Tengeri környezet: az Unió széles körű, de mélységét tekintve nem megfelelő védelmet biztosít

Összefoglalás

Az Európai Unió (EU) nagy kiterjedésű tengereit az élőhelyek és a fajok gazdagsága jellemzi. Az Unió külön szakpolitika keretében foglalkozik a tengeri környezet védelmével és a tengeri erőforrások fenntartható felhasználásával. A kutatók és a politikai döntéshozók felismerték, hogy az erőforrások kitermelése és a tengerfeneket károsító hatása miatt a halászat gyakorolja az egyik legnagyobb nyomást az Unió tengereire.

Az Unió tengerein történő halászatra vonatkozó közös uniós halászati politika célja annak biztosítása, hogy a halászati tevékenységek környezeti szempontból fenntarthatóak legyenek. A Bizottságnak nagyobb szerepe van a tengerek biológiai erőforrásainak védelmében, mint a környezetvédelmi politikákban, ahol a Bizottság és a tagállamok felelőssége megosztott. A legfontosabb tengeri környezetvédelmi szabályokat a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv, valamint a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv határozza meg. Az Unió több különböző finanszírozási eszköz révén nyújt támogatást ezen a területen.

2020 kulcsfontosságú év volt az Unió számára a tengeri környezetre vonatkozó célkitűzések teljesítése szempontjából, 2021-ben pedig konferencia kerül megrendezésre a biológiai sokféleségről szóló ENSZ-egyezménnyel kapcsolatban. Jelentésünk információkkal szolgálhat a jövőbeli szakpolitikai vitákhoz.

Ellenőrzésünk során azt vizsgáltuk, hogy a tengeri biodiverzitást és élőhelyeket terhelő fő tényezők kezelésére szolgáló uniós keretet megfelelően alakították-e ki és alkalmazták a gyakorlatban az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger egyes kiválasztott részein, valamint hogy az eredmények az uniós alapok felhasználásához köthetők-e.

Megállapítottuk, hogy bár létezett keret a tengeri környezet védelmére, az uniós intézkedések nem állították helyre a tengerek jó környezeti állapotát, sem pedig a fenntartható halászati szintet az összes tengeren: értékelésünket az Európai Környezetvédelmi Ügynökség ellenőrzési munkánk lezárásakor közzétett jelentése is alátámasztja, amely megállapítja, hogy „a biológiai sokféleség továbbra is veszélyben van az európai tengerekben. A tengeri fajokra és élőhelyekre vonatkozó értékelések nagy része továbbra is kedvezőtlen védettségi állapotot vagy ismeretlen állapotot mutat”. Megállapításunk szerint az uniós fellépés az Atlanti-óceánon mérhető javulást eredményezett, a Földközi-tengeren azonban továbbra is jelentős mértékű a túlhalászás, és itt az Európai Tengerügyi és Halászati Alap forrásainak csak elenyésző része irányult a tengervédelem támogatására.

Konkrétan a következőket állapítottuk meg:

1. Az Unió védelmi szabályai nem tették lehetővé egyes jelentős ökoszisztémák és élőhelyek helyreállítását. A védett tengeri területek hálózata nem volt reprezentatív az Unió különböző változatos tengereire nézve, és néha elégtelen védelmet nyújtott. A gyakorlatban a halászati politika és a környezetvédelmi politika összehangolására vonatkozó rendelkezések hatása nem felelt meg a terveknek, és a madarakra és élőhelyekre vonatkozó irányelvek által védett fajok és élőhelyek kiválasztása idejétmúlt fenyegetettségértékeléseken alapult.
2. Az Atlanti-óceánon, ahol a halászati gazdálkodás elsősorban a kifogható mennyiségek korlátozásán alapul, mérhető javulás következett be. A halállományok halászata döntő részben fenntarthatóan történt, igaz, számos állományt még mindig túlhalásztak.
3. A Földközi-tenger térségében, ahol a halászati gazdálkodás elsősorban a halászati erőkifejtés (és nem a fogások) korlátozásán alapul, a halászati arányok kétszeresen meghaladták a fenntartható szinteket.
4. A felkeresett tagállamok az Európai Tengerügyi és Halászati Alapból nyújtott támogatásuk 6%-át használták fel a tengervédelemhez közvetlenül, további 8%-át pedig a tengervédelemhez közvetetten kapcsolódó intézkedésekre; emellett több jó példát is találtunk a LIFE és az Interreg által finanszírozott projektek körében.

E megállapítások alapján a következőkre irányuló ajánlásokat fogalmazunk meg:

1. meg kell határozni az érzékeny fajok és élőhelyek védelméhez szükséges szabályozási és adminisztratív változtatásokat,
2. javítani kell a védelmi intézkedéseket a Földközi-tengeren,
3. növelni kell az uniós finanszírozás potenciálját.

Bevezetés

Az Unió tengerei és óceánjai

Az Európai Unió (EU) elkötelezett az óceánok fenntartható használatának előmozdítása és a tengeri ökoszisztémák védelme mellett. Maga az Unió, de külön-külön tagállamai is részes felei több, a tengeri élőhelyek és fajok védelmével kapcsolatos nemzetközi megállapodásnak, többek között a tengerjogi egyezménynek, a Biológiai Sokféleség Egyezménynek, a vándorló, vadon élő állatfajok védelméről szóló bonni egyezménynek, valamint az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyek védelméről szóló berni egyezménynek. Meghatározó szerepet játszanak emellett a regionális tengeri egyezmények és a regionális halászati gazdálkodási szervezetek is.

2015-ben az ENSZ fenntartható fejlődési célokat fogadott el, amelyek az óceánok és tengerek védelmére vonatkozó célértékeket is tartalmaztak (lásd: 1. háttérmagyarázat). Az Unió elkötelezett amellett, hogy saját tengerein megvalósítsa ezeket a célokat.

Az Unió tengerei hatalmas kiterjedésűek (jelentésünkben a „tengerek” kifejezés az Atlanti-óceánra és más tengerekre egyaránt vonatkozik). A tengerekben gazdag élőhelyek találhatók, amelyek számos fajnak adnak otthont, emellett gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból is fontosak az Unió számára (lásd: 1. ábra).

Források: Európai Számvevőszék, a Környezetvédelmi Főigazgatóság (DG ENV) honlapja és a State of Europe’s Seas (EEA, 2015) alapján.

Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) előírja az Unió számára, hogy szakpolitikáiba mind a környezetvédelmet, mind a fenntartható fejlődést építse be¹.

Az EUMSZ értelmében az Unió a közös halászati politika révén kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a tengerek biológiai erőforrásainak védelme terén². A Bizottság és a tagállamok³közösen felelősek a környezetvédelmi szabályokért, amelyek közül a tengerek szempontjából legfontosabbakat a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv⁴, valamint a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv⁵ határozza meg.

2015. évi jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) arról számolt be, hogy számos tengeri faj és élőhely rossz állapotban van, és megállapította, hogy Európa tengerei nem tekinthetők sem „egészségesnek”, sem „tisztának”⁶. 2020-ban az EEA arról számolt be, hogy az európai tengerek biológiai sokfélesége továbbra is csökken, és a tengeri fajok és élőhelyek nagy részének védettségi állapota kedvezőtlen, illetve teljesen ismeretlen⁷. A 2. ábra azt mutatja, hogy az Európai Környezetvédelmi Ügynökség hogyan osztályozta az európai tengereket biológiai sokféleségi állapotuk szerint.

Forrás: © Európai Környezetvédelmi Ügynökség, EEA jelentés, Marine messages II, 2020, 3.1. ábra, 27. o.

Az erőforrások kitermelése és a tengerfenék károsodása miatt a halászat gyakorolja az egyik legfőbb nyomást a tengeri környezetre. 2020-ban⁸ az Európai Környezetvédelmi Ügynökség arról számolt be, hogy az európai tengerekben az ökoszisztémákra nyomást gyakorló fő tényezők egy része a halászati tevékenységekre vezethető vissza, az Intergovernmental Science-Policy Platform on Biodiversity and Ecosystem Services (A biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi tudományos és szakpolitikai platform) pedig azt állapította meg 2019-ben⁹, hogy a tengeri ökoszisztémákra a halászat gyakorolja a legnagyobb hatást. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint „a vonóhálós halászhajók alkalmazása drámai következményekkel jár az ökoszisztémára nézve, többek között a tengerfenék fizikai károsodása (…), a tengerfenéki erőforrások túlhalászása, (…) valamint a nagy mennyiségű járulékos fogás és visszadobás miatt”¹⁰. A 3. ábra a halászat és az állományvédelem közötti kapcsolatot mutatja be, az I. melléklet pedig néhány halászati technikát ismertet röviden.

Forrás: Európai Számvevőszék.

A halászat egyes veszélyeztetett fajok (például cápák) vagy tengeri emlősök, tengeri madarak és teknősök járulékos kifogásával is járhat. Az éghajlatváltozás, a környezetszennyezés, a part menti területek fejlesztése, a tengerfenék bolygatása és a nem őshonos fajok elterjedése szintén hatással van a tenger biológiai sokféleségére. 2015-ben a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) arról számolt be, hogy az európai tengeri halfajok 7,5%-át a kihalás veszélye fenyegeti, a halfajok további 20,6%-a esetében pedig nem áll rendelkezésre elegendő tudományos információ a kihalás kockázatának felméréséhez¹¹.

Uniós fellépés

Az Unió a tengeri környezet védelmére keretrendszert dolgozott ki, amely különböző környezetvédelmi irányelveket és halászati rendeleteket foglal magában. A 4. ábra az ellenőrzésünk szempontjából leglényegesebb uniós szakpolitikákról nyújt áttekintést.

Forrás: Európai Számvevőszék.

Közös halászati politika

Az uniós halászatra vonatkozó szabályokat a közös halászati politika (KHP)¹²határozza meg. E politika célja továbbá annak biztosítása, hogy a halászati tevékenységek környezeti szempontból fenntarthatóak legyenek, és minimálisra csökkenjen a tengeri ökoszisztémára gyakorolt negatív hatásuk¹³. A KHP annak biztosítására is törekszik, hogy 2020-ra a halászat mértéke ne haladja meg a „maximális fenntartható hozamot”¹⁴ (lásd: 2. háttérmagyarázat).

2. háttérmagyarázat

Maximális fenntartható hozam (MFH)

A maximális fenntartható hozamra irányuló rendszer alkalmazásával úgy lehet magas szintű fogást elérni, hogy közben megóvják a szaporodóképes halállományokat és egészséges tengeri ökoszisztémákat biztosítanak számukra: ha a halakat e szint felett halásszák, a halállományok csökkennek. A maximális fenntartható hozamra irányuló rendszer értelmében a halállományokat az ENSZ Környezetvédelmi és Fejlesztési Konferenciája és az ennek keretében megkötött halállományokról szóló megállapodás által előírt „elővigyázatossági megközelítéshez” képest magasabb szinten kell tartani. Az elővigyázatossági megközelítés célja, hogy a halállományokat a biztonságos biológiai határértékek felett tartsa. Ez szükséges, de nem elégséges feltétele a maximális fenntartható hozamra irányuló rendszernek. Az elővigyázatossági megközelítés és a maximális fenntartható hozam a halászati gazdálkodás ökoszisztéma-alapú megközelítésének része, és a halfogások szintjének csökkentésével jár:

Forrás: Európai Számvevőszék, az ICES szakvéleménye alapján, 2012. június (ICES, 2012, az ICES tanácsadó bizottság jelentése, 2012. ICES Advice, 2012. 1. kötet).

A közös halászati politika azt a célt tűzte ki, hogy „lehetőség szerint 2015-re, de legkésőbb 2020-ig fokozatosan, valamennyi állomány tekintetében bevezesse a maximális fenntartható hozamra irányuló rendszer alkalmazását”. 2019-ben az EEA nem tartotta valószínűnek, hogy a Földközi-tenger térségében az Uniónak sikerülne megvalósítania a közös halászati politika 2020-as szakpolitikai célkitűzését¹⁵.

Amennyiben betartják a közös halászati politika szabályait, az uniós halászhajók az Unió valamennyi tengerén halászhatnak. A parti tengervizeken a tagállamok – 1983 óta évről évre megújított – átmeneti kivétel alapján kezelik a hozzáférést¹⁶.

Az uniós halászati gazdálkodás különbözőképpen szerveződik az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren: míg az Atlanti-óceánon többnyire kvótarendszer érvényesül, a Földközi-tengeren a halászat többnyire egy halászati erőkifejtési rendszer hatálya alá tartozik. Az Atlanti-óceánra vonatkozóan az Unió minden évben fogási korlátozásokat határoz meg – ez a „teljes kifogható mennyiség” (TAC) – és azokat elosztja¹⁷ a tagállamok és a halászati övezetek között. A földközi-tengeri térségben két uniós rendelet is alkalmazandó: a Földközi-tengerről szóló rendelet (MedReg rendelet)¹⁸ és a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság létrehozásáról szóló megállapodás hatálya alá tartozó területen folytatott halászatról szóló rendelet (GFCM-rendelet)¹⁹,amelyek gazdálkodási és technikai intézkedéseket tartalmaznak. A 3. háttérmagyarázat a teljes kifogható mennyiségekre és a halászati erőkifejtésre mutat be példát.

2019-ig – ebben az évben lépett hatályba a Földközi-tenger nyugati térségére vonatkozó többéves gazdálkodási terv (MAP) és ekkor fogadták el a GFCM adriai tengerfenéki állományokra vonatkozó többéves gazdálkodási tervét – a nemzeti gazdálkodási tervek tagállamonként határozták meg az erőkifejtés felső határait, és nem létezett uniós szintű keret az erőkifejtés-csökkentés nyomon követésére.

Az Unió, annak földközi-tengeri tagállamai és más földközi-tengeri országok részes felei a GFCM-rendeletnek. A GFCM-rendelet célkitűzései közé tartozik a földközi-tengeri élő tengeri erőforrások védelmének és fenntartható hasznosításának biztosítása is²⁰. 2017-ben a GFCM-rendelet részes felei, köztük az Európai Unió is aláírta a MedFish4Ever miniszteri nyilatkozatot²¹.

Környezetvédelmi szakpolitikák

Az Unió védett tengeri területei (Natura 2000)

A madárvédelmi irányelv (1979) és az élőhelyvédelmi irányelv (1992), amelyek célja a veszélyeztetett fajok és élőhelyek védelme az Unió egész területén, együttesen hozták létre a védett területek „Natura 2000” hálózatát. A Natura 2000 területeket a tagállamok jelölik ki és irányítják. A tengeren az ilyen területeket védett tengeri területeknek (MPA) nevezzük. 2019 végén több mint 3000 ilyen védett tengeri terület létezett.

A tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv (MSFD)

2007-ben a Bizottság integrált tengerpolitikát fogadott el²², amelynek célja a különböző szakpolitikai területek közötti koordináció erősítése. E politika környezetvédelmi pillére a tengervédelmi stratégiáról szóló 2008. évi keretirányelv.

A tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv tengeri régiókat és alrégiókat határoz meg (lásd: 5. ábra), és a tagállamok számára előírja, hogy 2020-ig „jó környezeti állapotba” hozzák tengereiket²³. A tagállamoknak tengervédelmi stratégiákat kell végrehajtaniuk más, ugyanazon a tengeri régión vagy alrégión osztozó tagállamokkal együttműködésben.

Forrás: Európai Számvevőszék, a Delineation of the MSFD Article 4 marine regions and subregions című technikai dokumentum alapján.

A tagállamoknak 11 minőségi mutató alapján kellett értékelniük tengervizeiket (lásd: 4. háttérmagyarázat), és nyomonkövetési programokat és intézkedéseket kellett előterjeszteniük a jó környezeti állapot 2020-ig történő elérése érdekében.

2018-ban a Bizottság megállapította²⁴, hogy valamennyi intézkedési program esetében javításokra van szükség, és hogy valószínűtlen, hogy 2020-ig valamennyi tengeri régióban és minden mutató tekintetében megvalósuljon a jó környezeti állapot²⁵. 2020-ban a Bizottság elismerte²⁶, hogy a jó környezeti állapot elérése terén nem volt elég gyors az előrehaladás, és meghatározta a javításra szoruló kritikus területeket.

Biodiverzitási stratégiák

2011-ben a Bizottság közleményt fogadott el a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő stratégiáról²⁷, amelyben célul tűzte ki a biológiai sokféleség csökkenésének és az Unió szárazföldi és tengeri ökoszisztémája romlásának 2020-ig történő megállítását. 2015-ben, a stratégia félidős értékelése során a Bizottság elismerte, hogy a tengeri fajok száma továbbra is csökken és az ökoszisztémák károsodnak az Unió tengereiben, és hogy a Natura 2000 tengeri hálózat továbbra sem valósult meg teljes mértékben²⁸. 2020 májusában a Bizottság közzétette a biológiai sokféleséggel kapcsolatos új stratégiáját, amelynek célja, hogy 2030-ig tengeri területének legalább 30%-ára nézve védelmet, legalább 10%-ára nézve pedig szigorú védelmet biztosítson.

A Bizottság, illetve a tagállamok feladatai

Mivel a tengerek biológiai erőforrásainak védelme az Unió kizárólagos hatáskörébe tartozik, a Bizottság szerepe ezen a területen nagyobb, mint a tengeri környezet területén, ahol a felelősség megoszlik a tagállamokkal. A Bizottság rendeletekre tesz javaslatot a halászati gazdálkodásra vonatkozóan (különös tekintettel a megengedett fogásokra, a halászati módszerekre és ellenőrzésekre, valamint a finanszírozásra). Mindkét szakpolitikai területre jellemző, hogy a Bizottság felügyeli a tagállamok általi végrehajtást: a halászat vonatkozásában a felügyeletet a Tengerügyi és Halászati Főigazgatóság (DG MARE), a tengeri környezet vonatkozásában pedig a Környezetvédelmi Főigazgatóság (DG ENV) végzi. A Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság (HTMGB) a Bizottság számára a halászati gazdálkodással kapcsolatban tanácsadást nyújtó szakértők csoportja; a Nemzetközi Tengerkutatási Tanács (ICES) pedig az Atlanti-óceán északi részén működő kormányközi tengeri kutatóintézet, amely tudományos szakvéleményt nyújt a Bizottságnak.

Az 1. táblázat azt szemlélteti, hogy a különböző tengeri területeken hogyan oszlanak meg a Bizottság és a tagállamok között a környezetvédelmi és halászati szakpolitikákkal kapcsolatos felelősségi körök. A környezetvédelmi irányelvek végrehajtására irányuló intézkedésekért és a közös halászati politikában meghatározott szabályok alkalmazásáért a tagállamok felelősek. E hatáskörüknél fogva saját tengervizeiken joguk van védelmi intézkedések meghozatalára (többek között a KHP-rendelet 11. és 20. cikkének alkalmazása révén).

Forrás: Európai Számvevőszék.

Uniós finanszírozás

Az Unió több eszköz (például az Európai Tengerügyi és Halászati Alap (ETHA), a LIFE és az Interreg program) révén is támogathatja a tengeri környezet védelmét, de egyik eszköz sem kifejezetten a tengervédelemre irányul. Az 508/2014/EU rendelet 6. cikke értelmében az ETHA hatálya kiterjed a KHP számára a tengerek biológiai erőforrásainak védelmére nyújtott támogatásra is. A Bizottság a tengeri környezetre szánt teljes uniós finanszírozásról nem készít külön beszámolót.

Az ellenőrzés hatóköre és módszere

Vizsgálatunk az uniós szakpolitikai és kiadási keretre, valamint arra irányult, hogy e keret hogyan kezeli a tengeri biológiai sokféleségre és élőhelyekre nyomást gyakorló fő tényezőket, és ezen belül elsősorban a kereskedelmi halászat okozta terhelést. A következőket vizsgáltuk meg:

• a Bizottság és a tagállamok megfelelően alakították-e ki és alkalmazták az uniós keretet,
• történt-e előrelépés az Atlanti-óceánon és a Földközi-tengeren,
• a Bizottság és a tagállamok értek-e el eredményeket az uniós források felhasználása révén.

Ellenőrzésünk a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv 2008. évi elfogadásától a 2020. március 1-ig tartó időszakot ölelte fel. A Vizcayai-öbölre és az ibériai partvidékre, Makaronéziára és a Földközi-tenger nyugati térségére összpontosítottunk, és ellátogattunk az e területeken tengerparttal rendelkező tagállamokba – Spanyolországba, Franciaországba, Olaszországba és Portugáliába. Az ellenőrzés földrajzi hatókörét a 6. ábra mutatja be.

Forrás: Európai Számvevőszék, a Delineation of the MSFD Article 4 marine regions and subregions című technikai dokumentum alapján.

Ellenőrzésünk a tengeri területrendezésről szóló irányelvre²⁹ és az Unió kék növekedési stratégiájára nem terjedt ki, mivel a tengeri területrendezésről a tagállamok 2021-ig nem tesznek jelentést a Bizottságnak.

Ellenőrzési munkánk során:

• megvizsgáltuk a Bizottság javaslatait, iránymutatásait és vonatkozó jelentéseit;
• Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és Portugáliában felkerestük az illetékes nemzeti és regionális hatóságokat, valamint a halászati ágazat és a környezetvédelmi szervezetek képviselőit;
• áttekintettük a tengeri környezet védelmét célzó projektek uniós finanszírozását, és megvizsgáltunk néhány ilyen projektet, valamint 21 olyan, hosszú ideje védett tengeri területet, amelyek különböző védelmi célkitűzésekkel rendelkeznek a kiválasztott tengeri területeken;
• a környezetvédelmi és halászati szakpolitikák közötti kapcsolatok elemzéséhez konzultáltunk egy szakértői bizottsággal;
• áttekintettünk néhány, a témához kapcsolódó tanulmányt és jelentést, többek között a Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság (HTMGB) és az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentéseit.

A biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2011-ben elindított stratégia, a közös halászati politika és a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv természetvédelmi célkitűzéseinek teljesítése szempontjából 2020 döntő fontosságú év az Unió számára. 2021-ben a tervek szerint sor kerül a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek konferenciájára. Jelentésünk elemzi a tengeri biológiai sokféleség védelme terén eddig elért eredményeket, és az abban megfogalmazott következtetéseink a jövőbeli lehetőségekről szóló megbeszélések során is felhasználhatók.

Észrevételek

A tagállamok nehézségekkel szembesülnek a tengeri környezet védelmére vonatkozó uniós keret alkalmazása során

Az uniós jogi keret előírja a tagállamok számára a tengeri környezet védelmét. Megvizsgáltuk, hogy az uniós keret kialakítása és alkalmazása elősegíti-e e védelem biztosítását. Ehhez a következőket vettük górcső alá: a keret hatékony eszközöket biztosított-e a tengeri területek védelméhez, egyértelmű alapot teremtett-e a fellépéshez, integrálták-e azt a tengeri környezetet érintő egyéb szakpolitikai területekkel, továbbá a legveszélyeztetettebb fajokat és élőhelyeket azonosító, naprakész tudományos szakvéleményeken alapult-e.

Az Unió védett tengeri területei a gyakorlatban korlátozott mértékű védelmet élveznek

A Bizottság meghatározása szerint a védett tengeri területek olyan tengeri területek, amelyek létrehozásának elsődleges célja a természetvédelem. Ahhoz, hogy eredményesek legyenek, a védett tengeri területeknek világos célkitűzésekkel kell rendelkezniük és megfelelően irányított, a legjobb tudományos szakvéleményeken alapuló fellépéseket kell végrehajtaniuk³⁰. A tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv előírja a tagállamok számára, hogy stratégiáikba építsenek be területvédelmi intézkedéseket, és ezzel járuljanak hozzá a védett tengeri területek koherens és reprezentatív hálózataihoz³¹.

A védett tengeri területek különféle védelmi intézkedések révén számos természetvédelmi célkitűzést érintenek: ezek az intézkedések lehetnek például halászati korlátozások is. A tagállamok különböző szintű halászati korlátozásokat alkalmaznak a védett tengeri területeken (példáért lásd: 5. háttérmagyarázat). 2018-ban az EEA arra a következtetésre jutott, hogy a védett tengeri területek hálózata ökológiai szempontból nem reprezentatív³².

5. háttérmagyarázat

Eltérő védelmi szintek a Cinque Terre védett tengeri területen (Olaszország)

Forrás: Európai Számvevőszék, az © Ente Parco Nazionale delle Cinque Terre eredeti képe alapján.

A védett tengeri terület 4554 hektáron terül el, három védelmi réteg kialakításával. Az A. övezet (halászati tevékenység nélkül) csak 104 hektárra (a védett tengeri terület 2,3%-ára) terjed ki. A B. és C. övezetben a helyi halászok az irányító hatóság előzetes engedélyével halászhatnak. A C. zóna pufferzóna a biológiai sokféleség szempontjából legfontosabb területek és a védett tengeri területeken kívüli, kevésbé szigorú korlátozások által érintett területek között.

A védett tengeri területek nem jogosultak a Natura 2000 hálózat szerinti uniós kijelölésre, kivéve, ha a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvben felsorolt élőhelyekre vagy fajokra hivatkoznak. A kijelölt védett tengeri területek gyakran átfedésben vannak egymással, illetve a nemzeti védett területekkel. A 7. ábrán látható, hogy ezek a területek hogyan függnek össze egymással.

Források: INPN, Cartographie des espaces naturels ou protégés: https://inpn.mnhn.fr/viewer-carto/espaces/I056FR9 100 008 és Natura 2000 Network Viewer: https://natura2000.eea.europa.eu/.

A védett tengeri területek, amennyiben kezelik a halászati terhelés problémáját, eltérő szintű védelmet nyújtanak. Megvizsgáltuk, hogy a tagállamok jogi rendelkezései hogyan nyújtanak védelmet 21, a Natura 2000 hálózathoz tartozó, régóta meglévő védett tengeri terület számára (lásd: II. melléklet), és a következőket állapítottuk meg:

1. három esetben (14%) halászati tilalmat vezettek be a védett terület legnagyobb részén;
2. kilenc esetben (43%) korlátozásokat eszközöltek a halászati tevékenységekre vonatkozóan, azaz bizonyos halászati módszereket betiltottak, engedélyekhez kötöttek, illetve a védett tengeri terület legnagyobb részén lehetővé tették a halászatot;
3. kilenc védett tengeri területen (43%) a tagállamok alig vagy egyáltalán nem korlátozták a halászati tevékenységeket.

Az uniós jogszabályok nem írják elő, hogy a védett tengeri területeknek gazdálkodási tervvel kell rendelkezniük, az OECD³³azonban ezek meglétét bevált gyakorlatnak minősítette. A gazdálkodási tervek meghatározzák a védett tengeri területek védelméhez szükséges intézkedéseket és az azokért felelős hatóságokat. Az általunk vizsgált védett tengeri területek alig több mint fele esetében készült ilyen terv. 2019-ben a Természetvédelmi Világalap (WWF)³⁴arról számolt be, hogy míg a védett tengeri területek az Unió tengeri területének 12,4%-át fedték le, a tengereknek csak 1,8%-a kapcsán készült gazdálkodási terv. 2020-ban az EEA arról számolt be, hogy az európai védett tengeri területek kevesebb mint 1%-a tekinthető teljes mértékben védett tengeri rezervátumnak (pl. halászati tilalmak révén), és hogy a védett tengeri területekkel való gazdálkodás javításra szorul³⁵.

A tagállamok a védett tengeri területek révén más, a halászaton kívüli terhelő tényezők (például mederkotrás, bányászat, kőolaj- és földgáz-lelőhelyek feltárása, ipari kibocsátás, horgonyzás, hajózás vagy víz alatti kábelek) széles körével szemben is felléphetnek.

Egy 2019-ben készült tudományos tanulmány³⁶megállapította, hogy a vizsgált védett tengeri területek 59%-a esetében a nem védett területeknél nagyobb mértékben alkalmazták a vonóhálós kereskedelmi halászatot, és hogy számos védett tengeri terület nem nyújt védelmet a veszélyeztetett fajok számára. A tanulmány megállapítása szerint „az Unió védett tengeri területekből álló, lenyűgözően nagy területet lefedő hálózatának nagy része valótlanul ad biztonságérzetet a kedvező természetvédelmi intézkedések meghozataláról”. Azon védett tengeri területek esetében, amelyekre halászati korlátozások vonatkoztak, más természetvédelmi megoldásokat is találtunk (lásd: 6. háttérmagyarázat).

6. háttérmagyarázat

Védett tengeri területek és a halászattal szembeni védelem

Noha a Cinque Terre védett tengeri területen (Olaszország) halászati tilalmak vannak érvényben, a terület kezelőinek tudomásuk volt arról, hogy a védett területen belül gyakran – illegálisan – vonóhálós halászatot alkalmaznak. 2009-ben az illegális halászat visszaszorítása érdekében a vonóhálókat felfogó kikötőbakokat helyeztek el (lásd: kép). A kikötőbakok nem engedik tovább a vonóhálót, összekuszálják a hálókat.

Forrás: © Parco Nazionale delle Cinque Terre.

Az EEA 2018-ban arról számolt be³⁷, hogy az Unió teljesítette azt a területi lefedettségi célját, hogy 2020-ig vizeinek legalább 10%-át védett tengeri területté nyilvánítsa. Hozzátette azonban, hogy a védett területek a parti vizekre korlátozódtak, és a mélytengeri övezeteket nem fedték le kellőképpen. Az EEA következtetése szerint a védett tengeri területek hálózata még mindig nem reprezentálja az érintett területek biológiai sokféleségének teljes skáláját, és a tengeri biodiverzitás nagyobb védelemre szorul³⁸. A Bizottság becslése szerint 2020-ban a tengeri területek kevesebb mint 1%-a élvezett szigorú védelmet az Unióban³⁹.

Az 1. táblázat a környezetvédelmi és halászati szakpolitikákkal kapcsolatos felelősségi körök eltéréseit mutatja a tengeri területek típusa szerint. A tagállamoknak eleget kell tenniük a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvben, illetve a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvben foglalt tengervédelmi kötelezettségeknek, és e célból védett tengeri területeket kell létrehozniuk és saját halászhajóikra vonatkozó korlátozásokat kell bevezetniük. Felségvizeiken a halászathoz való hozzáférést azokra a hajókra is korlátozhatják, amelyek a szomszédos part menti kikötőkből hagyományosan ezeken a vizeken halásznak, ám az e partmenti övezeten kívüli védett tengeri területek esetében ezt egyoldalúan nem tehetik meg (lásd: 8. ábra),hanem többoldalú egyeztetésekhez kell folyamodniuk a közös halászati politika keretében.

Forrás: Európai Számvevőszék.

A gyakorlatban nem működtek jól azok a szabályozási eszközök, amelyek a tengeri biológiai sokféleséggel kapcsolatos uniós politikát a közös halászati politikával kapcsolják össze

Mind a tengeri biológiai sokféleségre, mind a közös halászati politikára vonatkozó uniós jogszabályok tartalmaznak rendelkezéseket a tengeri környezet védelmére irányuló (elsősorban a tagállamok hatáskörébe tartozó) intézkedések és a (kizárólagos uniós hatáskörbe tartozó) halászati védelmi intézkedések összekapcsolására. Megvizsgáltuk, hogy ezek a rendelkezések hogyan működtek a gyakorlatban az általunk ellenőrzött, a 26. bekezdésben felsorolt tengeri területeken.

A KHP-rendelet 11. cikke

A védett tengeri területek létrehozásáért a tagállamok felelősek, amelyeknek meg kell felelniük a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvben, illetve a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvben foglalt természetvédelmi kötelezettségeknek. Mivel azonban a halászat uniós hatáskörbe tartozik, a KHP-rendelet 11. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a más tagállamok halászhajói által okozott hatások korlátozása érdekében közös ajánlásokat nyújtsanak be a Bizottságnak, hogy utóbbi intézkedéseket hozhasson.

Az általunk felkeresett tagállamok azonban nem törekedtek a KHP-rendelet 11. cikkének alkalmazására. Kifejtették, hogy szerintük ennek a fő oka az volt, hogy a közös ajánlásokon, majd a Bizottság felhatalmazáson alapuló jogi aktusain alapuló eljárás alkalmazása bonyolult, emellett:

• a javaslatot tevő tagállam által eredetileg javasoltaknál enyhébb végleges korlátozásokat eredményez,
• hosszas megbeszéléseket igényel, amelyek során a terület továbbra is nyitva áll más tagállamok hajói előtt, és folytatódhat az érzékeny élőhelyek további károsodása (lásd: a 7. háttérmagyarázat példája).

7. háttérmagyarázat

Példa a KHP-rendelet 11. cikkének alkalmazásával kapcsolatos nehézségekre

Ha például Franciaországnak halászati korlátozásokat kellene bevezetnie annak érdekében, hogy megfeleljen a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvnek az ICES 8a övezet vizein található bármely kis övezetben (lásd alább), azokat csak a francia hajókra alkalmazhatná. Ahhoz, hogy a korlátozásokat valamennyi uniós hajóra kiterjesszék, Franciaországnak közös ajánlásban kellene megállapodnia az összes közvetlen állománygazdálkodási érdekkel bíró tagállammal (a Bizottság tájékoztatása szerint nyolc tagállam jelent fogásokat a 8a. területen).

Forrás: Európai Számvevőszék, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, Eredeti Tudományos Illusztrációk Archívuma alapján. A felhasználás a jogtulajdonosok engedélyével történt.

A konzultációba bevont tagállamok számára azonban nincs időkeret a francia javaslatra való reagáláshoz. Amennyiben reagálnak, olyan közös ajánlást is elfogadhatnak, amely a javasoltnál gyengébb intézkedéseket tartalmaz. Amennyiben Franciaország nem ért egyet, kérelmét tudományos bizonyítékokkal kell alátámasztania, azt azonban nehéz meggyőzően bizonyítani, hogy a védelmi intézkedések milyen előnyökkel járnak a tengeri környezetben. Az egész folyamat akár több évet is igénybe vehet.

A Bizottság elismerte, hogy a KHP-rendelet 11. cikke szerinti közös ajánlások megalkotása „hosszabb időt vett igénybe (…), (és) e jogi aktusok hatálya csak az Északi-tenger és a Balti-tenger egyes területeire terjed ki”⁴⁰. Hét év alatt a Bizottság hat közös ajánlást fogadott el az Északi-tengerre és a Balti-tengerre vonatkozóan⁴¹ (amelyek közül egyik sem tartozik ellenőrzésünk földrajzi hatókörébe), a Földközi-tengerre vonatkozóan azonban egyet sem. Véleményünk szerint ez az eljárás számos Natura 2000 védett tengeri terület esetében nem teszi lehetővé kellő időben a halászattal szembeni védelmet. Megjegyezzük, hogy az EEA 2020. évi jelentése szerint a 11. cikk szerinti eljárás gyakran azzal a következménnyel járt, hogy a kereskedelmi halászati érdekeket részesítették előnyben a természetvédelmi követelményekkel szemben⁴².

2018-ban a Bizottság javasolta, hogy a halászati korlátozás hatálya alá tartozó területek meghatározását terjesszék ki a tagállamok által létrehozott bármely védett területre. A tagállamok felhatalmazása az e területeken folytatott halászati tevékenységek ellenőrzésére⁴³ egyszerűsítené az 11. cikkben jelenleg előírt eljárást.

A tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv 15. cikke

Amikor a tagállamok a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv azon célkitűzésének teljesítése érdekében, hogy tengeri területeiken megvalósuljon a jó környezeti állapot, a hatáskörükön túlmutató (például a halászati politikával kapcsolatos) intézkedéseket határoznak meg, a kérdést a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv 15. cikke (Ajánlás közösségi fellépésre) alapján vethetik fel uniós szinten. Az általunk felkeresett négy tagállam közül csak Portugália tett így.

A madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvben, illetve a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvben vállalt kötelezettségeinek teljesítése érdekében Portugália 2014-ben kizárólagos gazdasági övezetének és kontinentális talapzatának nagy részén megtiltotta hajói számára a fenékvonóhálós halászatot (lásd: 9. ábra). 2015 júliusában Portugália arra kérte a Bizottságot, hogy forduljon az Északkelet-atlanti Halászati Bizottsághoz, hogy az a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv 15. cikke alapján terjessze ki a tilalmat más uniós és nem uniós hajókra is. 2016-ban a Bizottság további tudományos vizsgálatokat kért Portugáliától, a portugál hatóságoktól azonban megtudtuk, hogy ők ezt nem tartották szükségesnek. Emiatt a portugál hajók számára az ilyen halászat jelenleg is tilos a szóban forgó területen, míg ellenőrzésünk idején a többi tagállam folytatta ezt a gyakorlatot.

Forrás: Európai Számvevőszék, a 114/2014. sz. portugál miniszteri rendelet alapján (© Ministério do Mar).

Az Unió védelmi szabályai nem tették lehetővé egyes jelentős tengeri ökoszisztémák és élőhelyek helyreállítását

Az uniós jog védi a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv mellékleteiben felsorolt veszélyeztetett fajokat és élőhelyeket, egyes veszélyeztetett fajokra (például a cápákra) pedig a közös halászati politika keretében fogási korlátozások vonatkoznak. A tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy védelmet biztosítsanak a veszélyeztetett fajok vagy élőhelyek számára, meghagyva számukra azt a döntést, hogy mely fajokat vagy élőhelyeket kell védeniük.

Az Unió több mint 25 évvel ezelőtt fogadta el az irányelv mellékleteit, amelyek nem tartalmazzák a legújabb tudományos ismereteket, és a tengeri élőhelyeket sem fedik le kellőképpen. Például a máltai rája (Leucoraja melitensis) – egy, a Természetvédelmi Világszövetség által súlyosan veszélyeztetettnek tekintett faj⁴⁴ –, valamint az ivadéknevelő élőhelyei (60 méternél mélyebben található homokos és iszapos síkok) nem tartoznak az irányelvek hatálya alá. Ezek az irányelvek a védett fajok és élőhelyek jegyzékének frissítésére is tartalmaznak eljárásokat, de a Bizottság még nem alkalmazta azokat⁴⁵.

2015-ben az EEA⁴⁶ arról számolt be, hogy a természetvédelmi irányelvek „a tengeri ökoszisztéma jelentős szempontjait zárják ki a formális védelmi rendszerekből”, különös tekintettel a tengeri halakra (pl. kereskedelmi hasznosítású fajok), a gerinctelen fajokra (pl. kagylók és tengeri csillagok) és a nyílt tengeri élőhelyekre (pl. 20 méternél mélyebben található homokpadok vagy lágy aljzaton található élőhelyek), valamint az azokhoz kapcsolódó állat- és növényvilágra.

A madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv mellékleteinek további fajokkal való kiegészítése megkönnyítené a fajok bevonását a KHP-szabályok hatálya alá. A Földközi-tengerre vonatkozó (MedReg) rendelet például az élőhelyvédelmi irányelvben felsorolt fajok kifogását tiltja meg⁴⁷. A MedReg rendelet értelmében továbbra is jogszerű az olyan veszélyeztetett fajok (pl. szivacsok és korallok) kifogása, amelyek nem szerepelnek az irányelv mellékletében. A technikai intézkedésekről szóló rendelet (TMR-rendelet)⁴⁸ szintén gyakran hivatkozik az irányelvben felsorolt fajokra.

Az Unió tett ugyan kezdeményezéseket a cápák védelmére (lásd: 8. háttérmagyarázat), de védett területeket nem jelölt ki. Ezzel szemben az Amerikai Egyesült Államok már 2006 óta meghatározza a nagy távolságra vándorló atlanti-óceáni halfajok – köztük a cápák – alapvető fontosságú élőhelyeit.

Az Atlanti-óceán térségében történtek előrelépések, a Földközi-tenger térségében azonban gyengék az eredmények

A KHP-rendelet előírja a tengerek biológiai erőforrásainak megőrzését és a halászati erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást, amely a maximális fenntartható hozam szintjének betartásával biztosítható. Megvizsgáltuk, hogy a közös halászati politika végrehajtása támogatta-e a tengeri erőforrások és élőhelyek védelmét. Ennek megvalósulása érdekében megjegyezzük, hogy a KHP-nak a rendelkezésre álló legjobb tudományos szakvéleményekkel összhangban intézkedéseket kell megállapítania a túlhalászás elleni küzdelem érdekében, valamint a tengeri erőforrások túlzott kiaknázását megelőzendő a halászflották kapacitását a fenntartható halászattal összhangban lévő fogási szintekhez kell igazítania⁵². Alapvető fontosságúnak tartjuk az eredményes halászati kontrollrendszer meglétét.

Az EEA 2020-ban arról számolt be, hogy nem valószínű, hogy teljesülne a közös halászati politika azon célkitűzése, hogy 2020-ig valamennyi állományt a maximális fenntartható hozam szintjének betartásával halásszanak⁵³. Az EEA jelentése azt is megállapította, hogy némi bizonytalanság ellenére „egyértelmű, hogy az Uniónak 2020-ig nem sikerült megállítania a tengeri biológiai sokféleség csökkenését⁵⁴”. A 10. ábra ezt szemlélteti azzal együtt, hogy számos területen nem áll rendelkezésre elegendő adat a biológiai sokféleség feltételeinek értékeléséhez.

Megjegyzések: UNEP-MAP: az ENSZ Környezetvédelmi Programjának mediterrán cselekvési terve; BSC: Fekete-tenger Bizottság; BEAT+: a biológiai sokféleség térbeli változékonyságának értékelésére szolgáló, a meglévő mutatókat együttesen alkalmazó eszköz; BQR: a biológiai sokféleség minőségi mutatója. Az egyéb rövidítések magyarázatát külön közöljük.

Forrás: © Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentése: Marine messages II, 2020, 3.1. táblázat, 26. o.

Az elmúlt években az Atlanti-óceánon a közös halászati politika keretében megkezdődött a túlhalászás csökkentése. A Földközi-tengeren azonban továbbra is tarthatatlanul nagy a túlhalászás mértéke. Megvizsgáltuk azokat a tényezőket, amelyek véleményünk szerint hozzájárultak ezekhez a vegyes természetvédelmi eredményekhez.

Az Atlanti-óceánon mérhető javulás volt tapasztalható

Azon állományok esetében, amelyeknél rendelkezésre áll a maximális fenntartható hozamra vonatkozó tudományos szakvélemény, az utóbbi években megnőtt a teljes kifogható mennyiségek (TAC) ilyen szakvéleménynek megfelelően meghatározott határértékeinek száma⁵⁵. A Bizottság megállapította, hogy a fenntartható halászat mennyiségi szempontból a 2020-ban kifogott halak 99%-át, a biológiai állományoknak pedig 73%-át fogja érinteni.

2019-ben a HTMGB megállapította, hogy az Atlanti-óceán északkeleti részén az állomány biomasszája átlagosan javulást mutat⁵⁶. Az ibériai partvidék és a Vizcayai-öböl állományai esetében a biomassza jelentős növekedést mutatott. A HTMGB arról is beszámolt azonban, hogy számos olyan állománynál, amelyek esetében rendelkezésre álltak értékelési információk, 2017-ben továbbra is túlhalászás történt (40%) vagy a kifogott mennyiségek a biztonságos biológiai határértékeken kívül maradtak (35%), és az előrehaladás túl lassúnak tűnt a maximális fenntartható hozam 2020-ig történő eléréséhez.

Az ICES számos biológiai halállomány kapcsán nyújt tanácsadást. 2017-ben a HTMGB megjegyezte, hogy az adatok korlátozott rendelkezésre állása miatt az ICES az állományok több mint fele esetében nem tudott a maximális fenntartható hozamra vonatkozó becslést adni⁵⁷. A kvóta hatálya alá tartozó 156 halállományból az ICES 86 esetében (55%) tudott szakvéleményt adni a maximális fenntartható hozamról⁵⁸. Az ICES a többi esetben az elővigyázatossági megközelítést alkalmazta, ami a maximális fenntartható hozam szerintinél magasabb halászati arányt eredményezhet (lásd: 2. háttérmagyarázat).

Egyes jelentések szerint a Bizottság korábban olyan fogási korlátozásokat javasolt, amelyek időnként túlmentek az ICES-től kapott tudományos szakvéleményen, a Tanács pedig néha megemelte a Bizottság által javasolt határértékeket (lásd: 9. háttérmagyarázat).

Számos uniós intézkedés nem csökkentette a túlhalászást a Földközi-tengeren

A HTMGB a közös halászati politika teljesítményének nyomon követéséről szóló 2019. évi jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy a Földközi-tengerben a halállományok helyzete továbbra is rossznak mondható⁵⁹. A Bizottság értékelése szerint a Földközi-tenger és a Fekete-tenger halászata az MFH-szinteken belüli halászattal összeegyeztethető mennyiségekhez képest 2,2-szer nagyobb mértékű; 2003 és 2016 között pedig a halállomány biomasszája nem nőtt jelentősen⁶⁰. Az EEA 2020-ban arról számolt be, hogy a felmért földközi-tengeri állományoknak mindössze 6%-a felelt meg az MFH-kritériumoknak⁶¹.

A HTMGB rámutatott a Földközi-tengeren alkalmazott halászati erőkifejtési rendszer korlátaira, és javasolta a fogásokon alapuló alternatívák („teljes kifogható mennyiségek”) mérlegelését. A Földközi-tenger nyugati térségére, illetve az Adriai-tengerre vonatkozó uniós többéves gazdálkodási tervre irányuló bizottsági javaslat tartalmazott ilyen intézkedéseket, a javaslatot azonban a társjogalkotók elutasították. A HTMGB jelentései szerint a halászati erőkifejtés csökkentése nem eredményez automatikusan kevesebb fogást⁶².

A HTMGB becslése szerint 2016-ban a Földközi-tengeren működő kisüzemi uniós flotta mintegy 17 500 hajóból állt⁶³. A nagy hajók jóval több halat fognak, mint a kis hajók. A 11. ábra a kis- és nagyméretű hajók teljes flottaszámának és fogásaik teljes tömegének hozzávetőleges részarányát mutatja.

Forrás: Európai Számvevőszék (a HTMGB 18–07 dokumentum adatai alapján).

A tagállamoknak nyomon kell követniük a kikötőikben kirakodott árukat, és az uniós jogszabályok előírják, hogy valamennyi halászati terméket első alkalommal árverési központban vagy nyilvántartásba vett vevőknél vagy termelői szervezetekben hozzanak forgalomba vagy vegyenek nyilvántartásba⁶⁴. Következésképpen a tagállami hatóságoknak és a kirakodóhelyek kezelőinek képesnek kell lenniük arra, hogy átfogó adatbázisokat hozzanak létre a fogásokra vonatkozóan. 2017-ben a HTMGB megállapította, hogy előrelépés történt a földközi-tengeri állományfelmérés terén, de „a rendelkezésre álló adatok nem elég megbízhatóak, mivel a halászati információk gyakran részlegesek és pontatlanok, az idősorok pedig viszonylag rövidek”⁶⁵. Megállapította továbbá, hogy az uniós földközi-tengeri flotta nagy része esetében az erőkifejtés szintjének tagállami nyomon követése nem kielégítő⁶⁶.

2019-ben a HTMGB felülvizsgálta a MedReg rendelet alapján elfogadott 22 utólagos nemzeti gazdálkodási tervet, és arra a következtetésre jutott, hogy „a Földközi-tengerre vonatkozó rendelet értelmében kidolgozott régebbi nemzeti gazdálkodási tervek a legtöbb esetben nem járultak hozzá a földközi-tengeri állományok rossz állapotának javulásához”. Megjegyezte továbbá, hogy e tervek némelyikének elindításához a MedReg rendelet rendelkezéseitől való eltérés iránti kérelmek kapcsolódtak⁶⁷.

A MedReg rendelet célja az ivadéknevelő területek és az érzékeny élőhelyek⁶⁸ védelme. A rendelet a tagállamok számára előírta, hogy 2007. december 31-ig juttassák el a Bizottsághoz az ilyen területek létrehozására vonatkozó információkat, a Tanács számára pedig, hogy 2008 végéig jelöljön ki „halászattól védett területeket (…) alapvetően a tagállamok felségvizein túli területeken, az ilyen területeken tiltott vagy engedélyezett halászati tevékenységek vonatkozásában”. A tagállamok ezt az információt nem bocsátották a Bizottság rendelkezésére.

Az Unió 2019-ben többéves tervet fogadott el a Földközi-tenger nyugati térségében a tengerfenék közelében élő hat fajra vonatkozóan⁶⁹. A terv védintézkedéseket⁷⁰ (ilyen például a tilalmi időszakok bevezetése) tartalmaz arra az esetre, ha a tudományos szakvélemények szerint az állományok veszélyeztetettek, de a fogások nyomon követése és a megfelelő adatok beszerzése nehézségekbe ütközik (lásd: 62. bekezdés). A Bizottság a tervet 2024-ben – nem sokkal a maximális fenntartható hozam elérésének 2025. január 1-jei céldátuma előtt – fogja értékelni.

A technikai intézkedések azok a szabályok, amelyek meghatározzák, hogy a kereskedelmi halászok hogyan, mikor és hol halászhatnak. Az Unió 2019-ben fogadta el a technikai intézkedésekről szóló rendeletet (TMR-rendelet)⁷¹, amely valamennyi uniós vízterületen alkalmazandó. A TMR-rendelet egyik célkitűzése, hogy a halászati gazdálkodás járuljon hozzá a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv, valamint a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv végrehajtásához⁷².

A TMR-rendelet elfogadása előtt nem létezett mechanizmus a haladás nyomon követésére. A rendelet feljogosítja a Bizottságot, hogy szükség esetén felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat fogadjon el⁷³, és hároméves beszámolási kötelezettséget vezet be. Az első hároméves jelentésnek 2020-ban kell elkészülnie.

A Földközi-tengerről szóló rendelet⁷⁴ és a GFCM-rendelet⁷⁵ további olyan technikai intézkedéseket is tartalmaz, amelyek csak ezeken a területeken alkalmazandók. Az Unió részes fele a GFCM-rendeletnek, de joga van szigorúbb szabályokat elfogadni, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a GFCM intézkedései nem elegendőek a halászat pusztító hatásainak megelőzéséhez⁷⁶. A technikai intézkedések eredményesebben is hozzá tudnának járulni a halászat által a Földközi-tenger tengeri környezetére gyakorolt negatív környezeti hatások minimalizásához.

A halászati adatok gyűjtése az ellenőrzési rendelet⁷⁷ és az adatgyűjtési keretrendszerről szóló rendelet alapján történik. Az ellenőrzési rendelet 2017. évi bizottsági értékelése megállapította, hogy a rendelet nem teljesen felel meg a célnak⁷⁸, ezért a Bizottság új javaslatot⁷⁹ terjesztett elő. Különös problémát jelent a beszámolás alóli mentesség a 12 méternél rövidebb hajók és az 50 kg-nál kisebb tömegű fogások esetében. Az egyelőre jogalkotási folyamatban lévő javaslat tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek megerősítik a kisüzemi halászat nyomon követését, emellett azt is előírja, hogy minden hajónak rendelkeznie kell hajómegfigyelési rendszerrel.

A GFCM eddig nyolc – a Földközi-tenger mintegy 1%-át lefedő – halászati korlátozás alá vont területet hozott létre (ilyen többek között a Jabuka-árok, más néven Pomo-árok) az érzékeny mélytengeri élőhelyek és a halak létfontosságú élőhelyeinek védelme érdekében (lásd: 12. ábra). Ezenkívül a kevéssé ismert tengerfenéki élőhelyek védelme érdekében a GFCM 2005 óta minden 1000 méternél mélyebb vízen (ez a Földközi-tenger és a Fekete-tenger 59%-át teszi ki) megtiltja a csónakról kezelt kotróhálók és a vonóhálók használatát.

Forrás: Európai Számvevőszék, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, Eredeti Tudományos Illusztrációk Archívuma alapján. A felhasználás a jogtulajdonosok engedélyével történt.

A nem uniós országokkal közös halászati gazdálkodás további nehézséget jelent a Földközi-tenger térségében. 2017-ben az uniós fogások a földközi-tengeri fogások tömegének mintegy 52%-át tették ki. A 13. ábrán látható, hogy csaknem az összes uniós fogás négy uniós tagállamhoz, a nem uniós fogásoknak pedig több mint 80%-a négy másik országhoz kapcsolódik⁸⁰.

Forrás: Európai Számvevőszék, a GFCM adatbázisa alapján.

A halászati kapacitásfelesleg kezelésére szolgáló uniós eszközöket nem igazították szorosan sem a regionális szükségletekhez, sem a környezeti hatásokhoz

A KHP célja a tengeri erőforrások túlzott kiaknázásának megelőzése azáltal, hogy a flották halászati kapacitását a maximális fenntartható hozamnak megfelelő fogási szintekhez igazítja⁸¹. A Bizottság szolgálatai 2017. évi éves tevékenységi jelentésükben megjegyezték, hogy a Földközi-tengeren folytatott túlhalászás egyik fő oka a túlzott kapacitás, mivel a fogásokat általában nem ellenőrzik és a halászati mortalitás szabályozása a halászati erőkifejtés alapján történik.

A KHP-rendelet arra kötelezi a tagállamokat, hogy flottájuk kapacitását igazítsák a rendelkezésükre álló halászati lehetőségekhez. Tagállamonként meghatározza a halászati kapacitás felső határait a tonnatartalom és a motorteljesítmény tekintetében, továbbá előírja a tagállamok számára a „belépési/kilépési rendszer”⁸² alkalmazását, hogy az új kapacitás csak az azzal egyenértékű kapacitás kivonását követően léphessen be flottájukba. A hajók állami támogatással történő leselejtezésekor a kapacitási plafonok csökkennek.

2019 végén a flottakapacitás a kapacitás kiigazított felső határa alatt volt – a tonnatartalmat tekintve összességében 21%-kal, a motorteljesítményt tekintve pedig 15%-kal volt alacsonyabb. A felső határok tehát csekély mértékben ösztönzik a tagállamokat arra, hogy fellépjenek a halászati kapacitással kapcsolatban (lásd: 14. ábra).

Forrás: Európai Számvevőszék, az uniós flottanyilvántartás alapján.

A belépési/kilépési rendszer nem tartalmaz különleges feltételeket a Földközi-tengerre vonatkozóan, ahol a halászati terhelés súlyosabb, mint az Atlanti-óceánon. A program keretében lehetséges az inaktív hajók új hajókkal való lecserélése, és az, hogy az új hajók károsabb technikákat alkalmazzanak. Például az erszényes kerítőhálós hajókat helyettesítő új fenékvonóhálós halászhajó flottába való felvételének engedélyezése nagyobb károkat fog okozni a tengerfenéki élőhelyekben. A KHP-rendelet lehetővé teszi a Bizottság számára, hogy a rendszer alkalmazására vonatkozó szabályokat megállapító végrehajtási jogi aktusokat fogadjon el, de ezt még nem tette meg⁸³.

Az uniós finanszírozásnak kis részét fordítják a tengervédelem támogatására

A pénzügyi támogatásnak valós szükségleteket kell kielégítenie, és hozzá kell járulnia a tengervédelem javítását célzó intézkedésekhez. Ellenőrzésünk során megvizsgáltuk, hogy az ETHA, valamint a LIFE és az Interreg programok alkalmazása a négy felkeresett tagállamban hozzájárult-e a tengervédelemhez.

Az ETHA támogatja a közös halászati politika célkitűzéseinek elérését, és ezen belül a halászati tevékenységek tengeri ökoszisztémára gyakorolt negatív hatásainak minimalizálását és annak biztosítását, hogy a halászat ne károsítsa a tengeri környezetet⁸⁴. Az ETHA forrásait nem lehet a hajók halfogási kapacitásának növelésére felhasználni⁸⁵.

Az ETHA-ból a 2014 és 2020 közötti időszakban nyújtott teljes finanszírozás meghaladja a 6 milliárd eurót. Az ETHA-finanszírozás hét legnagyobb kedvezményezettje közül öt földközi-tengeri partvidékekkel rendelkező ország (lásd: 15. ábra). Ezek közül a két legnagyobb kedvezményezettnek atlanti-óceáni és földközi-tengeri partvonala is van.

Forrás: Európai Számvevőszék, a „Tények és számadatok a közös halászati politikáról, EU, 2018” c. dokumentum alapján.

Az ETHA a halászati és akvakultúra-tevékenységeket támogatja. Célja a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv támogatása és a tengeri környezet védelméhez való hozzájárulás⁸⁶. Az alap a védelmi intézkedéseket közvetlenül is támogathatja, és közvetetten, más hasznos intézkedések révén is (ideértve a tudományos ismeretek gyarapítását, az adatgyűjtést, valamint a nyomon követést és a jogszabályok érvényesítését)⁸⁷. Becsléseink szerint 2019 végéig az általunk felkeresett négy tagállam az ETHA teljes finanszírozásának mintegy 6%-át fordította a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvhez, valamint a madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelvekhez legszorosabban kapcsolódó védelmi intézkedésekre⁸⁸, további 8%-ot pedig a védelemre kevésbé közvetlen hatást gyakorló intézkedésekre. Ebből nem egészen 2 millió eurót (0,2%) használtak fel a halászat tengeri környezetre gyakorolt hatásának korlátozására (lásd: 16. ábra). Egy, a Bizottság által finanszírozott 2020. évi tanulmány⁸⁹ megállapította, hogy 2019-ig az uniós tagállamok 14 millió eurót használtak fel az ETHA-ból az érzékeny fajok védelmére. 2020-ban az EEA megállapította, hogy az ETHA-ból származó finanszírozást jobban össze kell hangolni a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelvvel⁹⁰.

Forrás: Európai Számvevőszék, a tagállamoktól kapott információk alapján.

2011-ben arról számoltunk be, hogy az uniós halászflották túlzott kapacitása rontja a halállományok fenntarthatóságát⁹¹. Az ETHA célja a fenntartható halászatnak és a közös halászati politika végrehajtásának a 2014 és 2020 közötti időszakban történő finanszírozása volt⁹². Mivel egyes kereskedelmi halállományokat túlhalásztak, az alap egyik feltétele az volt, hogy forrásait ne lehessen a halászflották halfogási kapacitásának növelésére felhasználni. Az alap ezért nem támogatta sem új hajók építését, sem a meglévő hajók halászati kapacitásának növelését⁹³.

A 2021 és 2027 közötti időszakra szóló új alapra vonatkozó bizottsági javaslat ismét kizárta a meglévő hajók halászati kapacitásának növelésére nyújtott pénzügyi támogatást, azonban pénzügyi támogatást irányzott elő kisüzemi part menti halászhajók egyedi feltételek mellett történő első beszerzésére⁹⁴. 2019 júniusában a Tanács a bizottsági javaslatra vonatkozó következtetéseiben⁹⁵ pénzügyi támogatást irányzott elő halászhajók egyedi feltételek melletti első beszerzésére, emellett egy a halászati kapacitás növelésére irányuló támogatás kizárásától való eltérést is bevezetett. Ellenőrzésünk időpontjáig a jogalkotó hatóságok még nem fogadták el ezt a jogszabályt. Megjegyezzük, hogy a halászhajók beszerzésének támogatása és a halászati kapacitás növelése további nyomást gyakorolhat a halállományokra és a veszélyeztetett tengeri élőhelyekre.

A LIFE program⁹⁶ olyan uniós eszköz, amelynek kifejezett célja a környezetvédelmi projektek támogatása. 2014 óta a LIFE program integrált projekteket hozott létre, amelyek kifejezetten arra irányulnak, hogy – nagyobb finanszírozási összegekkel – támogassák az uniós tagállamokat a környezetvédelmi és éghajlat-politikai jogszabályok végrehajtásában. Az általunk felkeresett négy tagállam közül három nyújtott támogatást ilyen tengervédelmi intézkedésekhez kapcsolódó projektekhez: Spanyolország a LIFE-IP Intemares, Franciaország a LIFE IP Marine Habitats, Portugália pedig a LIFE-IP Azores Natura projekthez. Mind a négy felkeresett tagállamban találtunk követendő példákat a tengervédelemmel kapcsolatos uniós LIFE-finanszírozási projektekre, és az Interreg-finanszírozás megfelelő felhasználására is láttunk jó példát. A 10. háttérmagyarázat olyan példákat sorol fel, ahol az uniós finanszírozás változásokat hozott.

10. háttérmagyarázat

Az uniós finanszírozás hozhat változást

A portugáliai Berlengas-szigeteken (Natura 2000 helyszín) az Unió társfinanszírozta a LIFE Berlengas projektet (körülbelül 0,7 millió euróval). A projekt célja a tengeri madarak populációinak helyreállítása és járulékos befogásuk csökkentése volt. Az intézkedések között szerepelt az inváziós fajok (fekete patkányok) felszámolása és a ragadozók populációjának megfékezése. A projekt végére néhány madeirai viharfecske újra fészkelt a fő szigeten. Azáltal, hogy egy ragadozó madarat utánzó papírsárkányt használt, a projekt csökkentette a tengeri madarak erszényes kerítőhálós halászat során történő járulékos befogását. A biológusok és a halászok szoros együttműködése segített felhívni a figyelmet a járulékos fogásokra.

© Ana Isabel Fagundes.

© Elisabete Silva.

Az Unió mintegy 3,5 millió euró összegű finanszírozást biztosított az Interreg FISHMPABLU2 projektje számára, amely hat földközi-tengeri országban (Görögország, Spanyolország, Franciaország, Horvátország, Olaszország és Szlovénia) 11 védett tengeri területet érintett. A projekt célja a fenntartható kisüzemi halászat előmozdítása volt a védett tengeri területeken és azok környékén, különböző típusú intézkedések (pl. a halászok bevonása a felügyeletbe, a nyomon követésbe és a döntéshozatalba, a halászeszközök lecserélése, a halászati erőkifejtés csökkentése stb.) tesztelésével. A projekt minden egyes intézkedéshez „irányítási eszköztárat” készített a védett tengeri területek kezelői és a kisüzemi halászok számára.

Következtetések és ajánlások

Ellenőrzésünk során azt vizsgáltuk, hogy a tengeri biológiai sokféleségre és élőhelyekre nehezedő fő nyomás csökkentését célzó uniós keretrendszert megfelelően alakították-e ki és alkalmazták-e a gyakorlatban az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger egyes kiválasztott részein, valamint hogy az uniós alapok felhasználása eredményes volt-e. Hiteles tudományos szervek szerint a halászat gyakorolja az egyik legfőbb nyomást a tengeri környezetre. Ennek megfelelően a szakpolitikai keret és az uniós finanszírozás vizsgálatakor, valamint annak ellenőrzésekor, hogy ezeket hogyan alkalmazták, külön figyelmet szenteltünk a halászattal kapcsolatos kérdéseknek.

Noha összességében létezett keret a tengeri környezet védelmére, az uniós intézkedések az összes tengerben nem állították helyre a tengerek jó környezeti állapotát, sem pedig a fenntartható halászati szintet. Megállapításunk szerint az uniós fellépés hozzájárult az Atlanti-óceánon tapasztalható eredményekhez, ahol számos halállomány stabilizálódott, illetve javult, a Földközi-tenger térségében azonban nem volt érdemi jele az előrelépésnek.

A védett tengeri területek létrehozása a legemblematikusabb tengervédelmi intézkedés. A tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv azt írja elő a tagállamok számára, hogy az ilyen területekből hozzanak létre összefüggő hálózatot; az Unió célja az volt, hogy 2020-ig tengeri területeinek 10%-át helyezze védelem alá. A védett tengeri területekre vonatkozó értékelésünk összhangban van az Európai Környezetvédelmi Ügynökség megállapításaival, amely e területek hatékony, jól irányított és kellően összekapcsolt hálózatának hiányát tárta fel (lásd: 31–38. bekezdés). E hiány miatt a védett tengeri területek csekély mértékben biztosították a tengeri biológiai sokféleség védelmét.

Felségvizeiken túl a tagállamok csak többoldalú egyeztetések lefolytatása után vezethetnek be kötelező korlátozásokat a halászati tevékenységekre irányulóan, ami megnehezíti a tengeri környezet védelmét (lásd: 39. bekezdés).

A közös halászati politikára és a tengeri biológiai sokféleségre vonatkozó uniós jog tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek kifejezett célja a halászati intézkedések és a tengeri környezet védelmét szolgáló intézkedések összehangolása. A gyakorlat szintjén azt állapítottuk meg, hogy a közös halászati politikáról szóló rendelet 11. cikkének és a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv 15. cikkének rendelkezései az általunk vizsgált területeken nem működtek a tervezett módon. Ez gyengítette az e szakpolitikai területek közötti koordinációt (lásd: 40–46. bekezdés).

A madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv által létrehozott Natura 2000 hálózat a biológiai sokféleség védelmére irányuló uniós törekvések sarokköve. Más uniós jogszabályok is tartalmaznak olyan védelmi rendelkezéseket, amelyek az ezen irányelvekben felsorolt fajokra és élőhelyekre hivatkoznak. Megállapítottuk, hogy a veszélyeztetett fajok és élőhelyek több mint 25 évvel ezelőtt létrehozott jegyzékei nem veszik figyelembe a legújabb tudományos ismereteket. Így ezek a jogszabályok egyes veszélyeztetett fajok számára nem biztosítanak védelmet (lásd: 47–51. bekezdés).

A környezetvédelmi és halászati szakpolitikák közötti kapcsolatok szorosabbá tétele érdekében a Bizottság a tagállamokkal együtt határozza meg az érzékeny fajok és élőhelyek védelméhez szükséges szabályozási és adminisztratív változtatásokat. Ezek:

• segítsék elő a közös halászati politikáról szóló rendelet és a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv szerinti védelmi intézkedések gyorsabb alkalmazását;
• a jelenlegi tudományos ismeretek fényében több fajra (különösen a súlyosan veszélyeztetettnek minősített fajokra) és élőhelyre terjesszék ki a védelmet.

Megvalósítás céldátuma: 2022

Az Atlanti-óceánon, ahol a halászati gazdálkodás a kifogható mennyiségek korlátozásához kapcsolódik, mérhető javulás következett be a halállományok terén, és a Bizottság várakozása szerint itt a kizárólag uniós fogásokhoz kapcsolódó rakományok 99%-a és a biológiai állomány 73%-a esetében fenntartható halászat érvényesül majd. Azon halállományok esetében, amelyeknél rendelkezésre áll a maximális fenntartható hozamra vonatkozó tudományos szakvélemény, az állomány biomasszája nőtt. Megállapítottuk azonban azt is, hogy a biológiai állományok több mint fele esetében nem állt rendelkezésre a maximális fenntartható hozamra vonatkozó szakvélemény, számos állományt továbbra is túlhalásztak, továbbá nem fog teljesülni az az átfogó célkitűzés, hogy 2020-ig valamennyi állomány halászata összhangban legyen a maximális fenntartható hozamra vonatkozó szakvéleménnyel (lásd: 52–58. bekezdés).

A Földközi-tenger tekintetében az Unió illetékes tudományos testülete (HTMGB) 2019-ben arra figyelmeztetett, hogy a halászat szintje kétszeresen meghaladja a fenntartható szintet (lásd: 59. és 60).

Megállapítottuk, hogy az uniós fellépés nyomán nem jöttek létre a Földközi-tengerről szóló 2006. évi rendelet által előírt uniós védett halászati területek. A tengeri medencék esetében halászati korlátozás alá vont területek más eszközök révén is létrehozhatók. A GFCM-rendelet tudományos szakvélemény alapján is lehetővé teszi halászati korlátozás alá vont területek létrehozását. 2019 óta a nyugat-mediterrán többéves terv szintén alternatív eszközt kínál halászati korlátozás alá vont területek létrehozásához. A terv a maximális fenntartható hozam elérésére vonatkozó általános célkitűzést 2020-ról 2025. január 1-jére tolta ki. A Bizottság csak az új határidőhöz közel, 2024-ben fogja elvégezni a terv megvalósulásának értékelését (61. és 65. bekezdés).

A technikai intézkedések eredményesebben is hozzá tudnának járulni a halászat által a Földközi-tenger tengeri környezetére gyakorolt negatív környezeti hatások minimalizásához. A Földközi-tengerre alkalmazandó uniós technikai intézkedéseket nehéz érvényesíteni, és azok mindeddig nem voltak elegendőek a tengeri erőforrások védelméhez. 2018-ban a Bizottság új ellenőrzési rendeletre tett javaslatot, amely a földközi-tengeri halászat néhány ismert hiányosságát, elsősorban a halfogások és a hajók helyzetének nyomon követését igyekszik orvosolni (66–69).

Más földközi-tengeri országok mellett az Unió és annak földközi-tengeri tagállamai is tagjai a Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottságnak (GFCM). A GFCM-rendelet a Földközi-tenger mintegy 1%-át halászati korlátozás alá vonta, továbbá az 1000 méternél mélyebb vizekben (ami a Földközi-tenger és a Fekete-tenger területének 59%-át teszi ki) betiltott néhány káros halászati technikát (70. bekezdés).

Az uniós halászati kapacitás felső határait és a belépési/kilépési rendszert nem úgy alakították ki, hogy azok megfeleljenek az Unió regionális tengereire jellemző sajátos körülményeknek, és azok nem vették figyelembe a különböző típusú halászati technikák környezeti hatásait sem (72–75. bekezdés).

Tekintettel a földközi-tengeri ökoszisztémák régóta tartó romlására, a Bizottság az érintett tagállamokkal együtt:

• vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy további védett halászati területeket hozzanak létre a földközi-tengeri medencében;
• a nyugat-mediterrán többéves terv keretében rendszeresen számoljon be az elért eredményekről és a korrekciós intézkedések szükségességéről, hogy ezáltal lehetővé tegye korrekciós intézkedések meghatározását és meghozatalát.

Megvalósítás céldátuma: 2023

Az uniós szakpolitikák szerint az uniós finanszírozásnak támogatnia kell a tengeri környezet védelmét. Ehhez számos eszköz áll az Unió rendelkezésére. Az ETHA-t úgy alakították ki, hogy támogassa a közös halászati politika célkitűzéseit. Az alap közvetlenül és közvetett módon is támogathatja a védelmi intézkedéseket. A négy felkeresett tagállam esetében becslésünk szerint a 2019 végéig felhasznált teljes ETHA-finanszírozás 6%-a kapcsolódott közvetlenül, további 8%-a pedig közvetetten egyes védelmi intézkedésekhez (76–79). bekezdés).

A túlhalászás egyik oka a földközi-tengeri halászflotta túlzott kapacitása. Megjegyeztük, hogy a 2021–2027-es programozási időszakra vonatkozó új alapra irányuló bizottsági javaslat nagyrészt megtartotta a halászati kapacitás növelésének finanszírozására vonatkozó meglévő korlátozásokat (80. és 81. bekezdés).

Az Unió LIFE programjának célja a környezetvédelmi projektek támogatása, különösen integrált projektek révén. Az Interreg a tengeri környezetet támogató projekteket is finanszírozhat. Láttunk példákat arra, hogy az általunk felkeresett tagállamokban megfelelően használták fel ezeket az alapokat (82. bekezdés).

A Bizottságnak az ETHA következő programozási időszaka kapcsán a tagállamokkal együtt meg kell határoznia, hogy miként lehet növelni az ETHA forrásainak hozzájárulását a tengervédelmi célkitűzésekhez.

Megvalósítás céldátuma: 2023

A jelentést 2020. október 28-i luxembourgi ülésén fogadta el a Samo Jereb számvevőszéki tag elnökölte I. Kamara.

A Számvevőszék nevében

Klaus-Heiner Lehne
elnök

Mellékletek

I. melléklet. Halászati technikák

Ez a melléklet néhány halászati technika főbb jellemzőit ismerteti röviden⁹⁷.

A fenékvonóháló kúp alakú, a tengerfenék mentén vízszintesen (egy vagy két hajóval) vontatott háló. Oldalirányban általában két szárnnyal rendelkezik, amelyek a nyílástól előrenyúlnak, és egy szűk, zárt végű („zsákvég”) felé nyúlnak, ebbe kerülnek a kifogott halak. A hálót úgy alakították ki, hogy a tengerfenéken vagy annak közelében élő fajok kifogását is lehetővé tegye.

Az erszényes kerítőháló egy hosszú, kör alakú, alsó és felső szélén keretezett háló. Alsó széle acél dróttal vagy kötéllel átfűzött gyűrűkkel rendelkezik, amelyek segítségével a háló alját összehúzva bezárják azt és befogják a halat. A nyílt tengeren, a tengerfenéktől távol folytatott halászathoz általában ez a leghatékonyabb halászati eszköz.

Az eresztő kopoltyúhálók olyan hálókból állnak, amelyeket a felső zsinóron („felín”) úszókkal, az alsó zsinóron („alín”) pedig súlyokkal tartanak többé-kevésbé függőlegesen. A hálók általában a felszín közelében vagy a víz közepén, az áramlattal sodródva, „kopoltyújukkal” fogják ki a halakat, amikor azok beleúsznak. Az eresztőhálókat vagy a hajóra erősítik, vagy szabadon hagyják sodródni, és később emelik be a hajóba.

A rögzített horogsor egy hosszú főzsinórból és több, egymástól egyenletes távolságra található mellékzsinórból (előkezsinórból) áll, amelyek horgokban végződnek. Elhelyezhető a tengerfenék közelében, vagy – ritkábban – középmélységben vagy a felszín közelében. Hossza néhány száz métertől több mint 50 km-ig terjedhet, a rövidebbeket part menti halászatok, a hosszabbakat nagyméretű gépesített halászatok alkalmazzák. Sodortatott horogsor esetében a főzsinórt a felszín közelében vagy valamivel mélyebben tartják, és egymástól szabályos távolságra lévő úszókat használnak.

II. melléklet. Kiválasztott védett tengeri területek (MPA)

Tengeri alrégiók: A Vizcayai-öböl és az ibériai partvidék (BIC); Makaronézia (MAC); Nyugat-mediterrán Térség (WM)
Év: A közösségi jelentőségű természeti területre irányuló javaslat éve

SPANYOLORSZÁG

FRANCIAORSZÁG

OLASZORSZÁG

PORTUGÁLIA

Betűszavak és rövidítések

BHD: A madárvédelmi és az élőhelyvédelmi irányelv

EEA: Európai Környezetvédelmi Ügynökség

EEZ: Kizárólagos gazdasági övezet

ENSZ: Az Egyesült Nemzetek Szervezete

ETHA: Európai Tengerügyi és Halászati Alap

EU: Európai Unió

EUMSZ: Az Európai Unió működéséről szóló szerződés

FAO: Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete

GES: Jó környezeti állapot

GFCM: Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság

HTMGB: Halászati Tudományos, Műszaki és Gazdasági Bizottság

ICES: Nemzetközi Tengerkutatási Tanács

IUCN: Nemzetközi Természetvédelmi Unió

KHP: Közös halászati politika

MFH: Maximális fenntartható hozam

MPA: Védett tengeri terület

MSFD: A tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv

NEAFC: Északkelet-atlanti Halászati Bizottság

RFMO: Regionális halászati gazdálkodási szervezetek

RSC: Regionális tengeri egyezmények

Glosszárium

Állomány biomasszája: Az állományban lévő minden egyes szaporodni képes hal együttes tömege.

Belépési/kilépési rendszer: Az uniós halászflotta méretének meghatározott felső határértékekkel összhangban történő kezelésére szolgáló jogi keret, amely többek között biztosítja, hogy a tagállamok a kivont kapacitás figyelembevétele nélkül ne bővíthessék új hajókkal flottáikat.

Biológiai állomány: Egy meghatározott területen belül egy fajhoz tartozó egyedek csoportja.

Biológiai Sokféleség Egyezmény: Az ENSZ égisze alatt 1992-ben megkötött többoldalú szerződés a biológiai sokféleség megőrzéséről, alkotóelemeinek fenntartható felhasználásáról, valamint a genetikai erőforrások használatából származó előnyök igazságos és méltányos megosztásáról.

Biztonságos biológiai határértékek: : Olyan paraméterek, amelyek a halállományokkal való gazdálkodás során történő betartásuk esetén alacsonyan tartják annak valószínűségét, hogy az állomány kimerül, de kevésbé korlátozóak, mint a maximális fenntartható hozam (MFH).

Egyezmény a vándorló, vadon élő állatfajok védelméről (Bonni Egyezmény): Az ENSZ égisze alatt 1979-ben megkötött többoldalú szerződés a vándorló fajoknak az általuk lakott területeken biztosított védelméről.

Egyezmény az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyeik védelméről (Berni Egyezmény): Az Európa Tanács égisze alatt 1979-ben megkötött többoldalú szerződés a vadon élő növény- és állatfajok és élőhelyeik védelméről, különös tekintettel a veszélyeztetett vagy sebezhető fajokra.

ETHA: 2014 óta a tengerügyi és halászati politikai fellépések uniós finanszírozási eszköze.

Halászati erőkifejtés: A halászati tevékenység mértéke, amely figyelembe veszi a hajó vagy flotta kapacitását és a halászattal töltött napok számát.

Halászati erőkifejtési rendszer: Az a megközelítés, amely a halászati erőkifejtés korlátozása révén biztosítja a halállományokkal való gazdálkodást.

Interreg: Az Európai Regionális Fejlesztési Alap keretében finanszírozott programok, amelyek projektfinanszírozás révén támogatják a határokon átnyúló együttműködést. A programok célja, hogy együttesen kezeljék a közös kihívásokat, és közös megoldásokat találjanak azokra a különböző területeken, többek között a környezetvédelem területén.

Kizárólagos gazdasági övezet (EEZ): Közvetlenül egy part menti ország felségvizein túl található tengeri terület, ahol az adott ország az ENSZ tengerjogi egyezménye alapján bizonyos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik.

LIFE: 1992 óta a környezetvédelmi és éghajlat-politikai fellépések uniós finanszírozási eszköze.

Maximális fenntartható hozam (MFH): A fennálló körülmények között az állomány kimerülése nélkül folyamatosan kifogható maximális halmennyiség.

Nyílt vízi fajok: Tengeri élőlények, amelyek életük nagy részét a parttól és a tengerfenéktől távol töltik.

Ökoszisztéma-alapú megközelítés a halászati gazdálkodásban: : A teljes ökoszisztémát figyelembe vevő, integrált megközelítés. Célja az ökoszisztémák egészséges, tiszta, nem mérgező, termelékeny és ellenálló állapotban tartása annak biztosítása érdekében, hogy az élő tengeri erőforrásokból származó kedvező hatások jelentősek, míg a halászati műveleteknek a tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatásai elenyészőek legyenek és a jövőre nézve ne legyenek károsak.

Regionális halászati gazdálkodási szervezet: Egy adott területen halászati érdekeltséggel rendelkező országok által létrehozott nemzetközi szervezetek. A regionális halászati gazdálkodási szervezetek a nagy távolságra vándorló fajokkal (mint például az Atlanti Tonhalfélék Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság) és földrajzi területek szerinti bontásban a halállományokkal (mint például a NEAFC) is foglalkoznak.

Regionális tengeri egyezmények: A tengeri környezet védelmét szolgáló együttműködési struktúrák, amelyekben a tengervizeken osztozó tagállamok és szomszédos országok vesznek részt. A négy európai regionális tengeri egyezmény az OSPAR (Egyezmény az Atlanti-óceán északkeleti körzete tengeri környezetének védelméről), a HELCOM (Egyezmény a Balti-tenger térsége tengeri környezetének védelméről), a Barcelonai Egyezmény (Egyezmény a Földközi-tenger tengeri környezetének és partvidékének szennyezés elleni védelméről) és a Bukaresti Egyezmény (Egyezmény a Fekete-tenger szennyezés elleni védelméről).

Teljes kifogható mennyiség (TAC): A közös halászati politika keretében egy adott halállományból évente kifogható maximális mennyiség.

Tengerfenéken élő hal: Olyan halfaj vagy halcsoport, amely életének legnagyobb részében a tengerfenéken vagy annak közelében él.

Tengerjogi egyezmény: Az ENSZ égisze alatt 1982-ben megkötött többoldalú szerződés, amely meghatározza a nemzetek jogait és kötelezettségeit a világ tengereinek és óceánjainak használatával kapcsolatban, valamint iránymutatásokat állapít meg a környezetvédelemre és a tengeri természeti erőforrásokkal való gazdálkodásra vonatkozóan.

Védett tengeri terület (MPA): A biológiai sokféleség, a természeti erőforrások és a kulturális örökség részét képező helyszínek védelme és fenntartása céljából jogszabály által vagy más módon kijelölt tengeri terület.

Ellenőrző csoport

Ellenőrzéseinek eredményeit a Számvevőszék különjelentésekben mutatja be, amelyek egy adott költségvetési területhez kapcsolódó uniós szakpolitikákkal és programokkal, illetve az irányítással kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak. Hogy ellenőrzési munkája maximális hatást érjen el, témái megválasztásakor és feladatai megtervezésekor a Számvevőszék tekintetbe veszi a teljesítmény-, illetve szabályszerűségi kockázatokat, az érintett bevétel vagy kiadás nagyságát, a várható fejleményeket, valamint a politika és a nagyközönség érdeklődését.

Ezt a teljesítmény-ellenőrzést a fenntartható természetierőforrás-gazdálkodásra szakosodott, Samo Jereb számvevőszéki tag elnökölte I. Kamara végezte. Az ellenőrzést João Figueiredo számvevőszéki tag vezette Colm Friel ügyvezető, valamint Michela Lanzutti és Antonella Stasia számvevők támogatásával. Nyelvi támogatás: Michael Pyper. Grafikus: Marika Meisenzahl.

Végjegyzetek

¹ Az EUMSZ 7. és 11. cikke.

² Az EUMSZ 3. cikke: „1. Az Unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a következő területeken: (…) a tengeri biológiai erőforrások megőrzése a közös halászati politika keretében”.

³ Az EUMSZ 4. cikke: „2. Az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskörök a következő fő területeken alkalmazandók: (…) e) környezetvédelem”.

⁴ Az Európai Parlament és a Tanács 2008. június 17-i 2008/56/EK irányelve a tengeri környezetvédelmi politika területén a közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról (a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv). HL L 164., 2008.6.25.

⁵ Az Európai Parlament és a Tanács 2009. november 30-i 2009/147/EK irányelve a vadon élő madarak védelméről, illetve a Tanács 1992. május 21-i 92/43/EGK irányelve a természetes élőhelyek, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről.

⁶ EEA: State of Europe’s Seas, 2015.

⁷ Az EEA 17/2019. sz. jelentése: Marine messages II, Navigating the course towards clean, healthy and productive seas through implementation of an ecosystem-based approach, 2020.

⁸ Az EEA 17/2019. sz. jelentése: Marine messages II, 4.1. ábra.

⁹ IPBES 2019: Global assessment report on biodiversity and ecosystem services.

¹⁰ Lásd: a FAO tanulmánya: Ecosystem Effects of Fishing in the Mediterranean: An Analysis of the Major Threats of Fishing Gear and Practices to Biodiversity and Marine Habits, 2004.

¹¹ IUCN: European Red List of Marine Fishes, 2015.

¹² Az Európai Parlament és a Tanács 2013. december 11-i 1380/2013/EU rendelete a közös halászati politikáról. HL L 354., 2013.12.28. Ez a rendelet a szakpolitika alap-jogiaktusa, amelyet számos más jogi aktus is kiegészít. Az egyszerűség érdekében a rendeletre „KHP-rendelet”-ként hivatkozunk.

¹³ A KHP-rendelet 2. cikke.

¹⁴ A KHP-rendelet 2. cikkének (1) és (2) bekezdése.

¹⁵ EEA: Status of marine fish and shellfish stocks in European seas, 2019.

¹⁶ A KHP-rendelet 5. cikke.

¹⁷ A 2020. évi halászati lehetőségekről lásd: a Tanács 2020. január 27-i (EU) 2020/123 tanácsi rendelete bizonyos halállományok és halállománycsoportok tekintetében az uniós vizeken, valamint az uniós halászhajók tekintetében egyes nem uniós vizeken alkalmazandó halászati lehetőségeknek a 2020. évre történő meghatározásáról (HL L 25., 2020.1.30.).

¹⁸ A Tanács 2006. december 21-i 1967/2006/EK rendelete a földközi-tengeri halászati erőforrások fenntartható kiaknázásával kapcsolatos irányítási intézkedésekről. HL L 409., 2006.12.30.

¹⁹ Az Európai Parlament és a Tanács 2011. december 13-i 1343/2011/EU rendelete a GFCM (Földközi-tengeri Általános Halászati Bizottság) létrehozásáról szóló megállapodás hatálya alá tartozó területen folytatott halászattal kapcsolatos egyes rendelkezésekről. HL L 347., 2011.12.30.

²⁰ A GFCM-rendelet 2. cikke: „A megállapodás célkitűzése, hogy – biológiai, társadalmi, gazdasági és környezeti szinten – biztosítsa az élő tengeri erőforrások megőrzését és fenntartható hasznosítását (…) a megállapodás hatálya alá tartozó földrajzi területen”.

²¹ 2017. évi miniszteri konferencia a földközi-tengeri halászat fenntarthatóságáról, Malta Medfish4ever miniszteri nyilatkozat. A nyilatkozatot Egyiptom nem írta alá.

²² COM(2007) 575 végleges, 2007. október 10.: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: „Az Európai Unió integrált tengerpolitikája”.

²³ A tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv 1. cikke.

²⁴ COM(2018) 562 final, 2018. július 31.: „A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv értelmében végrehajtott tagállami intézkedési programok értékeléséről”.

²⁵ COM(2018) 562 final, 2018. július 31.: „A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv értelmében végrehajtott tagállami intézkedési programok értékeléséről”.

²⁶ COM(2020) 259 final, 2020. június 25.: „A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a tengervédelmi stratégiáról szóló keretirányelv végrehajtásáról”.

²⁷ COM(2011) 244, 2011. május 3.: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, a Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: „Életbiztosításunk, természeti tőkénk: a biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia”.

²⁸ COM(2015) 478 final, 2015. október 2.: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak: „A biológiai sokféleséggel kapcsolatos, 2020-ig teljesítendő uniós stratégia félidős értékelése”.

²⁹ Az Európai Parlament és a Tanács 2014. július 23-i 2014/89/EU irányelve a tengeri területrendezés keretének létrehozásáról.

³⁰ COM(2015) 481 final, 2015. október 1.: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a védett tengeri területek létrehozásában elért eredményekről (a tengervédelmi stratégiáról szóló 2008/56/EK keretirányelv 21. cikke alapján).

³¹ A 13. cikk (4) bekezdése.

³² EEA: Marine Protected Areas: Designed to conserve Europe's marine life, marine protected areas are a globally recognised tool for managing and enhancing our marine ecosystems, 2018.

³³ Marine Protected Areas Economics, Management and Effective Policy Mixes https://www.oecd.org/environment/resources/Marine-Protected-Areas-Policy-Highlights.pdf.

³⁴ WWF: Protecting Our Ocean - Europe’s Challenges to Meet the 2020 Deadlines, 2019.

³⁵ EEA: Marine messages II, 3.2. szövegdoboz, 2020.

³⁶ Dureuil et al.: „Elevated trawling inside protected areas undermines conservation outcomes in a global fishing hot spot”, Science, 362. kötet, 6421. sz., 1403–1407. o., 2018.

³⁷ EEA: EU reaches the Aichi target of protecting ten percent of Europe's seas, 2018.

³⁸ EEA: Marine Protected Areas, 2018.

³⁹ COM(2020) 380 final, 2020. május 20.: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: „A 2030-ig tartó időszakra szóló uniós biodiverzitási stratégia:Hozzuk vissza a természetet az életünkbe!”

⁴⁰ Lásd: COM(2019) 274 final, 2019. június 7.: „A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a közös halászati politika jelenlegi helyzetéről és konzultáció a 2020. évi halászati lehetőségekről”

⁴¹ Lásd: https://ec.europa.eu/fisheries/cfp/fishing_rules_en.

⁴² EEA: Marine messages II, 3.2. szövegdoboz, 2020.

⁴³ COM(2018) 368 final, 2018. május 30.: „Javaslat – Az Európai Parlament és a Tanács rendelete az 1224/2009/EK tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 768/2005/EK, az 1967/2006/EK és az 1005/2008/EK tanácsi rendelet és az (EU) 2016/1139 európai parlamenti és tanácsi rendelet halászati ellenőrzések tekintetében történő módosításáról”.

⁴⁴ IUCN: „European Red List of Marine Fishes”, 2015.

⁴⁵ Az élőhelyvédelmi irányelv 19. cikke és a madárvédelmi irányelv 15. és 16. cikke.

⁴⁶ Az EEA 3/2015. sz. jelentése: Marine protected areas in Europe's seas.

⁴⁷ A MedReg rendelet 3. cikke.

⁴⁸ Az Európai Parlament és a Tanács 2019. június 20-i (EU) 2019/1241 rendelete a halászati erőforrások és a tengeri ökoszisztémák technikai intézkedések révén történő védelméről. HL L 198., 2019.7.25.

⁴⁹ COM(2009) 40 final, 2009. február 5.: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a cápák védelmére és a velük való gazdálkodásra vonatkozó európai közösségi cselekvési tervről.

⁵⁰ HTMGB 19–17.

⁵¹ A Tanács 2003. június 23-i (módosított) 1185/2003/EK rendelete a cápauszonyoknak a hajók fedélzetén történő leválasztásáról. HL L 167., 2003.7.4.

⁵² A KHP-rendelet 2. és 3. cikke.

⁵³ EEA: Marine messages II, 2020, 11. o.

⁵⁴ EEA: Marine messages II, 2020, 25. o.

⁵⁵ Bizottsági szolgálati munkadokumentum, lásd: 9. o.

⁵⁶ HTMGB: Monitoring the performance of the Common Fisheries Policy (STECF-Adhoc-19–01). Egy szakértői csoport 2019. márciusi jelentése a HTMGB-nek. A 2017-ig terjedő évekre vonatkozó adatok. Lásd: 7. és 11. o.

⁵⁷ HTMGB, 19–01, 11. o.

⁵⁸ A COM(2019) 274 final dokumentumot kísérő bizottsági szolgálati munkadokumentum, lásd: 7. o.

⁵⁹ HTMGB-ADhoc-19–01.

⁶⁰ COM(2019) 274 final, 2016. június 7.

⁶¹ EEA: Marine messages II, 2020, 17. o.

⁶² Lásd: a HTMGB jelentései: PLEN 17–02, PLEN 18–01, HTMGB 18–09 és HTMGB 18–13.

⁶³ HTMGB: The 2018 Annual economic report on the EU fishing fleets (HTMGB 18–07), 163. o.

⁶⁴ Lásd: az 1224/2009/EK tanácsi rendelet (21) preambulumbekezdése és 59. cikke.

⁶⁵ Lásd: HTMGB 17–02.

⁶⁶ Lásd: HTMGB PLEN 17–02.

⁶⁷ Lásd: HTMGB PLEN 19–01.

⁶⁸ Lásd: az 1967/2006/EK tanácsi rendelet (18) preambulumbekezdése, valamint 5. és 6. cikke.

⁶⁹ A 2019. június 20-án elfogadott (EU) 2019/1022 rendelet.

⁷⁰ 17. és 6. cikk.

⁷¹ Az (EU) 2019/1241 rendelet.

⁷² Lásd: a 3. cikk d) pontja.

⁷³ Lásd például: a 10. cikk (4) bekezdése, a 12. cikk (2) bekezdése, a 15. cikk (2) bekezdése, a 23. cikk (1) és (5) bekezdése, a 27. cikk (7) bekezdése és a 31. cikk (4) bekezdése.

⁷⁴ Az 1967/2006/EK rendelet.

⁷⁵ Az 1343/2011/EU rendelet.

⁷⁶ COM(2007) 604 végleges, 2007. október 17.: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának: „A pusztító hatású nyílt tengeri halászati módszerekről és a veszélyeztetett mélytengeri ökoszisztémák védelme”.

⁷⁷ Lásd: HTMGB PLEN 17–02.

⁷⁸ COM(2017) 192 final, 2017. április 24.: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak: „A közös halászati politika szabályainak betartását biztosító uniós ellenőrző rendszer létrehozásáról szóló 1224/2009/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról és a 118. cikkben előírt értékelése”.

⁷⁹ COM(2018) 368 final, 2018. május 30.

⁸⁰ Forrás: GFCM-adatbázis.

⁸¹ Lásd: a KHP-rendelet 2. cikke (5) bekezdésének d) pontja.

⁸² A KHP-rendelet 23. cikke.

⁸³ Lásd: a KHP-rendelet 23. cikkének (2) bekezdése.

⁸⁴ A KHP-rendelet 2. cikkének (3) bekezdése.

⁸⁵ Lásd: az ETHA-rendelet (508/2014/EU rendelet) 1. cikke.

⁸⁶ Az ETHA-rendelet (10) preambulumbekezdése.

⁸⁷ Az ETHA-rendelet 6. cikke.

⁸⁸ Az ETHA-rendelet 37–40. cikke, nevezetesen: „A védelmi intézkedések megtervezéséhez és végrehajtásához és a regionális együttműködéshez nyújtott támogatás”; „A halászat tengeri környezetre gyakorolt hatásának korlátozása és a halászatnak a fajok védelméhez igazítása”; „A tengerek biológiai erőforrásainak védelméhez kapcsolódó innováció”; „A tengeri biológiai sokféleség és a tengeri ökoszisztémák védelme és helyreállítása, valamint ellentételezési rendszerek a fenntartható halászati tevékenységek keretében”.

⁸⁹ EMFF use for the protection of sensitive species, zárójelentés, 2020. március.

⁹⁰ EEA: Marine messages II, 2020, 53. o.

⁹¹ Az Európai Számvevőszék 12/2011. sz. különjelentése: „Elősegítették-e az EU intézkedései, hogy a halászflották kapacitása a rendelkezésre álló halászati lehetőségekhez igazodjon?”

⁹² ETHA-rendelet: 5. cikk.

⁹³ Az ETHA-rendelet 11. cikk.

⁹⁴ Az Európai Tengerügyi és Halászati Alapról és az 508/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslat (COM(2018) 390 final, 2018. június 12.) 13. és 16. cikke.

⁹⁵ A Tanács következtetései az új Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó bizottsági javaslatról, 2019. június.

⁹⁶ Az 1293/2013/EU rendelet.

⁹⁷ A FAO weboldalán található információk alapján.

Kronológia

Elérhetőség

EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK
12, rue Alcide De Gasperi
1615 Luxembourg
LUXEMBOURG

Tel. +352 4398-1
Megkeresés: eca.europa.eu/en/Pages/ContactForm.aspx
Weboldal: eca.europa.eu
Twitter: @EUAuditors

Bővebb tájékoztatást az Európai Unióról az interneten talál (http://europa.eu).

Luxembourg: Az Európai Unió Kiadóhivatala, 2020

SZERZŐI JOGOK

© Európai Unió, 2020.

Az Európai Számvevőszék dokumentumainak felhasználását a nyíltadat-politikáról és a dokumentumok további felhasználásáról szóló 6–2019. sz. számvevőszéki határozat szabályozza.

Ellenkező rendelkezés (pl. az egyedi szerzői jogi nyilatkozatokban foglaltak) hiányában az Európai Unió tulajdonában lévő számvevőszéki tartalmak a Creative Commons Attribution 4.0 International (CC BY 4.0) licenc alá tartoznak. Ennek értelmében a további felhasználás a forrás és a változtatások megfelelő feltüntetésével megengedett. A dokumentumok további felhasználásakor azok eredeti értelme és mondanivalója nem torzulhat. A Számvevőszék nem vonható felelősségre a továbbfelhasználás esetleges következményeiért.

Ha az adott tartalomban azonosítható magánszemélyek is láthatóak (például a Számvevőszék munkatársait ábrázoló képeken) vagy a tartalom harmadik fél munkáját ábrázolja, akkor az erre vonatkozó jogokat is meg kell szerezni. Amennyiben ez megtörtént, akkor a vonatkozó engedély érvényteleníti a fenti általános érvényű engedélyt, és az abban foglalt, egyértelműen meghatározott felhasználási korlátozások érvényesek.

Az olyan tartalmak felhasználásához vagy reprodukálásához, amelyek nem az Európai Unió tulajdonát képezik, közvetlenül a szerzői jog tulajdonosától kell engedélyt kérni.

Az iparjogvédelem alatt álló szoftverek és dokumentumok – pl. szabadalmak, márkajelzések, bejegyzett formatervezési minták, logók és nevek – nem tartoznak a Számvevőszék továbbfelhasználási politikájának hatókörébe, így azok licencét a felhasználó nem kapja meg.

Az Európai Uniónak az europa.eu címtartomány alá tartozó intézményi weboldalai külső oldalakra mutató hivatkozásokat is tartalmaznak. Ezek nem tartoznak a Számvevőszék hatáskörébe, ezért ajánlott elolvasni az ott közzétett adatvédelmi és szerzői jogi rendelkezéseket.

Az Európai Számvevőszék logójának használata

Az Európai Számvevőszék logója kizárólag a Számvevőszék előzetes hozzájárulásával használható fel.

KAPCSOLATBA SZERETNE LÉPNI AZ EU-VAL?

Személyesen
Az Európai Unió területén több Europe Direct információs központ is működik. Keresse meg az Önhöz legközelebb eső központot: https://europa.eu/european-union/contact_hu

Telefonon vagy e-mailben
A Europe Direct központok feladata, hogy megválaszolják a polgárok Európai Unióval kapcsolatos kérdéseit. Vegye igénybe a szolgáltatást

• az ingyenesen hívható telefonszámon: 00 800 6 7 8 9 10 11 (bizonyos szolgáltatók számíthatnak fel díjat a hívásért),
• a rendes díjszabású telefonszámon: (+32 2) 29-99-696, vagy
• e-mailen: https://europa.eu/european-union/contact_hu

INFORMÁCIÓKAT KERES AZ EU-RÓL?

Online
Az EUROPA portál tájékoztatással szolgál az Európai Unióról az EU összes hivatalos nyelvén: https://europa.eu/european-union/index_hu

Uniós kiadványok
A következő címen uniós kiadványok tölthetők le/rendelhetők meg díjmentesen/fizetés ellenében: https://op.europa.eu/hu/publications. Ha bizonyos ingyenes kiadványokból több példányra van szüksége, rendeljen a Europe Direct központtól vagy hazájának helyi információs központjától (lásd: https://europa.eu/european-union/contact_hu).

Uniós jogszabályok és kapcsolódó dokumentumok
Az EUR-Lex portálról bármelyik hivatalos nyelven letölthetők az EU jogi tartalmai és az 1952-től megjelenő jogszabályai: http://eur-lex.europa.eu

Az EU által gondozott nyílt hozzáférésű adatok
A nyílt hozzáférésű adatok európai uniós portálja (http://data.europa.eu/euodp/hu) uniós adatkészletekhez biztosít hozzáférést. Az adatok kereskedelmi és nem kereskedelmi célból egyaránt díjmentesen letölthetők és felhasználhatók.