajna, 2024. © Danish Church Aid

Az EU emellett koordinálja a sürgős kezelésre szoruló ukrán betegek egészségügyi evakuálását. Eddig közel 4000 beteg részesült szakellátásban 22 országban.

A humanitárius segítségnyújtás túlmutat az adományokon és a pénzügyi támogatáson. Az EU ukrajnai humanitárius irodái kulcsszerepet játszanak a különböző humanitárius szervezetek közötti koordináció és információmegosztás elősegítésében. Az uniós humanitárius szakértők emellett rendszeres helyszíni missziókat hajtanak végre szinte valamennyi érintett régióban, hogy felmérjék a szükségleteket és nyomon kövessék az uniós finanszírozású kezdeményezéseket. Az ukrajnai Harkivban az EU partnerei jelen vannak a helyszínen, és létfontosságú segítséget nyújtanak a támadások elől menekülőknek, például készpénz, ivóvíz és meleg ruházat formájában.

Egy nő megpuszil egy hordágyon fekvő, orvosi berendezésekkel és katéterekkel kezelt kisbabát. Körülöttük több egészségügyi dolgozó látható kesztyűben és köpenyben.
A kijevi Ohmatdit gyermekkórház elleni orosz rakétatámadást követően az EU koordinálta a veszélyeztetett gyermekek Európába történő evakuálását, Kijev, Ukrajna, 2024. július 18. © WHO

Európa-szerte kezelt ukrán betegek

  • Ausztria
    • Kezelt betegek száma: 93
  • Belgium
    • Kezelt betegek száma: 47
  • Csehország
    • Kezelt betegek száma: 32
  • Németország
    • Kezelt betegek száma: 1302
  • Dánia
    • Kezelt betegek száma: 201
  • Észtország
    • Kezelt betegek száma: 1
  • Spanyolország
    • Kezelt betegek száma: 265
  • Finnország
    • Kezelt betegek száma: 40
  • Franciaország
    • Kezelt betegek száma: 156
  • Horvátország
    • Kezelt betegek száma: 41
  • Magyarország
    • Kezelt betegek száma: 7
  • Írország
    • Kezelt betegek száma: 28
  • Olaszország
    • Kezelt betegek száma: 111
  • Litvánia
    • Kezelt betegek száma: 314
  • Luxemburg
    • Kezelt betegek száma: 2
  • Moldova
    • Egészségügyi okból evakuáltak száma: 45
  • Hollandia
    • Kezelt betegek száma: 299
  • Norvégia
    • Kezelt betegek száma: 429
  • Lengyelország
    • Egészségügyi okból evakuáltak száma: 219
    • Kezelt betegek száma: 370
  • Portugália
    • Kezelt betegek száma: 8
  • Ukrajna
    • Egészségügyi okból evakuáltak száma: 3725
  • Románia
    • Kezelt betegek száma: 14
  • Svédország
    • Kezelt betegek száma: 214
  • Szlovénia
    • Kezelt betegek száma: 2
  • Szlovákia
    • Egészségügyi okból evakuáltak száma: 1

Az ukrajnai háború elől menekülők védelme és támogatása

Eddig több mint 4 millió, az ukrajnai háború elől menekülő ember részesült átmeneti védelemben az EU-ban. Júniusban az EU 2026 márciusáig meghosszabbította - megnyitás új lapon ezt a védelmet, amely tartózkodási, egészségügyi ellátási, oktatási és munkavállalási jogokat biztosít a tagállamokban.

A Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége az EU-val partnerségben látja el a háború miatt lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek változó mentális egészségügyi szükségleteit. Ez a segítségnyújtás számos különböző formáját jelenti, a pszichológiai és szociális problémákkal küzdő gyermekeket segítő bulgáriai szolgálatoktól kezdve a dániai befogadó osztályokban nyújtott pszichológiai támogató tevékenységekig, vagy éppen a lakóhelyüket elhagyni kényszerült diákokat támogató tanárok horvátországi képzéséig. A Vöröskereszt emellett több mint 4000 főt képezett ki pszichológiai elsősegély nyújtására Ukrajnában.

VIDEÓ: A 12 éves Denisz arról álmodik, hogy pszichológus lesz, de az ukrajnai iskoláját bezárták. Az EU és az UNICEF partnerségének köszönhetően online folytathatja a tanulást. © UNICEF

A nemzeti hatóságok Unió-szerte hatalmas erőfeszítéseket tettek azért, hogy támogassák a lakóhelyüket elhagyni kényszerült tanulók beilleszkedését az oktatás és képzés valamennyi szintjén és szektorában. Az Ukrajnából származó gyermekeknek a tagállamok több mint felében kötelező a helyi iskolákba járniuk, és további tagállamok készülnek kötelező beiskoláztatásuk bevezetésére. Becslések szerint a 2023–2024-es tanévben mintegy 700 000 - megnyitás új lapon Ukrajnából érkezett, korábbi lakóhelyének elhagyására kényszerült gyermek iratkozott be az uniós oktatási intézményekbe, a bölcsődétől a felső középfokú oktatásig.

Az Erasmus+ program is támogatja a tagállamokat a lakóhelyüket elhagyni kényszerült ukrán diákok és oktatási szakemberek integrálásában. Ukrajna továbbra is kedvezményezettje az Erasmus+ nemzetközi dimenziójának, melynek keretében 2024-ben első alkalommal az ország ifjúsággal - megnyitás új lapon és sporttal kapcsolatos kapacitásépítési projektjei - megnyitás új lapon is pályázhattak támogatásra. Júniusban az Európai Bizottság közzétette „A lakóhelyüket elhagyni kényszerült, Ukrajnából érkező gyermekek integrációja az uniós oktatási rendszerekbe - megnyitás új lapon” című jelentését.

Az Erasmus+ európai egyetemeknek szóló 2024-es pályázati felhívása - megnyitás új lapon nyomán, amely az egyetemek közötti szövetségek létrehozását és bővítését hivatott elősegíteni, jelenleg hozzávetőlegesen 35 ukrajnai egyetem csatlakozott társult partnerként az európai egyetemek szövetségéhez. A kezdeményezés lehetővé teszi, hogy az érintett egyetemek diákjai és munkatársai különböző európai országokban tanuljanak és dolgozzanak. Emellett az Európai Szolidaritási Testület önkéntességi projekteken - megnyitás új lapon keresztül is támogatott számos, az ukrajnai háború miatt lakóhelyét elhagyni kényszerült személyt.

Tanulók egy osztályteremben, kezükben tankönyvek.
Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújának kezdete óta az EU 1,5 millió tankönyvet bocsátott az ukrán diákok rendelkezésére, Kijev, Ukrajna, 2024. október 31.

További 10 millió euró került elkülönítésre - megnyitás új lapon a lakóhelyüket elhagyni kényszerült ukrán kutatók támogatására a legfőbb uniós kutatási és innovációs finanszírozási program, a Horizont Európa MSCA4Ukraine - megnyitás új lapon ösztöndíjprogramjának keretében. E programnak köszönhetően legalább további 50 kutató dolgozhat kutatási projektjén biztonságos körülmények között az EU-ban és a Horizont Európához társult országokban működő egyetemeken, vállalatoknál, kutatóközpontokban vagy egyéb intézményekben. Ez az összeg kiegészíti az MSCA4Ukraine ösztöndíjprogramra elkülönített, 25 millió eurós keretösszeget, amelyből 125, a háború miatt lakóhelyét elhagyni kényszerült kutató - megnyitás új lapon részesült támogatásban.

Az EU sokat tesz azért is, hogy segítse az ukránok beilleszkedését a tagállamokba. A Technikai Támogatási Eszköznek - megnyitás új lapon köszönhetően például lengyelországi, romániai és szlovákiai városok hosszabb távú stratégiát dolgoznak ki az ukrán menekültcsaládok támogatására. Ez lehetővé teszi, hogy az érintett családok tartósan, megszakítás nélkül hozzáférhessenek az alapvető szolgáltatásokhoz, például az oktatáshoz és a foglalkoztatási lehetőségekhez.

Inna ukrán menekültként egy helyi pékségnél folytathatta szakmai gyakorlatát a dániai Randers városa által indított, az Európai Szociális Alap Plusz által társfinanszírozott inkluzív újrakezdési projekt keretében. Inna mára hivatalosan is a pékség alkalmazásában áll.

Egy lisztes köpenyt viselő nő mosolyog egy pékségben, előtte sütőkocsi frissen sütött lepényekkel.
Inna, egy ukrán menekült, süteményeket készít, Randers, Dánia, 2024. július 1.
A videó bemutatja, hogyan segítette Romániát az Európai Bizottság Technikai Támogatási Eszköze az ukrán menekültek oktatási rendszerbe történő és munkaerőpiaci integrálásában.
VIDEÓ: Romániában a Technikai Támogatási Eszköz egy olyan online platform finanszírozását segítette elő, amely egyablakos ügyintézési pontként működik, ahol az ukrán menekültek közszolgáltatásokat vehetnek igénybe.

Az integráció segítése mellett az EU felismerte annak a fontosságát is, hogy az ukránok rendelkezzenek az átmeneti védelmi jogállással rendelkező uniós lakosokként őket megillető jogok megértéséhez és gyakorlásához szükséges ismeretekkel. 2024-ben az EU célzott kampányt - megnyitás új lapon indított hat tagállamban azzal a céllal, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerült ukránokat tájékoztassa az uniós fogyasztói jogokról. Ez segít garantálni, hogy napi fogyasztói ügyleteik során az uniós polgárokkal egyenlő mértékben részesüljenek a tisztességes bánásmód, a fogyasztóvédelem és az átláthatóság előnyeiben. A kampány másik fő célja az volt, hogy a lakóhelyüket elhagyni kényszerült ukránokat a lakóhelyük szerinti tagállam megfelelő fogyasztói szervezeteihez irányítsa, hogy ezáltal képesek legyenek segítséget kérni és érvényesíteni jogaikat.

Végezetül az EU célja az európai kulturális és nyelvi sokszínűség és örökség megóvása, fejlesztése és előmozdítása, felismerve a kulturális önkifejezés jelentőségét a közösségi érzés és a kölcsönös megértés megteremtésében. Decemberben Ukrajna csatlakozott a Kreatív Európa program - megnyitás új lapon média ágához - megnyitás új lapon, aminek köszönhetően az ukrán filmes és audiovizuális alkotók is hozzáférnek a munkájukhoz szükséges forrásokhoz.

Az EU folytatta a szoros együttműködést Ukrajnával és Moldovával a közlekedési útvonalak javítását szolgáló szolidaritási folyosók - megnyitás új lapon kezdeményezés megvalósítása terén. A szolidaritási folyosók eredetileg azzal a céllal jöttek létre, hogy az ukrán fekete-tengeri kikötőkkel szembeni orosz blokádot megkerülve az ország gabonaexportjának fő kapuiként szolgáljanak, de mára a legkülönfélébb ágazatok kereskedelmét bonyolítják. Lehetővé teszik Ukrajna és Moldova számára, hogy bármilyen típusú árut exportáljanak a világpiacokra, és ugyanakkor biztosítják, hogy a kulcsfontosságú import eljusson Ukrajnába. Hosszú távon kulcsszerepet fognak játszani Ukrajna újjáépítésében és az EU egységes piacába való további integrációjában.

A videó központi témája az EU szolidaritási folyosókra vonatkozó kezdeményezése, amely azáltal támogatja Ukrajnát, hogy a jelenlegi válságban hatékony és fenntartható közlekedési megoldásokkal könnyíti meg a mezőgazdasági termékek kivitelét és az alapvető áruk behozatalát.
VIDEÓ: Működésben a szolidaritási folyosók.

A szolidaritási folyosók részeként az EU a határellenőrzést és a vámhatóságok munkáját segítő berendezéseket is finanszíroz. Júniusban új, uniós forrásból beszerzett mobil rakományátvilágító berendezést - megnyitás új lapon szállítottak a magyar-ukrán határon található csapi átkelőhelyre, amely felgyorsítja az ellenőrzéseket, és csökkenti a tehergépjármű-vezetők és a logisztikai vállalatok várakozási idejét.

A szolidaritási folyosókon túlmenően immár Ukrajnára és Moldovára is kiterjed a transzeurópai közlekedési hálózat - megnyitás új lapon, a tagállamok közötti közlekedési infrastruktúra és összeköttetések javítását célzó kulcsfontosságú uniós kezdeményezés. Ennek köszönhetően immár mindkét ország szervezetei hozzáférnek az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközhöz - megnyitás új lapon, az infrastruktúra-fejlesztés legfőbb uniós finanszírozási mechanizmusához.

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből folyósított 338 millió eurónyi uniós forrásból kilenc projekt segíti az Ukrajnával és Moldovával való akadálytalan, határokon átnyúló összeköttetések kialakítását.

Az EU kedvező kereskedelmi - megnyitás új lapon, fuvarozási és barangolási megállapodások meghosszabbítása révén folytatta Ukrajna támogatását.

Az év során az EU újból meghosszabbította az ukrán exportra vonatkozó behozatali vámok és kvóták felfüggesztését célzó kereskedelemtámogatási intézkedéseket - megnyitás új lapon, ezúttal 2025. június 5-ig.

Tekintettel arra, hogy 2022-ben és 2023-ban jelentősen nőtt egyes ukrajnai mezőgazdasági termékek EU-ba irányuló behozatala, a megújított támogatási intézkedések megerősített védintézkedési mechanizmust tartalmaznak. Ez biztosítja, hogy az uniós piacot, illetve a tagállami piacokat érintő jelentős zavarok esetén gyors korrekciós intézkedéseket lehessen hozni.

Az ukrajnai áruk uniós és világpiacra irányuló exportjának támogatása érdekében júniusban meghosszabbították és aktualizálták az EU és Ukrajna közötti közúti szállítási megállapodást - megnyitás új lapon. A megállapodás jelentősen megkönnyítette az EU és Ukrajna közötti közúti kereskedelmet, ami a háború kezdete óta mindkét gazdaság javát szolgálta. Az EU és Moldova között megkötött hasonló megállapodás ugyancsak meghosszabbításra került - megnyitás új lapon.

A közlekedés területén folytatott együttműködés megerősítését célzó magas szintű párbeszéd kezdődött az EU és Moldova között. A párbeszéd hozzájárul a közlekedési módok közötti összeköttetések megerősítéséhez, és elősegíti, hogy a felek közös eredményeket érjenek el a fenntartható és digitális átállás terén.

Adina Vălean és Szerhij Derkacs egymás mellett állnak dokumentumokkal a kezükben. Mögöttük az európai és az ukrán zászló, a háttérben pedig az Európai Bizottság logója látható.
Adina Vălean közlekedésért felelős akkori európai biztos (jobbra) és Szerhij Derkacs, Ukrajna közösségekért, régiókért és infrastruktúra-fejlesztésért felelős miniszterhelyettese (balra) az EU–Ukrajna közúti megállapodás aláírásakor, Brüsszel, Belgium, 2024. június 20.

Az EU elismeri, hogy az ukrán gazdaság helyreállításához elengedhetetlen az ország újjáépítésének erőteljes támogatása. Az Unió arra törekszik, hogy a források koordinálása Ukrajna, az EU, a G7-országok és más partnerek szerepvállalása mellett hatékony módon történjen. A cél annak biztosítása, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás tervezése és végrehajtása hatékony, koherens, átlátható és inkluzív módon, az erőfeszítések megkettőzésének elkerülésével történjen.

A Világbank „Ukraine – Rapid damage and needs assessment - megnyitás új lapon” (Ukrajna – Gyors kár- és igényfelmérés) című, 2024 februárjában közzétett jelentése szerint Ukrajna újjáépítése és helyreállítása a következő évtizedben 486 milliárd dollárba fog kerülni. A legsürgetőbb igények a lakhatás, a közlekedés, a kereskedelem és az ipar, a mezőgazdaság, az energia, a szociális védelem és a megélhetés védelme terén jelentkeznek.

A kihívásokkal teli körülmények ellenére az ukrán gazdaság 2023-ban 5%-os növekedést ért el. Az alapforgatókönyv szerinti előrejelzések - PDF-fájl – megnyitás új lapon azt mutatják, hogy az elkövetkező években a növekedés várhatóan meghaladja a 4%-ot. Mindazonáltal Ukrajna reál bruttó hazai terméke – még a háború 2024 végén kezdődő lezárulásával számoló alapforgatókönyv szerint is – csak 2030-ban érheti el a háború előtti szintet.

Ukrajna újjáépítésének támogatása érdekében az EU áprilisban az Ukrajna-eszköz keretében elindította az új, Ukrajna számára fenntartott beruházási keretet - megnyitás új lapon. A keret 9,3 milliárd euró összegű beruházási eszközt (7,8 milliárd eurós hitelgaranciát és 1,51 milliárd euró vegyes finanszírozású, vissza nem térítendő támogatást) biztosít, amely az európai pénzügyi intézmények és a magánszektor részéről akár további 40 milliárd eurós finanszírozás mozgósítását is eredményezheti. A keret által biztosított vissza nem térítendő támogatások és garanciák első, 1,4 milliárd euró értékű részéről szóló megállapodás aláírására júniusban került sor Németországban, az Ukrajna helyreállításával foglalkozó berlini konferencián - megnyitás új lapon. Mindezek 6 milliárd euró összegű beruházást mozgósíthatnak kritikus újjáépítési és korszerűsítési projektekre, különösen olyan területeken, mint például az energia és a települési infrastruktúra. A konferencián sor került az Üzleti Tanácsadó Testület - megnyitás új lapon létrehozására is, amely az Ukrajnát támogató adományozók koordinációját célzó platform - megnyitás új lapon munkáját fogja támogatni üzleti információkkal az ország beruházási környezetének javítása és a magánberuházások vonzása érdekében.

Emellett novemberben Lengyelországban, a varsói EU–Ukrajna beruházási konferencián pályázati felhívást tettek közzé az ukrajnai beruházások iránt érdeklődő uniós székhelyű magánvállalkozások számára. A konferenciára 32 országból több mint 5500 résztvevő érkezett, köztük különböző vállalatok és bankok képviselői.

Egy nő, akinek a kabátján az európai zászló és a Dán Menekültügyi Tanács logója látható, egy sérült emeletes házat néz, amelyen bedeszkázott ablakok és szerkezeti károsodások figyelhetők meg.
Ukrajna továbbra is szenved az állandó orosz bombázás miatt. Nap mint nap egyre több család veszíti el szeretteit és otthonát. Szumi, Ukrajna, 2024. március 8. © DRC

Ukrajna zöldebb, fenntartható és társadalmilag befogadó újjáépítésének támogatása érdekében az EU és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság 90 millió euró összegű garanciamegállapodást írt alá - megnyitás új lapon. A program célja, hogy több mint 500 millió euró magánberuházást mozgósítson a kritikus infrastruktúrák, az árutermelés, a dekarbonizáció és a megélhetés területén.

Ehhez kapcsolódóan az április 18-án első alkalommal megrendezett EU-Ukrajna üzleti csúcstalálkozóra - megnyitás új lapon több mint 400 résztvevő érkezett a magánszektorból, hogy a zöldebb fejlődés előmozdítása érdekében megvitassák az ukrán gazdaság kulcsfontosságú ágazatait érintő kérdéseket.

A videó a lakóhelyük elhagyására kényszerült emberek támogatására az ukrajnai Lvivben indított kezdeményezéseket mutat be – ilyen kezdeményezés többek között a „Megtörhetetlen anyák” elnevezésű, a várandós nőket és kisgyermekes anyákat befogadó ideiglenes menedékhelyek kialakítása. A videó olyan természetes közösségi teret mutat be, amelyet a „Megtörhetetlen” néven ismert ökoszisztéma részeként építettek ki, hogy a háború jelentette kihívások közepette támogassák a helyreállítást, valamint előmozdítsák a befogadást, a kreativitást és a fenntarthatóságot.
VIDEÓ: A Nad Dzherelom projekt, a „Különleges elismerés az Ukrajna újjáépítésére és helyreállítására irányuló erőfeszítésekért” díj nyertese.

2024-ben első alkalommal kaphatták meg ukrán projektek is az Új Európai Bauhaus-díjat - megnyitás új lapon, amely európai és Európán kívüli polgárok innovatív projektjeire és koncepcióira hivatott felhívni a figyelmet. Az Ukrajna újjáépítésére és helyreállítására irányuló erőfeszítésekért járó különleges elismerést két olyan kezdeményezésnek ítélték oda, amelyek menedéket és közös teret biztosítanak az Ukrajnában lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek és a rászoruló családok számára. Ez a különdíj elismeri az ukrán nép rezilienciáját, és támogatja az újjáépítési és helyreállítási folyamatot.

Biztonságos és zöld energia Ukrajna számára

Az energetikai infrastruktúra ellen irányuló orosz támadásokra válaszul az EU három fő prioritásra összpontosítva növelte az ukrán energiaágazatnak nyújtott támogatását.

  1. A termelési kapacitás helyreállítása és a decentralizált energiaforrások – köztük a megújuló energiaforrások – elterjedésének felgyorsítása.
  2. A tagállamoktól, partnerektől és vállalkozásoktól származó adományoknak az uniós polgári védelmi mechanizmus keretében történő összehangolt mozgósítása. Az EU emellett hozzájárult az Ukrajnai Energiatámogatási Alap létrehozásához is. Az Oroszország által indított teljes invázió kezdete óta Ukrajna több mint 2 milliárd euró összegű energiabiztonsági támogatást kapott, több más forrás mellett az Ukrajnai Energiatámogatási Alapon és az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül.
  3. Az Ukrajnába irányuló uniós villamosenergia-export növelése, amelynek mértéke 2024. december 1. után kereskedelmi alapon 2100 megawattban, sürgősségi alapon pedig 250 megawattban került meghatározásra.

Az EU támogatja Ukrajnának az uniós energiapiacba történő integrációját, és iránymutatást nyújt a csatlakozást elősegítő ambiciózus reformpálya felvázolásához.

Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborújára és az abból eredő energiaár-válságra válaszul a Bizottság célzott állami támogatási intézkedéseket fogadott el, nevezetesen az állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes válságkeretet és annak utódját, az ideiglenes válság- és átállási keretet - megnyitás új lapon. Ezek az intézkedések jelentős szerepet játszottak a magas energiaköltségek hatásának enyhítésében és a tagállamok zöld átállásának támogatásában. Májusban a Bizottság további hat hónappal, 2024 végéig meghosszabbította az ideiglenes válság- és átállási keret egyes rendelkezéseit a különösen a mezőgazdasági és halászati ágazatban továbbra is fennálló piaci zavarok kezelése érdekében.

Az uniós mezőgazdasági termelőknek az Ukrajnából származó agrár-élelmiszeripari behozatal növekedésével kapcsolatos aggályaira válaszul a kereskedelemtámogatási intézkedéseket kiegészítették hét érzékeny termék vonatkozásában többek között egy megerősített védzáradékkal és egy felfüggesztő eljárással, valamint a kereskedelemtámogatási intézkedések érvényességét 2025. június 5-ig meghosszabbították. Oroszország továbbra is világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, és a gabonakivitel közvetlenül és közvetett módon is hozzájárul háborús erőfeszítéseinek finanszírozásához. Az uniós piacon történő zavarkeltés veszélye miatt került sor az Oroszországból és Belaruszból az EU-ba behozott gabonatermékekre kivetett – akár 50%-kal – magasabb vámok elfogadására - megnyitás új lapon, amelyek július 1-jén léptek hatályba. Az EU azon alapelvével összhangban, hogy nem hoz olyan korlátozó intézkedéseket, amelyek negatívan befolyásolhatják a globális élelmezésbiztonságot, ez a fokozott vámvédelem csak az uniós piacra irányuló behozatalra vonatkozik.

Az EU az év során további súlyos szankciókat vetett ki Oroszországra, hogy megnehezítse számára az Ukrajna ellen indított agressziós háborújának finanszírozását. 2022 februárja óta az EU összesen 15 szankciócsomagot fogadott el Oroszországgal szemben. Az uniós szankciók nemcsak konkrét személyekre és szervezetekre irányulnak, hanem a pénzügyi, az energia-, a közlekedési, a technológiai és a védelmi ágazatot is érintik.

A 2024 februárjában elfogadott 13. szankciócsomaggal - megnyitás új lapon az EU tovább kívánja korlátozni Oroszország hozzáférését a katonai technológiákhoz, köztük a drónokhoz, valamint további cégeket és személyeket vesz jegyzékbe, amiért részt vesznek Oroszország háborús erőfeszítéseiben. A júniusban elfogadott 14. szankciós intézkedéscsomag - megnyitás új lapon a szankciók végrehajtásával kapcsolatos problémák elhárításával és az uniós szankciók kijátszására irányuló orosz erőfeszítések meghiúsításával foglalkozott. Fontos új, energetikai intézkedéseket tartalmazott a cseppfolyósított földgázra vonatkozóan. Az Unió első alkalommal fogadott el olyan intézkedést, amely az Oroszország Ukrajna elleni hadviseléséhez hozzájáruló azon konkrét hajókra irányul, amelyek uniós kikötői behajózási tilalom és szolgáltatásnyújtási tilalom hatálya alá tartoznak.

A 14. intézkedéscsomag jelentősen megerősítette a pénzügyi szankciókat is azáltal, hogy az Oroszországon kívüli uniós bankoknak megtiltotta a SWIFT (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication [Nemzetközi Bankközi Pénzügyi Telekommunikációs Társaság]) hálózat orosz megfelelőjének minősülő pénzügyi üzenetküldő rendszer (SPFS – System for Transfer of Financial Messages) használatát. A csomag ezenkívül megtiltotta a bankokkal és kriptoeszköz-szolgáltatókkal folytatott olyan ügyleteket, amelyek elősegítik az Oroszország védelmi ipari bázisát támogató tranzakciókat. Annak érdekében, hogy Oroszország még kevésbé tudjon hozzáférni a korlátozás alá eső árukhoz és technológiákhoz, több olyan intézkedés került bevezetésre, amelyek célja a magánszektor szabálykövetésének fokozása, az illetékes nemzeti hatóságok általi végrehajtás támogatása, valamint a szankciók kijátszásának megakadályozása, többek között az uniós gazdasági szereplők külföldi leányvállalatainak ellenőrzése révén.

Az EU pénzügyi podcastjának különszáma, amely a szankciókkal kapcsolatos orosz dezinformációval foglalkozik. Aidas Palubinskas műsorvezető David O’Sullivannel, az uniós szankciókkal foglalkozó megbízottal beszélget arról, hogyan befolyásolják a szankciók Oroszország gazdaságát és háborús erőfeszítéseit, és miért is működnek.
PODCAST: Az uniós szankciók hatékonyságáról szóló podcast.

A decemberben elfogadott 15. szankciócsomag - megnyitás új lapon az orosz árnyékflotta, a szankciók kijátszása és az orosz katonai-ipari komplexum elleni küzdelemre összpontosított. Az EU most először vezetett be teljes körű szankciókat – többek között utazási tilalmat, vagyoni eszközök befagyasztását és gazdasági erőforrásokra vonatkozó tilalmat – kínai szervezetekkel szemben. Emellett a csomag az orosz katonaieszköz-gyártókra, hajózási társaságokra és a szankciók kijátszását segítő szervezeteket célzó intézkedéseket is tartalmazott, és módosításokat vezetett be az Oroszországban az uniós központi értéktárakkal szemben egyre gyakrabban alkalmazott peres ügyek és megtorló intézkedések kezelése érdekében. A csomag összesen 84 további személyt és szervezetet – 54 személyt és 30 szervezetet – vett jegyzékbe, így a tiltólistára kerültek teljes száma már meghaladta a 2300-at. Ez azt jelenti, hogy e jegyzékbe vett személyek és szervezetek uniós vagyoni eszközeit befagyasztották, magánszemélyek esetében pedig utazási tilalmat rendeltek el.

Az EU emellett szankciókat fogadott el Belarusszal szemben - megnyitás új lapon, válaszul az országnak Oroszország Ukrajna elleni jogellenes, provokáció nélkül indított és indokolatlan agressziós háborújában betöltött szerepére. Ezek az átfogó intézkedések több esetben megfelelnek az Oroszországgal szemben már bevezetett korlátozásoknak, és a szankciók kijátszásának az orosz és a belarusz gazdaság szoros integrációjából eredő kockázatával is foglalkoznak.

Az EU mindent megtesz a szankciók hatékony végrehajtásának biztosítása érdekében. A célzott szakértői támogatást biztosító Technikai Támogatási Eszköz folyamatos segítséget nyújtott a tagállamok számára a vagyoni eszközök befagyasztása szempontjából releváns hatáskörök és szervezetek feltérképezésében. A befagyasztásokkal és lefoglalásokkal foglalkozó „Freeze and Seize” munkacsoport - megnyitás új lapon keretében a tagállamok folyamatosan megosztják egymással és a nemzetközi szervezetekkel az uniós szankciók hatékonyabb végrehajtásával kapcsolatos legjobb gyakorlatokat. Májusban hatályba lépett az az irányelv, amely harmonizálja az uniós korlátozó intézkedések megsértése bűncselekményi tényállásainak és szankcióinak meghatározását - megnyitás új lapon. Ez tovább erősíti az uniós szankciók hatékonyságát. Végezetül David O’Sullivan, az uniós szankciók végrehajtásáért felelős különmegbízott 2024-ben is folyamatosan egyeztetett nem uniós országokkal annak biztosítása érdekében, hogy az uniós szankciók kijátszására irányuló gyakorlatok ne ássák alá azok hatékonyságát.

Az uniós szankciók életbelépését követően immobilizálták az orosz központi bank EU-n belül tartott eszközeit. Az érintett eszközök értéke meghaladta a 210 milliárd eurót. Az említett eszközök kezeléséből származó rendkívüli bevételek évente mintegy 2,5–3 milliárd eurót tesznek ki. Májusban az EU olyan jogi aktusokat fogadott el - megnyitás új lapon, amelyek lehetővé teszik e nettó nyereség Ukrajna javára történő felhasználását. Az első, 1,5 milliárd euró összegű kifizetést júliusban bocsátották rendelkezésre - megnyitás új lapon, a második kifizetés pedig 2025 tavaszán esedékes.

Az Ukrajna elleni indokolatlan, jogellenes és provokáció nélkül indított agressziós háborújával összefüggésben Oroszország fellépése folyamatosan megsértette a nemzetközi jogot, és számos, nemzetközi bűncselekménynek minősülő incidensről érkeztek beszámolók. Tizenhét tagállamban indult nyomozás az Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekményekkel kapcsolatban. Az Európai Unió Büntető Igazságügyi Együttműködési Ügynökségének - megnyitás új lapon (Eurojust) támogatása döntő fontosságú az Ukrajnát és hat tagállamot magában foglaló, a Nemzetközi Büntetőbíróság és a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége - megnyitás új lapon részvételével megszervezett, az Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekményekkel foglalkozó közös nyomozócsoport - megnyitás új lapon munkája szempontjából. A nyomozást segíti az Eurojust speciális adatbázisa, a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekményekre vonatkozó bizonyítékok adatbázisa - megnyitás új lapon, amelyet a nemzetközi bűncselekményekkel kapcsolatos bizonyítékok megőrzése, tárolása és elemzése céljából hoztak létre.

2023 óta az Eurojust keretében működik továbbá az Ukrajna elleni agresszió bűntettével kapcsolatos büntetőeljárás lefolytatásával foglalkozó nemzetközi központ - megnyitás új lapon. A központot azzal a céllal hozták létre, hogy támogassa az agresszió bűntettével kapcsolatos jövőbeli büntetőeljárások előkészítésére irányuló munkát, függetlenül attól, hogy azok melyik joghatóság alá tartoznak. A közös nyomozócsoport ügyészei – köztük egy ukrajnai és egy egyesült államokbeli ügyész – a helyszínen dolgoznak együtt, ami lehetővé teszi számukra, hogy gyorsan megosszák egymással bizonyítékaikat, és közösen állapodjanak meg a nyomozások menetéről. A Nemzetközi Büntetőbíróság aktívan részt vesz a munkában.

Emellett 2023 óta az EU, az Európa Tanács - megnyitás új lapon és mintegy 40 ország – együttesen az Ukrajna elleni agresszió bűntettével foglalkozó különleges törvényszék felállítását célzó koalíció (röviden: koalíció) – aktívan részt vesz az Ukrajna elleni agresszió bűntettével kapcsolatos büntetőeljárás lefolytatásával foglalkozó különleges törvényszék létrehozásáról szóló megbeszéléseken. A koalíció a 2024. november 22-én közzétett Bécs–Riga nyilatkozatban - PDF-fájl – megnyitás új lapon megerősítette elkötelezettségét ezen erőfeszítés mellett. Ez a nyilatkozat tervbe veszi az Ukrajna és az Európa Tanács közötti kétoldalú megállapodás alapján az Európa Tanács keretén belüli különleges törvényszék létrehozását.

Oroszországot felelősségre kell vonni az Ukrajnának és az ukrán embereknek okozott károkért is. 2023 májusában 43 ország és az EU az Európa Tanácson belül létrehozta az Oroszországi Föderáció Ukrajnával szembeni agressziója által okozott károk nyilvántartását - megnyitás új lapon az orosz invázió által okozott károkra, veszteségekre és sérülésekre vonatkozó kárigények számontartása céljából. A nyilvántartást a kárigények első kategóriájának benyújtásához - megnyitás új lapon 2024. április 2-án Hágában (Hollandia), a „Restoring Justice for Ukraine - megnyitás új lapon” (Az igazságszolgáltatás helyreállítása Ukrajna számára) című konferencián nyitották meg. Októberig több mint 10 000 kárigényt vettek fel a nyilvántartásba. December 13-án bejelentették a kárigények nyilvántartásba vételéről szóló első határozatokat, amelyek összesen 832 kárigényt tartalmaztak lakóingatlanok károsodásával vagy megsemmisülésével kapcsolatban. Ezenkívül 2024-ben az EU és az Európa Tanács mellett több mint 50 ország vett részt a kárigényekkel foglalkozó bizottság létrehozását előkészítő három találkozón. E találkozók fontos lépést jelentettek a nyilvántartásban szereplő kárigények vizsgálatát és elbírálását célzó átfogó kártérítési mechanizmus létrehozása felé.

Csoportkép készül egy színpadon, amelynek hátterében a „Restoring Justice for Ukraine” (Az igazságszolgáltatás helyreállítása Ukrajna számára) felirat látható.
Didier Reynders jogérvényesülésért felelős akkori európai biztos (első sor, balról a kilencedik) az Európai Bizottság, Ukrajna és Hollandia közös szervezésében megrendezett a „Restoring Justice for Ukraine” (Az igazságszolgáltatás helyreállítása Ukrajna számára) című nemzetközi konferencián, Hága, Hollandia, 2024. április 2. © Európa Tanács

Az EU határozottan támogatja Ukrajnát abban, hogy a nemzetközi joggal és az ENSZ Alapokmányában foglalt elvekkel összhangban átfogó, igazságos és tartós béke szülessen. Június 15–16-án Svájcban, az ukrajnai békéről szóló csúcstalálkozón - megnyitás új lapon az EU ígéretet tett - megnyitás új lapon arra, hogy kitart a fenti elvek érvényesülése mellett, és olyan békekötést támogat, amely helyreállítja Ukrajna szuverenitását, politikai függetlenségét és területi integritását.

Az EU mindamellett, hogy támogatni fogja Ukrajnát abban, hogy saját feltételei szerint igazságos békét köthessen, továbbra is nemzetközi támogatást fog nyújtani Ukrajnának. Június 27-én az EU és Ukrajna aláírta az Európai Unió és Ukrajna közötti közös biztonsági kötelezettségvállalásokat - PDF-fájl – megnyitás új lapon. E megállapodás aláírásával - megnyitás új lapon az EU és tagállamai kötelezettséget vállaltak arra, hogy Ukrajna és az ukrán nép számára 10 éven át minden szükséges politikai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai segítséget megadnak. Ennek keretében az Unió közbenjár annak érdekében, hogy Ukrajna számára nemzetközi támogatás jöjjön létre, különösen a legfontosabb fejlődő országok és feltörekvő gazdaságok részéről.

Emellett az EU – több országgal együtt – a NATO júliusi 33. csúcstalálkozóján aláírta az Ukrajna-paktumot - megnyitás új lapon. Ez a dokumentum bemutatja, hogy Ukrajna biztonsága mennyire fontos az egész euroatlanti régió biztonsága szempontjából, és hogy Oroszország Ukrajna elleni katonai agressziója milyen fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra nézve. Az aláírók megerősítették, hogy mindaddig támogatni kívánják Ukrajnát, amíg az nem győzedelmeskedik Oroszország agressziójával szemben.

Csoportkép készül a „Summit on Peace in Ukraine” (az ukrajnai békéről szóló csúcstalálkozó) felirat előtt, a háttérben felhős égbolt alatt zöld dombok és hegyek.
Csoportkép az ukrajnai békéről szóló csúcstalálkozó résztvevőiről, Luzern, Svájc, 2024. június 15.