4. FEJEZET
Az emberek támogatása és a társadalmak megerősítése
Képaláírás megtekintése
Az elmúlt néhány évben az olyan globális kihívásokra tekintettel, mint a megélhetési válság, az éghajlatváltozás és a digitális átállással járó feladatok összetettsége, az Európai Unió megkétszerezte az emberek és közösségek védelmére, valamint szerepvállalásuk növelésére irányuló erőfeszítéseit. Az EU 2025-ben gyors ütemben folytatta az élet- és munkakörülmények javítására irányuló munkáját. Az évet a munkaerő- és szakemberhiány kezelésére irányuló kezdeményezések határozták meg, amelyek támogatták az EU fenntartható és inkluzív növekedését, és biztosították versenyképességét. Az EU továbbra is támogatta az azt célzó új intézkedéseket, hogy a munkavállalók élhessenek szociális jogaikkal. Emellett továbbra is kiemelt prioritás maradt annak biztosítása – a nemi alapú erőszak elleni küzdelem kulcsfontosságú keretének bevezetésével, valamint a fogyasztói jogok megerősítésére irányuló tervekkel –, hogy hátterétől függetlenül minden polgár egyenlő és méltányos bánásmódban részesüljön.
A szociális jogok európai pillére - megnyitás új lapon kijelöli az irányt az EU számára egy olyan erős és szociális Európa felé, amely méltányos, inkluzív és mindenki számára egyenlő esélyeket biztosít. 2025-ben az Európai Bizottság felülvizsgálta a szociális jogok európai pillérére vonatkozó cselekvési tervet - megnyitás új lapon a pillér jobb végrehajtása érdekében, és azért, hogy annak 20 alapelvét - megnyitás új lapon a polgárok javát szolgáló konkrét intézkedésekké alakítsa át. Ezzel párhuzamosan a Bizottság megkezdte a küszöbönálló, szegénység elleni uniós stratégia kidolgozását - megnyitás új lapon, amely uniós szinten az első ilyen jellegű stratégia.
A szociális párbeszéd döntő szerepet játszik az európai vállalkozások versenyképességének megőrzésében, termelékenységük növelésében, a minőségi munkahelyek és a társadalmi méltányosság biztosításában. Március 5-én a Bizottság és az ágazatközi szociális partnerek új paktumot írtak alá az európai szociális párbeszédről - megnyitás új lapon, megerősítve ezzel a szociális partnerek szerepét a munkaerőpiac, a foglalkoztatás és a szociálpolitikák alakításában. Emellett az Európai Parlament és a tagállamok az év során politikai megállapodásra jutottak az Európai Üzemi Tanácsról szóló felülvizsgált irányelvről - megnyitás új lapon, amely megerősíti a munkavállalók érdemi bevonását a vállalati döntésekbe a transznacionális környezet változásainak kezelése érdekében.
A szociális gazdaság egyértelműen az uniós gazdaság és társadalom szerves részévé vált, hozzájárulva Európa jólétéhez, versenyképességéhez és rezilienciájához. 2025-ben a Bizottság elindította a 2021–2030-as időszakra szóló, szociális gazdaságra vonatkozó cselekvési tervének - megnyitás új lapon félidős felülvizsgálatát - megnyitás új lapon. Már több mint 4,3 millió egyesület, szövetkezet, biztosító egyesület, alapítvány és szociális vállalkozás folytat olyan tevékenységeket, amelyek a nyereséggel szemben a szociális és környezetvédelmi célkitűzéseket részesítik előnyben.
A 2030-ig elérendő uniós célok
- A 20–64 éves népesség legalább
78%-a
legyen foglalkoztatott. - A teljes felnőtt lakosság legalább
60%-a
minden évben vegyen részt valamilyen képzésben. - Legalább 15 millióval kevesebb ember legyen kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának.
Az EU jólétéhez, valamint a gazdasági és társadalmi rezilienciához szükséges készségek
A humán tőke kulcsfontosságú az EU jóléte, demokráciája, gazdasági és társadalmi rezilienciája és egyedülálló szociális piacgazdasága szempontjából. Ahhoz, hogy versenyképes legyen, és felkészüljön a jövőre, az EU-nak támogatnia kell és fel kell vérteznie polgárait a sikeres tanuláshoz, munkához és élethez szükséges készségekkel, amint azt a „Versenyképességi iránytű - megnyitás új lapon” is kiemeli (lásd a 2. fejezetet).
A Bizottság ezért márciusban elindította a készségek unióját - megnyitás új lapon. Ez egy átfogó stratégia, amelynek célja, hogy az EU versenyképességének növelése érdekében támogassa a minőségi, inkluzív és alkalmazkodóképes oktatási, képzési és készségfejlesztési rendszerek fejlesztését. A készségekkel kapcsolatos hatékonyabb uniós szintű információgyűjtés kulcsfontosságú lesz ebben az összefüggésben a hatékony és célzott szakpolitikák szempontjából. A készségek uniója az európai oktatási térség (EEA) keretében már meghozott intézkedésekre is épít, és azokkal szinergikusan működik.
- Minden ötödik felnőttnek nehézséget okoz az olvasás és az írás
(Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatóság, Oktatási és Képzési Figyelő, 2025 – Összehasonlító jelentés, 7.2. fejezet - megnyitás új lapon, 2025).
- Minden negyedik tizenöt éves fiatal gyengén teljesít az olvasás, a matematika és a természettudományok terén
(Oktatásügyi, Ifjúságpolitikai, Sportügyi és Kulturális Főigazgatóság, The twin challenge of equity and excellence in basic skills in the EU - megnyitás új lapon [A méltányosság és a kiválóság kettős kihívása az alapkészségek terén az EU-ban], 2024).
- Ötből közel négy kis- és középvállalkozás nem találja meg a szükséges szakembereket
(Európai Bizottság, 529. sz. Eurobarométer gyorsfelmérés - megnyitás új lapon, 2023. szeptember).
A készségek uniója
- Fejleszti a minőségi életvitelhez és a színvonalas munkahelyekhez szükséges készségeket.
- Továbbképzést és átképzést biztosít a digitális és zöld átálláshoz.
- Áramoltatja a készségeket az EU-ban a versenyképesség érdekében.
- Vonzza, fejleszti és megtartja a tehetségeket Európa jövője érdekében.
A fiatal munkavállalók készségfejlesztésébe történő beruházások mindössze 0,1%-os növelése 0,25%-kal növelheti a foglalkoztatást és 0,18%-kal a bruttó hazai terméket (Foglalkoztatás, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatósága, Employment and Social Developments in Europe 2024 - megnyitás új lapon [Foglalkoztatási és szociális fejlemények Európában 2024-ben], 2024).
2021 és 2027 között az EU több mint 150 milliárd eurót fektet be annak érdekében, hogy támogassa az embereket, a vállalkozásokat, az oktatási intézményeket és másokat a virágzó, versenyképes európai gazdasághoz szükséges oktatás és készségek fejlesztésében. A 2028 és 2034 közötti időszakra szóló új többéves pénzügyi keretben (lásd a 8. fejezetet) a Bizottság azt javasolja, hogy a nemzeti és regionális partnerségi tervek - megnyitás új lapon keretében rendelkezésre álló források legalább 14%-át (a mezőgazdaságra és a Szociális Klímaalapra elkülönített összegek kivételével) szociális kiadásokra fordítsák. Az új költségvetés hozzá fog járulni a szociális jogok európai pillérének megvalósításához azáltal, hogy minőségi munkahelyek, társadalmi befogadás, oktatás, készségek, egészségügy, lakhatás és szociális infrastruktúra révén befektet az emberekbe.
Az emberekbe való befektetés, készségeik elismerése és a tehetségek vonzása Európa-szerte a készségek uniójának kulcsfontosságú pillérei. 2025-ben ünnepelte a Bizottság az Europass - megnyitás új lapon 20. évfordulóját. Ez egy olyan ingyenes és biztonságos online platform, amely szakmai életükben támogatja a polgárokat.
© kite_rin – stock.adobe.com
A harmadik országokból származó tehetségek vonzása a készségek uniójának kulcsfontosságú célkitűzései közé tartozik. Novemberben a Parlament és az Európai Unió Tanácsa politikai megállapodásra jutott az uniós tehetségbázisról - megnyitás új lapon is, amely az EU munkaerő- és szakemberhiányának kezelésére szolgáló kulcsfontosságú eszköz. Ez egy felhasználóbarát, modern és megbízható platform lesz, amely összekapcsolja a nem uniós országokból származó álláskeresőket az uniós munkáltatókkal. Emellett 2025-ben elindult a Marie Skłodowska-Curie-cselekvések „MSCA Choose Europe” (MSCA – Válaszd Európát!) kísérleti projektje is, amelynek célja, hogy vonzóbbá tegye az európai kutatói életpályát azáltal, hogy fellép a bizonytalan foglalkoztatási viszonyok ellen és kiváló munkakörülményeket biztosít.
Minőségi munkahelyek biztosítása
A minőségi munkahelyek biztosítása nemcsak a társadalmi méltányosság előmozdításához járul hozzá, hanem a szilárd és versenyképes ipari környezethez is. A Bizottság decemberben elfogadta a minőségi munkahelyekre vonatkozó ütemtervet - megnyitás új lapon. A szociális partnerek szoros bevonásával készült jelentés a minőségi munkahelyek létrehozására és megőrzésére összpontosít, különösen a tiszta és digitális átállás során, biztosítva ugyanakkor, hogy a munkavállalók jogai lépést tartsanak a modern gazdasággal. Az ütemterv felszólít továbbá a meglévő jogok betartatására, a minőségi szolgáltatások biztosítására mindenki számára és minden régióban, a megfelelő finanszírozásra, valamint a szociális párbeszéd és a kollektív tárgyalások megerősítésére. Ezzel összefüggésben a Bizottság elindította a minőségi munkahelyekről szóló jogszabályról szóló konzultáció első szakaszát - PDF-fájl – megnyitás új lapon, hogy összegyűjtse a szociális partnerek véleményét az e területre vonatkozó lehetséges kezdeményezésről.
A munkavállalók támogatása
Bár a digitális eszközök nagyobb rugalmasságot biztosítanak mind a munkavállalók, mind a munkáltatók számára, nagyobb autonómiát és innovációt téve lehetővé, egyre többen sürgetik biztosítékok létrehozását annak érdekében, hogy a digitalizáció ne gyengítse a munkavállalók jogait. 2025-ben a Bizottság további lépéseket tett a munkavállalók lecsatlakozáshoz és méltányos távmunkához való jogának védelme érdekében, és befejezte a szociális partnerekkel folytatott konzultációk második szakaszát. Emellett az év végére a Bizottság sikeresen lezárta a platformalapú munkavégzésről szóló irányelv - megnyitás új lapon nemzeti jogba való átültetésével foglalkozó szakértői csoport munkáját. Az átültetést a tagállamoknak 2026 decemberéig kell elvégezniük.
Júliusban a Bizottság új vegyi expozíciós határértékek - megnyitás új lapon megállapítása révén szigorúbb biztosítékokat javasolt a veszélyes anyagoknak kitett munkavállalók védelme érdekében. Az intézkedések a következő 40 évben várhatóan mintegy 1700 tüdőrákos esetet és 19 000 egyéb súlyos megbetegedést előznek meg, és akár 1,16 milliárd euróval is csökkenthetik az egészségügyi kiadásokat. A Bizottság javaslatát a Parlamentnek és a Tanácsnak kell megvitatnia. Hasonló szellemben tette közzé az EU a veszélyes gyógyszerek új indikatív jegyzékét - megnyitás új lapon, valamint az azbeszttel kapcsolatos egészségügyi és biztonsági kockázatok kezelésére vonatkozó iránymutatásokat - megnyitás új lapon.
Az egyre nagyobb kihívásokkal terhelt geopolitikai környezetben az elbocsátott munkavállalók támogatását szolgáló Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap - megnyitás új lapon továbbra is támogatta a jelentős szerkezetátalakítások miatt elbocsátott munkavállalókat. A gépjárműipar jövőjéről szóló cselekvési terv - megnyitás új lapon kiemelt kezdeményezéseként a Bizottság javaslatot tett az alap módosítására annak érdekében, hogy a vállalatok támogatást kérhessenek a hamarosan elbocsátással szembesülő munkavállalók számára.
Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapból nyújtott támogatások
- 8 millió euró 2400 munkavállaló támogatására, akiket a belga Van Hool autóbuszgyártó csődje után bocsátottak el.
- 1 millió euró 417 munkavállaló támogatására, akiket a belgiumi BelGaN csipgyártó üzemének bezárását követően bocsátottak el.
- 3 millió euró 915 munkavállaló támogatására, akiket a fuldai gyártóüzem bezárását és a hanaui telephely részleges bezárását követően a Goodyear két németországi helyszínéről bocsátottak el.
- 8,5 millió euró 5800 munkavállaló támogatására, akiket a svédországi Northvolt akkumulátorgyártó csődje után bocsátottak el.
Emellett májusban öt ágazat szakszervezetei és munkáltatói szervezetei iránymutatásokat - megnyitás új lapon írtak alá a munkával kapcsolatos erőszak és zaklatás megelőzése és kezelése érdekében. Ezek kiterjesztik a meglévő iránymutatások hatályát a kibertérben elkövetett erőszakra, és hangsúlyozzák a nemek közötti egyenlőség és a megkülönböztetésmentesség elvének fontosságát.
Megfizethető lakhatás és energia
A megfizethetetlen lakhatás Európa-szerte széles körben elterjedt és sürgető kérdéssé vált: megnehezíti az emberek számára, hogy tanulási vagy munkavállalási céllal elköltözzenek – és ezáltal veszélyezteti az EU versenyképességét és gazdasági jólétét. A Parlament és a Bizottság által közösen szervezett március 24-i konferenciát - megnyitás új lapon követően megkezdődött a megfizethető lakhatásra vonatkozó első európai terv - megnyitás új lapon kidolgozásának folyamata. A tervet 2025 végén fogadták el, és az az új lakhatási tanácsadó testület - megnyitás új lapon észrevételeire épül. A terv célja, hogy támogassa a tagállamokat, a régiókat és a városokat a strukturális kihívások leküzdésében, az állami és magánberuházások mozgósításában, és végső soron a fenntartható, megfizethető és minőségi lakhatáshoz, többek között a szociális lakhatáshoz való hozzáférés javításában.
A fiatalok
40%
-a
szerint a megélhetési költségek jelentik a legaggasztóbb problémát a jövőre nézve.
Forrás: Európai Parlament, Eurobarométer gyorsfelmérés – 2024. évi ifjúsági felmérés - megnyitás új lapon, 2025. február.
A terv az építőipari és felújítási ágazat termelékenyebbé és innovatívabbá válására irányuló intézkedéseket is javasol, amelyek az európai lakásépítési stratégia - megnyitás új lapon révén kezelni fogják a lakáskínálat és -kereslet közötti eltéréseket. Ezt erősíti az új európai Bauhaus - megnyitás új lapon kezdeményezés, amellyel kapcsolatban a Bizottság decemberben közleményt és tanácsi ajánlásra irányuló javaslatot - megnyitás új lapon fogadott el a megfizethető lakhatásra vonatkozó európai tervvel együtt. A kezdeményezés célja a fenntartható, inkluzív és esztétikai szempontból kellemes terek, termékek és életmód előmozdítása, összhangban az európai zöld megállapodással és a tisztaipar-megállapodással, tiszteletben tartva ugyanakkor a különböző kultúrákat és hagyományokat.
A megfizethető lakhatáshoz való hozzáférés problémája nem csak az alacsonyabb jövedelmű csoportokat érinti. Ezért 2025-ben a Bizottság javaslatot tett az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló határozat - megnyitás új lapon felülvizsgálatára annak biztosítása érdekében, hogy az állami támogatási szabályok megkönnyítsék a megfizethető lakhatásba és a szociális lakhatásba történő beruházásokat. A Bizottság együtt fog működni a nemzeti, regionális és helyi hatóságokkal a lakáskínálatot korlátozó szabályok és eljárások egyszerűsítése érdekében, különös tekintettel a tervezésre és az engedélyezésre. A rövid távú bérbeadásra vonatkozó új jogalkotási kezdeményezés támogatni fogja a lakhatási nehézségekkel érintett területeket.
A lakhatási válság kiváltó okainak átfogó kezelése révén ez a terv különösen előnyös lesz a leginkább érintettek, vagyis a fiatalok, a diákok, a kulcsfontosságú munkavállalók, az alacsony jövedelmű és egyéb hátrányos helyzetű csoportok számára. A Bizottság új beruházásokat fog mozgósítani a diákok lakhatása és a szociális lakások terén, és segíteni fogja a tagállamokat abban, hogy a lakhatás elsődlegességének elve alapján hatékonyabb intézkedéseket vezessenek be a hajléktalanok számára.
Az EU nemcsak azért dolgozik, hogy megfizethetőbbé tegye a lakhatást, hanem azért is, hogy segítse a fogyasztókat energiaköltségeik csökkentésében. A megfizethető energiára vonatkozó cselekvési terv - megnyitás új lapon meg fogja könnyíteni a magas energiaszámlákkal szembesülő háztartások és vállalkozások helyzetét (lásd a 2. fejezetet), mivel az Európa fosszilis tüzelőanyagoktól való függőségének csökkentéséből származó megtakarítások 2030-ra elérhetik a 130 milliárd eurót. Az év során kidolgozott további testreszabott megoldások, például a készenléti üzemmódban lévő elektromos készülékek - megnyitás új lapon energiafogyasztására vonatkozó, május 9. óta hatályos felülvizsgált szabályok tovább fogják csökkenteni az energiafogyasztást.
A készenléti üzemmódra vonatkozó aktualizált szabályok önmagukban 2030-ig várhatóan évi 530 millió eurót fognak megtakarítani az uniós fogyasztók számára.
A Szociális Klímaalap - megnyitás új lapon 2026 és 2032 között legalább 86,7 milliárd euró összegű kiadást fog mozgósítani a tagállamokban. Az alap forrásokat biztosít a polgárok tiszta átállás révén történő támogatásához, valamint az épületekre és a közúti közlekedésre vonatkozó új kibocsátáskereskedelmi rendszer - megnyitás új lapon (ETS2) által a kiszolgáltatott helyzetben lévő háztartásokra, mikrovállalkozásokra és közlekedési felhasználókra gyakorolt lehetséges társadalmi hatások kezeléséhez. Emellett a Bizottság decemberben jóváhagyta az első szociális klímatervet - megnyitás új lapon, amelyet Svédország nyújtott be.
A fogyasztóvédelem megerősítése
Az uniós fogyasztóvédelmi szabályoknak köszönhetően a fogyasztók megfelelő védelemben részesülnek a tisztességtelen nemzetközi kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, és jogosultak arra, hogy egyértelmű tájékoztatást kapjanak az általuk vásárolt termékekről és szolgáltatásokról. A digitális gazdaság és az e-kereskedelem térnyerése azonban az online térben is új kihívásokat teremtett a fogyasztók számára.
A november 19-én elfogadott, a 2025–2030-as időszakra szóló új fogyasztóügyi stratégia - megnyitás új lapon a fogyasztói jogok egységes piacon belüli megerősítésére összpontosít. Ez javítani fogja a végrehajtást, ösztönözni fogja a versenyképességet és a fenntartható jólétet, meg fogja védeni a kiszolgáltatott fogyasztókat, csökkenteni fogja az adminisztratív terheket, és elő fogja mozdítani a méltányos, zöld és digitális gazdaságot. A menetrend fontos eleme lesz a digitális méltányosságról szóló jogszabály - megnyitás új lapon, amelyet 2026 második felében terveznek elfogadni, és amelynek célja kifejezetten az online terekben előforduló káros gyakorlatok – például a sötét megoldások és a megtévesztő influenszermarketing – kezelése, különös tekintettel a kiskorúakra. Megvizsgálja továbbá az egyszerűsítés és a terhek csökkentésének lehetőségeit – a fogyasztóvédelem szintjének megtartása mellett. A Bizottság közzétette az e-kereskedelemről szóló közleményt - megnyitás új lapon, amelynek célja, hogy kezelje az uniós piacokra irányuló alacsony értékű behozatal megugrásához kapcsolódó egészségügyi és biztonsági kockázatokat.
A 2025. évi Európai Fogyasztói Csúcstalálkozón - megnyitás új lapon a politikai döntéshozók, a vállalkozások és a civil társadalom képviselői találkoztak, hogy megvitassák a fogyasztóvédelmet, a határokon átnyúló e-kereskedelmet és a digitális piacokat, valamint az új fogyasztóügyi stratégia és a kapcsolódó cselekvési terv kialakítását. A rendezvényen két új e-kereskedelmi platform is csatlakozott az addigra 10 platform által aláírt fogyasztóvédelmi kötelezettségvállaláshoz - megnyitás új lapon. Az aláírók kötelezettséget vállaltak arra, hogy túlteljesítik a fogyasztók és digitális jogaik védelmére vonatkozó jogi követelményeket.
A fogyasztói körülmények 2025. évi eredménytáblájának - megnyitás új lapon főbb megállapításai
Az online vásárlók 60%-kal nagyobb valószínűséggel szembesülnek problémákkal, mint az offline vásárlók.
93%-uk
aggódik a célzott hirdetések miatt, beleértve a következőket:
- személyes adatok gyűjtése hozzájárulás nélkül (71%);
- túlzott mennyiségű reklám (67%);
- elkerülhetetlen személyre szabás (63%).
45%-uk
tapasztalt online csalást az előző évben.
Sokan tisztességtelen gyakorlatokkal szembesültek, például:
- hamis értékelésekkel (66%);
- félrevezető árengedményekkel (61%).
Egyéb fogyasztóvédelmi intézkedések 2025-ben
- A Parlament és a Tanács között politikai megállapodás jött létre a játékok biztonságosságára vonatkozó új szabályokról - megnyitás új lapon.
- A Bizottság és a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok által végzett vizsgálat - megnyitás új lapon megállapította, hogy a használt termékeket értékesítő online kereskedők közel fele nem tájékoztatja megfelelően a fogyasztókat a visszaküldési jogaikról.
- A Bizottság júliusban végrehajtási párbeszédet - megnyitás új lapon tartott a digitális környezetben megvalósuló fogyasztóvédelemről.
Annak érdekében, hogy a turisztikai szálláshelyekről megbízható értékelések és minősítések álljanak a fogyasztók rendelkezésére, az EU támogatta a szálláskereső platformokat, a szállodaüzemeltetőket és a fogyasztói szervezeteket egy új magatartási kódex - megnyitás új lapon kidolgozásában.
A fiatalok szerepvállalása és részvétele
A 2024–2029-es Bizottság politikai iránymutatása - megnyitás új lapon tükrözi a fiatalok fontosságát az EU jövőjének alakításában. Az EU elkötelezett amellett, hogy meghallgassa a fiatalok mondanivalóját, és közvetlenül foglalkozzon aggályaikkal.
Az elnök új ifjúsági tanácsadó testülete - megnyitás új lapon, az éves ifjúságpolitikai párbeszédek - megnyitás új lapon és a Bizottság ifjúsági szempontú ellenőrzése - megnyitás új lapon a fiatalokat helyezte az uniós szakpolitikai döntéshozatal középpontjába. A Bizottság 2025-ben, éves munkaprogramja készítésekor alkalmazta először az ifjúsági szempontú ellenőrzést: konzultált a fiatalokkal és az ifjúsági civil társadalom képviselőivel a fiatalok számára nagy jelentőséggel bíró kulcsfontosságú kezdeményezésekről. Emellett valamennyi biztos szervezett ifjúságpolitikai párbeszédeket annak érdekében, hogy arra ösztönözze a fiatalokat, hogy osszák meg véleményüket, biztosítva, hogy azokat az uniós döntéshozatal legmagasabb szintjén hallgassák meg.
Az elnök ifjúsági tanácsadó testülete az egyes tagállamok nemzeti ifjúsági tanácsának egy-egy fiatal képviselőjéből és az Európai Ifjúsági Fórum - megnyitás új lapon egy képviselőjéből, valamint a tagjelölt országok és a potenciális tagjelölt országok megfigyelőiből áll. Tanácsot ad az elnöknek a fiatalok számára legfontosabb kérdésekben, megosztja nézeteit a Bizottság által kidolgozott szakpolitikákkal kapcsolatban, és a fiatalokat helyezi az uniós szakpolitikai döntéshozatal középpontjába.
Az új mandátumidőszak első 100 napján belül minden biztos megtartotta első ifjúságpolitikai párbeszédét, és egész évben folytatta a személyes párbeszédet az európai fiatalokkal.
A mandátum kezdete óta
41 párbeszédre
került sor.
9 párbeszéd
értékes hozzájárulást nyújtott az ifjúsági szempontú ellenőrzés által érintett kezdeményezésekhez, például az európai demokráciapajzshoz, az európai óceánügyi paktumhoz, valamint a mezőgazdaságra és az élelmiszerekre vonatkozó jövőképhez.
A digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály - megnyitás új lapon keretében új iránymutatásokat - megnyitás új lapon fogadtak el a kiskorúak védelmére vonatkozóan annak érdekében, hogy megvédjék a gyermekeket és a fiatalokat az online kockázatoktól, például a behálózástól, a káros tartalmaktól, a problémás és függőséget okozó magatartástól, valamint az internetes megfélemlítéstől és a káros kereskedelmi gyakorlatoktól.
A Bizottság politikai iránymutatása hangsúlyozza a nemzedékek közötti méltányosság garantálásának fontosságát is; annak biztosítására összpontosít, hogy a ma hozott döntések ne ártsanak a jövő nemzedékeinek; és előmozdítja a különböző életkorú emberek közötti szolidaritást és együttműködést. 2025-ben a Bizottság európai polgári vitacsoportot (lásd a 6. fejezetet), valamint egy sor stratégiai párbeszédet szervezett a polgárokkal, az intézményekkel és a civil társadalommal a nemzedékek közötti méltányosságra vonatkozó jövőbeli stratégia - megnyitás új lapon megalapozása érdekében.
Az oktatás támogatása és hidak építése
A készségek uniója jelentős mértékben az európai oktatási térségre - megnyitás új lapon épül, és azzal együtt valósul meg. Az oktatási térség célja, hogy segítse a tagállamokat inkluzívabb és reziliensebb oktatási és képzési rendszerek kiépítésében. Júniusban a Bizottság jelentést tett közzé az európai oktatási térség időközi értékeléséről - megnyitás új lapon, amely alapul szolgál a Tanács számára ahhoz, hogy megállapodjon a 2026–2030-as időszakra vonatkozó új stratégiai együttműködési keretről.
Szintén a készségek uniója részét képezi majd az alapkészségekre vonatkozó cselekvési terv - megnyitás új lapon és a STEM (a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika) oktatási stratégiai terv - megnyitás új lapon is. Mindkét terv célja egyrészt az annak biztosítására irányuló tagállami erőfeszítések támogatása, hogy minden ember – a korai gyermekkortól a felnőttkorig – erős alapkészségekkel rendelkezzen, másrészt a STEM-területeken tanuló diákok arányának növelése, különös tekintettel a női hallgatókra.
A készségek uniójának és az európai oktatási térségnek a sikeres kiépítése az oktatás és képzés erőteljes támogatásán múlik. Az Erasmus+ - megnyitás új lapon hosszú múltra visszatekintő uniós sikertörténet, amely közel 40 éve gyakorol hatást több mint 16 millió ember személyes és tudományos fejlődésére. Ezzel összefüggésben a Bizottság az Erasmus+ program költségvetésének 50%-os növelését javasolta annak érdekében, hogy segítse a fiatalokat, a felnőtt tanulókat és a munkatársakat/szakembereket/oktatókat abban, hogy tanulmányi mobilitási tapasztalatot szerezzenek más tagállamokban, ezáltal erősítve az összetartozás érzését, a közös uniós értékeket és a polgári szerepvállalást. A javaslat célja továbbá, hogy a program hatályát kiterjessze az önkéntességre is: egyablakos ügyintézési pontot hoz létre valamennyi uniós finanszírozású ifjúsági projekt és kezdeményezés számára.
2025-ben az Erasmus+ program elnyerte az európai integrációért járó Cercle d’Economia díjat - megnyitás új lapon.
A 2025. évi európai oktatási és készségfejlesztési csúcstalálkozó - megnyitás új lapon, amelynek témája „Az európai növekedés ösztönzése” volt, az európai oktatási rendszereknek a gyors társadalmi és gazdasági változásokra való felkészítésére összpontosított. Miniszterek, politikai döntéshozók, oktatók, diákok, szociális partnerek és ipari vezetők folytattak eszmecserét arról, hogy az oktatás hogyan erősítheti meg Európa versenyképességét, kohézióját és demokratikus értékeit. A Bizottság ismertette továbbá az új Oktatási és Képzési Figyelőt - megnyitás új lapon és az Erasmus+ 2024. évi éves jelentését - megnyitás új lapon.
A Bizottság megingathatatlanul elkötelezett a szilárd európai oktatási térség biztosítása mellett, és 2025-ben Firenzében (Olaszország) összehívta az európai diplomával foglalkozó első fórumot - megnyitás új lapon, amelyen nemzeti hatóságok, egyetemek, minőségbiztosítási ügynökségek és diákszervezetek több mint 160 képviselője vett részt, hogy előkészítsék a terepet egy közös „európai diploma” címke bevezetéséhez a firenzei vállalás keretében.
Az oktatás és a készségfejlesztés azonban nem csak az egyetemek számára lényeges. Számos érdekelt fél, például szakképzési szolgáltatók, iskolák és munkaerőpiaci szereplők részesülnek az Erasmus+ tanulási célú mobilitási és együttműködési projektek előnyeiből. A szakképzési kiválósági központokra - megnyitás új lapon – az Erasmus+ szakképzési kiemelt kezdeményezésére – 2025-ben rekordszámú, az előző évi 132-höz képest összesen 303 pályázat érkezett. A 2021–2027-es időszakra az Erasmus+ program 400 millió euró indikatív költségvetést különített el e központok finanszírozására. A 2025. évi pályázati felhívásban a rendelkezésre álló költségvetés legalább 15 új Erasmus+ projekt finanszírozását teszi lehetővé.
A versenyképesség fokozását és a minőségi munkahelyeket szolgáló vonzó és inkluzív szakképzésről szóló herningi nyilatkozat (2026–2030)
A tagállamok, az uniós tagjelölt országok, az Európai Gazdasági Térség országai, az európai szociális partnerek és a Bizottság szakképzésért felelős miniszterei által 2025. szeptember 12-én elfogadott herningi nyilatkozat - PDF-fájl – megnyitás új lapon megújítja és megerősíti a szakképzési reformokra irányuló koordinált erőfeszítéseket, összhangban a változó társadalmi és munkaerőpiaci igényekkel. A nyilatkozat fontos hozzájárulást jelent a készségek uniója keretében bejelentett, küszöbön álló európai szakképzési stratégiához, amelynek célja, hogy segítsen meghatározni a 2026–2030-as időszakra vonatkozó új szakpolitikai keretet ezen a területen.
A Tanulószerződéses Gyakorlati Képzés Európai Szövetsége - megnyitás új lapon nyáron rendezte meg legutóbbi magas szintű rendezvényét - megnyitás új lapon, amelyen több mint 230-an vettek részt. A legfontosabb érdekelt felek, szakpolitikai döntéshozók, szociális partnerek, oktatási szolgáltatók, vállalatok és tanulószerződéses tanulók gyűltek össze, hogy megvitassák, a tanulószerződéses gyakorlati képzések hogyan ösztönözhetik Európa tiszta átállását, és hogyan képezhetnek a jövő számára kompetens és reziliens munkaerőt. Októberben az Európai Képzési Alapítvánnyal - megnyitás új lapon együtt szemináriumot szervezett Montenegróban a partnerországok - megnyitás új lapon számára.
A Bizottság 2025-ben is támogatta a szakmai gyakorlatokról szóló irányelvjavaslatról - megnyitás új lapon folytatott tárgyalásokat, valamint a szakmai gyakorlatok megerősített minőségi keretrendszeréről szóló felülvizsgált tanácsi ajánlást - megnyitás új lapon.
A készségek uniójának részét képező, az alapkészségekre vonatkozó cselekvési tervben először ismerik el alapkészségnek az állampolgári készségeket is olyan készségek mellett, mint az írás-olvasás, a matematika és a természettudományok. Ezt szem előtt tartva a 2025. évi Európai Innovatív Tanítási Díj - megnyitás új lapon témája a következő volt: „Állampolgári ismeretek oktatása – Részvétel a demokratikus életben, közös értékek és polgári szerepvállalás”. Az év során az Erasmus+ Jean Monnet uniós ismeretek tanulására irányuló kezdeményezései - megnyitás új lapon révén 106 pályázatot választottak ki, amelyek keretében egy hároméves időszak alatt iskolánként legalább 120 órában biztosítanak oktatást az uniós demokráciáról és értékekről. 2025-ben a Jean Monnet-iskolahálózatok is bővültek. Ezek a hálózatok legalább három tagállam intézményeiből állnak, és segítenek integrálni az uniós témákat az alapfokú és középfokú oktatás és a szakképzés keretében az osztálytermi tanulásba.
Emellett 2025-ben a Bizottság két DiscoverEU - megnyitás új lapon-pályázatot hirdetett meg, amelyek Európa-szerte több mint 75 000 utazási igazolványt kínálnak a 18 évesek számára. A DiscoverEU abban segíti a fiatalokat, hogy felfedezzék a kontinens közös kulturális örökségét, és olyan készségeket és kompetenciákat sajátítsanak el, amelyek egész életük során szolgálják őket. Ezekre a pályázatokra a Schengeni Megállapodás 40. évfordulójának összefüggésében került sor: az európaiak négy évtizede utazhatnak szabadon Európa jelentős részén.
Kulturális iránytű Európa számára
A gyors változások korában elengedhetetlen a kultúrában rejlő lehetőségek felismerése és teljes körű kiaknázása, valamint a kulturális és kreatív ágazatok és iparágak előtt álló kihívások kezelése. A Bizottság ezért előterjesztette a kulturális ágazat jövőképét felvázoló európai kulturális iránytűt - megnyitás új lapon, amely meghatározza azokat a fő irányvonalakat, amelyek mentén a kultúrát az uniós szakpolitikai döntéshozatal középpontjába kell helyezni. Az iránytű törekvéseit 20 kiemelt kezdeményezés támasztja alá, többek között a művészek uniós chartájára irányuló javaslat, amelynek célja a művészeti és kulturális foglalkozású szakemberek munkakörülményeinek javítása.
2025-ben az EU folytatta az egyenlőségközpontú Unió megvalósítására irányuló munkát, és kulcsfontosságú mérföldkőhöz érkezett márciusban, amikor a Bizottság bemutatta a nők jogaira vonatkozó ütemtervét - megnyitás új lapon. Az ütemterv egy olyan, hosszú távú jövőképet vázol fel a nemek közötti egyenlőség megvalósítására vonatkozóan, amelynek célja a nők jogainak védelme és előmozdítása, valamint a nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos kihívások – többek között a megkülönböztetés, az erőszak és a technológia által elősegített elfogultság – kezelése. Október 16-án az uniós intézmények, a tagállamok és a nőjogi szervezetek képviselői Brüsszelben (Belgium) találkoztak, hogy hivatalosan jóváhagyják a nemek közötti egyenlőséget biztosító társadalom elveiről szóló nyilatkozatot (elérhető az ütemterv mellékleteként). Ez a nyilatkozat a 2020–2025 közötti időszakra szóló nemi esélyegyenlőségi stratégia - megnyitás új lapon keretében elért jelentős eredményekre épül egy olyan társadalom kialakítása érdekében, ahol a nők és a lányok anélkül boldogulhatnak, hogy hátrányos megkülönböztetés és erőszak érné őket.
- Minden harmadik nő szenvedett már el fizikai vagy szexuális erőszakot felnőttkorában.
- Minden ötödik nő szenvedett már el családon belüli erőszakot.
- Minden hatodik nő szenvedett már el nemi erőszakot.
Forrás: Eurostat, EIGE és FRA, EU Gender-based Violence Survey – Key results (Nemi alapú erőszakról szóló uniós felmérés – Főbb eredmények) - megnyitás új lapon, 2024.
Emellett a Bizottság októberben elindította az LMBTIQ+-személyek egyenlőségéről szóló, a 2026–2030-as időszakra vonatkozó stratégiáját - megnyitás új lapon is, amely a célzott intézkedéseket az LMBTIQ+-személyek egyenlőségének valamennyi uniós szakpolitikában történő általános érvényesítésére irányuló fokozott erőfeszítésekkel ötvözi. Az elmúlt öt évben Unió-szerte nőtt az LMBTIQ+-személyek társadalmi elfogadottsága. Az EU-n belüli hátrányos megkülönböztetésről szóló Eurobarométer felmérés - megnyitás új lapon szerint az emberek mintegy 75%-át nem zavarja, ha meleg, leszbikus vagy biszexuális kollégái vannak. Az LMBTIQ+-személyek ettől függetlenül továbbra is aránytalan és elfogadhatatlan mértékű gyűlöletet tapasztalnak.
- Minden második LMBTIQ+-személy még mindig tapasztal gyűlöletből fakadó zaklatást.
Forrás: FRA, LGBTIQ Equality at a Crossroads – Progress and challenges (LMBTIQ-ügyi fordulópont: előrehaladás és kihívások) - megnyitás új lapon, 2024.
A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem
Az antiszemitizmus elleni küzdelem 2025-ben szintén kiemelt terület volt az EU számára, mivel a 2023. október 7-i támadásokat követően Európában megugrott a zsidókat célzó antiszemita gyűlöletcselekmények és erőszakos esetek száma. A Bizottság áprilisban adott otthont az antiszemitizmus elleni küzdelemmel és a zsidó élet előmozdításával foglalkozó második civil társadalmi fórumnak - megnyitás új lapon, amelyen 250 szakértő és aktivista vett részt és vitatta meg az antiszemitizmus elleni küzdelem további fokozására irányuló konkrét intézkedéseket az EU-ban. A nyilvánvaló fenyegetésekkel szemben az antiszemitizmus elleni küzdelemre és a zsidó élet előmozdítására vonatkozó 2021–2030-as uniós stratégia - megnyitás új lapon továbbra is iránymutatásul szolgál a zsidó közösség védelmére irányuló bizottsági fellépéshez.
2025-ben a rasszizmus elleni küzdelem és az akadálymentesség is fontos témák voltak. Áprilisban a Bizottság új nyilvános konzultációt - megnyitás új lapon indított azzal a céllal, hogy kialakítsa a 2026–2030-as időszakra szóló, rasszizmus elleni uniós stratégiát. Ez az új stratégia a rasszizmus valamennyi formájának, többek között a cigányellenességnek és a muszlimellenes gyűlöletnek a kezelésére fog intézkedéseket bevezetni. A 2020–2025-ös időszakra vonatkozó, rasszizmus elleni uniós cselekvési tervben - megnyitás új lapon meghatározott pályára fog épülni, amelynek célja, hogy fokozza a rasszizmus elleni küzdelemre irányuló erőfeszítéseket mind egyéni, mind strukturális szinten.
Az október 2-án tartott 18. Európai Roma Platformra - megnyitás új lapon építve a Bizottság november 12-én végrehajtási párbeszédet - megnyitás új lapon tartott a fennálló kihívások, egyszerűsítési lehetőségek és bevált gyakorlatok azonosítása érdekében, hogy elősegítse a 2020–2030-as időszakra szóló uniós romastratégiai keret - megnyitás új lapon céljainak elérését.
A romák
70%
-a
él szegénységben. Bár ez kevesebb, mint 2016-ban (80%), a roma családok még mindig négyszer nagyobb valószínűséggel szegényednek el, mint az EU általános népessége.
Forrás: FRA, Rights of Roma and Travellers in 13 European countries (A romák és nomád életmódot folytató emberek jogai 13 európai országban) - megnyitás új lapon, 2025.
Ami az akadálymentességet illeti, a tagállamokban június 28. óta alkalmazott európai akadálymentesítési irányelv - megnyitás új lapon biztosítja, hogy a kulcsfontosságú termékek és szolgáltatások – például a telefonok, a számítógépek, a televíziók, a banki és pénzforgalmi szolgáltatások, a tömegközlekedés, az e-kereskedelmi platformok és az elektronikus hírközlés – hozzáférhetők legyenek a fogyatékossággal élő személyek számára, megkönnyítve számukra a társadalom életében való teljes körű részvételt.
A Bizottság a 2026. évi munkaprogramjában - megnyitás új lapon bejelentette továbbá a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló stratégia - megnyitás új lapon megerősítéséről szóló közleményt. Novemberben a Bizottság véleményezési felhívást és nyilvános konzultációt - megnyitás új lapon tett közzé, hogy visszajelzéseket gyűjtsön a jelenlegi kihívásokról és arról, hogy milyen szükségleteket kell kielégíteni ahhoz, hogy biztosítani lehessen a fogyatékossággal élő személyek egyenlő jogait az EU-ban.
Az Unió városainak akadálymentesebbé tétele
Az akadálymentes terek az egyenlőség megteremtésének alapvető fontosságú első lépései. 2025-ben ünnepeltük az Access City díj - megnyitás új lapon 16. évfordulóját. A díj azokat a kiemelkedő erőfeszítéseket ismeri el, amelyeket az uniós városok tesznek annak érdekében, hogy prioritásként kezeljék a fogyatékossággal élő személyek részére történő akadálymentesítést.
Decemberben a spanyolországi Zaragoza nyerte el a 2026. évi Access City díjat, mivel nagyszerű példát mutatott arra, hogy uniós városok hogyan tudják sikeresen integrálni az akadálymentességet a városi élet minden területén.
© rh2010 – stock.adobe.com
Az EU elkötelezettsége a megkülönböztetés elleni küzdelem iránt minden területre kiterjed, beleértve a digitális tereket is. 2025-ben a Bizottság a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabály 45. cikke alapján pozitívan értékelte a jogellenes online gyűlöletbeszéd felszámolására vonatkozó felülvizsgált magatartási kódexet - megnyitás új lapon, és ezért belefoglalta azt a jogi aktus társszabályozási keretébe (lásd a 6. fejezetet). A kódex aláírói elkötelezték magukat amellett, hogy megerősítik a jogellenes gyűlöletbeszéd felderítésére és eltávolítására szolgáló rendszereiket, javítják az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot, és szorosan együttműködnek a civil társadalommal többek között az ilyen tartalmak terjedésének megelőzése érdekében.
- 2025-ben a Bizottság a #BeActive díjakkal népszerűsítette a sporton alapuló szociális kezdeményezéseket. A díjakkal azoknak a szervezeteknek és személyeknek a tevékenységét ismerik el, amelyek a sportot többek között a befogadás, a nemek közötti egyenlőség és a béke előmozdítására használják.
Ünnepeljük a befogadó társadalmakat
A minden év májusában megrendezett Európai Sokszínűségi Hónap - megnyitás új lapon az EU sokszínű és befogadó munkahelyek és társadalmak iránti hosszú távú elkötelezettségének megtestesülése. 2025-ben EU-szerte több mint 500 rendezvényre került sor.
Az év egyik legfontosabb eseménye a negyedik alkalommal megrendezett, évente kiosztásra kerülő „A befogadás és a sokszínűség európai fővárosai - megnyitás új lapon” díj volt, amely elismeri az uniós nagyvárosok, városok és régiók által a befogadás előmozdítása és a megkülönböztetésmentes társadalmak létrehozása érdekében végzett munkát.
A különböző kategóriák nyertesei a következők voltak:
- több mint 50 000 lakosú települések: Utrecht, Hollandia;
- kevesebb mint 50 000 lakosú települések: Mariehamn, Finnország;
- az inkluzív lakhatás különdíjasa: Braga, Portugália.
© Jacob Lund – stock.adobe.com