7. fejezet – Az emberek és a szabadságjogok védelme
Bevezetés
A Covid19 globális egészségügyi szükséghelyzeti státuszának megszűntével 2023-ban lefektették az európai egészségügyi unió létrehozásához szükséges alapokat. A jövőben az Európai Unió valamennyi tagállama felkészültebb lesz arra, hogy közösen kezeljen egy népegészségügyi válságot, és jobban meg tudja védeni polgárai fizikai és mentális egészségét. Az EU megerősítette a migráció jelentette közös kihívásra adott válaszát jogszabályok – a migrációs és menekültügyi paktumról szóló, az Európai Parlament és a Tanács közötti politikai megállapodás, illetve operatív intézkedések – bevezetése révén, valamint a nem uniós országokkal kialakított átfogó partnerségek létrehozásával. 2023-ban Horvátország a schengeni térség legújabb tagjává vált, és teljes mértékben élvezi annak előnyeit, hogy a szabad mozgás világszinten legnagyobb térségének részét képezi. Az Európai Unió Tanácsa emellett mérföldkőnek számító döntést hozott és elfogadta Bulgária és Románia schengeni térségbe való felvételét, első lépésként a légi és tengeri határokon végzett ellenőrzések 2024 márciusi megszüntetésével. Az EU átfogó lépéseket tett annak érdekében is, hogy megvédje polgárait a határain belüli és kívüli fenyegetésektől.
Egy franciaországi iskolában és a brüsszeli utcákon 2023 októberében elkövetett terrortámadások kíméletlenül emlékeztettek arra, hogy sürgősen folytatnunk kell az EU biztonsági struktúrájának kiigazítását és megerősítését. A tavalyi év során számos intézkedésről született megállapodás a szervezett bűnözés, a terrorizmus, az emberkereskedelem, a kábítószer-kereskedelem és a korrupció elleni küzdelem elősegítése érdekében.
A Bizottság arra is sürgette a tagállamokat, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket az online terrorista tartalom terjesztésével szembeni fellépésről szóló rendeletnek - új lapon nyílik meg. való teljes megfelelés biztosítása érdekében, amely arra kötelezi a szolgáltatókat, hogy a tagállami hatóságok eltávolítási végzésének kézhezvételétől számított egy órán belül távolítsák el a terrorista tartalmat. A Bizottság októberben ajánlásokat - új lapon nyílik meg. tett közzé, amelyekben arra szólítja fel a tagállamokat, hogy hangolják össze a jogellenes tartalmak – például a terrorista tartalom vagy a jogellenes gyűlöletbeszéd – terjedésére és felerősödésére adott válaszaikat, még mielőtt e tartalmak súlyosan veszélyeztethetnék a közbiztonságot. (A részleteket lásd az 5. fejezetben.)
Az EU elkötelezett amellett, hogy határozottabban lépjen fel a gyűlölet minden formája ellen. Miután riasztó mértékben nőtt a gyűlöletbeszéd és a gyűlölet-bűncselekmények száma, különösen a zsidó és muszlim közösségeket célozva, az Európai Bizottság Josep Borrell-lel, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével együtt cselekvésre szólított fel - új lapon nyílik meg. minden európai polgárt, hogy álljanak ki a gyűlölet ellen, és szólaljanak fel a toleranciáért és a tiszteletért. A közös közleménnyel az EU számos szakpolitikai területen – többek között a biztonság, a digitalizáció, az oktatás, a kultúra és a sport területén – megerősíti intézkedéseit. Ezáltal az imahelyek védelme további finanszírozásban fog részesülni, és sor kerül olyan megbízottak kinevezésére, akiknek feladata, hogy a gyűlölet elleni uniós szakpolitikákban rejlő lehetőségeket a lehető legjobban kihasználják.
Az unió lakossága és a vállalkozások az alapvető szolgáltatásokat nyújtó kritikus infrastruktúrákra támaszkodnak. Az egyre összetettebb biztonsági és geopolitikai környezetben az EU lépéseket tesz annak érdekében, hogy csökkentse a sebezhetőségeket és növelje a rezilienciát ezen a területen. A Bizottság elfogadta a kritikus infrastruktúrához kapcsolódó, a tagállamok által értékelendő alapvető szolgáltatások - új lapon nyílik meg. jegyzékét. A Bizottság javaslatot tett továbbá egy, a kritikus infrastruktúrákra vonatkozó tervre - új lapon nyílik meg., amelynek célja az uniós szintű koordináció megerősítése a határokon átnyúló jelentős eseményekre való reagálás érdekében.
Ylva Johansson uniós belügyekért felelős biztos újságírók kérdéseire válaszol az antwerpeni kikötőben az ott lefoglalt kokainmennyiség növekedésével kapcsolatban, Belgium, 2023. február 7.
A kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem fokozása
Az Európában elérhető tiltott kábítószerek mennyisége soha nem látott mértékben növekszik, és az EU-ban rekordszintet ér el a kábítószer-lefoglalások száma, ami azt bizonyítja, hogy a kábítószer-kereskedelem rendkívül jövedelmező a bűnözők számára. Az illegális tevékenységekben részt vevő bűnözői hálózatok hatása a közösségekben és a gazdaságokban egyaránt érezhető, és kollektív, összehangolt fellépést igényel a kormányok, bűnüldöző szervek és a kulcsfontosságú ágazatok magánszereplői részéről.
A szervezett bűnözés keretében végzett tiltott tevékenységek – többek között a kábítószer-kereskedelem – a becslések szerint évente mintegy 139 milliárd európrofitot termelnek, amely összeg az EU bruttó hazai termékének 1%-ával egyenlő.
Európában az összes emberölés 50%-a közvetlenül kapcsolódik a kábítószer-kereskedelemhez.
Az EU-ban az összes kábítószer-lefoglalás 70%-ára kikötőkben kerül sor.
Az EU-ban működő bűnözői hálózatok 40%-a részt vesz illegális kábítószer-kereskedelemben.
Az európai kokainpiac 2011 és 2021 között 416%-os növekedést produkált.
2021-ben 6200 ember vesztette életét kábítószer-túladagolás miatt az EU-ban.
A kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés elleni küzdelemre vonatkozó új uniós ütemterv
A kikötők megerősítése a kábítószer-kereskedelemmel és a bűnözés beszivárgásával szemben.
A nagy kockázatot jelentő bűnözői hálózatok felszámolása összehangoltabb nyomozások révén és a Schengeni Információs Rendszer figyelmeztető jelzéseire támaszkodva.
A szervezett bűnözésnek a bevált gyakorlatok tagállamok közötti cseréje révén történő megelőzését célzó intézkedések.
Együttműködés a nemzetközi partnerekkel, többek között Nyugat-Afrikában, Latin-Amerikában és a karibi térségben.
Emellett az EU megerősíti a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem kulcsfontosságú szereplőinek megbízatását, valamint 2024-ben létrehozza az új Kábítószer-ügynökséget - új lapon nyílik meg.. Az ügynökség ki fog építeni egy európai kábítószerügyi riasztási rendszert annak érdekében, hogy gyorsan értesíteni tudják a nemzeti hatóságokat a piacra bejutó új veszélyes anyagokról. Ezenfelül az EU növelte az EMPACT (Európai Multidiszciplináris Platform a Bűnügyi Fenyegetettség Ellen) - új lapon nyílik meg. finanszírozását is, ami jelentős - új lapon nyílik meg. eredményeket hozott. Az EU emellett továbbra is beruház olyan innovatív megoldásokba, amelyek segítik a bűnüldöző hatóságokat abban, hogy lépést tartsanak a technológiai változásokkal, és megőrizzék hatékonyságukat a polgárok jelenlegi és jövőbeli védelme terén.
A korrupció fenyegetést jelent a biztonságra nézve, mivel lehetővé teszi és ösztönzi a szervezett bűnözést, a terrorizmust és a bűnözés egyéb formáit, többek között a pénzmosást és a kábítószer-kereskedelmet. 2023-ban a Bizottság új jogszabályra tett javaslatot - PDF-fájl – új lapon nyílik meg. a korrupció elleni küzdelem érdekében, és létrehozta az európai korrupcióellenes hálózatot - új lapon nyílik meg.. Emellett az Európai Parlament és a Tanács által júniusban elfogadott, a pénzügyi információkhoz való hozzáférésre vonatkozó új szabályok - új lapon nyílik meg. gyors hozzáférést biztosítanak a bűnüldöző hatóságok számára azon számlákkal kapcsolatos információkhoz, amelyeken a bűnözők és terroristák a pénz- vagy vagyoni eszközeiket tartják vagy elrejtik.
Ugyanebben a hónapban az EU új szabályokat - új lapon nyílik meg. fogadott el annak érdekében, hogy megkönnyítse és felgyorsítsa a bűnüldöző és igazságügyi hatóságok számára a bűncselekmények kivizsgálásához és az azokra vonatkozó vádeljárás lefolytatásához szükséges elektronikus bizonyítékok beszerzését. Ennek értelmében egy tagállam igazságügyi hatóságai elektronikus bizonyítékokat kérhetnek ki más tagállamban székhellyel rendelkező szolgáltatóktól (például távközlési vagy közösségimédia-vállalatoktól) vagy azok jogi képviselőjétől.
A bűnügyi nyomozások 85% -a digitális adatok felhasználásával folyik.
A bűnügyi nyomozások több mint 50% -ában kerül sor elektronikus bizonyítékok más országból való kikérésére.
Az elektronikus bizonyítékok beszerzéséhez szükséges átlagos idő a kölcsönös jogsegélyhez kapcsolódó eljárások esetében 10 hónap , az európai nyomozási határozatok esetében pedig 120 nap volt.
A (2026-tól hatályos) új szabályok az elektronikus bizonyítékok beszerzéséhez szükséges időt mindössze 10 napra, sürgősségi esetekben pedig 8 óránál rövidebbre csökkentik.
Előrelépés egy új migrációs politika felé
Az új migrációs és menekültügyi paktum - új lapon nyílik meg. azért jött létre, hogy hosszú távon kezelje és normalizálja a migrációt, valamint biztonságot és tisztességes feltételeket nyújtson az EU-ba érkező emberek számára. Célja továbbá, hogy kialakítson egy közös uniós megközelítést a migrációra és a menekültügyre vonatkozóan, amely a szolidaritáson, a felelősségvállaláson és az emberi jogok tiszteletben tartásán alapszik.
Decemberben a Parlament és a Tanács megállapodásra jutott a paktum öt kulcsfontosságú javaslatáról - új lapon nyílik meg.. E javaslatok hivatalos elfogadását követően hatályba lép a paktum, amely olyan jogi keretet hoz létre, amely a tagállamok közötti szolidaritás és felelősség kiegyensúlyozása révén lehetővé teszi a migráció hatékony és méltányos kezelését.
Új migrációs és menekültügyi paktum: a 2023-ban elfogadott főbb javaslatok
A menekültügy és a migráció kezeléséről szóló rendelet
Új szolidaritási mechanizmust hoz létre abból a célból, hogy kiegyensúlyozottabbá váljon a jelenlegi rendszer, amelyben néhány tagállamra hárul a felelősség a menedékjog iránti kérelmek túlnyomó többsége tekintetében, valamint egyértelmű szabályokat állapít meg a menedékjog iránti kérelmek vizsgálatáért viselendő felelősségre vonatkozóan.
A menekültügyi eljárásokról szóló rendelet
Meghatározza azt a közös eljárást, amelyet a tagállamoknak alkalmazniuk kell a nemzetközi védelemért folyamodó személyek ügyében, és ezáltal felgyorsítja és hatékonyabbá teszi a menekültügyi, a kiutasítási és a határon lefolytatott eljárásokat.
A válsághelyzetekről szóló rendelet
Annak biztosítására irányul, hogy az EU felkészülten tudja kezelni a jövőbeli válsághelyzeteket, beleértve a migránsok eszközként való felhasználását is.
Eurodac-rendelet
Közös adatbázist hoz létre, amelynek alkalmazásával pontosabb és átfogóbb adatok gyűjthetők.
Az előszűrésről szóló rendelet
Egységes szabályokat ír elő a nem uniós állampolgárok érkezéskor történő azonosítására vonatkozóan, növelve ezáltal a schengeni térség biztonságát.
A 2021–2027-es időszakra a Bizottság 11,5 milliárd eurót különített el a tagállamok és a schengeni társult országok számára a migráció, a határigazgatás és a biztonság terén jelentkező kihívások kezelésére irányuló programokra.
Miután szeptemberben nőtt az Észak-Afrikából az olaszországi Lampedusa szigetére érkezők száma, az EU egy 10 pontból álló tervet - új lapon nyílik meg. dolgozott ki, amely gyakorlati intézkedéseket tartalmaz az irreguláris migráció csökkentése és az olasz hatóságoknak biztosított azonnali segítségnyújtás érdekében.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (balról a harmadik), Giorgia Meloni, Olaszország miniszterelnöke (elöl, jobbról a harmadik) és Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter (elöl, jobbról a második) a Lampedusa szigetén található migráns-fogadóállomáson tett látogatásukkor, Olaszország, 2023. szeptember 17.
Az irreguláris migráció elleni küzdelem
Küzdelem a migránscsempészés ellen
A migránscsempészés és az emberkereskedelem elleni küzdelem és azok megelőzése az EU két prioritása, és alapvető fontosságúak az irreguláris migráció átfogó kezeléséhez. A migránscsempésző hálózatok tudják, hogyan lehet kihasználni a jogi kiskapukat, és új csatornákat, például a közösségi médiát és mobilalkalmazásokat használnak a toborzáshoz. Ez a fejlemény, amelyet digitális csempészésnek is nevezünk, új kihívást jelent a bűnüldöző és igazságügyi hatóságok számára. A migránscsempészés és emberkereskedelem gyakran összefügg egymással: az útvonalak mentén a csempészhálózatok gyakran kihasználják a migránsokat, vagy kizsákmányolás céljából csempészik őket Európába.
Az EU-ba tartó irreguláris migránsok kereskedelmi közlekedési eszközökön – főként a légi járműveken – történő utaztatása fokozatosan a csempészhálózatok új módszerévé vált. Ennek kezelése érdekében a Bizottság júniusban intézkedéscsomagot - új lapon nyílik meg. fogadott el a tagállamok támogatása érdekében, amely kiterjed a fuvarozók célzott bevonására is.
Az irreguláris migránsok 90% -át embercsempészek hozzák be az EU-ba.
Az Europol 2022-ben 15 000 embercsempészről tett jelentést.
2022-ben az EU külső határain észlelt szabálytalan belépések száma 331 000 volt.
Újonnan felmerülő kihívások
Az összehangolt vízumpolitika a hatékony migrációkezelés részét képezi. Az EU több mint 60 országgal kötött vízummentességi megállapodást, ami mindkét oldalon számos előnnyel jár a polgárok, valamint a tagállamok és a partnerországok számára is. A vízummentes utazási rendszer azonban migrációs és biztonsági kihívásokat - új lapon nyílik meg. is jelent. Az uniós vízumpolitikával való elégtelen összehangolás esetén a vízummentességet élvező országok az EU-ba szabálytalanul belépők tranzitközpontjává válhatnak. Emellett az EU-n kívüli vízummentes országok által működtetett befektetői állampolgársági programok biztonsági kockázatot jelentenek.
Októberben a Bizottság benyújtotta a Parlamentnek a vízummentesség-felfüggesztési mechanizmus keretében készült hatodik jelentést - új lapon nyílik meg. is. A jelentés a vízummentes nyugat-balkáni országokban és a keleti partnerségben bekövetkezett fejleményeket tárgyalja. Emellett azokra a csendes-óceáni és karibi országokra is összpontosít, amelyek befektetői állampolgársági programokat működtetnek.
A határigazgatás megerősítése
Az első európai határigazgatási stratégiát - új lapon nyílik meg. márciusban terjesztették elő. Összehangolt keretet biztosít a nemzeti hatóságok, valamint az uniós határok védelme érdekében együttműködő, határforgalom-ellenőrzést végző hatóságok és az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség - új lapon nyílik meg. több mint 120 000 alkalmazottja számára. Ez a közös álláspont az intézmények közötti széles körű konzultáció eredménye. A stratégia a határigazgatással kapcsolatos uniós kutatás és innováció eredményeinek kiaknázása révén csökkenti a nem uniós országokból származó kritikus technológiáktól való függőséget is.
A Bizottság további lépéseket tett az irreguláris migránsok visszaküldésének kezelésére szolgáló közös uniós rendszer kiépítése érdekében, többek között a kiutasítási határozatok kölcsönös elismeréséről és a visszaküldések kiterjesztéséről szóló ajánlás - új lapon nyílik meg. révén. Az uniós visszaküldési koordinátor - új lapon nyílik meg. a tagállamok és az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség képviselőinek támogatásával véglegesítette a visszatéréssel foglalkozó magas szintű hálózat munkáját irányító operatív stratégiát, és megkezdte annak végrehajtását. A Bizottság már jelenleg is együttműködik a tagállamokkal a célzott visszaküldési intézkedések terén. A tagállamok arról számoltak be, hogy 2023 januárja és szeptembere között 9%-kal nőtt a nem uniós állampolgárokkal szemben hozott kiutasítási határozatok száma az előző év azonos időszakához képest.
Biztonságos és legális beutazási lehetőségek Európába
A munkaerő- és szakemberhiány Unió-szerte számos ágazatban és különböző készségszinteken jelentkezik. A hiányok pótlását az EU-n belül kell elkezdeni, az EU hazai munkaerejében rejlő lehetőségek kiaknázása révén. E kihívás és a demográfiai változások hatásainak teljes körű kezelése érdekében azonban az EU-nak többet kell tennie annak érdekében, hogy a világ minden tájáról vonzza a képzett és tehetséges munkavállalókat.
Novemberben a Bizottság egy tehetségek mobilitását elősegítő csomagot - új lapon nyílik meg. terjesztett elő, amely további intézkedéseket tartalmaz a tehetségek vonzásához. Ezen belül javasolta egy uniós tehetségbázis létrehozását: ez lesz az első olyan uniós szintű platform, amely összeköti az EU-ban dolgozni kívánó nem uniós polgárokat az uniós munkahelyekkel. A csomag a nem uniós állampolgárok képesítéseinek elismerésére és a tanulási célú mobilitás megkönnyítésére vonatkozó intézkedéseket is tartalmaz. Az EU tehetséggondozási partnerségeket is fejleszt a kulcsfontosságú partnerországokkal, hogy kölcsönösen előnyös együttműködést alakítson ki a mobilitás és a készségfejlesztés terén. (Lásd még az 5. fejezetet.)
A schengeni térség - új lapon nyílik meg. több mint egy évtized után új taggal bővült, miután Horvátország 27. országként 2023. január 1-jén csatlakozott a határok nélküli utazási térséghez. A 23 tagállamon kívül Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc is tagja a schengeni térségnek. Decemberben a Tanács egyhangúlag Bulgária és Románia schengeni térségbe való felvétele mellett döntött - új lapon nyílik meg., első lépésként megszüntetve a légi és tengeri határokon végzett ellenőrzéseket 2024 márciusától. Csatlakozásuk fel fogja lendíteni az utazást, a kereskedelmet és a turizmust, és tovább erősíti az egységes piacot. 2024-ben folytatódnak a megbeszélések a szárazföldi határellenőrzések megszüntetéséről. A kibővített schengeni térség erősebbé fogja tenni az EU-t mint Uniót, amint az a schengeni térség helyzetéről szóló, 2023. évi jelentésben - új lapon nyílik meg. is szerepel.
A megújított Schengeni Információs Rendszer - új lapon nyílik meg. 2023 márciusában lépett működésbe. További lehetőségeket biztosít a tagállamok számára a határon átnyúló együttműködés és információcsere támogatásához a schengeni térségen belül. Miután a ciprusi hatóságok intenzív előkészületeket tettek annak biztosítására, hogy készen álljanak a Schengeni Információs Rendszer adatainak feldolgozására, Ciprus júliusban csatlakozott a rendszerhez.
A schengeni térségre vonatkozó vízumeljárások ma is sok papírmunkát igényelnek, ami magasabb költségeket eredményez az utazók és a részt vevő államok számára is. 2023-ban az EU új szabályokat fogadott el - új lapon nyílik meg., amelyek lehetővé teszik az eljárások digitalizálását, ami a Bizottság által 2021 júniusában előterjesztett schengeni stratégia - új lapon nyílik meg. egyik kulcsfontosságú eredménye.
Az EU lakosságának 80% -a fontosnak tartja a határbiztonság javítását.
77% örömmel venné a határon folytatott eljárások felgyorsítását.
68% helyesli a digitális úti okmányok alkalmazását, és 72% egyetért azzal, hogy a digitális utazási hitelesítő adatok önkéntes használata felgyorsítja az utazási eljárásokat.
A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok védelmére vonatkozó új uniós szabályok - új lapon nyílik meg. júniusban léptek hatályba. Az utazás megszakadása esetén a vasúti utasok nagyobb védelemben részesülnek, és a vasúttársaságoknak zavartalan utazási élményt kell biztosítaniuk a csökkent mozgásképességű személyek számára is. A vasúttársaságok azon kötelezettsége, hogy valós idejű forgalmi és utazási adataikat megosszák, szintén utat nyit a versenyképesebb jegykínálat biztosításához.
A Bizottság javasolta továbbá a meglévő utasjogok - új lapon nyílik meg. további megerősítését valamennyi közlekedési mód tekintetében. A javaslat középpontjában az utasjogok érvényesítése (általánosan és egyéni jogorvoslat szintjén), a több közlekedési módot használó utasok jogainak érvényesítése, valamint a közvetítőkön keresztül vásárolt repülőjegyek visszatérítésének javítása áll.
Jobb egészségvédelem
Európai rákellenes terv
A 4 milliárd eurós költségvetéssel támogatott európai rákellenes terv - új lapon nyílik meg. az EU eddigi legátfogóbb kezdeményezése a rák elleni küzdelem terén. A rák az első számú halálozási ok a 65 év alatti uniós lakosok körében.
VIDEÓ: A rákellenes világnapon az európai biztosok személyes történeteket osztanak meg, hogy felhívják a figyelmet a rákos megbetegedésekkel kapcsolatos tudatosság jelentőségére.
A rákgyógyászatbeli képalkotásra vonatkozó európai kezdeményezés:
a mesterségesintelligencia-rendszerek terén a közelmúltban elért előrelépésekre és sikerekre támaszkodva segítséget nyújt az egészségügyi szakembereknek a rákos megbetegedések felismerésében és diagnosztizálásában;
támogatást biztosít innovatív, számítógépes megoldások teszteléséhez és fejlesztéséhez a rákgyógyászatban alkalmazott képalkotás pontosabbá és megbízhatóbbá tétele, valamint a személyre szabott ellátás érdekében, az európai rákellenes terv célkitűzéseivel összhangban;
bemutatja, hogy az orvosi képek hogyan érhetők el, használhatók és gyűjthetők össze úgy, hogy mindeközben biztosított legyen az etikai szempontok érvényesítésének, a bizalomnak, a biztonságnak és a személyes adatok védelmének a magas szintje, és ne sérüljenek az uniós értékek és szabályok.
A tagállamokra, valamint Izlandra és Norvégiára vonatkozó első rákügyi országprofilok - új lapon nyílik meg. azt mutatják - új lapon nyílik meg., hogy jelentős összeget (2018-ban közel 170 milliárd eurót) költenek rákkezelésre. Továbbra is messze a tüdőrák a legtöbb halálos áldozatot követelő rákos megbetegedés, valamint a rák okozta halálozási arányok tekintetében továbbra is jelentős egyenlőtlenségek tapasztalhatók az uniós országok között és azokon belül egyaránt.
Az EU-ban a rák okozta halálozás közel 75% -kal magasabb a férfiak körében.
Az alacsonyabb jövedelmű csoportokba tartozók között 50%-kal nagyobb - új lapon nyílik meg. a naponta dohányzók aránya, mint a magasabb jövedelmű csoportokba tartozók között.
A Bizottság párbeszédet indított a fiatal ráktúlélőkkel, hogy jobban megértsék szükségleteiket és kihívásaikat, és velük együtt olyan kezdeményezéseket dolgozzanak ki, amelyek segítenek e problémák kezelésében.
Áprilisban megkezdődött a ráktúlélők pénzügyi szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférésére vonatkozó első uniós szintű magatartási kódex kidolgozására irányuló munka. Ennek célja a személyes adatok tárolásának megszüntetéséhez való jog előmozdítása és a hátrányos megkülönböztetéssel szembeni fellépés annak érdekében, hogy a korábban rákos betegek méltányos bánásmódban részesüljenek a pénzügyi termékekhez – például jelzáloghitelekhez vagy életbiztosításokhoz – való hozzáférés során.
A tagállamokban a foglalkozási eredetű rákos megbetegedések ismert eseteinek mintegy 78%-a az azbesztre vezethető vissza.
(Az azbesztnek való munkahelyi kitettség csökkentését célzó uniós intézkedések a 6. fejezetben olvashatók.)
Az EU a következő célkitűzések megvalósítására törekszik:
A rákos megbetegedések 40%-a megelőzhető.
1.dohányzásmentes generáció;
2.a káros alkoholfogyasztás csökkentése;
3.a környezetszennyezés csökkentése;
4.a rákkeltő anyagoknak és a sugárzásnak való kitettség csökkentése;
5.az egészséggel kapcsolatos ismeretek és tudás gyarapítása;
6.az egészségesebb életmód népszerűsítése.
Margarítisz Szhinász, az Európai Bizottság európai életmód előmozdításáért felelős alelnöke a Ciprusi Rákkutató Intézet Nicola David-Pinedóról elnevezett épületének felavatásán, Nicosia, Ciprus, 2023. május 22.
Egészségbiztonság és a Covid19
Több mint 3 év elteltével az Egészségügyi Világszervezet 2023. május 5-én bejelentette, hogy a Covid19 már nem minősül globális egészségügyi szükséghelyzetnek. A globális, uniós és tagállami szintű határozott fellépés és együttműködés, valamint a tudományba és az innovációba történő jelentős beruházások lehetővé tették az EU számára, hogy leküzdje ezt a példátlan válságot - új lapon nyílik meg..
Bár a Covid19 státusza megváltozott, a Covid19 nem szűnt meg, ezért az EU-nak továbbra is ébernek kell lennie. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ - új lapon nyílik meg. szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását. Ősszel naprakész tájékoztatást - új lapon nyílik meg.tett közzé a Covid19 EU-ban és az Európai Gazdasági Térségben való fokozott terjedéséről, valamint iránymutatásokat a tagállamoknak szóló oltási és kommunikációs kampányokról. A központ és az Egészségügyi Világszervezet októberben új járványügyi felügyeleti eszközt - új lapon nyílik meg. hozott létre a légzőszervi betegségek együttes hatásának nyomon követésére, valamint a légzőszervi vírusok terjedésére utaló jelek korai felismerésének és bejelentésének javítására.
A Bizottság Egészségügyi Szükséghelyzet-felkészültségi és -reagálási Hatósága - új lapon nyílik meg. (HERA) kulcsfontosságú szerepet játszik annak biztosításában, hogy az EU rendelkezzen azokkal a gyógyszerekkel és felszerelésekkel, amelyek szükségesek ahhoz, hogy vészhelyzet esetén megvédje polgárait. A Bizottság a tagállamok nevében májusban megállapodást kötött a BioNTech-Pfizerrel - új lapon nyílik meg. annak érdekében, hogy az oltóanyag-szállítmányokat jobban hozzáigazítsák a tagállamok igényeihez, és új variánsok megjelenése esetén biztosítsák a kiigazított Covid19-oltóanyagok rendelkezésre állását. Keretszerződést írtak alá a vezető oltóanyaggyártókkal is, létrehozva az európai oltóanyaggyártó létesítmények hálózatát, a FAB-hálózatot - új lapon nyílik meg. annak érdekében, hogy jövőbeli népegészségügyi szükséghelyzet esetén biztosítsa a folyamatos oltóanyaggyártási kapacitást. A 2023-ban elindított HERA Invest - új lapon nyílik meg. támogatni fogja a határokon át terjedő legsürgetőbb egészségügyi veszélyekkel kapcsolatos kutatást és fejlesztést. A HERA a tagállamokkal is együttműködik az egészségügyi felkészültséggel és reagálással kapcsolatos ismeretek és készségek javítása érdekében, különösen az olyan kulcsfontosságú területeken, mint a készletfelhalmozás és a beszerzés.
Folytatódnak az erőfeszítések Európa pandémiás felkészültségének és az uniós szintű klinikai vizsgálatokra való felkészültségének megerősítésére annak érdekében, hogy időben hozzá lehessen férni az új kezelésekhez és oltóanyagokhoz. Az EU határozottan támogatja a Világbank által működtetett pandémiás alapot - új lapon nyílik meg.. Az alap támogatja a világjárványok megelőzését, az azokra való felkészültséget és reagálást az alacsony és közepes jövedelmű országokban, ahol az EU, a tagállamok és a pénzügyi intézmények együttesen, az „Európa együtt” - új lapon nyílik meg. kezdeményezés égisze alatt lépnek fel.
Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős európai biztos (jobbról a második) a Biovac üzemben és az mRNS technológiatranszfer-központban tett látogatása során, Fokváros, Dél-Afrika, 2023. január 28.
Az uniós digitális Covid-igazolvány igazi európai sikertörténet
A világjárvány megmutatta, hogy a digitális egészségügy hogyan alakíthatja át az egészségügyi rendszereket és javíthatja az egészségügyi ellátást.
Az uniós digitális Covid-igazolvány - új lapon nyílik meg. a világjárványra adott válasz kulcsfontosságú eleme volt, mert megkönnyítette, hogy az emberek a válság idején biztonságosan mozogjanak az EU-n belül. Gyorsan globális normává vált: közel 80 ország csatlakozott a rendszerhez, és több mint 2,3 milliárd igazolványt állítottak ki. Az uniós digitális Covid-igazolványról szóló rendelet 2023. június 30-án vesztette hatályát.
Az uniós digitális Covid-igazolvány sikerére építve, valamint az alapját képző technológiát felhasználva az Egészségügyi Világszervezet 2023. július 1-jén elindította a globális digitális egészségügyi tanúsítási hálózatot - új lapon nyílik meg.. Ez a rendszer megerősíti a globális egészségügyi struktúrát, és világszerte segít megvédeni az embereket a jelenlegi és jövőbeli egészségügyi veszélyekkel szemben, ideértve a világjárványokat.
Az áprilisban előterjesztett reform számos alapvető kihívással foglalkozik. Például a gyógyszerek még mindig nem jutnak el elég gyorsan a betegekhez, és nem mindig állnak rendelkezésre egyenlő mértékben a tagállamokban. Az innovatív kezelések magas ára és a gyógyszerhiány szintén komoly aggodalomra ad okot a betegek és az egészségügyi szolgáltatók számára.
A reform központi célkitűzése a gyógyszerek egységes piacának megteremtése, biztosítva, hogy az EU-ban minden beteg időben és méltányosan hozzáférjen a biztonságos, hatékony és megfizethető gyógyszerekhez. A felülvizsgálat emellett támogatni fogja az innovációt a gyógyszerfejlesztés terén, és egy időtálló, válságbiztos és egyszerűsített gyógyszerészeti rendszer létrehozása révén növelni fogja az EU versenyképességét. Ezáltal az új és jobb kezelések gyorsabban elérhetővé válnak, és a betegek hamarabb hozzájuthatnak a szükséges ellátáshoz.
A reform számos intézkedést tartalmaz a gyógyszerhiány problémájának hosszú távú és válsághelyzeteken kívüli kezelésére. E cél részeként a Bizottság októberben intézkedéscsomagot terjesztett elő - új lapon nyílik meg., különös tekintettel a legkritikusabb gyógyszerekre, amelyek esetében EU-szerte mindenkor garantálni kell az ellátásbiztonságot. Elindult az európai önkéntes szolidaritási gyógyszermechanizmus - új lapon nyílik meg. is, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a rendelkezésre álló készletükből gyógyszereket adjanak át az EU más részein jelentkező kritikus hiány esetén. A reform javaslatot tesz számos új szabály és ösztönző bevezetésére a gyógyszeripari vállalatok tekintetében, valamint egyszerűsített szabályozási eljárásokat és erőteljesebb környezetvédelmi megfontolásokat javasol a gyógyszergyártás során.
Az antimikrobiális rezisztencia - új lapon nyílik meg. a három legnagyobb egészségügyi veszély egyike az EU-ban. Akkor fordul elő, amikor a baktériumok ellenállóvá válnak a fertőzések elleni küzdelemre használt gyógyszerekkel szemben. A reform intézkedéseket vezet be a körültekintő alkalmazásra vonatkozóan, valamint egy új ösztönzőt, amely gyökeresen megváltoztathatja az antimikrobiális szereket. A Tanács az antimikrobiális rezisztenciára vonatkozó uniós eszköztár - új lapon nyílik meg. részeként rövid idő alatt elfogadta - új lapon nyílik meg. a Bizottság által javasolt ajánlást, amely tartalmazza az antimikrobiális szerek fogyasztására vonatkozó uniós és nemzeti célokat.
Az antimikrobiális rezisztencia
Az ábra számadatai rávilágítanak az antimikrobiális rezisztenciával kapcsolatos kihívásokra. A grafikon tanúsága szerint jelenleg az EU-ban évente 35 000 ember veszíti életét az antimikrobiális rezisztencia miatt, a világ egészére vetítve pedig az elhalálozások száma éves szinten 1,2 millió. 2050-re az antimikrobiális rezisztencia világszinten évente 10 millió áldozatot követelhet, ha nem hozunk megfelelő intézkedéseket. Az ábrán az ezzel kapcsolatban kitűzött uniós cél is fel van tüntetve. Eszerint az EU 2030-ra 20%-kal kívánja csökkenteni az antibiotikum-fogyasztást.
A mentális egészség
Az Európai Unió példa nélküli válságokkal néz szembe, amelyek jelentős hatással vannak az emberek azon képességére, hogy a gyorsan változó körülmények között is megbirkózzanak a növekvő kihívásokkal. Ennek kezelése érdekében a Bizottság júniusban átfogó megközelítést terjesztett elő a mentális egészséggel - új lapon nyílik meg. kapcsolatban, amelynek célja többek között a kiszolgáltatott csoportok, különösen a fiatalok segítése, valamint a mentális egészséggel kapcsolatos megbélyegzés és hátrányos megkülönböztetés megszüntetése. Ez fontos első lépés ahhoz, hogy a mentális egészség a fizikai egészséggel azonos alapokra helyeződjön. Az új megközelítés 20 kiemelt kezdeményezést vezet be, és különböző pénzügyi programok révén 1,2 milliárd euró összegű finanszírozással támogatja a tagállamokat abban, hogy előtérbe helyezzék az embereket és mentális egészségüket.
Szakpolitikai intézkedések a mentális egészséggel kapcsolatos problémák kezelésére
A mentális egészség európai kódexe
A nem fertőző betegségekre vonatkozó, „Egészségesebben, együtt” elnevezésű kezdeményezés
A depresszió és az öngyilkosság megelőzésére vonatkozó uniós kezdeményezés
A digitális terek biztonságosabbá tétele a gyermekek és a fiatalok számára
A munkahelyi egészségvédelemre és biztonságra vonatkozó uniós szabályok megfelelő alkalmazása
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség munkahelyi kampányai
A mentális egészség világnapja alkalmából 2023. október 10-én a Bizottság magas szintű konferenciát tartott Brüsszelben. A rendezvényen több száz ember vett részt, köztük az uniós intézmények, a nemzeti kormányok, a nemzetközi szervezetek és más érdekelt partnerek képviselői.
Matild belga királyné megtartja nyitóbeszédét a mentális egészség világnapja alkalmából rendezett konferencián, Brüsszel, Belgium, 2023. október 10.
Az uniós forrásokban rejlő lehetőségek felszabadítása az egészségügyi ágazatban
A Bizottság Technikai Támogatási Eszköze segíti Belgiumot, Ausztriát és Szlovéniát abban, hogy a lehető legjobban kihasználják a rendelkezésre álló uniós finanszírozási programokat az egészségügyi ágazat fejlesztése érdekében. Az egészségügyi központon - új lapon nyílik meg. keresztül ezek a tagállamok azonosíthatják a legjobb finanszírozási lehetőségeket a polgárok javát szolgáló kulcsfontosságú reformok támogatása érdekében. Ez hosszú távon a nemzeti és regionális kormányzatokat is segíteni fogja abban, hogy támogassák az egészségügyi ágazatba irányuló gazdasági beruházásokat. Ígéretes eredményeire építve ez a projekt uniós szintre emelhető.
Az EU globális egészségügyi stratégiája
Azzal, hogy az EU a Covid19-világjárvány elleni küzdelem élére állt, bizonyította, hogy az „Európa együtt” megközelítés révén számottevő mértékben képes hozzájárulni a globális egészségügyi célkitűzésekhez. Ez ötvözi az EU, a tagállamok és a pénzügyi intézmények forrásait annak érdekében, hogy kézzelfogható hatást érjenek el.
2023 novemberében Franciaország által koordinált együttes fellépés indult 22 tagállam, valamint Norvégia és Ukrajna részvételével, amely feltérképezi az összes globális egészségügyi stratégiát. Ez elősegíti az intézkedések összehangolását és az átfedések elkerülését.
Balról jobbra: Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank elnöke, Bill Gates, a Microsoft korábbi vezérigazgatója, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója és Catherine Russell, az UNICEF ügyvezető igazgatója a gyermekbénulás felszámolásáért, egyéb gyermekkori betegségek elleni védőoltások terjesztésének támogatásáért és az egészségügyi rendszerek újonnan megjelenő egészségügyi veszélyek elleni jobb felvértezéséért létrejött új partnerség elindításakor, Brüsszel, Belgium, 2023. október 11.