6. FEJEZET
Az elmúlt években az olyan globális kihívásokra tekintettel, mint a Covid19-világjárvány, a megélhetési válság, az éghajlatváltozás és a digitális átállás, az Európai Unió megkétszerezte az emberek és közösségek védelmére, valamint szerepvállalásuk növelésére irányuló erőfeszítéseit. Az EU 2024-ben gyors ütemben folytatta az élet- és munkakörülmények javítására irányuló munkáját. A készségek európai évének sikereként az Európai Bizottság új cselekvési tervet terjesztett elő a munkaerő- és készséghiány kezelésére, ezáltal támogatva az EU fenntartható és inkluzív növekedését és biztosítva a versenyképességet. Az EU továbbra is támogatta az azt célzó új intézkedéseket, hogy a munkavállalók élhessenek szociális jogaikkal. Például immár új szabályok biztosítják a megfelelő minimálbért a munkavállalók számára, miközben új jogok és védelmek révén javítani fogják a haknigazdaságban dolgozók körülményeit. Ezenfelül az EU jóváhagyott egy korszakalkotónak számító jogszabályt a nőkkel szembeni erőszak elleni küzdelem érdekében, és új kártyákat vezetett be azért, hogy megkönnyítse az utazást a fogyatékossággal élő személyek számára.
Az EU ambiciózus célokat jelöl ki egy olyan méltányos és inkluzív Európa felé, amely védi polgárait és lehetőségeket teremt. Szakpolitikáinak célja, hogy több és jobb munkahely teremtése, valamint a készségfejlesztés, az egyenlőség, a szociális védelem és befogadás előmozdítása révén mindenki számára javítsa az élet- és munkakörülményeket az EU-ban.
A szociális jogok európai pillérének - megnyitás új lapon 20 alapelve és a szociális jogok európai pillérének megvalósítására irányuló cselekvési terv - megnyitás új lapon, amelyek ezeket az elveket konkrét intézkedésekbe ültetik át, iránymutatást nyújtanak az uniós és nemzeti szakpolitikáknak ezeken a kulcsfontosságú területeken. Az áprilisban a belgiumi La Hulpe-ben tartott magas szintű konferencián - megnyitás új lapon az EU, szociális partnerei és civil társadalmi szervezetek újfent megerősítették elkötelezettségüket egy erősebb szociális Európa iránt egy olyan nyilatkozat aláírásával, amely megerősíti a pillért mint az uniós szociálpolitikák irányadó keretét. A szociális jogok európai pillérének jövőjéről szóló, La Hulpe-i nyilatkozat is üdvözli a kapcsolódó cselekvési terv 2025-ben esedékes, küszöbön álló felülvizsgálatát. A felülvizsgálat alapul szolgál majd a foglalkoztatásra, a készségekre és a szegénység csökkentésére vonatkozó, 2030-ra kitűzött kiemelt uniós és nemzeti célok elérésére irányuló további fellépéshez is.
Az éves „együttes foglalkoztatási jelentés” részletesen nyomon követi a célok tekintetében uniós és nemzeti szinten elért eredményeket. A legutóbbi jelentés - megnyitás új lapon azt mutatja, hogy a munkahelyteremtő fellendülést követően az EU jó úton halad foglalkoztatási céljának megvalósítása felé. Jelentős előrelépésre van azonban szükség a szegénység csökkentésére vonatkozó cél eléréséhez, ami viszonylagos javuló tendenciát mutatott még az elmúlt évek különböző válságai, különösen a magas infláció ellenére is. További előrehaladásra van szükség a felnőttkori tanulás előzmozdítása terén is, mivel az e területen tett uniós szakpolitikai erőfeszítések hatásai a legtöbb tagállamban még nem érzékelhetők.
A hajléktalanság a társadalmi kirekesztés egyik legszélsőségesebb formája, amely minden tagállamot érint. Februárban egy nem hivatalos miniszteri konferencián - megnyitás új lapon találkoztak a tagállamok és az Európai Parlament képviselői, valamint a hajléktalanság ellen aktívan küzdő szakértők és szervezetek. A küldöttek kifejezték támogatásukat a hajléktalanság elleni küzdelem európai platformja - megnyitás új lapon iránt, és üdvözölték az eddig elvégzett munkát. Hangsúlyozták, hogy növelni kell a hajléktalanság kezelésére irányuló erőfeszítéseket, politikai kötelezettségvállalást és erőforrásokat annak érdekében, hogy teljesüljön a lisszaboni nyilatkozat azon célkitűzése, hogy 2030-ra megszüntessék a hajléktalanságot. A konferencia következtetései tükröződtek a La Hulpe-i nyilatkozatban.
2024-ben több, a hajléktalanság elleni küzdelem európai platformjának munkáját kiegészítő és az EU által támogatott projekt indult, többek között az Európai hajléktalansági mutató - megnyitás új lapon, a hajléktalanság elleni küzdelmet szolgáló OECD-segédanyag - megnyitás új lapon, valamint négy kísérleti projekt a hajléktalanság kezelésére.
Mivel az európaiak hosszabb és egészségesebb életet élnek, az uniós és nemzeti politikáknak előretekintőnek kell lenniük annak érdekében, hogy minden korosztályt támogassanak és biztosítsák a jövő nemzedékeinek jólétét. Ez azt jelenti, hogy olyan szakpolitikákat kell kidolgozni, amelyek ösztönzik a tevékeny és egészséges időskort, és pozitívan befolyásolják az európaiak idősödését. Az idősödésről szóló, 2024. évi jelentés - megnyitás új lapon és a nyugdíjak megfelelőségéről szóló, 2024. évi jelentés - megnyitás új lapon megállapításaira építve szakértők és érdekelt felek gyűltek össze, hogy megvitassák a hosszú élettartam fő kihívásait Európában. A résztvevők megjegyezték, hogy további reformokra lenne szükség az idősek megfelelő és fenntartható védelmének biztosítása, valamint az időskori társadalmi-gazdasági és nemek közötti egyenlőtlenségek kezelése érdekében. Az aktív és egészséges időskort célzó politikákba való beruházás, a munkával töltött életszakasz meghosszabbítása, valamint az adaptált és rugalmas munkafeltételek támogatása, a hatékony és eredményes nyugdíj- és tartós ápolási-gondozási rendszerek mellett a megoldás részét fogja képezni.
A munkaerő- és szakemberhiány csaknem egy évtizede valamennyi tagállamban növekszik. Ez nagyrészt a demográfiai változásnak, a zöld és digitális átállás szempontjából fontos készségek iránti növekvő keresletnek, valamint bizonyos foglalkozások és ágazatok rossz munkakörülményeinek tudható be. A Bizottság több mint 40 olyan foglalkozást azonosított különböző ágazatokban, amelyek terén az EU egészében hiány - megnyitás új lapon figyelhető meg, némi eltéréssel a tagállamok között. E hiányok kezelése kulcsfontosságú az EU innovációs kapacitásának növeléséhez, növekedési potenciáljának felszabadításához, versenyképességének fokozásához, a minőségi munkahelyteremtés előmozdításához, valamint a gazdasági és társadalmi reziliencia növeléséhez.
E kihívás kezelése érdekében a Bizottság márciusban cselekvési tervet - megnyitás új lapon terjesztett elő, amelyet szociális partnereivel szoros együttműködésben készített el, akik a legközelebb állnak a munkaerőpiachoz, ezért döntő szerepet játszanak az e kihívások kezelését célzó megoldások megvalósításában. A terv átfogó keretet biztosít a hiányok kezeléséhez öt fő szakpolitikai területen uniós, nemzeti és szociális partneri szinten.
A cselekvési terv végrehajtása kulcsfontosságú lesz a foglalkoztatásra és a készségekre vonatkozó, 2030-ra kitűzött kiemelt uniós célok eléréséhez. A terv az uniós szinten már bevezetett számos szakpolitikai és finanszírozási intézkedésre, például az uniós készségfejlesztési paktumra - megnyitás új lapon épül. A készségfejlesztési partnerségek kötelezettséget vállaltak arra, hogy 2030-ra Unió-szerte több mint 25 millió munkaképes korú ember számára kínáljanak átképzési és továbbképzési lehetőségeket. Emellett 2020-as elindítása óta a készségfejlesztési paktum tagjai együttesen több mint 150 millió eurót fektettek be továbbképzési és átképzési tevékenységekbe. Ezenfelül az EU mintegy 65 milliárd eurót fordít készségfejlesztési programokra, főként a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközön - megnyitás új lapon (lásd: 3. fejezet) és az Európai Szociális Alap Pluszon - megnyitás új lapon keresztül.
A készségek európai éve, amely 2023. május 9-től 2024. május 8-ig tartott, új lendületet adott az egész életen át tartó tanulásnak azáltal, hogy középpontba helyezte a készségeket, és segített összehangolni az emberek törekvéseit és készségeit a munkaerőpiaci lehetőségekkel. A helyi kommunikációs erőfeszítések emberek millióit szólították meg, ami hozzájárult az uniós készségfejlesztési politikákkal kapcsolatos tudatosság jelentős növeléséhez.
Több mint 2000 rendezvény Európa-szerte
1,37 millió látogató 54 rendezvényen, 23 tagállamban
69 millió ember elérése a közösségi médiában
190 készségekkel kapcsolatos uniós kezdeményezés
90 millió videómegtekintés
a YouTube-on és
a Twitch-en
41 millió televíziónéző öt célországban
26% 2023. február
53% 2023. december
19% nem találkozott a készségek európai évével kapcsolatos kezdeményezéssel
64% találkozott a készségek európai évével kapcsolatos kezdeményezéssel
35% nem találkozott a készségek európai évével kapcsolatos kezdeményezéssel
72% találkozott a készségek európai évével kapcsolatos kezdeményezéssel
Forrás: Európai Unió, „A készségek európai évének eredményei - megnyitás új lapon”, 2024.
Áprilisban elindult az Új Európai Bauhaus Akadémia - megnyitás új lapon, amelynek célja a fenntarthatósági kompetenciák fejlesztése az építőiparban. Az akadémia ötvözi a fenntarthatóság, az esztétika és az inkluzivitás értékeit, és támogatja az európai zöld megállapodás - megnyitás új lapon végrehajtását. Az akadémia a következő két évben kapcsolatot teremt majd az oktatási és képzési szakemberek között, és Európa-szerte öt helyi és regionális központot fog összekötni.
Az EU Technikai Támogatási Eszköze - megnyitás új lapon 12 tagállamot segít készségreformjaik végrehajtásában. A nyújtott támogatás számos területre kiterjed, a kompetenciaalapú tanterv kidolgozásának elősegítésétől és a mikrotanúsítványok kidolgozásától kezdve (amelyek tanúsítják a rövid távú tanulási tapasztalatok eredményeit) a menekült gyermekek oktatási rendszerbe való integrálásáig.
Projektpélda
Az eszköz támogatott egy kétéves belgiumi projektet, amelynek célja, hogy segítse az iskolákat az IKT hatékony tanulási és oktatási célú felhasználásában. A cél az volt, hogy az iskolák csapatalapú megközelítéseket dolgozhassanak ki az IKT-koordináció és a digitális oktatás terén.
A tagállamoknak november 15-ig új szabályokat - megnyitás új lapon kellett beépíteniük a nemzeti jogba, amelyek célja, hogy a nemzeti minimálbérek tisztességes megélhetést biztosíthassanak a munkavállalók számára. Többségük ennek teljesítéséről értesítette a Bizottságot. A megfelelő minimálbérekről szóló irányelv végrehajtása hozzá fog járulni az élet- és munkakörülmények javításához azáltal, hogy javítja a jogszabályban meghatározott minimálbérek megfelelőségét és előmozdítja a bérekkel kapcsolatos kollektív tárgyalásokat. Emellett jobb végrehajtási, tájékoztatási és jogorvoslati mechanizmusok révén javítani fogja a munkavállalók hozzáférését a minimálbérek nyújtotta védelemhez. Az irányelv pozitív hatásai máris megmutatkoztak, ami nemzeti szintű vitákat váltott ki a minimálbérek megfelelőségéről. Ennek eredményeként az elmúlt két évben a jogszabályban meghatározott minimálbérek a legtöbb tagállamban jelentősen emelkedtek, ami segített ellensúlyozni a magas inflációnak az alacsony keresetűek vásárlóerejére gyakorolt hatását.
2024 júliusában az uniós tagállamokban a minimálbér havi 477 EUR (Bulgária) és 2571 EUR (Luxemburg) között mozgott.
Az EU 2024-ben új szabályokat - megnyitás új lapon vezetett be annak érdekében, hogy javítsa az EU-ban dolgozó 28 millió platform-munkavállaló munkakörülményeit. A platformalapú munkavégzésről szóló irányelv biztosítani fogja a digitális munkaplatformokon keresztül dolgozó személyek foglalkozási viszonyának helyes besorolását. Az átsorolást követően a platform-munkavállalók élhetnek majd azokkal a munkavállalói jogokkal és szociális ellátásokkal, amelyekre jogosultak. Az új szabályok előmozdítják továbbá a nagyobb átláthatóságot és elszámoltathatóságot a munkahelyi vezetői funkciókat támogató vagy felváltó automatizált rendszerek tekintetében, beleértve az algoritmusok által vezérelt döntések megtámadásához való jogot is. A tagállamoknak két év áll rendelkezésükre, hogy a szabályokat beépítsék nemzeti jogszabályaikba.
Emellett 2024-ben előrelépés történt az arra irányuló erőfeszítések terén, hogy megerősítsék az európai munkavállalókat a multinacionális vállalatokban képviselő szerveket. A jelenlegi szabályok felülvizsgálatára irányuló új javaslat - megnyitás új lapon célja, hogy megerősítse az európai üzemi tanácsok - megnyitás új lapon szerepét, amelyek konzultálnak a munkavállalókkal, és folyamatosan tájékoztatják őket azokról a döntésekről, amelyek hatással lehetnek a foglalkoztatási vagy munkakörülményeikre. A cél, hogy megkönnyítsék az ilyen szervek létrehozását, javítsák a nemek egyensúlyát azokban, valamint biztosítsák, hogy a döntéshozatal előtt konzultációra kerüljön sor a munkavállalókkal.
A távmunka – különösen a Covid19-világjárvány óta –széles körben elterjedt gyakorlattá vált. Az uniós munkaerő-felmérés - megnyitás új lapon azt mutatja, hogy az otthonról dolgozó emberek aránya az elmúlt években csaknem megkétszereződött az EU-ban, a 2019. évi 11,1%-ról 2023-ra 22,4%-ra növekedve. Ugyanakkor nagyobb figyelmet fordítottak az „always on” (folyamatos rendelkezésre állás) kultúrájának a munkavállalók mentális egészségére gyakorolt hatására. Márciusban kétszakaszos konzultáció indult - megnyitás új lapon a szociális partnerekkel a méltányos távmunkáról és a lecsatlakozáshoz való jogról.
Becslések szerint mintegy 3,1 millió gyakornok van az EU-ban. A minőségi szakmai gyakorlatok segíthetik a fiatalokat abban, hogy gyakorlati munkatapasztalatot szerezzenek és új készségeket sajátítsanak el, miközben lehetővé teszik a munkáltatók számára, hogy vonzzák, képezzék és megtartsák a személyzetet. Márciusban a Bizottság kezdeményezést terjesztett elő a gyakornokok munkakörülményeinek javítására az EU-ban, beleértve a fizetést, az inkluzivitást és a szakmai gyakorlatok minőségét. Amellett, hogy felülvizsgálja a szakmai gyakorlatok meglévő minőségi keretrendszerét - megnyitás új lapon olyan kérdések kezelése érdekében, mint a méltányos fizetés és a szociális védelemhez való hozzáférés, jogalkotási intézkedéseket is javasol a gyakornokok munkakörülményeinek javítása és a szakmai gyakorlatnak álcázott foglalkoztatás elleni küzdelem érdekében.
A munkaerőpiac további támogatása érdekében az EU az Európai Szociális Alap Pluszon keresztül 23 millió euró összegű új finanszírozást - megnyitás új lapon vezetett be olyan innovatív projektekre, amelyek célja a tartós munkanélküliség csökkentése és az emberek elhelyezkedésének elősegítése. Az elbocsátott munkavállalók támogatását szolgáló Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap - megnyitás új lapon Belgiumban, Dániában és Németországban közel 1600 elbocsátott munkavállalónak nyújtott támogatást.
A szociális partnerek – az uniós munkavállalók és munkáltatók érdekeit képviselő szervezetek – fontos szerepet játszanak a munkakörülmények és a termelékenység javításában, az uniós vállalkozások versenyképességének megerősítésében, valamint az EU jólétének és rezilienciájának növelésében. Ez különösen fontos az új technológiák miatt létrejövő változások és a klímasemlegességre való méltányos átállás szükségessége fényében. A brüsszeli Val Duchesse-ben (Belgium) tartott januári ülésen az EU és szociális partnerei megállapodtak abban, hogy megújítják - megnyitás új lapon elkötelezettségüket az uniós szintű szociális párbeszéd megerősítése, valamint az uniós gazdaságok és munkaerőpiacok előtt álló legfontosabb kihívások kezelése érdekében. A szociális partnerek a márciusi Háromoldalú Szociális Csúcstalálkozón - megnyitás új lapon is megvitatták a munkaerőpiaci kihívásokat.
Az európaiak 88%-a személyes szempontból fontosnak tartja a szociális Európát.
60% már hallott legalább egy olyan kulcsfontosságú uniós kezdeményezésről, amely megerősíti a szociális Európát.
49% a minimálbérekről szóló irányelvről
38% a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló irányelvről
37% az Európai Szociális Alap Pluszról
33% a gyermekgaranciáról
30% a platformalapú munkavégzésről szóló irányelvről
29% az európai készségfejlesztési programról
Forrás: Európai Bizottság, 546. sz. Eurobarométer tematikus felmérés - megnyitás új lapon, 2024. április.
Az európai oktatási térség - megnyitás új lapon az EU fő oktatási szakpolitikai stratégiája, amely segíti a tagállamokat az inkluzívabb és reziliensebb oktatási és képzési rendszerek kiépítése érdekében folytatott együttműködésben. Célja, hogy felszámolja az oktatás előtt álló akadályokat, és javítsa a minőségi és inkluzív oktatáshoz, képzéshez és az egész életen át tartó tanuláshoz való hozzáférést mindenki számára. E jövőkép részeként az EU kezdeményezést indított annak érdekében, hogy szövetségeket hozzon létre az európai felsőoktatási intézmények között.
Az elmúlt öt évben megerősödött az Erasmus+ - megnyitás új lapon által finanszírozott „Európai Egyetemek” - megnyitás új lapon kezdeményezés. 14 új szövetséggel - megnyitás új lapon kiegészülve, amelyek csatlakoztak a korábban kiválasztott 50 szövetséghez, a kezdeményezés elérte azt a célt - megnyitás új lapon, hogy 2024 közepéig legalább 60 európai egyetemi szövetség jöjjön létre, amelyekben több mint 500 egyetem vesz részt. Az együttműködés és az erőforrások összevonása révén a felsőoktatási intézmények Unió-szerte innovatív programokat és a zöld és digitális átálláshoz szükséges élvonalbeli készségeket kínálhatnak. Az egyetemek vonzó és versenyképes közös diplomát nyújtó programokkal a világ minden tájáról vonzzák és megtartják a tehetségeket.
Miután a felsőoktatási ágazat – beleértve számos európai egyetemi szövetséget – szorgalmazta, hogy hozzanak létre több közös programot, a Bizottság konkrét utat javasolt a tagállamok és az ágazat közötti együttműködéshez - megnyitás új lapon a közös európai diploma létrehozása érdekében. A nemzeti, regionális vagy intézményi szinten megvalósított új típusú program tervezete - megnyitás új lapon hat projektre épül, amelyekben több mint 140 felsőoktatási intézmény vesz részt Unió-szerte. A közös európai diploma megvalósítására vonatkozó elképzelést a felsőoktatási ágazat támogatásáról szóló két tanácsi ajánlásra irányuló javaslattal együtt terjesztették elő. Az első ajánlás - megnyitás új lapon a minőségbiztosítási folyamatok fejlesztésére és a képesítések automatikus elismerésének javítására vonatkozik a felsőoktatásban, a második - megnyitás új lapon pedig a tudományos életpályák vonzóbbá és fenntarthatóbbá tételét célozza meg.
A külföldi tanulmányokkal, képzéssel vagy munkavállalással töltött időszak számos előnnyel jár, például hozzájárul a kommunikációs és interkulturális készségek gyarapításához. Új uniós szintű célokat - megnyitás új lapon határoztak meg annak érdekében, hogy mindenki számára javítsák a külföldi tanulási lehetőségeket.
A más tagállamban töltött idő lehetőséget nyújt a meglévő nyelvi készségek fejlesztésére vagy új nyelv elsajátítására is. A nyelvi sokszínűséget az Erasmus+ és a Kreatív Európa - megnyitás új lapon programok által finanszírozott projektek támogatják. Egy 2024-es felmérés szerint az európaiak összességében pozitívan viszonyulnak a többnyelvűséghez és a nyelvtanuláshoz.
Az európaiak 86%-a úgy véli, hogy az EU-ban mindenkinek legalább egy másik nyelvet beszélnie kellene.
Az európaiak 76%-a úgy véli, hogy a nyelvi készségek fejlesztését politikai prioritásként kell kezelni.
Az európaiak 84%-a úgy véli, hogy védeni kell a regionális és kisebbségi nyelveket.
5-ből 3 uniós polgár beszélgetést tud folytatni legalább egy másik nyelven (ez az arány 5-ből 4-re nő a fiatalok körében).
Forrás: Európai Bizottság, 540. sz. Eurobarométer tematikus felmérés - megnyitás új lapon, 2024. május.
Az EU emellett együttműködik a kormányokkal annak érdekében, hogy az európai felsőoktatás inkluzívabbá és hozzáférhetőbbé váljon az európai felsőoktatási térség országait és a Bizottságot tömörítő bolognai folyamat - megnyitás új lapon révén. Májusban a felsőoktatásért felelős minisztériumok 47 képviselője és az EU megerősítette elkötelezettségét a hallgatói és oktatói mobilitás támogatása iránt. A tiranai közleményben - megnyitás új lapon számba vették a felsőoktatási együttműködést, és meghatározták a 2025–2027-es időszakra vonatkozó irányt. Megállapodtak továbbá a tanulási célú mobilitás akadályainak felszámolásával, a felsőoktatás nemzetközivé válásával és a magas színvonalú oktatással kapcsolatos aktualizált kötelezettségvállalásokról, szoros kapcsolatot biztosítva az olyan kiemelt uniós kezdeményezésekkel, mint az „Európai Egyetemek” kezdeményezés és a közös európai diploma tervezete.
Az oktatás, képzés, ifjúság és sport területére vonatkozó uniós cselekvési program.
2024-ben ünnepeltük az Erasmus Mundus program 20. évfordulóját - megnyitás új lapon. Ez az Erasmus+ program által finanszírozott európai felsőoktatási együttműködési kezdeményezés támogatja a közös nemzetközi mesterképzések létrehozását. Elindítása óta 179 országból közel 50 000 diák vett részt Erasmus Mundus mesterképzésekben. Több mint 34 000 diák kapott ösztöndíjat az EU-tól. A program eredményeit és az Erasmus+ nemzetközi dimenziójának fejlesztéséhez való hozzájárulását egy májusi konferencián - megnyitás új lapon ünnepelték.
2024-ben volt 40 éve - megnyitás új lapon, hogy elindították a kutatásra és innovációra irányuló első uniós finanszírozási programot. 1984 óta az EU több mint 280 milliárd eurót fektetett a tudományba, a kutatásba és az innovációba, és több mint 120 000 támogatást nyújtott mintegy 75 000 kedvezményezettnek. Ez a finanszírozás minőségi munkahelyeket teremtett, támogatta az innovatív vállalkozásokat, és fokozta az EU versenyképességét és technológiai vezető szerepét. Az elmúlt négy évtizedben az EU növelte a kutatás és innováció területére irányuló beruházásait, és fokozottabb figyelmet fordított arra, hogy kezelje a globális kihívásokat, kiaknázza a technológiai potenciált, valamint megfeleljen a társadalom változó igényeinek. E munka eredményességét az is jelzi, hogy több mint 30 Nobel-díjat ítéltek oda uniós finanszírozású kutatóknak.
„Az EU kutatási keretprogramjainak támogatása a svédországi kezdetektől fogva mindvégig nagyon fontos volt számomra a pályafutásom során, lehetővé téve, hogy kutatócsoportot építsek, beszerezzem a szükséges laboratóriumi felszereléseket és innovatív ötleteket vizsgáljak.”
Anne L’Huillier professzor, 2023. évi fizikai Nobel-díjas
David Baker, aki az EU Marie Skłodowska-Curie-cselekvések - megnyitás új lapon programja keretében részesült finanszírozásban, 2024-ben kémiai Nobel-díjat kapott a „számítógépes fehérjetervezésért” Demis Hassabis és John M. Jumper mellett, akik a „fehérjeszerkezet-előrejelzésért” részesültek a díjban. David Baker ezzel csatlakozott a programban részt vevő, 2010 óta Nobel-díjban részesült 18 ösztöndíjas, tudós és tudományos felügyelő előkelő listájához.
A 2014 és 2020 közötti időszakra - megnyitás új lapon szóló „Horizont 2020” uniós kutatási és innovációs keretprogramról szóló végső értékelő jelentés - megnyitás új lapon azt mutatja, hogy a kutatásba és innovációba való beruházás nagyban megtérül. A jelentés megállapította, hogy a Horizont 2020 jelentős mértékben hozzájárult a tudáson és innováción alapuló uniós társadalom és gazdaság kiépítéséhez, és az eredményei messze túlmutatnak azon, amit nemzeti vagy regionális szinten el lehetett volna érni. A program konkrét megoldásokat finanszírozott – idetartoznak például az új, hidrogén üzemanyaggal működő közlekedési rendszerek, az mRNS-vakcinák vagy a mikro- és nanoelektronika –, és döntően hozzájárult az éghajlattudományhoz. A programhoz kapcsolódó költségek minden egyes eurója 2040-re végső soron öt euró hasznot fog eredményezni az uniós polgárok számára, ami azt bizonyítja, hogy a kutatásba és innovációba való beruházás magas ár-érték arányt biztosít az európai társadalom számára.
Hozzájárulás a munkahelyteremtés 20%-os növekedéséhez Unió-szerte.
A 2021–2027-es időszakra vonatkozó jelenlegi kutatási és innovációs keretprogram, a Horizont Európa - megnyitás új lapon új elemként a Bizottság által a tagállamokkal, a társult országokkal és a Parlamenttel közösen, az érdekelt felek és a polgárok bevonásával kidolgozott stratégiai terveket vezet be. A Horizont Európa márciusban közzétett második stratégiai terve - megnyitás új lapon meghatározza a program utolsó három évének (2025–2027) hangsúlyos területeit. Ez fogja irányítani az Európán belüli és kívüli kutatás- és innováció-finanszírozást az olyan kulcsfontosságú globális kihívások kezelése érdekében, mint az éghajlatváltozás, a szennyezés és a biológiai sokféleség csökkenése, a digitális átállás és a népesség elöregedése. Ezzel az új stratégiai tervvel az EU fokozza a program biológiai sokféleséggel kapcsolatos törekvéseit azáltal, hogy kötelezettséget vállal arra, hogy a Horizont Európa 2025–2027-es időszakra szóló teljes költségvetésének 10%-át a biológiai sokféleséggel kapcsolatos témákra fordítja. Ez kiegészíti az éghajlatpolitikai kiadásokra (a Horizont Európa élettartama alatt 35%) és a fő digitális tevékenységekre (13 milliárd euró ugyanebben az időszakban) vonatkozó meglévő célokat.
A stratégiai terv bevezeti az új európai Bauhaus eszközt - megnyitás új lapon is, amely a lakóövezetek újjáélesztésére szolgáló új finanszírozási eszköz az EU-n belül és kívül egyaránt. 2025 és 2027 között a Horizont Európa keretében évi 120 millió eurót bocsátanak rendelkezésre az új európai Bauhaus kutatási és innovációs projektjei számára, és a bevezetést támogató más uniós programoktól is hasonló szintű finanszírozás várható. Az úttörőnek számító új európai Bauhaus kezdeményezés arra ösztönzi a polgárokat, a közigazgatási szerveket, a szakértőket, a vállalkozásokat, az egyetemeket és az intézményeket, hogy közösen újragondolják és előmozdítsák a fenntartható és befogadó lakókörnyezeteket.
A Horizont Európa program részeként az Európai Kutatási Tanács - megnyitás új lapon rangos ösztöndíjrendszerein keresztül segíti a tudás határainak kiterjesztését a tudomány és az ösztöndíjak valamennyi területén. 2024-ben a tanács összesen 2,3 milliárd euró összegű vissza nem térítendő támogatást ítélt oda olyan projekteknek, amelyeket tudományos kiválóságuk alapján választottak ki.
Az év során 1,25 milliárd euró összegű finanszírozást jelentettek be a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések – a doktori és posztdoktori képzés uniós vezérprogramja – keretében végzett kutatás támogatására. A finanszírozás mintegy 10 000 tehetséges kutató számára nyújt támogatást és munkahelyeket szerte a világon pályafutásuk minden szakaszában.
A karrierfejlesztés feltételeinek javítása, valamint a kutatók Európába vonzása és megtartása érdekében júniusban elindult az Európai Kutatási Térség tehetségplatformja - megnyitás új lapon. Ez olyan központi platformként fog működni, amely könnyű hozzáférést biztosít a kutatók számára a karrierfejlesztési lehetőségekhez, a finanszírozáshoz és a nemzetközi együttműködési eszközökhöz, ezáltal fokozva mobilitásukat és szakmai előmenetelüket Európa-szerte.
Az egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség alapvető értékek és jogok az EU-ban. A nyitott és befogadó társadalom biztosítása érdekében az EU egy sor célzott stratégiát vezetett be, amelyek konkrét intézkedéseket és finanszírozást tartalmaznak annak érdekében, hogy Unió-szerte változást érjenek el az emberek életében.
Az európai fogyatékossági kártyát és a fogyatékossággal élő személyek európai parkolási kártyáját létrehozó új szabályokat októberben hagyták jóvá - megnyitás új lapon. A kártyák az elismert fogyatékossággal élő uniós polgárokra és családtagjaikra, valamint az EU-ban élő, elismert fogyatékossággal élő nem uniós polgárokra vonatkoznak.
Más tagállamokban történő utazás esetén az európai fogyatékossági kártya számos szolgáltatásban hozzáférést biztosít olyan különös feltételekhez és kedvezményes elbánáshoz, mint például az elsőbbségi vagy ingyenes hozzáférés, a helyszíneken nyújtott személyes segítség, az elérhető Braille-írás vagy hangosítók, valamint az ingyenes vagy csökkentett menetdíjak. Az európai parkolási kártya birtokosai más tagállamokban is hozzáférhetnek majd a fogyatékossággal élő személyek parkolási feltételeihez és létesítményeihez. Az új szabályok a legfeljebb három hónapig tartó rövid távú tartózkodásra, valamint bizonyos esetekben a hosszabb időszakokra is alkalmazandók lesznek, például az uniós mobilitási programokban (például az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület - megnyitás új lapon projektjeiben) részt vevő kártyabirtokosokra. A tagállamok más kártyabirtokosok esetében hosszabb időszakokra is alkalmazhatják az irányelvet.
Az európai fogyatékossági kártya kiegészíti a nemzeti fogyatékossági igazolványokat vagy igazolásokat, az új parkolási kártya pedig felváltja a fogyatékossággal élő személyek jelenlegi uniós parkolási kártyáját. A két kártya várhatóan 2028-ban lesz működőképes az egész EU-ban.
Az akadálymentes terek az egyenlőség megteremtésének alapvető fontosságú első lépései. 2024-ben ünnepeltük az Access City - megnyitás új lapon 15. évfordulóját, mely rangos díj elismeri azokat a kiemelkedő erőfeszítéseket, amelyeket az uniós városok tesznek annak érdekében, hogy prioritásként kezeljék a fogyatékossággal élő személyek részére történő akadálymentesítést.
Novemberben Bécs (Ausztria) elnyerte a 2025. évi Access City díjat - megnyitás új lapon, ami kiváló példa arra, hogy a nagyvárosok hogyan tudják sikeresen integrálni az akadálymentességet a városi élet minden területén. A 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok alkalmából a Bizottság külön elismerésben részesítette Nürnberget (Németország) akadálymentes sportinfrastruktúrájáért és az inkluzív, akadálymentes eszközökkel felszerelt sportközpontokra, parasportedzőknek szóló képzésekre, valamint inkluzív úszásprogramokra irányuló beruházásaiért.
Az Access City díj 15. évfordulója alkalmából a korábbi nyertes városok, a fogyatékossággal élő személyeket képviselő szervezetek és az érdekelt felek szövetségeinek képviselői találkoztak, hogy megosszák egymással a bevált gyakorlatokat. Emellett visszajelzéseket gyűjtöttek a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló, 2021–2030-as időszakra vonatkozó európai stratégia - megnyitás új lapon második szakaszára vonatkozóan is.
Az EU az elmúlt években jelentős eredményeket ért el a nemek közötti egyenlőség előmozdítása terén. A mérföldkövek közé tartoznak a bérek átláthatóságára vonatkozó új szabályok - megnyitás új lapon az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elv alkalmazásának megerősítése érdekében, a munka és a magánélet közötti egyensúly - megnyitás új lapon javítására vonatkozó új jogok, valamint a nemek közötti egyensúly vállalati vezetőtestületekben történő javítására irányuló célok - megnyitás új lapon.
A jelentős előrelépés ellenére azonban még mindig sok a tennivaló a nemek közötti egyenlőség megvalósítása terén. A nemek közötti egyenlőségről szóló, 2024. évi jelentés - PDF-fájl – megnyitás új lapon szerint a munkaerőpiacon és a döntéshozatali pozíciókban – beleértve a politikai képviseletet is – még mindig jelentősek a nemek közötti egyenlőtlenségek, míg továbbra is kihívást jelentenek a nők társadalomban betöltött szerepével kapcsolatos nemi sztereotípiák. Emellett a nők és lányok továbbra is különösen kiszolgáltatottak a háború és a konfliktusok következményeivel szemben. A jelentés megállapítja továbbá, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága – különösen az online térben – egyre nagyobb akadályokba ütközik, és a világ különböző részein egyre nagyobb visszaesés tapasztalható a nők jogai terén.
2024-ben úttörőnek számító uniós jogszabályt - megnyitás új lapon fogadtak el a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak ellen. Az új jogszabály bűncselekménnyé nyilvánítja a nők elleni erőszak bizonyos formáit, nevezetesen a női nemi szervek megcsonkítását, a kényszerházasságot és az online erőszak legelterjedtebb formáit (pl. az intim vagy manipulált anyagok beleegyezés nélküli megosztását, az internetes fenyegető zaklatást és az internetes zaklatást), valamint az erőszakra vagy gyűlöletre való nemi alapú online uszítást.
Források: Eurostat - megnyitás új lapon; Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete - megnyitás új lapon; az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége - megnyitás új lapon.
Az irányelv megerősíti az áldozatok igazságszolgáltatáshoz, védelemhez és támogatáshoz való hozzáférését, és előírja a tagállamok számára, hogy hozzanak átfogó megelőző intézkedéseket, és mozdítsák elő a beleegyezés központi szerepét a kapcsolatokban. A tagállamoknak 2027. június 14-ig kell átültetniük az új szabályokat nemzeti jogukba.
A gyermekek elleni erőszak továbbra is komoly kihívást jelent az EU-n belül és kívül egyaránt. Áprilisban a Bizottság ajánlásokat adott ki - megnyitás új lapon, hogy támogassa a tagállamokat gyermekvédelmi rendszereik megerősítésében. Az ajánlások tükrözik annak a mintegy ezer gyermeknek a véleményét, akik az uniós gyermekrészvételi platformon - megnyitás új lapon keresztül megosztották észrevételeiket.
A nemek közötti egyenlőség előmozdítása iránti elkötelezettségének támogatása érdekében az EU 2024-ben testre szabott technikai szakértelmet - megnyitás új lapon biztosított kilenc tagállam (Németország, Írország, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ciprus, Portugália és Románia) 12 közigazgatási szervének. A cél az, hogy segítsék őket olyan politikák és költségvetések kidolgozásában, amelyek kezelik és előmozdítják a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos igényeket.
Az uniós pénzügyi szabályok változásainak köszönhetően immár figyelembe veszik a társadalmi nemet az EU pénzügyi programjaiban. A változások közé tartozik a jobb nyomon követés, amely immár nemek szerint is megkülönbözteti az információkat. Emellett az uniós alapokból támogatott tevékenységeknek lehetőség szerint – a következő (2027 utáni) költségvetési időszaktól kezdődően – figyelembe kell venniük a nők és lányok sajátos szükségleteit és prioritásait.
Az egyenlőséggel foglalkozó nemzeti szervek - megnyitás új lapon fontos szerepet játszanak a megkülönböztetésmentességre vonatkozó uniós jogszabályok gyakorlati végrehajtásának biztosításában. Előmozdítják az egyenlő bánásmódot azáltal, hogy független segítséget nyújtanak a megkülönböztetés áldozatainak, független felméréseket végeznek, független jelentéseket tesznek közzé, és ajánlásokat tesznek a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos kérdésekben. Értékes munkájuk ellenére azonban az egyenlőséggel foglalkozó szervek jelenleg számos kihívással szembesülnek, és még mindig kiaknázatlan potenciállal rendelkeznek a hátrányos megkülönböztetés megelőzése és az ellene való küzdelem terén.
Az EU által 2024-ben elfogadott új jogszabályok - megnyitás új lapon fokozottabb függetlenséget, erőforrásokat és hatásköröket biztosítanak az egyenlőséggel foglalkozó szervek számára, hozzájárulva a megkülönböztetésmentességre vonatkozó uniós jog érvényesítésének megerősítéséhez. A tagállamoknak 2026. június 19-ig kell kiigazítaniuk nemzeti jogszabályaikat.
A következőkön alapuló hátrányos megkülönböztetés:
65%: roma származás
61%: bőrszín
60%: etnikai származás
57%: transzneműség
54%: szexuális irányultság
Forrás: Európai Bizottság, 535. sz. Eurobarométer tematikus felmérés - megnyitás új lapon, 2023. december.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége - megnyitás új lapon által májusban közzétett harmadik LMBTIQ-felmérés - megnyitás új lapon eredményei azt mutatják, hogy a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszexuális és queer (LMBTIQ) személyek társadalmi környezetükben nyíltabban vállalják szexuális irányultságukat, nemi identitásukat vagy nemi jellegeiket, mint korábban. Ugyanakkor több zaklatással és erőszakkal szembesülnek. Ezzel egyidejűleg a hátrányos megkülönböztetés, az erőszak és a zaklatás be nem jelentett eseteinek száma továbbra is magas.
Az LMBTIQ-személyek egyenlőségéről szóló stratégia végrehajtásáról készült jelentés - PDF-fájl – megnyitás új lapon azt mutatja, hogy az pozitív hatást gyakorolt az LMBTIQ-személyek helyzetére az EU-ban. Tizenkét tagállam rendelkezik az LMBTIQ-személyek egyenlőségéről szóló stratégiával vagy cselekvési tervvel, amelyek kiegészítik az uniós stratégiát, míg mások jelenleg az első célzott nemzeti stratégiáik vagy cselekvési terveik előkészítésén dolgoznak. A nemzeti cselekvési tervek kidolgozása és végrehajtása során a bevált gyakorlatok cseréje révén erősödni fog a tagállamokkal folytatott együttműködés.
Forrás: Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége, „LMBTIQ-ügyi fordulópont: előrehaladás és kihívások (LGBTIQ equality at a crossroads: progress and challenges) - megnyitás új lapon”, 2024.
Az EU 2020–2025-ös időszakra vonatkozó, rasszizmus elleni cselekvési tervének - megnyitás új lapon végrehajtásáról szóló jelentés azt mutatja, hogy bár a legtöbb intézkedést végrehajtották, a faji megkülönböztetéssel szembeni hatékonyabb védelemre, valamint a rasszizmus szisztematikus megelőzésére van szükség. Azt is mutatja, hogy rasszizmus elleni intézkedéseket és kezdeményezéseket dolgoznak ki valamennyi uniós szakpolitikai területen, az oktatástól kezdve a foglalkoztatáson át a külső tevékenységekig. A jelentés azonban jól szemlélteti, hogy a rasszizmus széles körben elterjedt a társadalmi struktúrákban, például a foglalkoztatás, az oktatás és a lakhatáshoz való hozzáférés terén, és hogy a tagállamok kulcsszerepet játszanak ennek leküzdésében. 2025 után az EU továbbra is küzdeni fog a rasszizmus valamennyi formája ellen, és átfogó rasszizmus elleni stratégiát fog kidolgozni.
Forrás: Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége, Zsidó emberek antiszemitizmussal kapcsolatos tapasztalatai és meglátásai (Jewish People’s Experiences and Perceptions of Antisemitism) – Uniós felmérés zsidó emberek részvételével - megnyitás új lapon, 2024.
A 2021–2030-as időszakra szóló, az antiszemitizmus elleni küzdelemre és a zsidó élet előmozdítására vonatkozó európai uniós stratégiával kapcsolatban elért eredményekről szóló első jelentést - megnyitás új lapon 2024-ben tették közzé. Ez azt mutatja, hogy az EU megalapítása óta nem volt ilyen magas Európában a zsidó emberekkel szembeni gyűlöletcselekmények és erőszak szintje, mint a Hamász Izrael elleni, 2023. október 7-i támadásai és a gázai háború kirobbanása óta. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének 2023. évi felmérése - megnyitás új lapon szerint már a Hamász támadásai előtt is jelentős volt az antiszemitizmus, amit tovább súlyosbított a Covid19-világjárvány és Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja. A jelentés ismerteti, hogy az EU és tagállamai hogyan küzdenek az antiszemitizmus ellen, és milyen intézkedéseket hoztak a zsidó közösségek biztonságának megerősítése érdekében. Bemutatja az antiszemitizmus megelőzését és leküzdését célzó fenntartható uniós és nemzeti struktúrák kiépítése terén elért eredményeket. Az uniós stratégia eredményeként 23 tagállam fogadott el nemzeti stratégiát az antiszemitizmusra vonatkozóan, 20 tagállam pedig antiszemitizmussal foglalkozó nemzeti koordinátort nevezett ki.
Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége által októberben közzétett Muszlimnak lenni az EU-ban – A muszlim emberek tapasztalatai (Being Muslim in the EU – Experiences of Muslims) - PDF-fájl – megnyitás új lapon című jelentés szerint az EU-ban majdnem minden második muszlimnak szembe kell néznie rasszizmussal és hátrányos megkülönböztetéssel a mindennapi életében, ami meredek emelkedést jelent 2016 óta. A muszlim nőket, férfiakat és gyermekeket online és offline egyaránt célba veszik, nemcsak vallásuk, hanem bőrszínük, valamint etnikai vagy bevándorlói hátterük miatt is. A jelentésben felhasznált adatokat a Hamász 2023. október 7-i támadásai és a Gázában kirobbant háború előtt gyűjtötték össze, amelyek fokozták a muszlimellenes gyűlöletet.
A nemzeti romastratégiai keretek végrehajtásáról szóló jelentés - megnyitás új lapon kiemeli a tagállamok és a bővítési országok által a nemzeti romaintegrációs keretrendszerek hatékony végrehajtásához szükséges struktúrák, folyamatok és programok létrehozása terén elért eredményeket. Bár ezek az erőfeszítések fontos előrelépést jelentenek, továbbra is ambiciózus törekvésekre van szükség a 2030-ra kitűzött uniós célok - megnyitás új lapon teljes körű elérése érdekében, amelyek nyomon követik, hogy az egyenlőség, a társadalmi-gazdasági befogadás és a romák érdemi részvétele területén mennyire sikerült elérni az uniós romastratégiai keret célkitűzéseit. Az EU továbbra is elkötelezett amellett, hogy iránymutatással és a nemzeti romastratégiai kereteik végrehajtásának nyomon követése révén támogassa a tagállamokat.
A májusi Európai Sokszínűségi Hónap az EU sokszínű és befogadó munkahelyek és társadalmak iránti hosszú távú elkötelezettségének megtestesülése. 2024-ben EU-szerte több mint 50 rendezvényre került sor. Az év egyik legfontosabb eseménye a harmadik alkalommal megrendezett, évente kiosztásra kerülő „A befogadás és a sokszínűség európai fővárosai” - megnyitás új lapon díj, amely elismeri az uniós nagyvárosok, városok és régiók által a befogadás előmozdítása és a megkülönböztetésmentes társadalmak létrehozása érdekében végzett munkát. Idén külön díjkategóriát hoztak létre azon hatóságok számára, amelyek fellépnek a nők elleni erőszakkal szemben, hozzájárulva ezáltal a városok, nagyvárosok és régiók biztonságához.
Zágráb, Horvátország
© Adobe Stock
Växjö Kommun, Svédország
© Marcus Lindstrom/E+ via Getty Images
La Laguna, Spanyolország
© Adobe Stock
Corbetta, Olaszország
© AleksandarGeorgiev/E+ via Getty Images
Miranda de Ebro, Spanyolország
© Abuela Pinocho/Moment Open via Getty Images
Casares, Spanyolország
© Adobe Stock
Ljubljana, Szlovénia
© Adobe Stock
Miranda de Ebro, Spanyolország
© Abuela Pinocho/Moment Open via Getty Images
Växjö Kommun, Svédország
© Marcus Lindstrom/E+ via Getty Images