A csalások kezelése az uniós kohéziós kiadások terén: az irányító hatóságoknak hatékonyabbá kell tenniük a csalások felderítését, a válaszlépéseket és a koordinációt

Összefoglaló

Az uniós jog meghatározása szerint a csalás olyan szándékos jogsértés, amely károsítja vagy károsíthatja az uniós költségvetést. A csalás és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenység – többek között a korrupció – elleni fellépés az Unió és a tagállamok közös felelőssége. 2013 és 2017 között a Bizottság és a tagállamok több mint 4000 potenciálisan csalárd szabálytalanságot fedtek fel. A szabálytalanságok közel 1,5 milliárd euró összegű uniós támogatást érintenek, és 72%-uk kapcsolódik az uniós kohéziós politikához. A tagállamok irányító hatóságai felelősek azért, hogy az azonosított kockázatok figyelembevételével arányos és eredményes csalás elleni intézkedéseket hozzanak e téren. Ezeknek a teljes csaláskezelési folyamatra (csalásmegelőzés és -felderítés, válaszlépés, többek között az azonosított esetekről szóló jelentéstétel és a jogtalanul kifizetett összegek visszafizettetése) ki kell terjedniük. Az uniós kohéziós támogatás kapcsán a 2007–2013-as időszakban feltárt csalások aránya tagállamtól függően 0% és 2,1% között mozgott.

Ezen ellenőrzés során azt vizsgáltuk, hogy az irányító hatóságok a csaláskezelési folyamat minden egyes szakaszában megfelelően ellátták-e feladataikat. Ennek érdekében értékeltük, hogy az irányító hatóságok megtették-e a következőket:

1. csalás elleni szakpolitikák kidolgozása, alapos kockázatértékelés végrehajtása, megfelelő megelőző és felderítő intézkedések foganatosítása;
2. megfelelő válaszlépések a feltárt csalás tekintetében a többi csalás elleni szervvel együttműködve.

Megállapítottuk, hogy az irányító hatóságok a kohéziós támogatás felhasználásához kapcsolódó csalás kockázatát alacsonyabbnak értékelték a 2014 és 2010 közötti programozási időszakban, és az értekelés elkészítéséhez a bizottsági útmutatásban szereplő, használatra kész eszközt vették igénybe. Ezek az elemzések azonban nem minden esetben voltak eléggé alaposak. A csalásmegelőzési intézkedések terén javulást értek el ugyan, ám nem tettek jelentős előrelépést a proaktív csalásfelderítés kapcsán. Ezenkívül gyakran nem dolgoztak ki eljárásokat a megelőzési és felderítési intézkedések hatásának nyomonkövetésére és értékelésére.

Az irányító hatóságok az egyéb csalás elleni szervekkel folytatott együttműködésük során nem reagáltak elég hatékonyan minden egyes felderített csalási esetben. Pontosabban nem kielégítő a beszámolási rendszer, számos irányító hatóság nem értesíti rendszeresen a csalásgyanús esetekről az illetékes hatóságokat, illetve a korrekciós intézkedések kevés visszatartó erővel bírnak és hiányosságok tapasztalhatóak a csalásellenes tevékenységek összehangolása terén. Megállapítottuk továbbá, hogy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 2017. évi éves bizottsági jelentésben a 2007 és 2013 közötti programozási időszakra vonatkozó csalásfelderítési arány nem a meglátogatott tagállamokban ténylegesen feltárt csalások valódi szintjét mutatja, hanem sokkal inkább azokról a csalási esetekről nyújt képet, amelyekről úgy döntöttek, hogy bejelentik őket az Bizottságnak.

Az ellenőrzés alapján a következőket javasoljuk:

1. azoknak a tagállamoknak, amelyek nem rendelkeznek nemzeti csalás elleni stratégiával, ki kell dolgozniuk ezt; amennyiben nincs kellően részletes nemzeti szintű stratégia, a Bizottságnak elő kell írni az irányító hatóságok számára az uniós forrásokat érintő csalás elleni hivatalos stratégiák és politikák kidolgozását;
2. az irányító hatóságok az érintett külső szereplők folyamatba való bevonásával tegyék alaposabbá a csaláskockázat-értékelést;
3. a tagállamok az adatelemzési eszközök alkalmazásának általánossá tételével, míg a Bizottság egyéb proaktív és új csalásfelderítési módszerek alkalmazásának aktív ösztönzésével javítsák a csalásfelderítési intézkedéseket;
4. a Bizottság kövesse nyomon a csaláselhárítási rendszereket, hogy biztosítsa következetes alkalmazásukat;
5. a Bizottság ösztönözze a tagállamokat, hogy a koordináció javítása érdekében terjesszék ki az AFCOS szolgálatok funkcióit.

A 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról szóló rendelet tárgyalása és jóváhagyása során a társjogalkotók a következőket vehetik figyelembe:

• nemzeti stratégiák vagy csalás elleni politikák elfogadásának, illetve megfelelő adatelemzési eszközök (pl. Arachne) alkalmazásának kötelezővé tétele;
• szankciók és bírságok bevezetése az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalások felelőseivel szemben.

Miközben a szubszidiaritás elvével összhangban tiszteletben tartják a tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy rugalmasan határozzák és szervezzék meg csalás elleni munkájukat, az uniós társjogalkotók fontolóra vehetik a csalásellenes koordinációs szolgálat (AFCOS) tagállami feladatköreire vonatkozó minimumkövetelmények meghatározását, hogy így biztosítsák koordinációs szerepének eredményességét.

Bevezetés

A csalás elleni küzdelem az Unióban

Az uniós jogszabályok különbséget tesznek az alábbi fogalmak között¹:

• A „nem csalárd szabálytalanság” az uniós jog valamely rendelkezésének egy gazdasági szereplő általi, annak cselekménye vagy mulasztása útján történő megsértése, amelynek eredményeként az Unió általános költségvetése vagy az Unió által kezelt költségvetések kárt szenvednek vagy szenvednének, indokolatlan kiadási tételek miatt².
• A „csalárd szabálytalanság” (vagy „csalás”) fogalma³ olyan szándékos cselekményt vagy mulasztást jelent, amely a következők valamelyikéhez kapcsolódik:
• hamis, helytelen vagy hiányos nyilatkozatok vagy dokumentumok felhasználása vagy előterjesztése, aminek következménye az Unió általános költségvetéséből vagy az Unió által, illetve az Unió nevében kezelt költségvetésekből biztosított pénzeszközök hűtlen kezelése vagy jogellenes visszatartása;
• információ elhallgatása és ezzel egy konkrét kötelezettség megszegése, az előbbiekkel megegyező következményekkel; vagy
• az említett pénzeszközöknek nem az eredetileg megjelölt és a döntés alapjául szolgáló célokra történő jogellenes felhasználása.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 325. cikke szerint a csalás és az Unió pénzügyi érdekeit sértő minden egyéb jogellenes tevékenység elleni fellépés a – Bizottság által képviselt – Unió és a tagállamok közös felelőssége. Ez a kötelezettség valamennyi uniós bevételre és kiadási programra, valamint valamennyi szakpolitikai területre kiterjed.

Az uniós kohéziós politika a következő három európai strukturális és beruházási alap⁴ (esb-alap) köré épül fel: az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA), a Kohéziós Alap (KA) és az Európai Szociális Alap (ESZA), amelyeket együttesen az uniós kohéziós politikai alapok néven ismernek. Végrehajtásukat a Bizottság és a tagállamok közösen végzik az operatív programok (OP) révén, amelyek azt részletezik, hogy a tagállamok hogyan fogják felhasználni az uniós finanszírozást a programozási időszak alatt:

• A kohéziós politika keretében a 2007 és 2013 közötti programozási időszakban 440 operatív programot indítottak, amelyek közel kétharmadát már le is zárták.
• A kohéziós politika keretében a 2014 és 2020 közötti programozási időszakban 389 operatív program indult, amelyek jelenleg is folyamatban vannak.

A Bizottságnál két főigazgatóság, a Foglalkoztatás, a Szociális Ügyek és a Társadalmi Befogadás Főigazgatósága és a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság felelős az uniós kohéziós szakpolitika végrehajtásáért. A tagállamokban három különböző típusú ún. programhatóság vesz részt az egyes operatív programok végrehajtásában és ellenőrzésében:

• az irányító hatóság (amely az OP végrehajtásáért felel);
• az igazoló hatóság (amely a kifizetési kérelmek Bizottsághoz való benyújtásáért és az adott OP éves beszámolójának elkészítéséért felel);
• az ellenőrző hatóság (amely a beszámolók megbízhatóságára, a felmerült költségek jogszerűségére, valamint az irányítási és kontrollrendszerek működésére vonatkozó független vélemény kidolgozásáért felel).

Az uniós kohéziós politika 2007–2013-as programozási időszakra vonatkozó jogi keretében a tagállamok voltak felelősek a szabálytalanságok (köztük a csalás) megelőzéséért, feltárásáért és korrekciójáért, valamint a jogosulatlanul kifizetett összegek visszafizettetéséért⁵. Ezt az előírást a 2014–2020 közötti programozási időszakra vonatkozó közös rendelkezésekről szóló rendelet pontosította: ez úgy rendelkezik, hogy az irányító hatóság alkalmazzon „eredményes és arányos csalásellenes intézkedéseket” „figyelembe véve az azonosított kockázatokat”⁶. A Bizottság azt ajánlja⁷, hogy az irányító hatóságok felügyeljék a teljes csaláskezelési folyamatot (lásd: 1. ábra), amely magában foglalja a csalásmegelőzést, a csalásfelderítést, a csaláselhárítást (vagyis főként a feltárt esetekről szóló jelentéstételt és a jogtalanul kifizetett összegek visszafizettetését). E tekintetben a Bizottság a csalással és korrupcióval szemben a „zéró tolerancia” elvét alkalmazza⁸.

Forrás: Európai Számvevőszék, a COSO-keretrendszer alapján.

Az Európai Unió legfontosabb csalás elleni szerve az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), amely részt vesz a Bizottság csalás elleni stratégiájának megtervezésében és végrehajtásában, továbbá igazgatási vizsgálatokat végez az uniós költségvetést érintő csalások, korrupció és más jogellenes tevékenységek kapcsán.

Tagállami szinten az irányító hatóságok nem egyedül felelősek a csalás elleni intézkedések végrehajtásáért. 2013 óta minden tagállam köteles kijelölni egy csalásellenes koordinációs szolgálatot (AFCOS), amely elősegíti az OLAF-fal való hatékony együttműködést és információcserét, ideértve az operatív jellegű információk cseréjét is⁹. További útmutatásában¹⁰ a Bizottság meghatározta, hogy az AFCOS szolgálatoknak felhatalmazást kell kapniuk arra, hogy a tagállamon belül összehangolják az Unió pénzügyi érdekeinek védelmével kapcsolatos valamennyi jogalkotási, közigazgatási és vizsgálati kötelezettséget és tevékenységet. Megosztott irányítás keretében a tagállami hatóságok az OLAF csalás elleni információs platformján üzemelő szabálytalanságkezelő rendszeren (IMS) keresztül jelentik a vélelmezett vagy bizonyított csalásokat (és egyéb szabálytalanságokat) a Bizottságnak, hogy az AFCOS szolgálatoknak felhatalmazást kell kapniuk arra, hogy a tagállamon belül összehangolják az Unió pénzügyi érdekeinek védelmével kapcsolatos valamennyi jogalkotási, közigazgatási és vizsgálati kötelezettséget és tevékenységet. Megosztott irányítás keretében a tagállami hatóságok az OLAF csalás elleni információs platformján üzemelő szabálytalanságkezelő rendszeren (IMS) keresztül jelentik a vélelmezett vagy bizonyított csalásokat (és egyéb szabálytalanságokat) a Bizottságnak.

Az uniós kohéziós politika terén bejelentett csalási esetek száma más kiadási területekhez képest igen magas

Az Európai Parlament és a Tanács 2017. július 5-én elfogadta az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló (EU) 2017/1371 irányelvet¹¹ (a továbbiakban: PIF-irányelv). Az irányelv közös fogalommeghatározást ad az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalásra, különösen a közbeszerzés területén. A tagállamok 2019. július 6-ig kötelesek nemzeti jogrendjükbe átültetni a PIF-irányelvet¹².

2018 szeptemberében a Bizottság közzétette az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 29. éves jelentését¹³ (a továbbiakban: 2017. évi PIF-jelentés). A megosztott irányítás tekintetében a Bizottság ezt a jelentést a tagállamok által az IMS rendszer útján bejelentett információk alapján állítja össze (lásd: 07. bekezdés). A 2017. évi PIF-jelentés elemzéséből kiviláglik, hogy az uniós kohéziós politika terén a bejelentett (feltételezett és megállapított) csalások gyakorisága lényegesen nagyobb, mint egyéb területeken: A kohéziós politika a költségvetés mindössze egyharmadát teszi ki, de a bejelentett összes csalás 39%-a ezt a területet érinti és a csalások által érintett teljes pénzösszeg 72%-a e területhez köthető (lásd: 2. ábra).

Forrás: 2017. évi PIF-jelentés, Statisztikai melléklet, II. rész – Kiadások

A 2017. évi PIF-jelentés alapjául szolgáló adatok értelmében a tagállamok által csalárdként bejelentett szabálytalanságok a kohéziós politika terén kifizetett uniós támogatások 0,44%-át érintik. Ez a mutató a – tagállamonként erősen eltérő (lásd: 3. ábra) – ún. csalásfelderítési arány¹⁴, amely a 2007 és 2013 közötti teljes programozási időszakot érintő uniós kohéziós finanszírozás tekintetében 0% és 2,1% között alakul. A 2017. évi PIF-jelentés nem szolgál semmilyen konkrét magyarázattal arra, hogy Szlovákia esetében miért lényegesen magasabb a csalásfelderítési arány. A csalárdnak minősített szabálytalanságok esetenkénti átlagos értéke 0,8 millió eurót tesz ki.

NB.: A csalásfelderítési arány kiszámításának az ábrán feltüntetett módja nem veszi figyelembe a halászati politikát érintő szabálytalanságokat (amelyek azonban szerepelnek a Bizottság által a kohéziós és halászati politikára vonatkozóan közölt statisztikákban és nem növelik a teljes uniós csalásfelderítési arányt). Az ábrán nem szerepelnek a több országot érintő európai területi együttműködési (ETC) programok sem. Az ábrában szereplő uniós átlag kiszámításánál e programokat viszont figyelembe vették. A zéró csalásfelderítési arányt megadó tagállamok kapcsán elmondható, hogy Finnország és Luxemburg nem jelentett be csalárd szabálytalanságot, míg Írország és Svédország mindössze kis pénzügyi értékű szabálytalanságokat jelentett be.

Forrás: Európai Számvevőszék, a 2017. évi PIF-jelentés (Statisztikai melléklet, 93. oldal) alapján

Szükségesnek ítéltük az irányító hatóságok munkájának értékelését, mivel ezek a szervek elsődleges szerepet töltenek be a csalás elleni küzdelemben az uniós kohéziós politika terén. A Bizottság szerint az irányító hatóságok által végrehajtott megfelelő megelőző és felderítő intézkedésekhez vezető alapos kockázatértékelés, valamint az illetékes szervek (jellemzően a rendőrség vagy az ügyészek) összehangolt és kellő időben történő vizsgálatai együttesen jelentősen csökkenthetik a csalás kockázatát a kohéziós politika terén, és megfelelő elrettentő hatást gyakorolhatnának¹⁵. Az ellenőrzés e két átfogó terület köré szerveződött.

Az ellenőrzés hatóköre és módszere

A Számvevőszék azért határozott úgy, hogy ellenőrzést végez az irányító hatóságoknak a kohéziós politikát érintő csalás elleni küzdelem terén végzett munkája kapcsán, mert e hatóságok ezen a téren főszerepet játszanak és fognak a 2021–2027-es programozási időszakban is játszani. Ellenőrzésünk során azt értékeltük, hogy az irányító hatóságok a csaláskezelési folyamat valamennyi fázisában – azaz a csalásmegelőzés, a csalásfelderítés és a csaláselhárítás (többek között a csalásbejelentés és a jogtalanul kifizetett összegek visszafizettetése) során – megfelelően teljesítették-e kötelezettségeiket. Ennek érdekében azt vizsgáltuk, hogy az irányító hatóságok teljesítették-e a következőket:

1. csalás elleni szakpolitikák kidolgozása, alapos kockázatértékelés végrehajtása, valamint megfelelő megelőző és felderítő intézkedések foganatosítása;
2. megfelelő reagálás a feltárt csalásokra a nyomozó és bűnüldöző szervekkel, valamint a csalásellenes koordinációs szolgálatokkal (AFCOS) együttműködve, figyelembe véve az általunk felkeresett tagállamok ilyen szolgálatainak különböző felépítését.

Megvizsgáltuk az irányító hatóságok és a tagállami AFCOS szolgálatok által a kohéziós politikában betöltött szerepet. Ellenőrzésünk az uniós kohéziós politikához kötődő három legnagyobb európai strukturális és beruházási alapból – KA, ESZA és ERFA – finanszírozott operatív programok irányító hatóságaira irányult. Úgy határoztunk, hogy az ERFA európai területi együttműködési (ETC) célkitűzését nem vesszük be a vizsgálatba, mivel a vonatkozó operatív programok keretében finanszírozott projektekben különböző országok partnerei vesznek részt, akik különböző tagállamok hatóságainak felügyelete alá tartoznak.

Megvizsgáltuk, hogy a csaláskezelési folyamat vonatkozásában hogyan vették figyelembe az irányító hatóságok a tagállamok vonatkozó csalás elleni jogi és stratégiai keretét, különösen nemzeti csalás elleni stratégia megléte esetén. Valamennyi irányító hatóságot felkértük arra, hogy vegyen részt egy csalásmegelőzési és -felderítési intézkedésekre vonatkozó felmérésben, amelynek keretében 23 tagállam hatóságaitól érkeztek válaszok.

Számvevőink ezt a hét tagállamot keresték fel: Bulgária, Franciaország, Magyarország, Görögország, Lettország, Románia és Spanyolország. E tagállamok kiválasztásakor a 2016. évi PIF-jelentésben közölt csalásfelderítési arányt és az ismertetett csalási esetek számát, valamint ezeknek a rendelkezésre álló egyéb csaláskockázati mutatókkal fennálló korrelációját vettük figyelembe. Helyszíni vizsgálataink során összesen 43 OP (22 OP 2007–2013-ból, illetve 21 OP 2014–2020-ból) végrehajtásáért felelős hatóságok képviselőivel, illetve a csalás elleni küzdelem főbb szereplőivel (bűnüldöző és bírósági szervek, nyomozó hatóságok, csalás elleni ügynökségek, versenyhatóságok) találkoztunk. A felkeresett tagállamokban ellenőriztük a valamennyi alap (ERFA, ESZA és – adott esetben – KA) szempontjából reprezentatívnak ítélt operatív programok szakmai alapon összeállított mintáját és számos beavatkozástípust.

Áttekintettük a 2007–2013-as időszak 22 vizsgált operatív programja tekintetében a Bizottsághoz csalárdként bejelentett 138 szabálytalanságból álló minta ügyiratait. A vizsgálandó szabálytalanságok kiválasztásához véletlenszerű kiválasztást – ún. pénzegységalapú mintavételi módszert (MUS) – alkalmaztunk, amennyiben az alapsokaság mérete ezt lehetővé tette. Nem értékeltük a nyomozó, bűnüldöző és bírósági szervek munkáját, górcső alá vettük azonban azt, hogy az irányító hatóságok hogyan működnek együtt és hogyan érintkeznek ezekkel a szervekkel.

Jelentésünk megállapításai kiegészítik „Az uniós kiadásokat érintő csalások elleni küzdelem: intézkedésre van szükség” című, 2019. január 10-én közzétett 01/2019. sz. különjelentésünk megállapításait, amely a Bizottság csalás elleni stratégiájának kialakítását és végrehajtását részletezi. Ebben külön hangsúlyt fektettünk az OLAF által betöltött szerepre, de kitértünk a csalás elleni politikák terén az uniós kohéziós politika végrehajtásáért felelős bizottsági főigazgatóságok által elvégzett munkára is (lásd: 04. bekezdés).

Észrevételek

Csalás elleni politika, csalásmegelőzési és -felderítési intézkedések

Az irányító hatóságok általában nem rendelkeznek konkrét csalás elleni politikával

A Bizottság iránymutatás kiadásával segítette a tagállamokat és az irányító hatóságokat abban, hogy teljesíteni tudják az arányos és eredményes csalás elleni intézkedések bevezetésére irányuló kötelezettségüket.

• Tagállami szinten a Bizottság azt ajánlja, hogy fogadjanak el az esb-alapok védelmét szolgáló csalás elleni nemzeti stratégiákat, amelyek célja a csalás elleni intézkedések homogén és eredményes végrehajtásának biztosítása, különösen a decentralizált szervezeti felépítéssel rendelkező tagállamokban.
• Az operatív programok szintjén a Bizottság azt ajánlja az irányító hatóságoknak, hogy alakítsanak ki olyan strukturált megközelítést a csalás kezelésére, amely a csaláskezelési folyamat négy fő eleme (megelőzés, feltárás, korrekció és büntetőeljárás) köré szerveződik¹⁶.
• A Bizottság továbbá konkrét kritériumokat határozott meg annak értékelésére, hogy az irányító hatóságok hogyan tettek eleget az arányos és eredményes csalás elleni intézkedések életbe léptetésére irányuló jogi kötelezettségeiknek¹⁷.

A Bizottság azt ajánlja az irányító hatóságoknak, hogy a csalás elleni küzdelem és a csalások kezelése melletti elkötelezettségüket szemléltessék hivatalos csalás elleni szakpolitika megvalósításával¹⁸. Ennek a szakpolitikának magában kell foglalnia csalás elleni kultúra kialakítására és a csalás kezelését szolgáló felelősségi körök elosztására vonatkozó stratégiákat. Véleményünk szerint az irányító hatóságoknak ki kellett volna dolgozniuk egy hivatalos csalás elleni politikát vagy egy hasonló, különálló dokumentumot, amely meghatározza a csalásmegelőzési, -felderítési és -kezelési intézkedéseket, és egyértelművé teszi a saját munkatársak, az uniós finanszírozás kedvezményezettjei és a többi hatóság számára, hogy a csalás elleni küzdelmet szolgáló intézkedések vannak érvényben.

Helyszíni vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy e politikák közül valójában nagyon kevésnek képezik részét olyan hivatalos referenciadokumentumok, amelyek összefoglalják az azonosított csalási kockázatokra való reagálás érdekében a csaláskezelési folyamat egyes szakaszaiban végrehajtandó intézkedéseket. Hivatalos csalás elleni politikákra kizárólag Lettországban, bizonyos közreműködő szervezeteknél Spanyolországban és Franciaországban (ahol a politikát nem tették közzé) találtunk példát. Minden más esetben számos különféle irányítási dokumentumot és eljárási kézikönyvet kellett áttekintenünk ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk a csalás elleni intézkedésekről. Megítélésünk szerint a hivatalos csalás elleni politika hiánya korlátozza a tagállamokat abban, hogy felügyeljék és koordinálják a csalás elleni intézkedéseket és értékeljék azok eredményességét. Ez különösen igaz abban a tekintetben, hogy csak tíz tagállam fogadott el csalás elleni nemzeti stratégiát¹⁹ a Bizottság javaslata alapján (lásd:18. bekezdés).

Úgy találjuk továbbá: az, hogy az irányító hatóságok számára nem írják elő rendelkezések hivatalos csalás elleni politika elfogadását, hiányosságot jelent a 2014–2020-as csalás elleni keretrendszer kialakításakor. Ezenkívül a 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról szóló rendelet kiegészítéséről szóló 480/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet nem tesz említést az arányos és eredményes csalás elleni intézkedések problémáiról azon „súlyos hiányosságok” meghatározása tekintetében, amelyek önmagukban is az operatív programok kifizetéseinek felfüggesztéséhez vagy pénzügyi korrekciójához vezethetnek²⁰. Következésképp a csalásellenes intézkedések alkalmazása egyéb területekhez képest kisebb súllyal esik a latba az irányítási és kontrollrendszerek értékelése során. A 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról szóló rendeletre irányuló bizottsági javaslat nem tekinti a csalásellenes intézkedéseket olyan előfeltételnek²¹, amelyet a tagállamoknak teljesíteniük kell ahhoz, hogy uniós kohéziós támogatásban részesülhessenek.

Az irányító hatóságok módszeresen értékelik a csalási kockázatokat, de ez az eljárás tovább javítható

Az irányító hatóságok módszeresen feltárják a csalási kockázatokat

A 2007–2013-as programozási időszakhoz képest a legjelentősebb változás az, hogy az irányító hatóságoknak most már a 2014–2020-as kontrollkeret követelményeivel összhangban értékelniük kell a csalási kockázatokat (lásd: 05. bekezdés). Ez az eljárás azt célozza, hogy az irányító hatóságok meghatározzák, mennyire alkalmasak a meglévő belső kontrollmechanizmusok a különböző csalási forgatókönyvekhez kapcsolódó kockázatok kezelésére, és felmérjék, mely területeken van szükség további kontrollokra.

A tagállamoknak és az irányító hatóságoknak szóló EGESIF iránymutatások (lásd: 18. bekezdés) egyéb csalásellenes kérdések mellett foglalkoznak a csaláskockázat-értékelés feladatával és tartalmaznak egy használatra kész eszközt az értékelés végrehajtásához²². Az ellenőrzés keretében felkeresett valamennyi irányító hatóság teljesítette a csaláskockázat-értékelés elvégzésére vonatkozó kötelezettségét. Ez azt mutatja, hogy javult e hatóságok megközelítése a kohéziós politikát érintő csalás elleni küzdelem terén. A hatóságok az esetek túlnyomó többségében a Bizottság által kidolgozott csaláskockázat-értékelési modellt vagy e modell maguk által kiigazított változatát alkalmazták.

A Bizottság 2018. november 28-án közzétette egy 2016 decemberében kiszervezett vizsgálat²³ eredményeit arról, hogy a tagállamok a 2014–2020-as programozási időszakra nézve érvényben lévő külön rendelkezéseket figyelembe véve milyen csalás- és korrupciómegelőzési gyakorlatot valósítanak meg. A vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy az új jogi követelmények – különösen a csaláskockázat-értékelési folyamat tekintetében – segítették a tagállamokat abban, hogy formálisabbá és módszeresebbé tegyék a csaláskezelési törekvéseiket. A vizsgálat ugyanakkor azt is kimutatta, hogy egyes hatóságok esetében túl alacsony az általuk megállapított kockázait szint (lásd: 1. háttérmagyarázat).

Néhány területen további javulás szükséges

Megjegyezzük azonban, hogy néhány felkeresett irányító hatóság a csaláskockázat-értékelés során mechanikus megközelítést alkalmaz, ami arra utal, hogy jobban odafigyel a formára, mint a tartalomra.

Ezenkívül a csalási kockázatok azonosítását általában saját tapasztalataikra alapozzák, és nem veszik figyelembe más tájékozott szereplők (csalás elleni koordinációs szolgálatok, nyomozó és bűnüldöző szervek, egyéb szakosodott szakértői ügynökségek) kiegészítő észrevételeit.

A tagállamokban tett helyszíni vizsgálataink során arra utaló jeleket találtunk, hogy több irányító hatóság és közreműködő szervezet is helytelenül értékelhette a csalási kockázatokat:

• Bulgáriában az ellenőrző hatóság már korábban megállapította, hogy néhány irányító hatóság helytelenül sorolt egyes csalási kockázatokat alacsony kategóriába, ennek következtében azokat nem kezelték kiegészítő kontrolleljárásokkal.
• Franciaországban az általunk felkeresett irányító hatóságok nem értékelték a kiegészítő kontrollok hatását a fennmaradó csalási kockázatra.
• Spanyolországban – ahol a csaláskockázat-értékelés részben a közreműködő szervezetek feladata – az irányító hatóság megbízásából elvégzett független értékelés problémákat talált a feltárt kockázat és a tervezett kontrollok közötti koherencia terén (pl. bizonyos kockázatokra nem vonatkozik cselekvési terv; olyan területeken léptettek életbe kontrollokat, ahol azok nem alkalmazhatóak).
• Romániában az egyik ellenőrzött operatív programban a hasonló átruházott funkciókat és finanszírozásokat vizsgáló közreműködő szervezetek eltérő csaláskockázat-értékeléseket adtak.
• Magyarországon megállapítottuk, hogy a csaláskockázat-értékelés nem volt eléggé átfogó (nem vette figyelembe a korábbi ellenőrzések eredményeit) és nem azonosította a kifejezetten az operatív programok által érintett művelettípusokhoz és kedvezményezettekhez kapcsolódó kockázatokat.

Az irányító hatóságok szinte valamennyi esetben arra a következtetésre jutottak, hogy a meglévő csalás elleni intézkedések kezelni tudják az azonosított csalási kockázatokat. A megállapított hiányosságokra tekintettel úgy véljük, hogy ez a következtetés túlzottan optimistának bizonyulhat.

Az irányító hatóságok tökéletesítették csalásmegelőzési intézkedéseiket, de nem értek el jelentős haladást a proaktív csalásfelderítés terén

Elvárás az irányító hatóságok felé, hogy a feltárt kockázatokra reagálva eredményes és arányos csalásmegelőzési és -felderítési intézkedéseket dolgozzanak ki oly módon, hogy lényegesen csökkenjen a csalás elkövetésének lehetősége.

Az irányító hatóságok 2014–2020-ra specifikus csalásmegelőzési intézkedéseket dolgoztak ki

Megállapításunk szerint a 2014–2020-as időszakra kidolgozott kiegészítő csalás elleni intézkedések főként a megelőző intézkedéseket ölelnek fel, átfogóbb módon, mint a 2007–2013-as időszakra megállapított intézkedéseknél. Felmérésünk alapján elmondható, hogy ezek a kiegészítő megelőző intézkedések főként a következőket jelentik: a személyzet csalással kapcsolatos tájékoztató képzése, az összeférhetetlenséggel kapcsolatos politikák, a munkavállalók és a kedvezményezettek számára nyújtott etikai iránymutatás, valamint a csalás elleni tevékenységről szóló, magas szintű intézményi nyilatkozatok közzététele.

Felmérésünk arra is rámutatott, hogy az irányító hatóságok megítélése szerint az uniós kohéziós támogatások felhasználása során a csalással kapcsolatos tájékoztató intézkedések (személyzeti képzések, valamint a közreműködő szervezeteket és a projektkedvezményezetteket célzó intézkedések), az összeférhetetlenséggel kapcsolatos politikák és a magatartási kódexek révén lehet a legeredményesebben megelőzni a csalást (lásd: 4. ábra). Más olyan csalásmegelőzési intézkedések, mint például a munkavállalói támogatási programok (amelyek célja a csalásnak kitett munkavállalókra nehezedő nyomás csökkentése) vagy a pénzjutalmazási rendszerek (amelyek által az irányító hatóságok egyértelművé teszik azon szándékukat, hogy jutalmazzák a csalás bejelentését) továbbra is ritkák annak ellenére, hogy meglehetősen eredményesnek ítélik őket.

Forrás: Európai Számvevőszék, az irányító hatóságok körében készített felmérés.

Számos tagállam alkalmazott olyan innovatívabb megközelítést az Unió pénzügyi érdekeit sértő csalások megelőzésére, mint például a civil társadalmi szervezetek bevonása a közbeszerzési szerződések megvalósításának nyomon követésébe, vagy a bizonyos csalárd magatartások társadalmi elfogadottságát megkérdőjelező figyelemfelkeltő kampányok (lásd: 2. háttérmagyarázat).

A 2014–2020-as csalásfelderítési intézkedések nagyrészt változatlanok maradnak 2007–2013-hoz képest

A csaláskockázat-értékelés kötelezővé tétele nyomán nagyobb hangsúly került a csalásmegelőzésre, ám az irányító hatóságok nagyon kevés kiegészítő csalásfelderítési módszert dolgoztak ki a 2014–2020-as programozási időszakra vonatkozóan. Ehelyett olyan belső kontrollokra és eljárásokra támaszkodnak, amelyek már a 2007 és 2013 közötti időszakban, egy kevésbé szigorú kontroll-keretrendszer részeként érvényben voltak (lásd: 5. ábra). Elsősorban helyszíni ellenőrzésekről, belső csalásbejelentő mechanizmusokról és kisebb mértékben konkrét csalásmutatók²⁵ (figyelmeztető jelzések) azonosításáról van szó. Mind a felmérés, mind tagállami helyszíni vizsgálataink arra utalnak, hogy nagyon kevés kiegészítő „proaktív” kontroll irányul csalásfelderítésre (ilyenek lehetnek pl. a közbeszerzéseken belüli összejátszásra irányuló egyedi ellenőrzések, többek között a beérkezett ajánlatok szemantikai elemzése vagy a szokásostól eltérő ajánlattételi minták kiszűrése).

Forrás: Európai Számvevőszék, az irányító hatóságok körében készített felmérés.

Gyakorlati problémák miatt korlátozott a csalást bejelentő személyek számára létrehozott csalásbejelentő rendszerek hasznossága

Felmérésünk tanúsága szerint az irányító hatóságok kevéssé használják fel a visszaélést bejelentő személyek számára létrehozott csalásbejelentő rendszereket, pedig ezt az eszközt eredményes csalásfelderítési módszernek szokás tekinteni. A csalásbejelentő rendszerek és a visszaélések bejelentésére szolgáló egyéb mechanizmusok lehetővé teszik, hogy az irányító hatóságok (és más érintett tagállami hatóságok) tudomást szerezzenek az egyéb kontrollok által nem észlelt lehetséges csalásokról²⁶. Több tanulmány²⁷ szerint is ezek a módszerek tekinthetők a legfontosabb csalásbejelentési forrásnak. Helyszíni vizsgálataink során értékeltük a visszaélések bejelentésére vonatkozó mechanizmusokat, és alkalmazásukkal kapcsolatban több gyakorlati problémát találtunk. E mechanizmusok például nem mindig névtelenek, és az a kockázat is fennáll, hogy a projektkedvezményezettek és a nagyközönség körében kevesen értesültek ezek létéről. Amennyiben a névtelen bejelentési lehetőségek használatát szabályozás korlátozza, az irányító hatóságok és az AFCOS szolgálatok a visszaélést bejelentő névtelen személyeket még mindig átirányíthatják az OLAF által indított csalásbejelentő rendszerhez²⁸.

A Bizottság 2018. április 23-án a visszaélést bejelentő személyek védelméről szóló irányelvre irányuló javaslatot terjesztett elő. Ennek célja a tagállamok által jelenleg alkalmazott különböző megközelítések egységesítése, valamint az uniós jog megsértését – többek között az Unió pénzügyi érdekeit érintő valamennyi jogsértést – bejelentő személyek védelmének fokozása. A javaslatról 2018. október 15-én kiadott véleményünkben kifejtjük, hogy megítélésünk szerint a visszaélés-bejelentő rendszerek bevezetése vagy kiterjesztése valamennyi tagállamban elősegítené azt, hogy a polgárok és a munkavállalók fellépésének köszönhetően javuljon az uniós szakpolitikák irányítása. Felhívtuk a figyelmet ugyanakkor olyan aggodalomra okot adó területekre is, mint a javaslat túlságosan összetett tárgyi hatálya, ami miatt csökkenhet a visszaélést bejelentő személyek jogbiztonsága, s ez visszatarthatja őket a bejelentés megtételétől. A számvevők arra is rámutattak, hogy nincsenek a személyzet tudatosságának növelésére és a képzésükre vonatkozó egyértelmű kötelezettségek, valamint arra a meggyőződésünkre, hogy az anonim módon bejelentést tevő személyektől akkor sem szabad megtagadni a visszaélést bejelentő személyeknek járó védelmet, ha személyazonosságukat a későbbiekben felfedik²⁹. Az említett irányelv elfogadásával kapcsolatban az Európai Parlament és a tagállamok 2019. március 12-én ideiglenes megállapodásra jutottak azokról az új szabályokról, amelyek garantálják az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelmét³⁰.

Az adatelemzést nem használják ki kellően csalásfelderítési célra

A Bizottság arra ösztönzi az irányító hatóságokat, hogy proaktívan használják az adatelemzést a potenciálisan nagy kockázatot jelentő helyzetek felderítésére, a figyelmeztető jelzések azonosítására és a csalás elleni küzdelemre irányuló intézkedések céljának finomhangolására. Az adatelemzést a rendszer részeként be kell illeszteni a projektkiválasztásba, az irányítási ellenőrzésekbe és a számvevői ellenőrzésekbe³¹. A csalás elleni küzdelem keretében a Bizottság egy speciális adatbányászati eszközt (Arachne) bocsát az irányító hatóságok rendelkezésére a csalás kockázatának kitett projektek azonosításához. A Bizottságtól kapott információink szerint 2018 decemberéig az Arachne eszközt 21 tagállam használta 165 OP esetében, amelyek együttesen a 2014–2020-as időszak összes uniós kohéziós finanszírozásának 54%-át teszik ki (az európai területi együttműködési programok kivételével). „Az uniós kiadásokat érintő csalások elleni küzdelem: intézkedésre van szükség” című 01/2019. sz. jelentésünkben rámutattunk arra, hogy az Arachne kiemelt jelentőségű eszköz a csalásmegelőzés terén. Mostani ellenőrzésünk során megvizsgáltuk az ARACHNE szerepét a csalások felderítésére szolgáló adatelemző eszközként.

Az ellenőrzési munkánk eredményeként felmerülő egyik legjelentősebb észrevételünk, hogy az irányító hatóságok nem használják fel eléggé az adatelemzést a csalásfelderítés céljára. Felmérésünk szerint csak minden második irányító hatóság használ adatelemző eszközöket erre a célra (lásd: 5. ábra). Többek között az Arachnét is keveset használják. A felkeresett tagállamokban a következőket állapítottuk meg:

• Egy tagállam (Görögország) nem szolgált semmilyen információval arról, hogy a közeljövőben bevezeti-e az Arachne eszközt. A görög irányító hatóságok azonban más egyenértékű, az országban működő valamennyi operatív program esetében alkalmazható adatelemző eszközt sem vettek használatba.
• A fennmaradó hat tagállam közül négyben – még ha az Arachne használata mellett döntöttek is – az irányító hatóságok kevés előrelépést értek el a szükséges operatív adatok feltöltése terén, illetve abban, hogy az eszközt saját belső kontrolljuk céljaira használják.
• Az Arachne Charta kizárólag az irányító hatóságok, az igazoló hatóságok és az ellenőrző hatóságok számára teszi lehetővé a hozzáférést. A nyomozó szervek tehát nem vehetik automatikusan igénybe az Arachnét.

Megállapítottuk továbbá, hogy a felkeresett tagállamok közül kettőben az eszközt arra használták az irányító hatóságok – az Arachnét teljes mértékben beépítve irányítási eljárásaikba –, hogy a konkrét csalás elleni intézkedéseiket a magas kockázatú kedvezményezettekhez igazítsák.

Nem kaptunk meggyőző magyarázatot arra vonatkozóan, hogy az irányító hatóságok miért nem használták ki teljes mértékben a Bizottság által ingyenesen rendelkezésre bocsátott eszközt. A Bizottság 2018. novemberi saját vizsgálata(lásd: 24. bekezdés és 1. háttérmagyarázat) azonban arra mutatott rá, hogy az irányító hatóságok megítélése szerint az Arachne jelenlegi formájában nem felel meg teljes mértékben az igényeiknek. A vizsgálatot végzők ezt különösen azért találták aggasztónak, mivel az Arachne hasznossága egyértelműen nagymértékben függ attól, hogy hány operatív program tölt fel információt az eszközbe³².

Helyszíni vizsgálataink során mindazonáltal olyan jól bevált gyakorlatokra is bukkantunk, amikor tagállami hatóságok adatelemzési eszközöket fejlesztettek ki a potenciális csalási kockázatok azonosításának elősegítésére (lásd: 3. háttérmagyarázat).

Az irányító hatóságok nem rendelkeznek a csalásmegelőzési és -felderítési intézkedések nyomon követésére és értékelésére irányuló eljárásokkal

A Bizottság arra ösztönzi a tagállamokat és az irányító hatóságokat, hogy határozzanak meg a csalásmegelőzési és -felderítési intézkedések nyomon követésére irányuló eljárásokat. Ezeknek külön rendelkezéseket kell tartalmazniuk az arról való beszámolásra vonatkozóan, hogy milyen csalás elleni intézkedéseket hoztak, és hogyan alkalmazzák azokat. A tagállamoknak és az irányító hatóságoknak a nyomon követés eredményei alapján kell értékelniük az intézkedések eredményességét és szükség esetén át kell dolgozniuk a csalás elleni stratégiáikat és politikáikat.

Megállapításunk szerint Lettország kivételével az általunk vizsgált irányító hatóságok egyike sem vizsgálja a csalásmegelőzési és -felderítési intézkedések eredményességét. Az alkalmazott intézkedésekről vezetnek korlátozott nyilvántartást, de csak ritkán társítják az intézkedéseket konkrét eredményekhez. Következésképpen a csalás elleni rendszereket nem értékelik a tényleges eredmények alapján sem az irányító hatóságok, sem más programhatóság (pl. az ellenőrző hatóság) vagy az AFCOS.

Hasonló szintű a 2007–2013-as és a 2014–2020-as programozási időszakra vonatkozóan bejelentett csalások száma

Az irányító hatóságok és más tagállami szervek az IMS-en keresztül jelentik be a csalárd és nem csalárd szabálytalanságokat a Bizottságnak. 2018 decemberétől a tagállamok (főként az irányító és ellenőrző hatóságok) a 2007–2013-as és a 2014–2020-as programozási időszak tekintetében összesen 1925, illetve 155 csalárd szabálytalanságot jelentettek be. Ezek a szabálytalanságok vélelmezett és bizonyított csalási eseteket öleltek fel, amelyek potenciálisan 1,6 milliárd (2007–2013), illetve 0,7 milliárd euró (2014–2020) értékű uniós támogatást érinthetnek.

A 6. ábra az IMS-ben bejelentett szabálytalanságok számának és értékének alakulását mutatja a 2007–2013-as és a 2014–2020-as programozási időszak tekintetében. A 2014 és 2020 közötti időszakra eddig 155 csalárd szabálytalanságot jelentettek be, ami 10%-kal kevesebb a 2007–2013-as időszak megegyező szakaszában bejelentett esetek számánál (174). Pénzügyi szempontból a helyzet teljesen eltérő: az uniós kohéziós politikai alapokat érintő bejelentett csalások potenciális hatása a 2014–2020-as programozási időszakban (0,7 milliárd euró) több mint háromszor akkora, mint a korábbi időszak megegyező szakaszában volt (0,2 milliárd euró). Ez a jelentős növekedés azonban két olyan vélelmezett csalási esetből adódik, amelyeket nem jellemző kiugró adatoknak ítéltünk³³.

Forrás: Európai Számvevőszék, az IMS adatai alapján.

A Bizottságnak bejelentett csalási esetek többségét helyszíni ellenőrzés révén tárták fel, illetve nyomozó és bűnüldőző hatóságok vagy a média fedték fel őket

Az IMS-ben számos adatmező áll rendelkezésre a szabálytalanságok jellemzéséhez vagy bármiféle eljárás státuszának megjelöléséhez. E mezők egyikének az elnevezése a „szabálytalanság gyanújához vezető információ forrása”, ami a felderítés módjára utal. Az IMS-ben a 2018. december végéig rögzített adatok alapján a 2007–2013-as programozási időszakra vonatkozóan elemeztük a csalárd szabálytalanságok bejelentését eredményező információforrásokat (lásd: 7. ábra). A 2014–2020-as időszak adatait nem értékeltük, mivel még hiányosak és kiugró értékeket tartalmaznak (lásd: 43. bekezdés).

Az esetek száma szerint a szabálytalanságok többségét helyszíni ellenőrzések során azonosítják a programhatóságok (lásd: 04. bekezdés), ezt követik a nyomozó vagy bűnüldöző hatóságoktól származó bejelentések. Ez alapján az gondolható, hogy ezek a kohéziós támogatások felhasználása során elkövetett csalások felderítésének legeredményesebb módjai. A statisztikai eredményt azonban torzítja az, hogy az ellenőrzés a csalásfelderítés általánosan alkalmazott módja (lásd: 33. bekezdés és 5. ábra). Az esetek értékét tekintve a közvetlenül a nyomozó és bűnüldöző hatóságok által indított esetek során, illetve a sajtóból és egyéb médiából származó esetek révén felderített csalárd szabálytalanságok teszik ki a bejelentések legnagyobb részét. Úgy véljük, hogy a csalásokkal kapcsolatos információforrások érték szerinti statisztikai értékelését jelentősen befolyásolja a tényleges összegek bizonytalansága, ami kevésbé igaz a nyomozó és bűnüldöző hatóságoktól származó információkra.

Forrás: Európai Számvevőszék, az IMS adatai alapján.

Csaláselhárítás, vizsgálat és koordináció az érintett szervek körében

A Bizottság az irányító hatóságok számára előírja, hogy eredményes intézkedéseket dolgozzanak ki a csaláselhárítás terén. Ezeknek tartalmazniuk kell a csalásgyanús esetek bejelentésére szolgáló egyértelmű mechanizmusokat és az esetek illetékes nyomozó és bűnüldöző hatóságok elé utalását szolgáló egyértelmű eljárásokat. A csalásgyanús esetek nyomon követésére és szükség esetén az uniós források visszaszerzésére is kell kialakítani eljárásokat. Az irányító hatóságoknak együtt kell működniük AFCOS szolgálataikkal, és megfelelő koordinációra van szükség az összes közigazgatási és bűnüldöző hatóság között.

Az irányító hatóságok alacsony bejelentési aránya hatással van a PIF-jelentésekben közzétett csalásfelderítési arányok megbízhatóságára

A tagállamok kötelesek az IMS révén értesíteni a Bizottságot a 10 000 eurót meghaladó olyan szabálytalanságokról, amelyek alapján csalás gyanúja vagy csalás állapítható meg³⁴. A tagállamoknak a vélelmezett vagy megállapított csalási eseteket akkor is jelenteniük kell, ha az esetet még azelőtt rendezik, hogy a kapcsolódó kiadások igazolását megküldik a Bizottságnak.

Nem minden lehetséges csalást jelentenek az IMS-ben

A fenti 3. ábra a 2007 és 2013 közötti időszakra vonatkozó csalásfelderítési arányokat mutatja be az Unió kohéziós politikájában. Ezek az IMS-ből származó adatokon alapulnak és a 2017. évi PIF-jelentésben közölték őket. 01/2019. sz. különjelentésünkben megállapítottuk, hogy a felderített csalásokra vonatkozóan a PIF-jelentésben szereplő adatok hiányosak voltak³⁵. Jelenlegi ellenőrzésünk során megerősítettük ezt az értékelést. Több olyan esetet is feltártunk, amelyek kérdéseket vetettek fel az IMS-ben szereplő, csalásokra vonatkozó adatok teljességével és megbízhatóságával kapcsolatban, ezért korlátozzák a rendszer használhatóságát a Bizottság és a tagállamok számára.

Megállapításunk szerint nem minden tagállam értelmezi egyformán a csalás uniós meghatározását (lásd: 01. bekezdés). Spanyolországban például a kartelltevékenységet (összejátszás az ajánlattételben) nem minden esetben jelentik be csalásként, míg más tagállamok, például Lettország, módszeresen bejelentik az ilyen szabálytalanságokat.

Találkoztunk olyan esetekkel is, amikor az egyértelműen csalásra utaló jeleket mutató szabálytalanságokat nem jelentették be megfelelően a Bizottságnak, mert a csalást még azelőtt feltárták és rendezték, hogy a kapcsolódó kiadásokat igazolták a Bizottság felé. A tagállamoknak azonban akkor is jelenteniük kell a csalásgyanús eseteket (csalási kísérletként), ha végül nem vesznek igénybe uniós társfinanszírozást. Magyarországon az irányító hatóságok nem jelentik azokat a csalásgyanús eseteket, amelyeket azelőtt rendeztek, hogy a kapcsolódó kiadásokat igazolták a Bizottság felé. Spanyolországban az ESZA-ért felelős irányító hatóság visszatartotta a kifizetéseket elővigyázatossági intézkedés céljából, de anélkül, hogy bejelentést tett volna a Bizottságnak a sajtóban megjelent, állítólagos csalások által érintett kiadásokról.

Megállapítottuk, hogy a tagállamok eltérő közigazgatási és jogi aktusokat alkalmaznak a Bizottság felé történő jelentéstétel előírására. Románia például nem tesz módszeresen jelentést az IMS-ben a folyamatban lévő nyomozásokról vagy a büntetőeljárás indítására vonatkozó határozatokról. A román jog rendelkezéseinek megfelelően a csalás gyanúját csak akkor rögzítik a rendszerben, ha az irányító hatóság, az ellenőrző hatóság, az AFCOS vagy az OLAF külön kiegészítő ellenőrzési vagy vizsgálati jelentést ad ki, még akkor is, ha a vizsgálat már folyamatban van vagy lezárult. Következésképp az IMS-en belüli jelentéstétel indokolatlan késedelmet szenved, és egyes bíróság elé került esetek egyáltalán nem kerülnek be a rendszerbe.

Végezetül megállapítottuk, hogy a magyarországi AFCOS jelentős lemaradással küszködik az IMS-ben történő jelentéstételhez elemzendő esetek terén.

Az IMS-ben néhány pontatlan és elavult adat is szerepel

Találtunk olyan példákat, amikor pontatlan vagy elavult adatok szerepeltek az IMS-ben, különösen az eset státusza és a szankcionálási eljárás legfontosabb időpontjai kapcsán. Ez adódhat abból, hogy az irányító hatóság, az adathitelesítő vagy az AFCOS nem ellenőrizte gondosan az adatok minőségét. Ez a helyzet ugyan nem kielégítő, de rendszerint nem befolyásolja az IMS-ben bejelentett csalási esetek számát.

Következetlenségeket tártunk fel az irányító hatóságok által a potenciális csalások pénzügyi hatásának értékelése során alkalmazott megközelítésben. Ebből adódóan a különböző tagállamok eltérően számszerűsíthetnek hasonló jogsértéseket az IMS-ben. Mindez leginkább azokra az esetekre vonatkozik, ahol nehéz pontosan meghatározni, hogy a csalás mekkora kiadást érint (pl. projektkiválasztás során felmerülő összeférhetetlenség vagy közbeszerzési jogsértések esetén).

Az alacsony bejelentési arány a csalásfelderítési arány megbízhatóságára is hatással van

A 2017. évi PIF-jelentés a tagállami hatóságok és AFCOS szolgálatok által az IMS-ben bejelentett adatok alapján közli az egyes tagállamokra és az Unió egészére vonatkozó csalásfelderítési arányokat (lásd: 07. bekezdés). A jelentés nem szolgál hasonló összehasonlító jellegű mutatóval az Unióban a kohéziós politika terén elkövetett szabálytalanságok számára vonatkozóan. Ezen érték kiszámításához az egyes tagállamok által jelentett csalárd szabálytalanságok számát összevetettük az uniós forrásokból kapott összeggel (lásd: 8. ábra). Megállapítottuk, hogy az Uniótól kapott támogatás összegéhez viszonyítva Franciaország jelenti be a legkevesebb csalárd szabálytalanságot. Véleményünk szerint Franciaország nem megfelelően tesz jelentést a szabálytalanságokról, köztük a csalásgyanús esetekről.

Forrás: Európai Számvevőszék, a 2017. évi PIF-jelentés alapján. Ez az ábra nem tartalmazza Finnországot és Luxemburgot, mivel a szóban forgó időszakra nem jelentettek be csalárd szabálytalanságot.

Véleményünk szerint a Bizottság által közzétett csalásfelderítési arányok valójában csalásbejelentési arányok, azaz nem feltétlen a tagállamok felderítési mechanizmusainak eredményességét tükrözik, és még csak nem is a ténylegesen feltárt csalások számát mutatják, hanem inkább arról nyújtanak tájékoztatást, hogy a tagállamok hány csalás esetén döntöttek úgy, hogy jelentik azt a Bizottságnak (lásd: 48–52. fejezet). Az 01/2019. sz. különjelentésünkben megállapítottuk, hogy gyenge a csalásfelderítési arányok és az egyéb korrupciókockázati mutatók közötti korreláció³⁶.

Az általunk feltárt problémák fényében úgy véljük, hogy a 2017. évi PIF-jelentésben közzétett, a kohéziós politikára vonatkozó csalásfelderítési arány nem tükrözi híven a csalás előfordulásának gyakoriságát a vizsgált tagállamokban.

Több irányító hatóság nem közli rendszeresen a csalásgyanús eseteket a nyomozó vagy bűnüldöző szervekkel

A csalás kockázatának csökkentésében és a csalástól való elrettentés fokozásában központi fontosságú, hogy az illetékes igazságügyi szervek (rendőrség, ügyészség és mások) koordinált és időszerű módon vizsgálják ki a bejelentett csalási eseteket. Jelenlegi ellenőrzésünk során nem értékeltük ugyan a nyomozó és bűnüldöző szervek munkáját, azt azonban górcső alá vettük, hogy az irányító hatóságok hogyan működnek együtt és kommunikálnak velük.

A csalástól való elrettentés elvének gyakorlati megvalósításához szükséges, hogy az irányító hatóságok (vagy a lehetséges szabálytalanságokat feltáró bármely más hatóság) késedelem nélkül és szisztematikusan értesítse a csalásgyanús esetekről az illetékes nyomozó vagy bűnüldöző szerveket, mivel csak ezek képesek megállapítani, hogy fennáll-e szándékosság. Több esetben megállapítottuk, hogy az irányító hatóságok nem számoltak be rendszeresen a csalásgyanús esetekről a vizsgálattal megbízott szerveknek Görögországban például az irányító hatóságok nem terjesztették az ügyészségi szolgálatok elé az ellenőrzési mintánkban szereplő egyik csalásgyanús esetet sem. Spanyolországban nem találtunk olyan konkrét utasítást vagy eljárást, amely előírná az irányító hatóságok számára, hogy ilyen módon tegyenek jelentést az összes csalásgyanús esetről. A csalásgyanús esetek közlésének elmulasztása súlyosan korlátozza az esetleges nyomozás és büntetőeljárás elrettentő hatását.

A nyomozók és az ügyészek rendszeresen elutasítják az irányító hatóságok által eléjük terjesztett ügyek bűnügyi kivizsgálására irányuló kérelmeket. Ez teljesen érthető, mivel csak ezek a szakszolgálatok rendelkeznek jogképességgel és nyomozati erőforrással annak megállapításához, hogy történt-e bűncselekmény. Ugyanakkor az irányító hatóságoknak minden esetben meg kellene vizsgálniuk, hogy miért utasították el a kérelmet és – adott esetben és lehetőség szerint – ki kellene igazítaniuk operatív eljárásaikat. Megállapítottuk, hogy kizárólag Lettország hozott rendelkezéseket az előterjesztett esetek elutasítása okainak elemzésére és a szükséges intézkedések megtételére.

A korrekciós intézkedések visszatartó ereje korlátozott

Elvárás az irányító hatóságok felé, hogy visszafizettessék a csalárd módon felhasznált uniós forrásokat³⁷. Ezenkívül alaposan és kritikusan felül kell vizsgálniuk minden olyan belső kontrollrendszert, amely miatt ki lehettek téve potenciális vagy bizonyított csalásnak.

A leggyakoribb korrekciós intézkedés az érintett kiadás visszavonása a Bizottsághoz bejelentett kiadások köréből, de anélkül, hogy a forrásokat visszaszereznék a csalás elkövetőjétől vagy bármiféle kiegészítő visszatartó erejű intézkedést hoznának, például szankciót vagy bírságot szabnának ki. Ez az eljárás nem szokatlan, mivel a legtöbb általunk felülvizsgált esetben még nem állapították meg a csalás tényleges megtörténtét. Az IMS szerint azonban a tagállami hatóságok a 159 megállapított csalásból csak 84 esetében kezdeményezték az uniós források visszafizettetését³⁸. A Bizottsághoz bejelentett kiadásokból való visszavonás hatékony módja az Unió pénzügyi érdekei védelmének. Ez a védelem azonban nem terjed ki a nemzeti közfinanszírozásra, azaz a tagállamok költségvetésére még mindig hatással van, ha nem történik visszafizettetés, és ez korlátozza az irányító hatóságok által hozott korrekciós intézkedések elrettentő hatását. Az 01/2019. sz. különjelentésünk további információkkal szolgál a bizonyított csalási esetekhez kapcsolódó források visszaszerzéséről³⁹.

A csalás által érintett uniós pénzeszközök visszafizettetésén túlmenően az irányító hatóságoknak értékelniük kell, hogy milyen horizontális hatások érik az irányítási és kontrollrendszereiket és az egyéb projekteket (pl. ahol ugyanazok a kedvezményezettek vagy ahol hasonló jelek utalnak csalásra).

A felkeresett hét tagállamból egyedül Spanyolországban találtunk bizonyítékot arra, hogy folyik ilyen értékelés (lásd: 4. háttérmagyarázat). De az ellenőrzés még itt sem tekinthető módszeresnek.

A csalás elleni küzdelmet több irányítási probléma gyengíti

A csalás megbüntetése hosszú időt vehet igénybe

A csalás elkövetése és a szankciók kiszabása között hosszú idő telhet el (lásd: 9. ábra). Az IMS-ben rögzített adatok szerint a csalással kapcsolatos gyanú átlagosan a szabálytalanság elkövetése után hozzávetőleg két évvel merül fel⁴⁰. Újabb évig eltarthat, míg ezt a gyanút az első közigazgatási vagy bírósági ténymegállapításhoz⁴¹ vezető előzetes értékelés révén megerősítik, és a Bizottságnak az IMS-en keresztül jelentik. Innen kezdve a Bizottság nyomon követheti és az éves PIF-jelentés céljából is figyelembe veheti az esetet. Az előzetes értékelést követően (és a Bizottságnak való bejelentéssel párhuzamosan) körülbelül öt hónapra van szükség a szankciók kiszabására irányuló közigazgatási vagy büntetőjogi eljárás megindításához. az eljárások átlagosan három éven belül fejeződnek be.

Forrás: Európai Számvevőszék, az IMS-ből származó információ alapján.

Az AFCOS szolgálatok feladatkörei nincsenek megfelelően meghatározva a rendeletben és tagállamonként jelentősen eltérnek

A kohéziós finanszírozás felhasználását érintő csalás elleni küzdelem felelőssége elsősorban ugyan az irányító hatóságokat terheli, de az AFCOS szolgálatok kulcsfontosságú szerepet játszanak az irányító hatóságok egyéb tagállami szervekkel és az OLAF-fal folytatott munkájának koordinálásában. Az AFCOS szolgálatokat létrehozó uniós szabályozás⁴² nem nyújt útmutatást a szolgálatok feladatmeghatározásával, szervezeti keretével vagy feladatköreivel kapcsolatban. A Bizottság további útmutatásaiban konkrét ajánlásokat fogalmazott meg e tekintetben⁴³ (lásd: 06. bekezdés). Azonban minden egyes tagállam egyedileg határozhat arról, hogy hoz-e egyedi rendelkezéseket saját AFCOS szolgálata tekintetében.

Az AFCOS szolgálatok erőforrásainak és szervezeti felépítésének lehetővé kell tennie számukra, hogy megfelelően nyomon kövessék a csalások bejelentését, és összehangolják a csalás elleni küzdelemben érintett valamennyi fél munkáját. Egyértelmű iránymutatás hiányában megállapítottuk, hogy a hét felkeresett tagállam AFCOS szolgálatai jelentősen eltérő felépítéssel és hatáskörökkel rendelkeznek. Vannak köztük egyfelől nyomozási hatáskörrel nem rendelkező kisebb részlegek, másfelől akár a közigazgatási vizsgálatok végrehajtására teljes mértékben felhatalmazott összetett struktúrák is (lásd: 10. ábra). A francia AFCOS ugyanannyi munkatárssal rendelkezik, mint a lett szolgálat, pedig a két ország erősen eltér területükre és a kapott támogatás nagyságára nézve.

Forrás: Európai Számvevőszék.

A magyarországi AFCOS szolgálat esetében nincs olyan megfelelő rendelkezés, amely lehetővé tenné számára a jelentéstételt a tagállam által az Unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében végrehajtott tevékenységekről. Ez a szolgálat nem tesz közzé semmilyen jelentést ezekről a tevékenységekről, sem az uniós kohéziós kiadásokat érintő lehetséges csalásokról (lásd: 10. ábra).

A Bizottság 2018. május 23-án az OLAF-rendelet módosítására irányuló javaslatot terjesztett elő⁴⁴. A javaslat előterjesztését megelőzően a Bizottság 2017-ben elvégezte az OLAF-rendelet alkalmazásának értékelését⁴⁵. Az értékelés eltéréseket állapított meg az AFCOS szolgálatok egyes tagállamokban való kialakítása és a szolgálatok hatáskörei tekintetében, ami az eredményességet gátló legfőbb tényező.

A Számvevőszék 2018. november 22-én adott véleményt⁴⁶ a javaslatról. Ebben úgy vélekedtünk, hogy a javaslat nem járul hozzá kellő mértékben ahhoz, hogy az AFCOS szolgálatokat valamennyi tagállamban összehangoltabban és eredményesebben működtessék, mivel a javaslat csak a szolgálatok OLAF-fal folytatott együttműködését érinti, és nem teszi egyértelművé, hogy milyen minimális funkciókat kell betölteniük.

A csalási esetek státuszát helytelenül jelentették és követték nyomon

Egy eset státuszának nyomon követése érdekében szükséges lehet konzultálni a csalás elleni küzdelemben részt vevő, az operatív program irányítási és kontrollstruktúráján kívül eső felekkel. Úgy ítéljük meg, hogy mivel az AFCOS szolgálatok a csalás elleni küzdelem terén az OLAF-fal kapcsolatot tartó központi szervezeti egységek, szükségszerű, hogy naprakész áttekintésük legyen az uniós finanszírozással kapcsolatos csalási esetekről. Ehhez szükséges, hogy tájékoztatást kaphassanak az adott tagállam illetékes hatóságai által vizsgálatnak alávetett esetek státuszáról, továbbá rendelkezniük kell a vizsgálat alatt álló esetek számára és aktuális állására vonatkozó statisztikai adatokkal, az eljárási titoktartás kellő figyelembevétele mellett.

Az általunk felkeresett tagállamok közül ötben az AFCOS szolgálatok nem voltak kellően tisztában a Bizottságnak jelentett esetek vizsgálati státuszával. Romániában és Magyarországon nem találtunk az irányító hatóságok, az AFCOS szolgálatok és a nyomozó és bűnüldöző hatóságok közötti módszeres együttműködést célzó hivatalos mechanizmust, ezért az AFCOS szolgálatoknak nem volt teljes körű rálátásuk az uniós finanszírozású projekteket érintő, folyamatban lévő vizsgálatokra. Ezzel együtt a romániai AFCOS rendszeresen megkeresi az ügyészségi szerveket, hogy tájékoztatást kapjon az általa ismert, folyamatban lévő vizsgálatok állásáról. Spanyolországban az AFCOS ugyancsak proaktív megközelítést alkalmaz, és adatokat kér a folyamatban lévő vizsgálatokról. Mindezek ellenére nem tudta biztosítani, hogy frissített adatokat továbbítsanak a Bizottságnak.

A hét tagállamból hatban tártunk fel problémákat a koordináció és az információcsere terén. Arra sem volt módunk, hogy az uniós finanszírozást érintő vélelmezett és megerősített csalási esetekről az IMS-ben rögzített információkat egyeztessük a különböző hatóságok birtokában lévő adatokkal. Ez a megállapítás kérdéseket vet fel a Bizottságnak bejelentett információk megbízhatóságával kapcsolatban. Az érintett tagállamok nem vezetnek olyan központi adatbázist vagy egyéb központi statisztikai nyilvántartást, amely áttekintést nyújthatna a csalási esetek jellegéről és státuszáról (lásd: 48. bekezdés).

Gyakran hiányoznak a koordinációs mechanizmusok

Az Unió pénzügyi érdekeinek tagállami szintű védelme nem kizárólag a kohéziós finanszírozás végrehajtásáért felelős hatóságokra vagy az AFCOS szolgálatokra tartozik. Érintett felek még többek között a nyomozó és bűnüldöző hatóságok, a versenyhatóságok, a közbeszerzési ügynökségek, valamint – az adott országtól függően – más intézmények is. A tagállamoknak olyan megfelelő koordinációs mechanizmusokat kell életbe léptetniük, amelyek révén a különböző szereplők információt cserélhetnek a megtett és tervezett intézkedésekről, valamint a javítási célú ajánlásokról.

A legtöbb felkeresett tagállam azonban nem rendelkezik olyan megfelelő koordinációs mechanizmussal, amely az összes érintett felet bevonná az uniós kohéziós finanszírozást érintő csalás elleni küzdelembe.

Bulgáriában, ahol az általunk megvizsgált esetek 60%-át az ügyészség elutasította vagy a megkezdett eljárást a későbbiekben megszüntette, sem az AFCOS, sem az irányító hatóságok nem elemzik szisztematikusan az elutasítás okait. Magyarországon az AFCOS nem rendelkezik rálátással a csaláskezelési folyamat részeként ténylegesen végrehajtott intézkedésekre vagy a bejelentett esetek státuszára. A román AFCOS kizárólag kétoldalú megállapodások alapján végzi a koordinációs munkát minden egyes programhatósággal, de nincs olyan nemzeti többoldalú koordinációs mechanizmus, amely az összes érdekelt felet felölelné. Spanyolországban az AFCOS 2016-ban történt létrehozása óta várat magára egy olyan szerv létrehozása, amely a szolgálat munkáját hivatott segíteni azáltal, hogy a csalás elleni küzdelemben részt vevő valamennyi felet koordinálja⁴⁷.

Lettországban találtunk példát a koordináció gyakorlatára (lásd: 5. háttérmagyarázat).

Következtetések és ajánlások

Ellenőrzésünk révén azt értékeltük, hogy az irányító hatóságok a csaláskezelési folyamat valamennyi fázisában – azaz a csalásmegelőzés, a csalásfelderítés és a csaláselhárítás (többek között a csalásbejelentés és a jogtalanul kifizetett összegek visszafizettetése) során – megfelelően teljesítették-e kötelezettségeiket. Ennek érdekében értékeltük, hogy az irányító hatóságok megtették-e a következőket:

1. csalás elleni szakpolitikák kidolgozása, alapos kockázatértékelés végrehajtása, megfelelő megelőző és felderítő intézkedések foganatosítása;
2. megfelelő válaszlépések a feltárt csalások tekintetében az AFCOS szolgálatokkal és a többi csalás elleni illetékes szervvel együttműködve.

Általános következtetésként megállapítjuk, hogy bár történt javulás az irányító hatóságok csaláskockázat-azonosítási és megelőzőintézkedés-kialakítási módszerei terén, de további lépéseket kell tenni a csalások felderítésének, elhárításának és koordinálásának megerősítésére.

Az irányító hatóságok általában nem rendelkeznek konkrét csalás elleni politikával

Az irányító hatóságok ritkán dolgoznak ki kockázatértékelés követően megállapított csalásmegelőzési, -felderítési és -elhárítási (korrekció és büntetőeljárás) intézkedéseket meghatározó hivatalos csalás elleni politikát vagy hasonló különálló dokumentumot. Úgy véljük, hogy egy egységes, különálló dokumentum formájában megvalósuló hivatalos csalás elleni politika kidolgozása és közzététele alapvető fontosságú ahhoz, hogy az irányító hatóságok szemléltessék elkötelezettségüket a csalás elleni tevőleges küzdelem mellett. Ez különösen igaz azt figyelembe véve, hogy csak tíz tagállam fogadott el csalás elleni nemzeti stratégiát a Bizottság ajánlása alapján. A 2014 és 2020 közötti időszakra vonatkozó csalás elleni keret kialakításában hiányosságnak ítéljük azt, hogy nincsenek olyan rendelkezések, amelyek előírják az irányító hatóságok számára, hogy hivatalos csalás elleni politikákat fogadjanak el 18–21. bekezdés).

1. Azoknak a tagállamoknak, amelyek nem rendelkeznek nemzeti csalás elleni stratégiával (lásd: 20. bekezdés és 19. lábjegyzet), ki kell dolgozniuk ezt. A stratégiának legalább a következő jellemzőkkel kell rendelkeznie:
• a meglévő kockázatok értékelésén alapul és kidolgozásába bevonják a különféle területek tájékozott szereplőit (az uniós alapok kezelői, a csalásokkal foglalkozó illetékes nyomozó és bűnüldöző szervek, stb.);
• konkrét intézkedéseket vázol fel a csalásmegelőzés, a csalásfelderítés, nyomozás és büntetőeljárás, illetve a behajtás és szankciók tekintetében;
• egyedi rendelkezéseket tartalmaz a csalásellenes intézkedések végrehajtásának és az eredmények mérésének nyomon követésére;
• egyértelműen kijelöli a csalásellenes intézkedések végrehajtásának, nyomon követésének, koordinálásának és összehasonlító értékelésének feladatköreit.
2. Amennyiben nemzeti szinten nem létezik kellően részletes stratégia, a Bizottságnak elő kell írnia az irányító hatóságok számára olyan hivatalos csalásellenes politika vagy nyilatkozat elfogadását, amely alkalmazható a felelősségi körükbe tartozó operatív programokra. Ennek a politikának egységes referenciaforrásként kell szolgálnia, amely meghatározza a csalás elleni kultúra kialakítására irányuló stratégiákat, a csaláskezelésre vonatkozó feladatkörök kijelölését, a csalásgyanús esetek bejelentési mechanizmusait, valamint a különböző szereplők közötti együttműködés módozatait a 7. alapkövetelménnyel és a Bizottság útmutatójával összhangban.

Határidő: 2019 vége

A csalással szembeni zéró tolerancia elvének megfelelően, illetve a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról szóló rendelet tárgyalása és jóváhagyási eljárása során a társjogalkotók fontolóra vehetik a nemzeti stratégiák vagy csalás elleni politikák elfogadásának kötelezővé tételét.

Az irányító hatóságok módszeresen értékelik a csalási kockázatokat, de ez az eljárás tovább javítható

A 2014–2020 közötti kontrollkeret rendelkezéseivel összhangban az irányító hatóságok most módszeresen értékelik a csalási kockázatokat (főként a Bizottság iránymutatása alapján), ami javulást jelent a csalás elleni küzdelemben (22. és 23. bekezdés). Az általunk felkeresett irányító hatóságok némelyike által alkalmazott megközelítés azonban továbbra is túl mechanikus, és nem veszi figyelembe más jól tájékozott felek, például az AFCOS szolgálatok vagy nyomozó és bűnüldöző szervek kiegészítő észrevételeit.

Az irányító hatóságok általában arra a következtetésre jutnak, hogy meglévő csalás elleni intézkedéseik elegendőek a csalási kockázatok kezeléséhez. Véleményünk szerint azonban ez a következtetés túlzottan optimistának bizonyulhat (24–28. bekezdés).

Az irányító hatóságoknak – különösen amelyek kiemelt kockázatú vagy nagy pénzügyi volumenű programokért felelnek – törekedniük kell a csalás elleni küzdelem terén bizonyított tapasztalattal rendelkező érintett külső szereplők (pl. bűnüldöző szervek képviselői) bevonására a meglévő csalásellenes intézkedések kockázatainak és megfelelőségének értékelésébe.

Határidő: 2019 vége

Az irányító hatóságok javítottak a csalásmegelőzési intézkedéseken, de nem értek el jelentős haladást a proaktív csalásfelderítés terén

A 2014–2020-as időszakra kidolgozott kiegészítő csalás elleni intézkedések főként a megelőző intézkedésekre összpontosítanak, amelyek átfogóbbak a 2007–2013-as időszakra megállapított intézkedéseknél (29–32. bekezdés).

Ennek ellenére a 2014–2020-ra vonatkozó csalásfelderítési intézkedések nagyjából változatlanok maradtak a 2007–2013-as időszakhoz képest, amikor az intézkedéseket egy enyhébb kontrollkeretrendszer részeként alakították ki (33–35. bekezdés). Az irányító hatóságok nem használják ki kellőképpen az adatelemzést a csalások felderítésére, és az általunk vizsgált tagállamok többsége nem használta teljesen ki az Arachne eszközben rejlő potenciált (36–38. bekezdés).

Az irányító hatóságok nem értek el jelentős előrelépést a „proaktív” csalásfelderítés terén, például a közbeszerzéseken belüli összejátszás célzott vizsgálatával (33. bekezdés). Bár az irányító hatóságok a csalás felderítésére szolgáló csalásbejelentő rendszereket és a visszaélések bejelentésére szolgáló mechanizmusokat nagyon eredményes csalásfelderítési módszereknek ítélik, a felmérésünkre válaszoló irányító hatóságok mégis csak kevesebb mint fele alkalmazza ezeket a módszereket (34. és 35. bekezdés).

Ezenkívül nem lehetséges a csalásmegelőzési és -felderítési intézkedések eredményességének értékelése, mivel az irányító hatóságok nem rendelkeznek a végrehajtásuk nyomon követésére és eredményességük értékelésére szolgáló eljárásokkal (40. és 41. bekezdés).

1. A jelenleg ezt mellőző irányító hatóságoknak meg kell kezdeni a csalásadat-elemző eszközök, különösen az Arachne rendszer használatát, mivel ezek jelentős potenciállal rendelkeznek a csaláskockázat szisztematikus és költséghatékony meghatározása terén.
2. A Bizottságnak a megosztott irányítás keretében meglévő felügyeleti minőségében a legjobb gyakorlatok konkrét eseteinek rendszeres közzétételével tevékenyen elő kell mozdítania a „proaktív” és egyéb új csalásfelderítési módszerek alkalmazását, illetve
3. az AFCOS szolgálatokkal együttműködve a csalásmegelőzési és -felderítési intézkedések végrehajtásának és eredményességének nyomon követésére és értékelésére szolgáló minimumszabályokat kell kidolgoznia.

Határidő: 2021 vége

A 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról szóló rendelet tárgyalása és jóváhagyási eljárása során a társjogalkotók fontolóra vehetik megfelelő adatelemző eszközök (pl. Arachne) használatának kötelezővé tételét a 2021–2027-es programozási időszakra annak érdekében, hogy viszonylag alacsony költség ráfordításával javuljon a csalásfelderítés eredményessége.

Az irányító hatóságok a ténylegesnél kevesebb csalási esetet jelentenek be a PIF-jelentések céljára és nem fordulnak azokkal a nyomozó és bűnüldöző szervekhez

A csaláselhárítás tekintetében megállapítottuk, hogy az irányító hatóságok a ténylegesnél kevesebb csalási esetet jelentenek be és ez hátrányosan befolyásolja a PIF-jelentésekben közzétett csalásfelderítési arányok megbízhatóságát (48–57. bekezdés). Számos irányító hatóság nem közli módszeresen a csalásgyanús eseteket a nyomozó vagy bűnüldöző szervekkel (58–60. bekezdés). Megállapítottuk, hogy az irányító hatóságok az uniós finanszírozás visszavonására összpontosítanak, és nem mindig szerzik vissza sikeresen a csalással érintett összegeket az elkövetőktől, illetve nem szabnak ki visszatartó erejű bírságokat vagy szankciókat (61. és 62. bekezdés). Az irányító hatóságok nem értékelik kielégítően a csalásgyanús esetek lehetséges horizontális következményeit sem (63. és 64. bekezdés; 4. háttérmagyarázat) Mindez együttesen jelentősen korlátozza a csalási vizsgálatok elrettentő hatását.

1. A Bizottságnak a csalások bejelentésére vonatkozó egyértelmű követelményeket kell meghatároznia általában a tagállami szervek és azon belül különösen az irányító hatóságok számára. Ezeknek az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalásoknak az új PIF-irányelvben foglalt egységes értelmezésén kell alapulniuk;
2. A Bizottságnak elő kell írnia az irányító hatóságok számára, hogy szisztematikusan értékeljék az irányítási és kontrollrendszereiket érő horizontális hatásokat.
3. A Bizottságnak ösztönöznie kell az irányító hatóságokat arra, hogy közöljenek minden csalásgyanús esetet a bűnügyi nyomozó hatóságokkal vagy ügyészségi szervekkel.
4. Az eredményes visszatartó erő biztosítása érdekében az irányító hatóságoknak arányos intézkedéseket kell hozniuk annak érdekében, hogy a csalással szerzett közpénzeket visszaszerezzék az elkövetőktől és azokat ne csak egyszerűen kivonják az uniós finanszírozás igazolt kiadásainak köréből.

Határidő: 2019 vége

A 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról szóló rendelet tárgyalása és jóváhagyási eljárása során a társjogalkotók fontolóra vehetik azt, hogy konkrét szankciókat és bírságokat vezessenek be Unió pénzügyi érdekeit sértő csalások felelőseivel szemben. Egyéb szakpolitikai területekhez hasonlóan ezek az intézkedések magukban foglalhatnak olyan konkrét pénzügyi szankciót, amelynek nagysága a szabálytalanság pénzügyi hatásával arányosan változna, vagy olyan mechanizmust, amely az uniós finanszírozásból meghatározott számú évig történő kizárást von maga után.

A csalás elleni küzdelmet gyengíti az AFCOS funkcióinak rendeletben szereplő nem kielégítő meghatározása és a tagállami szervek közötti csekély koordináció

A csalás elleni tevékenységek koordinálása szempontjából jelentős különbségeket találtunk az AFCOS szolgálatok szervezettsége és erőforrásokkal való ellátottsága terén (66–70. bekezdés). E tekintetben az OLAF-rendelet módosítására irányuló bizottsági javaslat nem kellően egyértelmű az AFCOS szolgálatok minimális feladatköreiről. A csalási esetek státuszát nem megfelelően jelentik és követik nyomon (71–73. bekezdés), mivel az AFCOS szolgálatok nem mindig férnek hozzá a vizsgálat tárgyát képező csalási ügyek státuszára vonatkozó információkhoz. A koordináció gyakori hiánya kedvezőtlenül hat a csalás elleni küzdelem eredményességére (74–78. bekezdés).

A Bizottságnak ösztönöznie kell a tagállamokat arra, hogy bővítsék ki az AFCOS szolgálataik koordinációs szerepét úgy, hogy az irányító hatóságokon kívül kapcsolatot tartsanak a csalásgyanús esetekkel kapcsolatos nyomozással és büntetőeljárással megbízott összes nemzeti szervvel.

Határidő: 2019 vége.

Miközben a szubszidiaritás elvével összhangban tiszteletben tartják a tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy rugalmasan határozzák és szervezzék meg csalás elleni munkájukat, az uniós társjogalkotók fontolóra vehetik az AFCOS szolgálatok feladatköreire vonatkozó minimumkövetelmények meghatározását. Az AFCOS szolgálatok eredményes koordinációs szerepének biztosítása érdekében mindezt végre lehet hajtani az OLAF-rendelet módosítására irányuló, folyamatban lévő jogalkotási folyamat keretében. Az AFCOS szolgálatok funkciói legalább a következőket foglalhatják magukban:

• kapcsolattartás az irányító hatóságok (és a többi programhatóság) és a csalás elleni küzdelemben részt vevő más tagállami szervek, különösen a nyomozó és bűnüldöző szervek között;
• az egyes esetek státuszának nyomon követése és jelentéstétel a Bizottságnak az illetékes irányító hatóságok által ennek nyomán hozott intézkedésekről, kellő tekintettel a folyamatban lévő vizsgálatok bizalmas jellegére;
• a Bizottság PIF-jelentéseinek elkészítése céljából évenkénti igazolása annak, hogy az IMS-ben rögzített információk teljesek, megbízhatóak, pontosak és naprakészek.

A jelentést 2019. március 27-i luxembourgi ülésén fogadta el az Iliana IVANOVA számvevőszéki tag elnökölte II. Kamara.

a Számvevőszék nevében

Klaus-Heiner LEHNE
elnök

Végjegyzetek

¹ E fogalommeghatározásokból töröltük az uniós bevételekre való hivatkozásokat.

² Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. december 18-i 2988/95/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL L 312., 1995.12.23., 1. o.) 1. cikkének (2) bekezdése.

³ Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény létrehozásáról szóló 1995. július 26-i tanácsi jogi aktus (a továbbiakban: a PIF-egyezmény) 1. cikkének a) pontja.

⁴ Az esb-alapok magukban foglalják továbbá az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapot (EMVA) és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapot (ETHA) is.

⁵ Az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1260/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2006. július 11-i 1083/2006/EK tanácsi rendelet (HL L 210., 2006.7.31., 25. o.) (egységes szerkezetbe foglalt változat) 58. cikkének h) pontja, 70. cikke (1) bekezdésének b) pontja és 98. cikkének (1) bekezdése, valamint az 1083/2006/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó szabályok meghatározásáról szóló, 2006. december 8-i 1828/2006/EK bizottsági rendelet (HL L 371., 2006.12.27., 1. o.) (egységes szerkezetbe foglalt változat) 20. cikke (2) bekezdésének a) pontja, 28. cikke (1) bekezdésének e) és n) pontja, 28. cikkének (2) bekezdése, 30. cikke, valamint 33. cikkének (2) bekezdése.

⁶ Az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 2013. december 17-i 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: CPR) (HL L 347., 2013.12.20., 320. o.) 72. cikke és 125. cikke (4) bekezdésének c) pontja. A jelentésben több helyütt említést nyer a „csaláskezelési folyamat”: ez a Bizottság útmutatójában szereplő „csaláskezelési ciklus” kifejezésnek felel meg.

⁷ A Bizottság útmutatója a tagállamok és a programhatóságok számára a csaláskockázatok értékeléséről, valamint az eredményes és arányos csalásellenes intézkedésekről (EGESIF_14–0021, 11. o.)

⁸ Az ERFA-ra, KA-ra, ESZA-ra, FEAD-ra, EGAA-ra, EUSZA-ra és ETHA-ra vonatkozó 2015 és 2020 közötti közös csalás elleni stratégia (2015. december 23., Ares (2015) 6023058) 2.2.1. pontja (elérhető az alábbi címen: http://ec.europa.eu/sfc/sites/sfc2014/files/sfc-files/JOINT%20ANTI-FRAUD-STRATEGY2015–2020.pdf).

⁹ Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló, a 2016. október 26-i 2016/2030/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 317., 2016.11.23., 1. o.) által módosított, 2013. szeptember 11-i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 248., 2013.9.18., 1. o.) 3. cikkének (4) bekezdése.

¹⁰ Iránymutató feljegyzés a csalásellenes koordinációs szolgálat (AFCOS) feladatairól és felelősségéről, 2013. november 13., Ares (2013) 3 403 880.

¹¹ A „PIF” rövidítés a francia „protection des intérêts financiers” kifejezésen alapszik és általánosságban az Unió pénzügyi érdekeinek védelmére utal.

¹² Az (EU) 2017/1371 irányelv 17. cikkének (1) bekezdése.

¹³ COM(2018) 553 final, 2018. szeptember 3.

¹⁴ A 2017. évi PIF-jelentés statisztikai melléklete, 93. o. A csalásfelderítési arány (FDR) az az arány, amely egyfelől a csalárdként bejelentett esetekben érintett összegek, másfelől a 2007 és 2013 közötti programozási időszak során kifizetett támogatás között áll fenn (91. oldal). Ez a mutató nem veszi tekintetbe sem a felderítetlen, sem a bejelentetlen eseteket.

¹⁵ A Bizottság útmutatója a tagállamok és a programhatóságok számára a csaláskockázatok értékeléséről, valamint az eredményes és arányos csalásellenes intézkedésekről (EGESIF 14_21, 2014. június 16., 11. o.)

¹⁶ A Bizottság útmutatója a tagállamok és a programhatóságok számára a csaláskockázatok értékeléséről, valamint az eredményes és arányos csalásellenes intézkedésekről (EGESIF_14–0012_02, 2014. június 16.), az OLAF kézikönyve a tagállami ellenőrök csalásmegelőzésben és -felderítésben betöltött szerepéről (2014. október), valamint iránymutatás a Bizottság és a tagállamok részére a tagállamokban működő irányítási és kontrollrendszerek értékelésének közös módszertanáról (EGESIF_14–0010-final, 2014. december 18.)

¹⁷ Az 1303/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről szóló, 2014. március 3-i 480/2014/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL L 138., 2014.5.13., 5. o.) 30. cikke és IV. melléklete, amelyek megállapítják az irányítási és kontrollrendszerek kulcskövetelményeit és eredményes működésük szempontjából történő osztályozásukat – különös tekintettel a 7. kulcskövetelményre (arányos csalás elleni intézkedések eredményes végrehajtása).

¹⁸ Ebben az összefüggésben a „hivatalos csalás elleni politika” megfelelője a Hiteles Csalásszakértők Egyesülete (Association of Certified Fraud Examiners – ACFE) által a „Csalásszakértők kézikönyvében” és a Treadway-bizottság támogató szervezeteinek bizottságával (COSO) közösen kidolgozott „Csaláskockázat-kezelési útmutatóban” meghatározott „csaláskockázat-kezelési program” fogalom, illetve az Akkreditált Közpénzügyi és Számviteli Intézet (Chartered Institute of Public Finance and Accountancy, CIPFA) által a „A csalás- és korrupciókockázat kezelésének gyakorlati kódexében” meghatározott „hivatalos csalás és korrupció elleni stratégiák” fogalom.

¹⁹ A 28 tagállamból a következő tízben van életben nemzeti csalás elleni stratégia: Bulgária, Csehország, Görögország, Franciaország, Horvátország, Olaszország, Lettország, Magyarország, Málta és Szlovákia. Románia is rendelkezik ilyen stratégiával, de ez mostanra aktualitását vesztette (Forrás: 2017. évi PIF-jelentés, 12. o.). Azok a tagállamok, amelyek egyelőre nem fogadtak el nemzeti stratégiát: Belgium, Dánia, Németország, Észtország, Írország, Spanyolország, Ciprus, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Ausztria, Lengyelország, Portugália, Szlovénia, Finnország, Svédország és az Egyesült Királyság.

²⁰ 30. cikk és IV. melléklet.

²¹ A 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról szóló rendeletre irányuló 2018. május 29-i bizottsági javaslat (COM(2018)375) 11. cikke és III. melléklete.

²² A Bizottság az útmutatóban olyan csaláskockázat-értékelési modellt dolgozott ki, amely 31 standard eredendő kockázaton alapszik. Ezek továbbtagolódnak 40 kockázatra és magukban foglalnak 128 ajánlott kockázatcsökkentő kontrollt, amelyek mindegyike négy általános vezetési folyamat köré (pályázók kiválasztása, műveletek végrehajtása és ellenőrzése, igazolás és kifizetések, valamint az irányító hatóságok általi közvetlen beszerzés) szerveződik. Nem terjed ki azonban a dokumentum az állami támogatáshoz kapcsolódó pénzügyi eszközökre vagy kockázatokra.

²³ DG REGIO – Preventing fraud and corruption in the European Structural and Investment Funds – taking stock of practices in the EU Member States (Az európai strukturális és beruházási alapokat érintő csalások és korrupció megelőzése – az uniós tagállamok gyakorlatainak áttekintése), 2018. október, elérhető az alábbi címen: https://ec.europa.eu/regional_policy/en/information/publications/studies/2018/study-on-the-implementation-of-article-125-4-c-of-the-regulation-eu-no-1303-2013-laying-down-the-common-provisions-on-the-european-structural-and-investment-fund-in-member-states.

²⁴ Az integritási megállapodásokról további információk érhetők el a Bizottság weboldalán: http://ec.europa.eu/regional_policy/en/policy/how/improving-investment/integrity-pacts/.

²⁵ Az ERFA-val, az ESZA-val és a Kohéziós Alappal kapcsolatos csalásmutatókról szóló 2009. február 18-i bizottsági tájékoztatóban közölt mutatók alapján.

²⁶ Az uniós kohéziós politikai alapokat érintő csalás alapvető jellegéből következik, hogy az elkövetők azonosítják a meglévő kontrollok korlátait és megkísérlik kihasználni ezeket közvetlen vagy közvetett jogellenes előnyök megszerzésére.

²⁷ Ilyen különösen a Hiteles Csalásszakértők Egyesülete (ACFE) által közzétett „Report to the Nations – 2018 Global study on occupational fraud and abuse” (Nemzeteknek szóló jelentés – 2018. évi globális tanulmány a munkahelyi csalásról és visszaélésről) című dokumentum. E tanulmány szerint a csalást leginkább alkalmazottaktól, ügyfelektől, versenytársaktól vagy anonim forrásokból származó bejelentések segítségével fedik fel.

²⁸ A https://ec.europa.eu/anti-fraud/olaf-and-you/report-fraud_hu weboldalon található csalásbejelentő rendszer.

²⁹ Az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló európai parlamenti és tanács irányelvre irányuló javaslatról szóló 4/2018. sz. számvevőszéki vélemény 3., 12., 21., 23. és 32. bekezdése.

³⁰ Lásd: a Bizottság „European Commission welcomes provisional agreement to better protect whistleblowers across the EU” (Az Európai Bizottság üdvözli a visszaélést bejelentő személyek Európai Unión belüli jobb védelméről szóló ideiglenes megállapodást) című IP/19/1604. sz. sajtóközleménye http://europa.eu/rapid/press-release_IP-19–1604_en.htm).

³¹ A Bizottság útmutatója a tagállamok és a programhatóságok számára a csaláskockázatok értékeléséről, valamint az eredményes és arányos csalásellenes intézkedésekről (EGESIF_14–0021)

³² A DG REGIO „Preventing fraud and corruption in the European Structural and Investment Funds – taking stock of practices in the EU Member States” („Az európai strukturális és beruházási alapokat érintő csalások és korrupció megelőzése – az uniós tagállamok gyakorlatainak áttekintése”) című tanulmányának 51. oldala.

³³ A két szabálytalanságot Szlovákia jelentette be, értékük közel 0,6 milliárd euró. A dolog természeténél fogva ezek még a csaláskezelési folyamat korai szakaszában vannak, így még jelentősen változhatnak.

³⁴ A CPR 122. cikkének (2) bekezdése; a 223/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a leginkább rászoruló személyeket támogató európai segítségnyújtási alapot érintő szabálytalanságokra vonatkozó jelentéstételre vonatkozó különös rendelkezésekkel történő kiegészítéséről szóló (EU) 2015/1972 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet (HL L 293., 2015.11.10., 1. o.) 3. és 4. cikke; az 1828/2006/EK bizottsági rendelet (végrehajtási szabályok) 28. cikkének (2) bekezdése.

³⁵ A Számvevőszék 01/2019. sz., „Az uniós kiadásokat érintő csalás elleni küzdelem: intézkedésre van szükség” c. különjelentésének 21–32. bekezdése.

³⁶ A Számvevőszék 01/2019. sz. különjelentése: „Az uniós kiadásokat érintő csalás elleni küzdelem: intézkedésre van szükség”, 29. bekezdés.

³⁷ Az 1303/2013/EU rendelet kiegészítéséről szóló, 2014. március 3-i 480/1303/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet IV. melléklete.

³⁸ A 84 csalási eset kapcsán visszafizettetendő összeg 7 millió euró volt.

³⁹ A Számvevőszék 01/2019. sz., „Az uniós kiadásokat érintő csalás elleni küzdelem: intézkedésre van szükség” c. különjelentésének 112–115. bekezdése.

⁴⁰ Az IMS-ben rögzített adatok alapján kiszámítva. Ahogy azt már korábban megállapítottuk, ez az információ nem minden esetben pontos.

⁴¹ Az első közigazgatási vagy bírósági ténymegállapítás (PACA) az illetékes hatóságok által készített első írásbeli értékelés, amely az eset további értékelésének sérelme nélkül megállapítja, hogy a szabálytalanság csalárd módon történhetett. Az első közigazgatási vagy bírósági ténymegállapítás többféle formában is megvalósulhat: lehet például az irányító hatóság vagy közreműködő szervezet által készített irányításellenőrzési jelentés, az ellenőrző hatóság, a Bizottság vagy a Számvevőszék ellenőrzési jelentése, illetve az ügyész vagy a bíró által hozott, a hivatalos bűnügyi vizsgálat megindítását jelentő vádemelési határozat.

⁴² Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló, a 2016. október 26-i 2016/2030/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 317., 2016.11.23., 1. o.) által módosított, 2013. szeptember 11-i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 248., 2013.9.18., 1. o.).

⁴³ Iránymutató feljegyzés a csalásellenes koordinációs szolgálat (AFCOS) feladatairól és felelősségéről, 2013. november 13., Ares (2013) 3 403 880.

⁴⁴ Javaslat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról szóló 883/2013/EU, Euratom rendeletnek az Európai Ügyészséggel való együttműködés és az OLAF vizsgálatai hatékonysága tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre, COM(2018)0338–2018/0170 (COD).

⁴⁵ A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által lefolytatott vizsgálatokról, valamint az 1073/1999/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és az 1074/1999/Euratom tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. szeptember 11-i 883/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásának értékeléséről, SWD(2017)0332.

⁴⁶ 8/2018. sz. vélemény a 883/2013/EU, Euratom rendeletnek (OLAF-rendelet) az Európai Ügyészséggel való együttműködés és az OLAF vizsgálatai hatékonysága tekintetében történő módosításáról szóló, 2018. május 23-i bizottsági javaslatról – lásd különösen: 16., 38. és 39. bekezdés.

⁴⁷ A szóban forgó szerv felépítését és működését szabályozó királyi törvényerejű rendeletet végül 2019. március 1-jén fogadták el és 2019. március 19-én tették közzé.

⁴⁸ Link a tanulmányhoz: https://ec.europa.eu/regional_policy/en/information/publications/studies/2018/study-on-the-implementation-of-article-125-4-c-of-the-regulation-eu-no-1303-2013-laying-down-the-common-provisions-on-the-european-structural-and-investment-fund-in-member-states

⁴⁹ A bizottsági iránymutatás szerint: „Az ilyen ellenőrzések eredményétől, valamint az azonosított csaláskockázati környezettől függően szükség szerinti gyakorisággal nyomonkövetési ellenőrzéseket lehet végezni. Érdemes célzott és arányos megközelítést követni.

⁵⁰ Lásd SWD(2018) 386 final 2/2, 4.3. pont, 86-88. o.

⁵¹ Lásd SWD(2015) 386 final, 4.2.2. pont, 23. o.

⁵² HL L 283., 2017.10.31., 1. o.

⁵³ Lásd: 2014. évi PIF-jelentés – COM(2015) 386 final, 2015.7.31., 1. ajánlás, 30. o.

⁵⁴ Ares(2016)6943965, 2016/12/13), amelyet a COCOLAF „Csalásmegelőzés” alcsoportjában alakítottak ki, nemzeti szakértőkkel együttműködve.

⁵⁵ Lásd SWD(2016) 237 final, 2.4. pont.

⁵⁶ ARES(2017)5692256, 2017.11.21.

⁵⁷ (SWD(2015) 154 final, 3.2. pont, 57-61. o.)

⁵⁸ Lásd SWD(2015) 154 final, 3.2. pont, 57-61. o.

Ellenőrző csoport

Ellenőrzéseinek eredményeit a Számvevőszék különjelentésekben mutatja be, amelyek egy adott költségvetési területhez kapcsolódó uniós szakpolitikákkal és programokkal, illetve az irányítással kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak. Hogy ellenőrzési munkája maximális hatást érjen el, témái megválasztásakor és feladatai megtervezésekor a Számvevőszék tekintetbe veszi a teljesítmény-, illetve szabályszerűségi kockázatokat, az érintett bevétel vagy kiadás nagyságát, a várható fejleményeket, valamint a politika és a nagyközönség érdeklődését.

Ezt a teljesítmény-ellenőrzést a kohéziós, növekedési és társadalmi befogadási beruházások kiadási területeire szakosodott, Iliana Ivanova számvevőszéki tag elnökölte II. Kamara végezte. Az ellenőrzést Henri Grethen számvevőszéki tag vezette Preiss Ildikó, a kabinet attaséja, valamint Juan Ignacio González Bastero ügyvezető, Jorge Guevara López (hiteles csalásszakértő) feladatfelelős és Dana Christina Ionita, Sandra Dreimane (hiteles csalásszakértő), Florence Fornaroli, Efstratios Varetidis, Baranyi Márton, Zhivka Kalaydzhieva, és Nagy-Babos Janka számvevők támogatásával. Nyelvi támogatás: Thomas Everett

Balról jobbra: Márton Baranyi, Thomas Everett, Efstratios Varetidis, Henri Grethen, Ildikó Preiss, Dana Christina Ionita, Juan Ignacio González Bastero, Janka Nagy-Babos, Jorge Guevara López, Florence Fornaroli, Sandra Dreimane.

Elérhetőség

EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK
12, rue Alcide De Gasperi
1615 Luxembourg
LUXEMBOURG

Telefon: +352 4398-1
Megkeresés: eca.europa.eu/hu/Pages/ContactForm.aspx
Weboldal: eca.europa.eu
Twitter: @EUAuditors

Bővebb tájékoztatást az Európai Unióról az interneten talál (http://europa.eu).

Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala, 2019

© Európai Unió, 2019

Az olyan fényképek és más anyagok felhasználásához vagy reprodukálásához, amelyek szerzői jogainak nem az Európai Unió a tulajdonosa, közvetlenül a szerzői jog tulajdonosától kell engedélyt kérni.

KAPCSOLATBA SZERETNE LÉPNI AZ EU-VAL?

Személyesen
Az Európai Unió területén több Europe Direct információs központ is működik. Keresse meg az Önhöz legközelebb eső központot: https://europa.eu/european-union/contact_hu

Telefonon vagy e-mailben
A Europe Direct központok feladata, hogy megválaszolják a polgárok Európai Unióval kapcsolatos kérdéseit. Vegye igénybe a szolgáltatást

• az ingyenesen hívható telefonszámon: 00 800 6 7 8 9 10 11 (bizonyos szolgáltatók számíthatnak fel díjat a hívásért),
• a rendes díjszabású telefonszámon: +32 22999696, vagy
• e-mailen: https://europa.eu/european-union/contact_hu

INFORMÁCIÓKAT KERES AZ EU-RÓL?

Online
Az Europa portál tájékoztatással szolgál az Európai Unióról az EU összes hivatalos nyelvén: https://europa.eu/european-union/contact_hu

Uniós kiadványok
Az EU Bookshopból uniós kiadványok tölthetők le/rendelhetők meg díjmentesen/fizetés ellenében: (https://publications.europa.eu/hu/publications). Ha bizonyos ingyenes kiadványokból több példányra van szüksége, rendeljen a Europe Direct központtól vagy hazájának helyi információs központjától (lásd: https://europa.eu/european-union/contact_hu).

Uniós jogszabályok és kapcsolódó dokumentumok
Az EUR-Lex portálról bármelyik hivatalos nyelven letölthetők az EU jogi tartalmai és az 1951-től megjelenő jogszabályai: http://eur-lex.europa.eu/homepage.html?locale=hu

Az EU által gondozott nyílt hozzáférésű adatok
A nyílt hozzáférésű adatok európai uniós portálja (http://data.europa.eu/euodp) uniós adatkészletekhez biztosít hozzáférést. Az adatok kereskedelmi és nem kereskedelmi célból egyaránt díjmentesen letölthetők és felhasználhatók.