Európa 12 leckében

Európa 12 leckében

Európa 12 leckében 2017. augusztusi kiadás

Pascal Fontaine

Írta: Pascal Fontaine

Mi célt szolgál az EU? Miért és hogyan jött létre? Hogyan működik? Mit ért el eddig a polgárai számára, és milyen új kihívásokkal kell szembenéznie napjainkban?

A globalizált világban képes-e az EU sikeresen állni a versenyt a többi jelentős gazdasággal, és fenn tudja-e tartani szociális vívmányait? Miként lehet kezelni a bevándorlást? Mi lesz Európa szerepe a nemzetközi színtéren a jövőben? Hol húzzák meg az EU határait? És mi az euró jövője?

Íme néhány kérdés, amelyre Pascal Fontaine uniós szakértő választ keres Európa 12 leckében című népszerű füzetének 2017-es kiadásában. Pascal Fontaine Jean Monnet egykori munkatársa és a párizsi Institut d’Études Politiques (Sciences Po, Politikai Tanulmányok Intézete) egykori professzora.

A könyvben megfogalmazott gondolatok a  szerző saját véleményét tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Bizottság hivatalos álláspontjával.

Tartalom

  1. Miért van szükség az Európai Unióra?
  2. Tizenkét történelmi lépés
  3. Az EU bővítése és a jószomszédi viszony
  4. Hogyan működik az EU?
  5. Mivel foglalkozik az EU?
  6. Az egységes piac
  7. Az euró
  8. A digitális gazdaságunkat érintő beruházások és a digitális gazdaságunk növekedése
  9. Mit jelent európai polgárnak lenni?
  10. A szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés Európája
  11. Az EU a nemzetközi porondon
  12. Milyen jövő vár Európára?
  13. Az európai integráció történetének legfontosabb dátumai

Fejezet 1: Miért van szükség az Európai Unióra?

Fejezet 1: Miért van szükség az Európai Unióra?

AZ EURÓPAI UNIÓNAK AZ A CÉLJA, HOGY:

I. BÉKE

Mielőtt valós politikai céllá vált volna, az egyesült Európa képe csak a filozófusok és a látnokok képzeletében élt. Victor Hugo például egy humanista eszményeken alapuló, békés „Európai Egyesült Államokat” képzelt el. A borzalmas háborúk azonban, amelyek a 20. század első felében sújtották a kontinenst, darabokra zúzták ezt az álmot.

A második világháború romjaiból mégis új reménység születik. A háború alatt a totalitarizmusnak ellenállók elhatározzák, hogy véget vetnek a nemzetközi gyűlölködésnek és versengésnek, és megteremtik a tartós béke feltételeit. 1945 és 1950 között néhány bátor államférfi, köztük Robert Schuman, Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi és Winston Churchill hozzáfog, hogy meggyőzze polgárait arról: új korszakot kell nyitni. Nyugat-Európában olyan új struktúrákat kell kialakítani, amelyek a közös érdekeken alapulnak, és amelyek a jogállamiságot és az országok egyenlőségét szavatoló szerződésekre épülnek.

Robert Schuman akkori francia külügyminiszter Jean Monnet eredeti ötletét felhasználva 1950. május 9-i beszédében egy Európai Szén- és Acélközösség létrehozását javasolja. Az elképzelés szerint a valaha egymás ellen harcoló országok szén- és acéltermelése egy közös Főhatóság alá tartozna. Így a háború e fontos nyersanyagai mind a gyakorlatban, mind pedig szimbolikus módon a megbékélés eszközévé válnak.

Napjainkban az Európai Unió országaiban béke van. Az európai polgárok olyan demokráciában élnek, amely biztosítja a jogállamiság és az alapvető jogok tiszteletben tartását. A volt Jugoszlávia országai, amelyek nem is olyan régen, az 1990-es években még egymással háborúztak, mára uniós tagországokká vagy tagjelölt országokká váltak.

Azonban a békét soha nem szabad magától értetődőnek tekinteni. A közelmúltbeli gazdasági és társadalmi válság során Európában megerősödtek a populista, szélsőséges és nacionalista politikai irányzatok, amelyek veszélyeztetik a demokráciát és az európai integráció folyamatát. Számos politikai mozgalom kérdőjelezi meg a meglévő intézményeket mind nemzeti, mind pedig uniós szinten. Később fog kiderülni, hogy a közös megoldásokon alapuló új gazdasági növekedés meg tudja-e akadályozni e politikai irányzatok térnyerését.

II. EURÓPA EGYESÍTÉSE

A berlini fal 1989-es leomlását követően az Európai Unió ösztönzi a német újraegyesítést. Amikor a szovjet birodalom 1991-ben részeire hullik, az évtizedeken keresztül a vasfüggöny mögött élő közép- és kelet-európai országok újra szabadon dönthetnek sorsukról. Sokan úgy döntenek, hogy a demokratikus európai nemzetek családjában van a jövőjük. Közülük nyolcan 2004-ben az EU-hoz is csatlakoznak; példájukat 2007-ben még ketten követik, míg Horvátország 2013-ban lép be az Unióba. A földközi-tengeri országok (Málta és Ciprus) szintén 2004 óta tagjai az Európai Uniónak.

Az európai bővítés folyamata még mindig nem zárult le. Jelenleg hét országban folynak az esetleges uniós csatlakozással kapcsolatos, különböző szakaszban lévő előkészületek. Ugyanakkor az európai gazdasági helyzet nehézségei miatt valószínűtlennek tűnik, hogy a közeljövőben újabb országok csatlakozzanak az EU-hoz.

Ezzel párhuzamosan az Egyesült Királyságban 2016 júniusában népszavazást tartottak, amely során a választópolgárok többsége az Unióból való kilépés mellett tette le a voksát.

Az Egyesült Királyság 2017. március 29-én jelezte az Európai Tanácsnak, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 50. cikke értelmében ki kíván lépni az Európai Unióból. Az 50. cikk szerinti tárgyalások 2017. június 19-én kezdődtek meg az EU és a szigetország között.

III. BIZTONSÁG

Európa a 21. században még mindig jelentős biztonsági kihívásokkal szembesül.

Délen a gyakran a terrorizmushoz vezető vallási fanatizmus fokozódása figyelhető meg. Az ún. Iszlám Állam vagy „Dáis” által elkövetett terrortámadások következtében az uniós országok fokozták az információcserét és a titkosszolgálati együttműködéseket.

Keleten Oroszország Vlagyimir Putyin vezetése alatt továbbra is a hatalom növelésére irányuló stratégiát követ. A Krím-félsziget 2014-es elcsatolása Oroszország által és az Ukrajna keleti részén folyó háborúk olyan tragédiák, amelyek az Unió közvetlen szomszédságában történnek. Különösen a szovjet elnyomást már megtapasztaló országok azok, amelyek elvárják, hogy az EU szolidáris legyen Ukrajnával.

A polgárok elvárják, hogy az Európai Unió hatékonyan fellépjen tagállamai biztonságának szavatolása érdekében. Konstruktívan együtt kell működnie a határai melletti régiókkal, vagyis a balkáni térséggel, Észak-Afrikával, a kaukázusi térséggel és a Közel-Kelettel. Szövetségeseivel – különösen a NATO-n belüliekkel – együttműködve, illetve valódi európai biztonsági és védelmi politika kialakításával védelmeznie kell katonai és stratégiai érdekeit.

Az érem két oldala a belső és a külső biztonság. A terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem valamennyi uniós ország rendőrségének közösen végzett munkáját igényli. Tekintettel arra, hogy Európának a háború, a diktatúrák és az éhínség elől menekülők példátlan áradatával kell szembenéznie, a menekültpolitika és a bevándorlás terén a közös európai megoldások keresése már 2015 óta előkelő helyet foglal el az EU politikai menetrendjében.

Ugyancsak a kormányok közötti szoros együttműködést igénylő új kihívás, hogy az EU „a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséggé” váljék, ahol mindenkinek egyenlő joga van az igazságszolgáltatáshoz, és mindenki egyenlő mértékben áll a törvény védelme alatt. Aktív szerepet játszhatnak az olyan testületek, mint az Europol (A Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége) és az Eurojust, amely a különböző EU-országok ügyészei, bírái és rendőrségi tisztviselői közötti együttműködést mozdítja elő.

IV. GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI SZOLIDARITÁS

Az Európai Uniót politikai célok elérésére hozták létre, amihez gazdasági együttműködés kialakításával fogott hozzá.

Az európai országok népessége egyre kisebb hányadát teszi ki a világ népességének. A tagállamoknak továbbra is össze kell tartaniuk, amennyiben biztosítani kívánják a gazdasági növekedést, és a világ színpadán versenyképesek kívánnak maradni más nagy gazdaságokkal szemben. Egyetlen EU-ország sem elég erős ahhoz, hogy befolyásolja a világgazdaságot érintő politikai döntéseket. Az európai társaságoknak a méretgazdaságosság eléréséhez és új vásárlók szerzéséhez a hazai, nemzeti piacuknál szélesebb bázisra van szükségük: az európai egységes piacra. Annak érdekében, hogy minél többen kihasználhassák ennek a több mint 510 millió fogyasztót magában foglaló európai szintű piacnak az előnyeit, az EU a kereskedelmi akadályok eltávolítására törekszik, és azon dolgozik, hogy megszabadítsa a vállalkozásokat a felesleges bürokráciától.

Az Európa-szerte érvényesülő szabad versenyt azonban egész Európára kiterjedő szolidaritással kell ellensúlyozni. Ez egyértelmű, kézzelfogható előnyökkel jár az európai polgárok számára: ha például árvizek vagy más természeti katasztrófák áldozatául esnek, segítséget kapnak az EU költségvetéséből. Az Európai Bizottság által kezelt Strukturális Alapok támogatják és kiegészítik az Unió nemzeti és regionális hatóságainak arra tett erőfeszítéseit, hogy Európa különböző részei között csökkentsék az egyenlőtlenségeket. Az EU költségvetéséből származó forrásokat, illetve az Európai Beruházási Bank hiteleit az európai közlekedési infrastruktúra fejlesztésére (például az autópálya- és a gyorsvasúthálózatok kibővítésére) is lehet fordítani, hogy így könnyebben lehessen elérni a távolabbi régiókat, illetve élénküljön a transzeurópai kereskedelem.

A 2008-as világméretű pénzügyi válság az EU történetének legsúlyosabb gazdasági visszaesését idézte elő. A kormányoknak és az EU intézményeinek gyorsan kellett cselekedniük a bankok megmentésére, az EU pedig pénzügyi segítséget adott a válságtól leginkább sújtott országoknak. Az Írországot, Portugáliát, Spanyolországot és Ciprust érintő támogatási programok hatékonyak voltak, és – a sokszor bonyolult nemzeti reformokat követően – ezen országok képesek voltak arra, hogy lezárják a programjaikat (a többségük 2014-ben). Görögország számára nehezebb volt az állami szektort érintő szükséges reformok végrehajtása. A görög államadósságot érintő bonyolult tárgyalások eredményeképpen 2015 nyarán új megállapodás született a görögországi reformokról.

Görögország egyedi helyzete ellenére a közös fizetőeszköz használata hozzájárult ahhoz, hogy az Unió a válság idején képes legyen megóvni az euróövezetet a spekulációtól és a leértékeléstől. Az EU és tag-államai együttes erővel törekedtek az államadósság csökkentésére. Az európai országok előtt álló fő kihívás a következő években az lesz, hogy közös kiutat találjanak a recesszióból oly módon, amely lehetővé teszi az új, fenntartható munkahelyek létrehozását, különösen a digitális ágazat és a zöld technológiák terén.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke

A gazdasági és társadalmi szolidaritás az Európai Unió és a Jean-Claude Juncker vezetése alatt álló Bizottság egyik alapvető célkitűzése

V. EURÓPAI AZONOSSÁGTUDAT ÉS SOKFÉLESÉG EGY GLOBALIZÁLT VILÁGBAN

Európa posztindusztriális társadalmai egyre összetettebbé válnak. Az életszínvonal folyamatosan emelkedik, azonban a szegények és gazdagok között még mindig jelentősek a különbségek. E különbségeket tovább növelhetik az olyan tényezők, mint a gazdasági recesszió, az ipar áttelepülése, a népesség elöregedése és az államháztartási problémák. Az EU országai számára fontos, hogy közösen dolgozzanak e kihívások megoldásán.

A közös munka azonban nem jelenti az egyes országok eltérő kulturális és nyelvi azonosságtudatának eltörlését. Épp ellenkezőleg: számos uniós tevékenység fokozza az egyedi regionális tényezőn és az európai hagyományok és kultúrák sokszínűségén (kezdve a regionális gasztronómiától az idegenforgalomig és a művészetekig) alapuló gazdasági növekedést. A digitális technológiák technológiailag megkönnyítik a helyi alapú kulturális termékek forgalmazását, és ezáltal még erősebbé teszik a kulturális sokszínűséget.

Gyermekekből álló kórus énekel tanárukkal

„Egyesülve a sokféleségben”: együttműködéssel jobb eredmények születnek

Az európai integráció hatvanöt éve bebizonyította, hogy az EU a maga egészében több, mint részeinek összessége: jóval többet nyom a latban gazdasági, társadalmi, technológiai, kereskedelmi és politikai szempontból, mintha tagállamai külön-külön tevékenykednének. A közös fellépés és a közös hang értéktöbbletet jelent.

A világ más hatalmai – mint például Kína vagy az Egyesült Államok – befolyásolni próbálják a globális gazdasági szabályokat. Az Európai Unió tagállamai számára ezért minden eddiginél fontosabb, hogy együttesen olyan „kritikus tömeget” érjenek el, amellyel fenntartható a nemzetközi színtéren meglévő befolyásuk. Ennek gyakorlati megvalósítására számos példát szolgáltat az EU-nak a kereskedelmi szabályokról folytatott világszintű tárgyalásokon játszott szerepe. Az uniós országok számos olyan elvben és technikai szabályban állapodtak meg, amelyek a mindennapi életet hivatottak szabályozni. Ezen elvek és szabályok mintaként szolgálnak a világ más részei számára. Példaként említhetők az egészségügyi és biztonsági normák, a megújuló energiák támogatása, az élelmiszer-biztonság terén alkalmazott elővigyázatosság elve, az új technológiákat érintő etikai kérdések és még sorolhatnánk. Az EU továbbra is a globális felmelegedés elleni küzdelem élén áll.

Az európai értékek az egész világon tetten érhetőek az EU által irányított fejlesztési együttműködések és a humanitárius támogatások formájában.

A mai Európaiak számára így helytállóbb a régi szólás, mint valaha: „egységben az erő”.

VI. ÉRTÉKEK

Az EU előmozdítja a humanitárius és előremutató értékeket, és biztosítja, hogy az emberiség ne áldozata, hanem nyertese legyen a jelenleg zajló, nagy léptékű globális változásoknak. Az emberek igényeit nem lehet egyszerűen piaci erőkkel vagy az egyes országok egyoldalú fellépésével kielégíteni.

Az EU tehát olyan humanisztikus nézőpontot és társadalmi modellt képvisel, amelyet polgárainak nagy többsége is támogat. Az európaiak féltve óvják értékeik gazdag örökségét: az emberi jogokba, a társadalmi szolidaritásba, a vállalkozás szabadságába és a javak igazságos elosztásába vetett hitet, a védett környezethez való jogot, a kulturális, nyelvi és vallási sokszínűség tiszteletét, a hagyományok és a fejlődés harmonikus összekapcsolását.

2000 decemberében Nizzában kihirdették az Európai Unió Alapjogi Chartáját, amely jogilag kötelező érvényű. Azokat az alapvető jogokat rögzíti, melyeket az Unió valamennyi tagállama és polgárai magukénak éreznek. A közös jogok és értékek köteléket teremtenek az európaiak között. Erre csak egy példa, hogy valamennyi EU-ország eltörölte a halálbüntetést.

Fejezet 2: Tizenkét történelmi lépés

Fejezet 2: Tizenkét történelmi lépés
  1. A Schuman-nyilatkozat 1950. május 9-én javaslatot tett az Európai Szén- és Acélközösség létrehozására, amely az 1951. április 18-i Párizsi Szerződéssel vált valóra. Ezzel a hat alapító ország – Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, a Német Szövetségi Köztársaság és Olaszország – között létrejött a szén és az acél közös piaca. A cél a II. világháborúban győztes és vesztes európai nemzetek közötti béke biztosítása és egyenrangú félként történő összefogásuk, közös intézményekben együttműködve.
  2. A „Hatok” 1957. március 25-én a Római Szerződések aláírásával úgy döntöttek, hogy létrehozzák az Európai Atomenergia-közösséget és az Európai Gazdasági Közösséget. Utóbbi célja az áruk és szolgáltatások teljes körére kiterjedő közös piac kiépítése volt. 1968. július 1-jén eltörölték a hat ország közötti belső vámokat, sőt, a 60-as évek folyamán közös politikákat is bevezettek, mégpedig a kereskedelem és a mezőgazdaság területén.
  3. A vállalkozás oly sikeres volt, hogy Dánia, az Egyesült Királyság és Írország is a csatlakozás mellett döntött. Az első bővítésre – amelynek során a tagállamok száma hatról kilencre nőtt – 1973-ban került sor. Ezzel egy időben új szociális és környezeti politikát vezettek be, majd 1975-ben létrejött az Európai Regionális Fejlesztési Alap.
Archív fénykép Robert Schumanról, amint megteszi 1950. május 9-i híres nyilatkozatát Párizsban

1950. május 9-én Robert Schuman francia külügyminiszter először hozza nyilvánosságra elképzeléseit, amelyek gyümölcseként később létrejön az Európai Unió. Ezért május 9-ét az EU születésnapjaként ünnepeljük

  1. 1979 júniusa jelentős előrelépés volt: megtartották a közvetlen, általános választójogon alapuló első európai parlamenti választásokat. Ezek azóta ötévenként követik egymást.
  2. 1981-ben Görögország, majd 1986-ban a déli irányú bővítés következő lépéseként Spanyolország és Portugália is csatlakozott a Közösségekhez. E három ország csatlakozására a diktatúra bukását követően kerülhetett sor. Ez megerősítette a Közösségek dél-európai jelenlétét és sürgetőbbé tette a regionális támogatási programok kiterjesztését.
  3. A 80-as évek elején tapasztalható világgazdasági recesszió széles körű „europesszimizmust” eredményezett. 1985-ben azonban új remény csillant fel, amikor a Jacques Delors vezette Európai Bizottság kiadta az európai egységes piac 1993. január 1-jéig történő megvalósításának menetrendjét meghatározó fehér könyvet. Ezt a nagyratörő célt megerősítette az 1986 februárjában aláírt és 1987. július 1-jén hatályba lépett Egységes Európai Okmány.
  4. A berlini fal leomlása 1989-ben drámai módon átrajzolta Európa politikai térképét. 1990 októberében Németország újraegyesült, a szovjet uralmat lerázó közép- és kelet-európai országok pedig demokráciákká váltak. 1991 decemberében maga a Szovjetunió is megszűnt létezni.

    Mindeközben a tagállamok egy új szerződésről tárgyaltak, amelyet az állam- vagy kormányfők 1991 decemberében fogadtak el Maastrichtban. A Maastrichti Szerződés azáltal, hogy a már létező közösségi rendszert kibővítette a kormányközi együttműködéssel (például a külpolitika, valamint a bel- és igazságügy területén), létrehozta az Európai Uniót (EU). A szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba.

  5. 1995-ben további három ország – Ausztria, Finnország és Svédország – csatlakozott az EU-hoz, ezzel 15-re emelve a tagállamok számát. Ekkorra Európának szembe kellett néznie a globalizáció növekvő kihívásaival. Az új technológiák és az internet egyre terjedő használata modernizálta a gazdaságokat, de emellett szociális és kulturális feszültségeket is hozott.

    Időközben az EU az egyik máig legambiciózusabbnak számító projektjén is dolgozott: a közös valuta létrehozásán, amellyel megkönnyítette a vállalkozások, fogyasztók és utazók életét. 2002. január 1-jén a régi valuták helyett az euró lett a törvényes fizetőeszköz az EU 12 országában, amelyek akkoriban együttesen alkották az „euróövezetet”. Az euró azóta is a világ egyik legfontosabb fizetőeszköze.

  6. Az 1990-es évek közepén megkezdődtek az előkészületek az EU valaha volt legnagyobb bővítésére. Felvételét kérte hat ország a volt szovjet táborból (Bulgária, a Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország, Románia és Szlovákia); az egykor a Szovjetunió részét képező három balti állam (Észtország, Lettország és Litvánia), továbbá a volt Jugoszlávia egyik tagállama (Szlovénia), illetve két földközi-tengeri ország (Ciprus és Málta).

    Az Unió örömmel fogadta a lehetőséget, hogy támogassa az európai kontinens stabilizációját, és hogy az európai egyesülés áldásait a fiatal demokráciákra is kiterjessze. A tárgyalások 1997 decemberében kezdődtek meg, a tagjelölt országok közül tízen 2004. május 1-jén csatlakoztak az EU-hoz. Bulgária és Románia 2007-ben követte őket. Horvátország 2013-as uniós csatlakozását követően a tagországok száma 28 lett.

  7. A 21. század összetett kihívásainak megválaszolásához a kibővült EU-nak egyszerűbb és hatékonyabb döntéshozatali módszerre volt szüksége. 2004 októberében aláírták az EU-alkotmány tervezetét, amely új szabályokra tett javaslatot, és a hatályos szerződések helyébe lépett volna. A szöveget azonban 2005-ben két tagállami népszavazáson is elutasították Franciaországban és Hollandiában.

    Az alkotmány helyett ezért 2007. december 13-án aláírták a Lisszaboni Szerződést, amely 2009. december 1-jén lépett hatályba. A szerződés módosítja az előző szerződéseket, de nem lép azok helyébe, ugyanakkor bevezeti az alkotmányban tervezett újítások többségét. Így például állandó elnököt ad az Európai Tanácsnak, és létrehozza az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének tisztségét.

Ujjongó tömeg ünnepel a berlini fal tetején a fal leomlásának napján

A berlini fal 1989-es leomlása Európa régi megosztottságának fokozatos lebontásához vezetett

  1. A 2014. májusi európai parlamenti választások változást hoztak az EU intézményi gyakorlatában abban az értelemben, hogy immár a politikai csoportok tesznek javaslatot az Európai Bizottság elnöki tisztségét betöltő személyre. Az Európai Tanács ezt követően – a Lisszaboni Szerződéssel összhangban – az EP-ben legtöbb helyet szerző politikai csoport jelöltjét nevezte ki a Bizottság elnökének. Ez a személy a luxemburgi Jean-Claude Juncker, az Európai Néppárt jelöltje. A kinevezését az Európai Parlamentben egy széles körű – a szocialista és a liberális politikai csoportokat is magában foglaló – Európa-párti koalíció támogatta.

    A 2014-es európai parlamenti választások az euroszkeptikus pártok megerősödését eredményezték. E pártok a 751 európai parlamenti képviselői székből 100-at szereztek meg. E pártok gyakran az uniós intézményekben meghatározó többségi politikai állásponttal egyértelműen ellentétesen szavaznak, és általában szkeptikusak az európai integrációval kapcsolatban, továbbá hevesen ellenzik a bevándorlást.

  2. A pénzügyi és gazdasági világválság 2008-ban alakult ki. Ez a jelenség új uniós mechanizmusok létrehozásához vezet, amelyek célja a bankok stabilitásának és az államadósság csökkentésének a biztosítása, valamint a tagállamok – különös tekintettel az eurót használó országokra – gazdasági politikájának összehangolása. Az elmúlt években a strukturális reformok és az államháztartás terén elért javulás érdekében kifejtett erőfeszítések újabb gazdasági növekedés formájában kezdik meghozni gyümölcsüket.

    Az euróövezet gazdaságpolitikája az Európai Bizottság és a Tanács irányítása alatt megerősítésre kerül. E két intézmény immáron megfelelő jogi eszközökkel rendelkezik a tagállamok által a rendezett államháztartás biztosítása érdekében kötött megállapodások végrehajtására. Az Európai Központi Bank likviditása növekszik, a kamatláb továbbra is nagyon alacsony marad. Az EU Stratégiai Beruházási Alapja – különösen a köz- és magánszféra közötti partnerség révén – hozzájárul az új beruházások előmozdításához.

Fejezet 3: Az EU bővítése és a jószomszédi viszony

Fejezet 3: Az EU bővítése és a jószomszédi viszony

I. A TAGSÁG FELTÉTELEI

a) Jogi előírások

Az európai integráció mindig is olyan politikai és gazdasági folyamat volt, amely nyitva állt minden olyan európai ország előtt, amely hajlandó volt a Szerződésekhez való csatlakozásra és a teljes uniós joganyag átvételére. A Lisszaboni Szerződés szerint (49. cikk) bármely olyan európai állam kérheti felvételét az Unióba, amely elkötelezett a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása és a jogállamiság elvei mellett.

b) A „koppenhágai kritériumok”

A volt kommunista országok Unióhoz való csatlakozási kérelmét követően, 1993-ban az Európai Tanács három kritériumot állapított meg, amelyet valamennyi országnak teljesítenie kellett ahhoz, hogy taggá válhasson. Csatlakozásuk időpontjára az új tagoknak:

c) Az európai uniós tagállammá válás folyamata

A tagságról folytatott („csatlakozási”) tárgyalások a tagjelölt ország és az EU-t képviselő Európai Bizottság között zajlanak. Ezek lezárását követően a Tanácsban ülésező akkori tagállamoknak egyhangú döntéssel kell meghozni az új ország csatlakozását megengedő határozatot. Az Európai Parlamentnek is hozzájárulását kell adnia, a képviselők abszolút többségének igen szavazatával. Ezt követően a csatlakozási szerződést minden egyes tagállamnak és magának a tagjelölt országnak is meg kell erősítenie, saját alkotmányos eljárásainak megfelelően.

A tárgyalási időszak alatt a tagjelölt ország rendszerint „előcsatlakozási” pénzügyi támogatást kap az EU-tól gazdasági felzárkózása elősegítésére. Rendszerint „stabilizációs és társulási megállapodást” is kötnek az EU-val. E megállapodás keretében az EU közvetlenül figyelemmel kíséri a tagjelölt országok azon gazdasági és közigazgatási reformjait, amelyeket az uniós tagság feltételeinek való megfelelés érdekében vezetnek be.

II. A FÖLDRÉSZ EGYESÍTÉSE

a) 28 tagú Unió

Az Európai Tanács 2002. decemberi koppenhágai ülésén az európai integráció történetének egyik legnagyobb jelentőségű lépését tette meg. Az Európai Unió nem egyszerűen földrajzi méretét és népességét növelte, amikor újabb 12 országnak kínálta fel a csatlakozást, hanem véget vetett a kontinens 1945 óta tartó kettéosztottságának. Végre visszatérhettek a demokratikus európai nemzetek családjába azok az európai országok, amelyek eddig nem élvezhették a demokrácia szabadságát. 2004-ben így az EU tagjává vált a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia, a két mediterrán szigetországgal, Ciprussal és Máltával együtt. Bulgária és Románia 2007-ben követte őket. Horvátország 2003-ban, a csatlakozási kérelme benyújtásával csatlakozott e folyamathoz, és 2013-ban vált az EU teljes jogú tagjává.

Dubrovnik, horvátországi város madártávlatból

Az „Adria gyöngye” – Dubrovnik, az EU legújabb tagállamában, Horvátországban

b) Folyamatban lévő tárgyalások

A NATO-tag Törökország – amelynek régóta fennálló társulási megállapodása van az EU-val – 1987-ben kérte felvételét az Európai Unióba. Törökország földrajzi elhelyezkedése és politikatörténete miatt az EU sokáig habozott, mielőtt elfogadta volna a kérelmet. Végül azonban 2005 októberében megkezdődtek a csatlakozási tárgyalások. Egyes uniós országok viszont kételyeiket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy Törökországnak az Európai Unió tagjává kellene-e válnia. Javaslatuk alternatív megoldást – „kiemelt partnerséget” – kínált. A tárgyalások 2015-ben felgyorsultak annak köszönhetően, hogy Törökország megállapodást kötött az EU-val arra vonatkozóan, hogy segítséget fog nyújtani a Törökországon keresztül az EU-ba tartó menedékkérők számának csökkentéséhez és ellenőrzés alatt tartásához. Az EU szándéka az, hogy a politikai reformok és az alapvető jogok vonatkozásában továbbra is kiindulópontot jelentsen Törökország számára. Az EU hangsúlyozza, hogy ezen értékek tiszteletben tartása a csatlakozás megkérdőjelezhetetlen feltétele.

A nyugat-balkáni, jórészt a hajdani Jugoszlávia részét képező országok szintén azért fordulnak az EU-hoz, hogy gyorsuljon gazdasági újjáépülésük, javuljanak egymás közti (a nemzetiségi és vallási alapú háborúkban megsebzett) kapcsolataik, és hogy megszilárduljanak demokratikus intézményeik. Az EU „tagjelölt” jogállást adott Albániának, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságnak, Montenegrónak és Szerbiának. Bosznia-Hercegovina 2016-ban nyújtotta be csatlakozási kérelmét. Koszovó (ez a megnevezés nem érinti a jogállással kapcsolatos álláspontokat, továbbá összhangban van az 1244 (1999) sz. ENSZ BT-határozattal és a Nemzetközi Bíróságnak a koszovói függetlenségi nyilatkozatról szóló véleményével) 2008-ban kinyilvánította függetlenségét, és a jövőjéről szóló, folyamatban lévő tárgyalások lezárulta után szintén hivatalos tagjelölt országgá válhat.

Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások Montenegró és Szerbia EU-s csatlakozásáról is.

A 2008-ban súlyos pénzügyi válságba került Izland 2009-ben kérte felvételét az EU-ba. A csatlakozási tárgyalásokat 2013-ban Izland kérésére felfüggesztették. Az izlandi gazdaság fellendülését követően az ország közvéleménye immár kevésbé támogatja az uniós csatlakozást.

Jean-Claude Juncker az Európai Parlament előtt elmondott beiktatási beszédében bejelentette, hogy a 2019-ben befejeződő elnöksége alatt nem kerül sor új csatlakozásra.

III. MEDDIG BŐVÍTHETŐ MÉG AZ UNIÓ?

a) Földrajzi határok

Az EU jövőjéről folytatott nyilvános vita azt mutatja, hogy sok európaiban merülnek fel aggodalmak annak kapcsán, hogy hol kell meghúzni az Európai Unió határait. Kérdések merülnek fel az európai identitás mibenlétét illetően is. Ezekre a kérdésekre nincs egyszerű válasz, különösen mivel minden ország másként látja saját geopolitikai és gazdasági érdekeit. A balti országok és Lengyelország támogatták Ukrajna európai uniós csatlakozását, azonban a Krím-félsziget bekebelezésével tetőpontjára hágó ukrán–orosz konfliktus miatt kialakuló geopolitikai feszültségek miatt ez a forgatókönyv irreálissá vált. Ezenkívül Moldova stratégiai helyzete még inkább kiélezi a nyugati országok és a regionális törekvéseit határozottan képviselő Oroszország közötti feszültséget.

Az érintett országok közvéleménye által képviselt álláspontnak megfelelően a feltételek teljesítése ellenére sem tagja az Európai Uniónak Liechtenstein, Norvégia és Svájc.

A különböző uniós országokban a közvéleményt többé-kevésbé megosztja az Európai Unió végleges határainak kérdése. Csak földrajzi szempontok figyelembevételével, azaz a demokratikus értékek figyelmen kívül hagyásával az EU – akárcsak az Európa Tanács (amely nem uniós szerv) – 47 tag-llamból is állhatna.

Észszerű megközelítés alapján kimondható, hogy bármely olyan európai ország kérheti felvételét az EU-ba, amely képes a teljes uniós joganyag átvételére és hajlandó az euró bevezetésére. Az EU határainak végleges rögzítésére irányuló kísérletek ellentétesek lennének az európai integráció 1950 óta tartó folyamatával.

b) Szomszédságpolitika

A 2004-es és a 2007-es bővítéssel az EU határai kelet és dél felé tolódtak, ami miatt felmerül a kérdés, hogy az EU miként kezelje új szomszédjait. A stabilitás és a biztonság problémát jelent az EU határain túl, amely azonban el szeretné kerülni, hogy új megosztottság alakuljon ki közte és a szomszédos régiók között. Napjainkban az olyan biztonsági fenyegetésekkel, mint az illegális bevándorlás, az energiaellátás megszakadása, a környezetkárosodás, a határokon átnyúló szervezett bűnözés és terrorizmus olyan kihívás elé állítják az Európai Uniót, amellyel fokozottabban kell foglalkoznia. Az EU ezért kidolgozta új európai szomszédságpolitikáját, amely rendezi a viszonyokat keleti és dél-keleti szomszédjaival (Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna), illetve délen (Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Líbia, Marokkó, a megszállt palesztin területek, Szíria és Tunézia).

2004-től kezdődően ezen országok szinte mindegyike „partnerségi és együttműködési” megállapodást vagy társulási megállapodást kötött az EU-val, elkötelezve magát annak közös értékei (például a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság), valamint a piacgazdasági átmenet, a fenntartható fejlődés és a szegénység elleni küzdelem mellett. Az EU cserébe pénzügyi, technikai és makrogazdasági segítséget nyújt, könnyíti a vízumkibocsátást és egy sor más intézkedéssel is segíti ezen országok fejlődését.

Ugyanakkor a közelmúltbeli geopolitikai fejlemények jelentős mértékben megváltoztatták a helyzetet.

Keleten a tekintélyelvű ukrán kormány bukását követően 2014 májusában olyan új elnököt választottak Petro Porosenko személyében, aki elődjénél jobban elkötelezett a nyugati értékek iránt. Ez 2014 szeptemberében az Ukrajna és az EU közötti társulási megállapodás aláírásához vezetett. A kedvezőtlen gazdasági helyzet, valamint az ukrán fegyveres erők és az Oroszország által támogatott szeparatista csoportok közötti összecsapások rendkívül nehéz helyzetbe sodorták az országot; mindazonáltal ez nem akadályozza meg az EU-val való kapcsolatok még szorosabbra fűzését. 2014 és 2015 között az EU több mint 7 milliárd euró értékben nyújtott pénzügyi támogatást Ukrajnának. Az Unió a támogatást politikai és demokratikus átalakuláshoz kötötte.

2011-ben az „arab tavasz” következtében jelentős politikai változás következett be a Földközi-tenger déli partján és a Közel-Keleten. Ennek keretében rendszerváltás volt Tunéziában és Egyiptomban, polgárháború tört ki Szíriában, a Kadhafi-rezsim megdöntését és az ún. Iszlám Állam vagy „Dáis” létrejöttét követően káosz alakult ki Líbiában. Az „Iszlám Állam” terrortámadások révén jelentős területeket foglalt el Szíriában és Irakban.

Néhány uniós ország bekapcsolódott az ún. „Iszlám Állam” ellen harcoló katonai koalícióba, miközben az EU-nak a Szíriából, Afrika szarvából és a Szubszaharai-Afrikából érkező és a háború, a vallási üldözés vagy a gazdasági nyomor elől menekülő migránsok hullámával kellett szembenéznie. 2015-ben Líbiából vagy Törökországból egymillió személy próbált meg átkelni a Földközi-tengeren az embercsempészek hajóin. Az EU a humanitárius katasztrófa leküzdése érdekében felülvizsgálta közös uniós menekültügyi és bevándorlási politikáját (lásd a 10. fejezetet).

Építőipari munkás dolgozik egy új híd építésén

Az EU pénzzel is támogatja a szomszédos országok gazdasági fellendülését

Fejezet 4: Hogyan működik az EU?

Fejezet 4: Hogyan működik az EU?

I. A DÖNTÉSHOZATALI INTÉZMÉNYEK

Az Európai Unió több, mint országok konföderációja, mégsem szövetségi állam. Struktúrája gyakorlatilag egyetlen hagyományos jogi kategóriába sem illik bele. Történetileg egyedi képződmény, amelynek döntéshozatali rendszere az elmúlt 60 évben folyamatosan fejlődik.

A szerződések – amelyeket „elsődleges” jogként ismerünk – képezik az ún. „másodlagos” jog alapját, amelynek közvetlen hatása van az európai polgárok mindennapi életére. A másodlagos jog javarészt az EU intézményei által elfogadott rendeletekből, irányelvekből és ajánlásokból áll.

Ezek a jogszabályok az EU általános politikáival együttesen azon döntések eredményei, amelyeket (az embereket képviselő) Európai Parlament, a (nemzeti kormányokat képviselő) Tanács és a (közös európai érdekeket képviselő, kormányoktól független végrehajtó szervként működő) Európai Bizottság hoz meg. Más intézményeknek és szerveknek is jut szerep, ezekről alább találhatók részletek.

a) Az Európai Parlament

Az Európai Parlament az Unió polgárait képviselő, választott testület. Felügyeli az EU tevékenységeit, és a Tanáccsal közösen megalkotja az uniós jogszabályokat. Az Európai Parlament képviselőit 1979 óta közvetlenül, általános választójoggal, öt évre választják.

2017-ben Antonio Tajani olasz politikust (Európai Néppárt – Kereszténydemokraták) választották az Európai Parlament elnökévé két és fél éves időtartamra.

Az Európai Parlament képviselője felemeli a kezét az Európai Parlamentben

Az Európai Parlament – a hely, ahol a polgárok érdekeit képviselik

Az európai parlamenti képviselői helyek száma országonként

Ausztria 18
Belgium 21
Bulgária 17
Horvátország 11
Ciprus 6
Cseh Köztársaság 21
Dánia 13
Észtország 6
Finnország 13
Franciaország 74
Németország 96
Görögország 21
Magyarország 21
Írország 11
Olaszország 73
Lettország 8
Litvánia 11
Luxemburg 6
Málta 6
Hollandia 26
Lengyelország 51
Portugália 21
Románia 32
Szlovákia 13
Szlovénia 8
Spanyolország 54
Svédország 20
Egyesült Királyság 73
Összesen 751

A parlament fő vitáira havi rendszerességgel kerül sor (ezek a „plenáris ülések”), elvben az összes parlamenti képviselő részvételével. A plenáris üléseket általában a franciaországi Strasbourgban, az egyéb üléseket Brüsszelben tartják. Az előkészítő munka általában szintén Brüsszelben folyik: az „elnökök értekezlete” – azaz a politikai csoportok elnökei és a Parlament elnöke – a plenáris ülések napirendjéért, a 20 parlamenti bizottság pedig a megvitatandó jogalkotási módosítások szövegéért felelős. A Parlament napi adminisztrációs ügyeit a luxemburgi és brüsszeli székhelyű Főtitkárság intézi. Az egyes parlamenti csoportoknak is megvan a maguk titkársága.

A Parlament az EU jogalkotási tevékenységében kétféle módon vesz részt:

Az Európai Parlament a Tanáccsal közösen és egyenlő mértékben felelős az Unió költségvetésének elfogadásáért is (amelyet az Európai Bizottság terjeszt elő). A Parlament elvetheti a költségvetési tervezetet, amint ezt a múltban számos alkalommal meg is tette. Amennyiben ez megtörténik, a teljes költségvetési eljárást újra kell kezdeni. Költségvetési hatásköre gyakorlásával a Parlament jelentősen befolyásolhatja az uniós döntéshozatalt.

Végül, de nem utolsósorban az Európai Parlament az a szerv, amely demokratikus felügyeletet gyakorol az Unió, különösen az Európai Bizottság felett.

Az Európai parlament tagjait öt évre választják. A nyolcadik közvetlen választásra 2014. május 22. és 25. között került sor. A választáson a 380 millió szavazásra jogosult európai polgár 42,5%-a vett részt. A részvételi arány nagyjából megegyezett az előző, 2009-es választás adataival.

A Lisszaboni Szerződéssel összhangban az európai szintű pártok mindegyike 2014-ben először listavezetőt állított, aki egyben az adott politikai csoport jelöltje volt az Európai Bizottság elnöki posztjára is. Az Európai Néppárt szerezte meg a legtöbb képviselői helyet, és az Európai Tanács minősített többséggel úgy határozott, hogy e politikai csoport jelöltjét nevezi ki az Európai Bizottság elnökévé. Ez a személy Jean-Claude Juncker, Luxembourg korábbi miniszterelnöke volt. Az Európai Parlament jelentős többsége szavazott rá (422 mellette, 250 ellene és 47 tartózkodás).

A Parlament ezt követően – még a Bizottság egészének jóváhagyása előtt –meghallgatásokat szervezett a tagállamok által javasolt 27 jelölt számára annak eldöntésére, hogy a jelöltek alkalmasak-e a biztosi poszttal járó feladatok ellátására.

A Parlament bizalmatlansági indítvány elfogadásával mindenkor feloszlathatja a teljes Bizottságot. A bizalmatlansági indítvány elfogadásához kétharmados többség szükséges. A Parlament a Bizottsághoz és a Tanácshoz intézett szóbeli és írásbeli kérdésekkel az uniós szakpolitikák mindennapos irányítását is felügyeli.

Az Európai Parlament tagjai és a tagállamok nemzeti parlamentjeinek tagjai gyakran szorosan együttműködnek. Együttműködésre a politikai csoportok, valamint az erre a célra létrejött szakosodott testületek biztosítanak lehetőséget. Az Európai Unióról szóló szerződés 2009 óta tartalmazza a nemzeti parlamentek EU-n belüli szerepének meghatározását. Véleményt alkothatnak valamennyi, a Bizottság által kezdeményezett új jogszabálytervezetről, és következésképpen biztosítják a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartását. Ez az elv kimondja, hogy az EU-nak csak olyan kérdésekkel kell foglalkoznia, amelyek esetében európai szinten hatékonyabb eredményt lehet elérni, mint nemzeti vagy regionális szinten.

 

Az Európai Parlament politikai csoportjai

Az Európai Parlament politikai csoportjai

b) Az Európai Tanács

Az Európai Tanács az EU politikai csúcsintézménye, amely az EU tagállamainak állam-, illetve kormányfőiből – azaz a köztársasági elnökökből és/vagy a miniszterelnökökből – és az Európai Bizottság elnökéből áll. Általában évente négyszer ül össze, Brüsszelben. Állandó elnöke van, akinek feladata az Európai Tanács munkájának koordinálása és a folyamatosság biztosítása. Az állandó elnököt (a tagok minősített többségének szavazatával) két és fél évre választják, egy alkalommal újraválasztható. E tisztséget 2014. december 1-je óta Donald Tusk korábbi lengyel miniszterelnök tölti be.

Az Európai Tanács kitűzi az EU céljait és meghatározza az elérésükhöz vezető utat. Nyomatékot ad az EU fő politikai kezdeményezéseinek, és döntéseket hoz az olyan kényes ügyekben, amelyekben a Miniszterek Tanácsa nem jutott dűlőre. Az Európai Tanács aktuális nemzetközi problémákkal is foglalkozik, melynek eszköze a „közös kül- és biztonságpolitika” – az EU tagállamainak külpolitikáit koordináló mechanizmus.

c) A Tanács

A Tanács (amely Miniszterek Tanácsaként is ismert) az EU-s tagállamok kormányainak minisztereiből áll. A Tanács soros elnöki tisztsége hathavonta felváltva illeti meg a tagállamokat. A Tanács ülésein az EU minden országából részt vesz egy-egy miniszter. Az, hogy melyik miniszter képviseli országa kormányát, attól függ, milyen téma szerepel a napirenden: külügy, mezőgazdaság, ipar, közlekedés, környezetvédelem stb.

A Miniszterek Tanácsának elnöksége

Tárgyév január–június július–december
2017 Málta Észtország
2018 Bulgária Ausztria
2019 Románia Finnország
2020 Horvátország Németország
2021 Portugália Szlovénia

A Külügyminiszteri Tanács ülésein az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője elnököl, aki a Bizottság alelnöki posztját is betölti. E tisztséget 2014 novembere óta Federica Mogherini korábbi olasz külügyminiszter tölti be.

A Tanács fő feladata az uniós jogszabályok meghozatala. E felelősségét rendes esetben megosztja az Európai Parlamenttel. A Tanács és az Európai Parlament közösen és egyenlő mértékben felelős az Unió költségvetésének elfogadásáért is. További hatáskörében a Tanács írja alá a Bizottság által előzetesen megtárgyalt nemzetközi megállapodásokat.

A Tanács egyszerű többséggel, „minősített többséggel” vagy egyhangúlag hozza döntéseit, az eldöntendő tárgykörtől függően.

A Tanácsnak egyhangú döntést kell hoznia az olyan fontos kérdéseket illetően, mint az adózás, a Szerződések módosítása, egy új közösségi politika bevezetése vagy egy új ország Unióhoz való csatlakozása.

A legtöbb egyéb esetben minősített többséggel szavaznak. Ez azt jelenti, hogy tanácsi döntés csak az ún. „kettős többséggel” hozható meg. Egy határozat akkor minősül majd elfogadottnak, ha a tagállamok 55%-a (a 28 országból legalább 16) támogatja, és ezek az EU népességének legalább 65%-át (az 510 millió polgárból legalább 332 millió) képviselik.

Amikor bevezetésre került az euró, a Tanácson belül „eurócsoport” néven egy új testület jött létre, amelynek ülésein a 19, euróövezetbeli tagsággal rendelkező ország gazdasági és pénzügyminiszterei vesznek részt.

d) Európai Bizottság

A Bizottság az EU egyik alapintézménye. Egyedüli joga van az új uniós jogszabályok kidolgozására, amelyeket vita és elfogadás céljából a Tanács és a Parlament elé terjeszt.

Tagjait a tagállamok kormányainak közös megállapodásával, az Európai Parlament hozzájárulásával öt évre nevezik ki (lásd fent). A Bizottság beszámolási kötelezettséggel tartozik a Parlamentnek, és az egész Bizottságnak le kell mondania, ha a Parlament bizalmatlansági indítványt fogad el ellene.

Egy „civil párbeszéd” rendezvény Lengyelországban

Az Európai Bizottság az EU végrehajtó szerve. Tagjainak folyamatosan oda kell figyelniük az emberek kívánságaira. Ezt bizonyította többek között a „civil párbeszédek” egyike is

Minden EU-ország egy-egy tagot („biztost”) küld a Bizottságba, ideértve a Bizottság elnökét és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét is; utóbbi a Bizottság egyik alelnöke. A jelenlegi Bizottság – Jean-Claude Junckerrel az élén – 2014. november 1-jén lépett hivatalba. Hét alelnököt jelölt ki a biztosok munkájának koordinálására, valamint az olyan kiemelt területek előtérbe helyezése érdekében, mint a munkahelyteremtés és növekedés, a digitális egységes piac, az energiaügy és az éghajlatváltozás, valamint a gazdasági és monetáris unió. Annak érdekében, hogy a Bizottság a legfontosabb területekre helyezze a hangsúlyt, valamint hogy tiszteletben tartsa a szubszidiaritás elvét, az elnök Frans Timmermanst nevezte ki a jogalkotás minőségének javításáért és az intézményi kapcsolatokért felelős első alelnökké.

A Bizottság jelentős függetlenséget élvez hatáskörei gyakorlásában. Feladata a közös érdekek támogatása, ami azt jelenti, hogy egyetlen nemzeti kormánytól sem fogadhat el utasításokat. A „szerződések őreként” feladata, hogy biztosítsa a Tanács és a Parlament által elfogadott rendeletek és irányelvek tagállamokban történő végrehajtását. Amennyiben ez nem történik meg, a Bizottság eljárást indíthat a jogsértő féllel szemben az Európai Bíróság előtt azért, hogy azt az uniós jog betartására kötelezze.

A Bizottság az EU végrehajtó szerveként végrehajtja a Tanács által például a közös agrárpolitikával kapcsolatban hozott határozatokat. A Bizottság kiterjedt hatáskörökkel rendelkezik az olyan uniós szakpolitikák irányítására, mint a kutatás és a technológiafejlesztés, a tengerentúli segélyezés, a regionális fejlesztés. A testület e szakpolitikák költségvetését is kezeli.

A biztosok munkáját köztisztviselői szolgálat segíti, nagyrészt brüsszeli és luxemburgi székhellyel. Emellett számos ügynökség is létezik, amelyeket meghatározott feladatok ellátására hoztak létre a Bizottság számára, többnyire más európai városokban.

e) A Bíróság

Az Európai Unió Bíróságának székhelye Luxemburgban található. A testületbe minden tagállam egy-egy bírót delegál, a Bíróság munkáját további tizenegy főtanácsnok segíti. A bírákat a tagállamok kormányainak közös egyetértésével jelölik ki 6 éves időtartamra, ami megújítható. Függetlenségük garantált. A Bíróság feladata az uniós jog érvényesítésének, illetve a Szerződések helyes értelmezésének és alkalmazásának biztosítása.

f) Az Európai Központi Bank

A frankfurti székhelyű Európai Központi Bank az euróval és az Unió monetáris politikájával foglalkozik (lásd az euróról szóló 7. fejezetet). Az irányító testülete hat igazgatóból és a 19 euróövezeti tagállam nemzeti központi bankjainak elnökeiből áll. A fő feladata az euróövezeti árstabilitás fenntartása és az euróövezetben található bankok felügyelete. 2011-től az olasz központi bank korábbi elnöke, Mario Draghi az Európai Központi Bank elnöke.

g) A Számvevőszék

A luxemburgi székhelyű Európai Számvevőszéket 1975-ben hozták létre. A testületbe minden tagállam egy tagot jelöl, s a számvevőket hat évre nevezik ki a tagállamok kormányainak kölcsönös egyetértésével, a Parlamenttel történő konzultációt követően. A Számvevőszék ellenőrzi, hogy az Európai Unió összes tervezett bevétele befolyt-e a költségvetésbe, és hogy az Unió jogszerűen és szabályosan költi-e el a rábízott pénzt, illetve hogy az EU költségvetését hatékonyan és eredményesen igazgatják-e.

II. EGYÉB SZERVEK

a) Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság

A Tanács és az Európai Bizottság döntéshozatalkor számos politikai területen konzultál az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal. Tagjai a „szervezett civil társadalom” különböző gazdasági és társadalmi érdekcsoportjait képviselik, a Tanács öt évre nevezi ki őket.

b) A Régiók Bizottsága

A Régiók Bizottsága (RB) a regionális és helyi kormányzatok képviselőiből áll. A tagállamok javaslatára a Tanács nevezi ki őket, 5 éves hivatali időre. A régiókat érintő lényeges kérdésekben a Tanács és a Bizottság köteles konzultálni a Régiók Bizottságával, amely saját kezdeményezésre is kibocsáthat véleményeket.

c) Az Európai Beruházási Bank

A luxemburgi székhelyű Európai Beruházási Bank kölcsönöket és garanciákat nyújt az Unió kevésbé fejlett területeinek támogatásához és az üzleti vállalkozások versenyképességének növeléséhez.

d) Az európai ombudsman

Az ombudsmant az Európai Parlament választja meg ötéves, megújítható időtartamra. A feladata, hogy kivizsgálja az uniós intézmények nem megfelelő igazgatásából eredő panaszokat. Valamenynyi uniós polgár, vállalkozás vagy uniós tagállamban lakhellyel rendelkező személy panaszt tehet az ombudsmannál. 2013-tól Írország korábbi ombudsmanja, Emily O’Reilly látja el az európai ombudsmani feladatokat.

Egy fogyatékkal élő személy számítógépén dolgozik

A Bíróság biztosítja az európai jog teljes körű betartását. Megerősítette például, hogy tilos a megváltozott munkaképességű munkavállalókkal szembeni megkülönböztetés

Fejezet 5: Mivel foglalkozik az EU?

Fejezet 5: Mivel foglalkozik az EU?

I. INNOVÁCIÓS POLITIKÁK

Az Európai Unió tevékenységei annak révén vannak hatással a polgárok mindennapi életére, hogy a társadalom előtt álló számos valós kihívásra adnak választ: a környezetvédelem, egészségügy, technológiai innováció, energiaügyek stb. terén.

a) Környezet és fenntartható fejlődés

A tudósok már az 1960-as évek óta figyelmeztetnek a bolygónk felmelegedésére. A politikai vezetők először nagyon lassan reagáltak, azonban 1988-ban az Egyesült Nemzetek Szövetsége létrehozta az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet. Ennek a szakértőkből álló testületnek sikerült ráirányítania a világ figyelmét a – különösen a szénhidrogéneket tartalmazó fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó – káros gázok kibocsátása által okozott globális felmelegedés lehetséges katasztrofális következményeire.

Egyetlen, földre telepített napelem vidéken

Az EU az élére állt az éghajlatváltozás elleni harcnak és a fenntartható fejlődésért indított mozgalomnak

2008-ban az Európai Unió jelentős mértékben hozzájárult az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez. Az Európai Tanács arra a megállapodásra jutott, hogy az Európai Unió 2020-ig legalább 20%-kal csökkenti kibocsátását (az 1990-es szinthez képest), az energiapiacon 20%-ra növeli a megújuló energiaforrások arányát, és 20%-kal csökkenti a teljes energiafelhasználást. 2014-ben az uniós vezetők megállapodtak abban, hogy 2030-ig a kibocsátás mértékét még ambiciózusabb mértékben, az 1990-es szinthez képest 40%-kal csökkentik. Az uniós országok határozott közös lépéseket tettek annak elősegítése érdekében, hogy az ENSZ 2015 decemberében Párizsban megrendezett konferenciájának eredményeképpen 195 ország kötelező erejű megállapodást fogadjon el a globális felmelegedés 2 °C alatt tartásáról. A világ legszegényebb országainak pénzügyi támogatásra van szükségük a kibocsátásaik csökkentése és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében. Ehhez az EU 2014 és 2020 között legalább 14 milliárd euróval fog hozzájárulni az Európai Fejlesztési Alapból. A Párizsi Megállapodás EU általi ratifikálásának politikai folyamata 2016. október 4-én az Európai Parlament ratifikációjával került véglegesítésre, így az már hatályba léphet.

Az uniós országok olyan kötelező jogszabályban állapodtak meg, amelynek célja a káros kibocsátás Unión belüli csökkentése. Az erőfeszítések jelentős része az új technológiákba való befektetést érinti, amely szintén elősegíti a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést. Az uniós szintű „kibocsátáskereskedelmi rendszer” célja annak biztosítása, hogy a káros gázkibocsátás csökkentése hatékony módon történjék.

Az EU más környezeti kérdések széles skálájával is foglalkozik, például a zajjal, a hulladékkal, a természetes élőhelyek védelmével, a kipufogógázokkal, a vegyi anyagokkal, az ipari balesetekkel és a fürdővizek tisztaságával. Kollektív megközelítést dolgoz ki az olyan természeti vagy ember okozta katasztrófák megelőzésére, mint az erdőtüzek vagy az olajszennyezés.

Az EU folyamatosan javítja jogszabályait annak érdekében, hogy emelje az egészségügyi védelem színvonalát. Átdolgozta például a vegyi anyagokra vonatkozó uniós szabályozást: a korábbi széttagolt szabályok helyett létrehozta a REACH néven ismert egységes rendszert (a vegyi anyagok regisztrálása, értékelése, engedélyezése és korlátozása). A rendszer egy központi adatbázist használ, amelyet a Helsinkiben található Európai Vegyianyag-ügynökség kezel. A cél a levegő, a víz, a talaj és az épületek szennyeződésének megelőzése, a biológiai sokféleség megőrzése és az uniós polgárok egészségének és biztonságának javítása, az európai ipar versenyképességének fenntartásával.

b) Technológiai innováció

Az Európai Unió alapítói jól látták, hogy Európa leendő virágzása attól a képességétől függ, hogy meg tudja-e őrizni globális vezető szerepét a technológiai versenyben. Felismerték a közös európai kutatásból származó jelentős előnyöket. Így 1958-ban az Európai Gazdasági Közösség mellett megalapították az Európai Atomenergia-közösséget, az Euratomot is. Célja az volt, hogy az EU országai a hét kutatóközpontból álló Közös Kutatóközpont segítségével közösen aknázhassák ki a nukleáris energiát békés célokra.

Mindazonáltal a globális verseny erősödése miatt az európai kutatásnak sokoldalúvá kellett válnia, és meg kellett szüntetnie a nemzeti kutatási programok közötti akadályokat, hogy ezáltal képes legyen egyesíteni a tudósok lehető legszélesebb körét és egyengetni találmányaik ipari hasznosításának útját.

Napjainkban az EU-szintű közös kutatás célja a nemzeti kutatási programok kiegészítése. Olyan projektekre összpontosít, amelyek az EU számos országából fognak össze laboratóriumokat. Olyan területeken is finanszíroz alapkutatásokat, mint például a szabályozott termonukleáris fúzió – a 21. század egyik potenciálisan kifogyhatatlan energiaforrása. Emellett olyan kulcsfontosságú ágazatokban támogatja a kutatást és a technológiafejlesztést, mint az elektronika és számítástechnika, amelyek Európán kívül kemény versennyel néznek szembe.

Az EU célul tűzte ki, hogy GDP-jének 3%-át kutatásra költse. Az uniós kutatások támogatásának fő eszköze a „keretprogramok” sorozata. A „Horizont 2020” a nyolcadik kutatási és technológiafejlesztési keretprogram, és a 2014–2020-as időszakra vonatkozik. A 80 milliárd eurót meghaladó költségvetés legnagyobb részét olyan kutatási területekre fordítják, mint az egészségügy, az élelmiszerek és a mezőgazdaság, az információs és kommunikációs technológiák, a nanotudományok, az energia, a környezet, a közlekedés, a biztonság, valamint az űrtudományok és a társadalmi-gazdasági tudományok. Más programok az élvonalba tartozó kutatási projektek kapcsán ösztönzik a nemzetközi együttműködést, illetve a kutatóknak nyújtanak támogatást előmenetelükhöz.

c) Energiaügy

Jelenleg az EU energiaforrásainak több mint felét az Unión kívülről importálja; ezáltal az EU a világ legnagyobb energiaimportőre. Az európaiak így kiszolgáltatottabbak a nemzetközi válságok okozta ellátási zavarokkal és áremelkedésekkel szemben. Ebben a kontextusban az EU azon dolgozik, hogy csökkentse fosszilistüzelőanyag-fogyasztását és fellépjen a globális felmelegedés ellen.

Olyan különböző lépések történnek, mint az észszerűbb energiafelhasználással elérhető takarékosság, az alternatív energiaforrások fejlesztése (különösen az európai megújuló energiaforrásoké) és a nemzetközi együttműködés fokozása. Az egyik legfontosabb terület az épületek jobb szigetelése, mivel az EU energiafelhasználásának 40%-a, míg káros kibocsátásának (pl. üvegházhatású gázok) 36%-a ezzel összefüggésben keletkezik. Az energiaügyi kutatás és fejlesztés Európában a napenergiára, a szélre, a biomasszára és a nukleáris energiára összpontosít.

Az energiapolitika egyik fő prioritása az európai energia- és közlekedési hálózatok összekapcsolhatóságának javítása. Ennek eredményeképpen mind technikai okokból, mind pedig a közös piac miatt hatékonyabbá válhat az energiafelhasználás. A Jean-Claude Juncker elnök által 2014-ben indított európai beruházási tervből támogatott projektek jelentős része a hatékony, tiszta és megújuló energia előmozdítására irányul. Ennek része a spanyolországi és portugáliai energiahálózatok összekapcsolása a franciaországi hálózattal, valamint a Balti-tenger körüli hálózatok összekapcsolása.

Európa nemzetközi szereplőkkel – különösen Oroszországgal és a Közel-Kelettel – is együttműködik az energiaellátás folytonosságának biztosítása érdekében.

Gázkompresszor-állomás

Európa energiahálózatait jobban össze kell kapcsolni egymással a biztonságosabb és hatékonyabb energiaszolgáltatás érdekében

II. SZOLIDARITÁSI POLITIKÁK

Az egységes piac (lásd a 6. fejezetet) helyes működése érdekében meg kell szüntetni az ott tapasztalható egyensúlytalanságokat. Ez a célja az EU „szolidaritási politikáinak”, amelyeket az alulfejlett régiók és a nehéz helyzetben lévő gazdasági ágazatok támogatására alakítottak ki. Az EU kiveszi a részét azon iparágak szerkezetátalakításából is, amelyeket súlyosan érintett a nemzetközi verseny gyors erősödése.

a) Regionális támogatás és kohéziós politika

A 2014–2020-as uniós költségvetés szerint a kohéziós politika 325 milliárd eurót (az uniós költségvetés 34%-át) ruház be az Európai Unió tagállamaiba, valamint azok régióiba és városaiba, hogy ezáltal megvalósulhassanak a növekedéssel és munkahelyteremtéssel kapcsolatos uniós szintű célkitűzések, és kezelni lehessen az éghajlatváltozás, az energiafüggőség és a társadalmi kirekesztés okozta problémákat.

E célkitűzések finanszírozása külön EU-alapokból történik, amelyek kiegészítik vagy ösztönzik a magánszektor, illetve az állami és regionális kormányzatok beruházásait.

b) A közös agrárpolitika és a közös halászati politika

Az Unió közös agrárpolitikájának a céljait az 1957. évi, eredeti Római Szerződés így fogalmazta meg: a mezőgazdasági népesség megfelelő életszínvonalának biztosítása, a piacok stabilizálása, a fogyasztók elfogadható ár ellenében történő ellátásának biztosítása és a mezőgazdasági infrastruktúra korszerűsítése. E célok lényegében teljesültek. A mai fogyasztók ellátása biztosított, a mezőgazdasági termékek ára pedig stabil, nem érinti a világpiaci áringadozás. A közös agrárpolitikát az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap finanszírozza.

Egy fiatal nő gyermekekre vigyáz egy játszótéren

Anna a lengyelországi Lublinban saját óvodát vezet, részben az Európai Szociális Alap női vállalkozókat támogató projektjének köszönhetően

Az Unió közös agrárpolitikája azonban áldozatául esett saját sikereinek. A termelés jóval nagyobb ütemben nőtt, mint a fogyasztás, és ez súlyos terheket rótt az EU költségvetésére. A probléma megoldása érdekében át kellett fogalmazni a mezőgazdasági politikát. A reformok meghozták gyümölcsüket: a termelés csökkent.

A mezőgazdasági termelők új szerepe, hogy bizonyos mennyiségű gazdasági tevékenységet minden vidéki területen fenntartsanak, illetve védjék az európai vidék sokszínűségét és fenntarthatóságát. A sokszínűség és a „vidéki életnek” – a földdel harmonikusan élő embereknek – az elismerése fontos része az európai identitásnak. Az európai mezőgazdaság az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, a vadon élő állatok védelmében és a világ élelmezésében is fontos szerepet játszik.

Ezenfelül léteznek olyan rendszerek, amelyek célja a jó minőségű helyi és regionális mezőgazdasági termékek és élelmiszerek nevének uniós szintű védelme.

Az Európai Unió közös halászati politikával is rendelkezik. A halászati flották működésével és a halállomány megőrzésével kapcsolatos szabályok európai szinten kerültek meghatározásra.

c) Társadalmi dimenzió

Az EU szociálpolitikájának célja az európai társadalomban tapasztalható legszembetűnőbb egyenlőtlenségek kiigazítása. Az Európai Szociális Alap 1961-ben jött létre abból a célból, hogy támogassa a munkahelyteremtést, illetve segítse a munkavállalók szakmai és/vagy földrajzi mobilitását.

Nem a pénzügyi támogatás az egyetlen mód, amellyel az EU Európa szociális körülményein javítani próbál. A támogatás önmagában soha nem oldaná meg a gazdasági recesszió vagy a regionális fejletlenség okozta problémákat. A növekedés dinamikus hatásainak mindenekelőtt a szociális előrehaladást kell ösztönözniük. Ez együtt jár olyan jogszabályokkal, amelyek szilárdan szavatolják a minimális jogok körét. Az alapvető jogok közül néhányat a Szerződések is rögzítenek, például a férfiak és nők azon jogát, hogy azonos munkáért azonos bért kapjanak. Más jogokat a munkavállalók védelméről (munkahelyi egészségvédelem és biztonság), illetve az alapvető biztonsági előírásokról szóló irányelvek rögzítenek.

A munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi charta, amely 1997 óta az Európai Unióról szóló szerződés szerves része, meghatározza azokat a jogokat, amelyek az Unióban minden munkavállalót megilletnek a következők kapcsán: szabad mozgás, tisztességes fizetés, jobb munkakörülmények, szociális védelem, a társulások alapításához és a kollektív tárgyaláshoz való jog, a szakképzéshez való jog, férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód, a munkavállalók tájékoztatásához, a velük folytatott konzultációhoz és a munkavállalói részvételhez való jog, munkahelyi egészségvédelem és biztonság, valamint a gyermekek, az idősek és a fogyatékkal élők védelme.

Jelenleg folynak az arra vonatkozó megbeszélések, hogy az európai szociális védelmet miként lehetne megszervezni az új technológiák és a globalizáció által egyre nagyobb mértékben befolyásolt jövőbeli munkaerőpiacon.

III. AZ EU KÖLTSÉGVETÉSE

Az Európai Unió a szakpolitikáit az éves költségvetésből finanszírozza, amely 2017-ben több mint 157 milliárd eurót tett ki. Ez az összes tagállam egyesített bruttó nemzeti jövedelmének megközelítőleg 1%-a.

A költségvetést az EU ún. „saját forrásaiból” finanszírozzák. E források főként a következőkből származnak:

A kiadások bontása a 2017-es költségvetéssel illusztrálható:

Minden egyes éves költségvetés egy hétéves, „többéves pénzügyi keretnek” nevezett költségvetési ciklus része. A pénzügyi terveket az Európai Bizottság készíti el, és azokhoz a tagállamok egyhangú hozzájárulása szükséges, valamint az Európai Parlamenttel folytatott tárgyalások és az azzal való megegyezés. A 2014 és 2020 közötti időszakra szóló többéves pénzügyi keretről 2013-ban született döntés. A teljes kiadási korlát reálértéken közel 3%-kal lett alacsonyabb, mint a 2007 és 2013 közötti időszakban.

A kiadási terv célja a növekedés és munkahelyteremtés ütemének fokozása, a fenntartható mezőgazdaság ösztönzése, valamint Európa környezetbarátabbá tétele. A kutatás és innováció, az oktatás és képzés, valamint a külkapcsolatok területén növekedtek a támogatások. Külön támogatásban részesül a bűnözés és terrorizmus elleni küzdelem, valamint a migrációs és menekültügyi politika. Az éghajlatváltozással kapcsolatos kiadásoknak előreláthatólag a 2014 és 2020 közötti uniós kiadások legalább 20%-át kell kitenniük.

Tíz prioritás Európa számára

2014 novemberében a Jean-Claude Juncker által vezetett Európai Bizottság a következő tíz fő prioritást határozta meg:

  1. Új lendület a foglalkoztatásnak, a növekedésnek és a beruházásoknak
  2. Az összekapcsolt digitális egységes piac
  3. Stabil és alkalmazkodóképes energiaunió és jövőbe mutató éghajlat-politika
  4. Megerősített iparon alapuló, mélyebb és méltányosabb belső piac
  5. Mélyebb és méltányosabb gazdasági és monetáris unió
  6. Észszerű és kiegyensúlyozott szabadkereskedelmi megállapodás az Egyesült Államokkal
  7. A jogérvényesülés és az alapvető jogok kölcsönös bizalmon alapuló térsége
  8. Elmozdulás egy új migrációs politika felé
  9. Erőteljesebb globális szerepvállalás
  10. A demokratikus változás Uniója

Kinek mi a feladata? A felelősségek megosztása az EU és tagállamai között

Az Európai Unió egyedüli felelősségébe tartozik:
  • a vámunió
  • az egységes piaci versenyszabályok
  • az eurót bevezető országok monetáris politikája
  • a tengeri biológiai erőforrások megőrzése a közös halászati politika keretében
  • a közös kereskedelempolitika
  • nemzetközi megállapodások megkötése, ha azt európai uniós jogszabály írja elő
Az Európai Unió és tagállamai közös felelősségébe tartozik:
  • az egységes piac
  • a szociálpolitika Lisszaboni Szerződés szerinti elemei
  • a gazdasági és társadalmi kohézió
  • a mezőgazdaság és a halászat, kivéve a tengeri biológiai erőforrások megőrzését
  • a környezetvédelem
  • a fogyasztóvédelem
  • a közlekedés
  • a transzeurópai hálózatok
  • az energiaipar
  • a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakítása
  • a közegészségüggyel kapcsolatos közös biztonsági kihívások Lisszaboni Szerződés szerinti elemei
  • a kutatás, a technológiai fejlesztés és az űrpolitika
  • a fejlesztési együttműködés és a humanitárius segítségnyújtás
A következő területekért továbbra is a tagállamok a felelősek; itt az Unió csak támogató vagy koordináló szerepet játszhat:
  • az emberi egészség védelme és javítása
  • az ipar
  • a kultúra
  • a turizmus
  • az oktatás, a szakképzés, az ifjúság és a sport,
  • a polgári védelem
  • a közigazgatási együttműködés

Fejezet 6: Az egységes piac

Fejezet 6: Az egységes piac

I. AZ 1993-AS CÉLKITŰZÉS TELJESÍTÉSE

a) Az eredeti közös piac

Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó 1957. évi szerződés lehetővé tette a tagállamok közötti vámhatárok lebontását és közös vámtarifa alkalmazását a Közösségen kívüli országokból érkező árukra. Ez a célkitűzés 1968. július 1-jén valósult meg.

A vámok azonban csak az egyik vetületét jelentik a protekcionizmusnak. A 70-es években más kereskedelmi akadályok hátráltatták a közös piac megvalósulását. Műszaki szabványok, egészségügyi és biztonsági előírások, a deviza-ellenőrzés, az egyes szakmák gyakorlásának jogára vonatkozó nemzeti szabályok is korlátozták a személyek, az áruk és a tőke szabad mozgását.

b) Az 1993-as célkitűzés

A Bizottság 1985 júniusában az akkori elnök, Jacques Delors alatt közzétett egy fehér könyvet, amely azt tűzte ki célul, hogy hét éven belül szűnjön meg a Közösségen belüli szabad mozgás valamennyi fizikai, technikai és adóügyi akadálya. A cél a kereskedelem és az ipari tevékenység növekedésének ösztönzése volt az „egységes piacon” – mint az amerikai egyesült államokbeli piachoz mérhető, nagy és egyesített gazdasági térségen – belül.

A tagállamok kormányainak tárgyalásai egy új szerződést eredményeztek, az Egységes Európai Okmányt, amely 1987 júliusában lépett hatályba. Rendelkezései a következőket tartalmazták:

II. AZ EGYSÉGES PIAC ÉPÍTÉSÉNEK EREDMÉNYEI

a) Fizikai korlátok

A személyek vámellenőrzésének eltörlésével együtt az EU-n belül az árukra vonatkozó határellenőrzések is megszűntek, de a rendőrség a bűnözés és a kábítószerek elleni harc részeként még mindig végez véletlenszerű helyszíni ellenőrzéseket.

1985 júniusában a 10 tagállam közül öt aláírta a Schengeni Megállapodást, amelynek értelmében a nemzeti bűnüldöző szervek együttműködést vállaltak, és létrejött a közös menekültügyi és vízumpolitika. Ez lehetővé tette, hogy a schengeni országok közötti határokon teljesen eltöröljék a személyek ellenőrzését (lásd a 10. fejezetet). A schengeni térség ma 26 európai országot foglal magában, közülük négyen (Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc) nem tagjai az Európai Uniónak.

b) Technikai akadályok

Az EU-országok megállapodtak abban, hogy a legtöbb termék kapcsán kölcsönösen elismerik egymás forgalmazási szabályait. Mióta az Európai Bíróság 1979-ben a „Cassis de Dijon” ügyben meghozta mérföldkőnek számító ítéletét, azóta a valamely tagállamban jogszerűen előállított és forgalomba hozott termék a többi tagállam piacán is forgalomba hozható.

Ami a szolgáltatásokat illeti, az uniós országok kölcsönösen elismerik vagy összehangolják azon nemzeti szabályaikat, amelyek az olyan területek szakmáinak gyakorlására jogosítják fel az embereket, mint a jog, az orvoslás, az idegenforgalom, a banki és a biztosítási üzletág. Mindazonáltal a személyek szabad mozgása még távol áll a megvalósulástól. A szakmai képesítések elismeréséről szóló 2005-ös irányelv ellenére még mindig sok akadály gátolja az embereket abban, hogy egyik EU-tagállamból a másikba költözzenek, vagy ott egy bizonyos kategóriájú munkát végezzenek. Mindazonáltal a szakmai képesítéssel rendelkezők (legyen szó ügyvédekről, orvosokról, építőmunkásokról vagy vízvezeték-szerelőkről) egyre szabadabban gyakorolhatják foglalkozásukat az Európai Unióban.

Az Európai Bizottság intézkedett annak érdekében, hogy elősegítse a munkavállalók mobilitását – különösen azt, hogy az EU-tagállamokban kiadott diplomákat és képesítéseket elfogadják az Unió egész területén.

Néhányan ideiglenes jelleggel egy másik uniós országban végeznek munkát (például akkor, ha egy építési vállalkozás egy, a telephelyétől eltérő uniós országban dolgozik egy projekt kivitelezésén). Az uniós jogszabályok kimondják, hogy az ún. kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályoknak meg kell egyezniük a munkavégzés szerinti ország más munkavállalóira vonatkozó szabályokkal.

c) Adózási akadályok

Az adózási akadályok a nemzeti héakulcsok részleges összehangolásával csökkentek. A tagállamok megállapodtak a közös szabályokban és a minimális adókulcsban annak érdekében, hogy ne torzuljon a verseny az Unión belül.

d) Közbeszerzési szerződések

Az állami ágazatban végzett munkára irányuló szerződések teszik ki a gazdaság jelentős, a GDP 19%-ának megfelelő részét. Ma az Európai Unióban már minden tagállami közbeszerzési eljárás nyitott az Unióban honos ajánlattevők számára. Ez a számos szektort, például a vízellátást, az energiaellátást és a távközlést érintő európai uniós szolgáltatási, termékértékesítési és kivitelezési irányelveknek köszönhető.

Az egységes piac minden fogyasztó számára előnyös. A nemzeti szolgáltatási piacok megnyitása például a 10-15 évvel ezelőttinek a töredékére csökkentette a telefonhívások árát. A versenyhelyzet az európai repülőjegyek árát is jelentősen csökkentette.

III. A FEJLŐDÉS NEM ÁLL MEG

a) Pénzügyi szolgáltatások

2008-ban, az Egyesült Államok „másodrendű” jelzálogpiacának válsága következtében erőteljes pénzügyi válság rázta meg a világ bankrendszereit és gazdaságait, amely 2009-ben az Európai Uniót is recesszióba taszította. Részben erre válaszul az Unió átalakította a bankok és pénzintézetek működését oly módon, hogy az még átláthatóbb és kiszámíthatóbb legyen. Erre a „bankunió” létrehozása kínált lehetőséget. Az új uniós szabályok magasabb szintű védelmet kínálnak a banki betétek számára, szigorúbb követelményeket fogalmaztak meg a bankok által tartandó tőkére vonatkozóan, hogy ezáltal fokozzák stabilitásukat, szabályozzák a bonyolult pénzügyi termékeket és korlátozzák a banki vezetők részére kifizethető prémiumokat. Az euróövezetben található bankok az Európai Központi Bank irányítása alatt álló európai szintű felügyeleti rendszer alá tartoznak. Az új szabályok meghatározzák a csődbe jutó bankok felszámolásának mikéntjét is. Ma már egy speciális alap biztosítja, hogy a felszámolás során felmerülő költségeket a bankok, és ne az adófizetők finanszírozzák.

Az európai vezetők az egységes tőkepiac további megerősítésén dolgoznak. Az a cél, hogy a kisvállalkozások egyszerűbben tudják finanszírozni tevékenységeiket, valamint hogy az európai befektetések még vonzóbbá váljanak.

A társasági adózás átalakításáról is tárgyalások folynak. Az az elképzelés, hogy az EU tagállamainak közös szabályokat kell kialakítaniuk a társaságiadó-alap kiszámítására vonatkozóan. Az egyes országok továbbra is eltérő adókulcsot alkalmaznak, azonban a közös szabályok olcsóbbá teszik a vállalkozások számára a határokon átnyúló tevékenységek folytatását, valamint lehetővé teszik az adókerülés visszaszorítását. Lehetetlenné válik továbbá, hogy egyes országok kedvezményes adómegállapodásokat kössenek vállalkozásokkal annak érdekében, hogy a külföldi beruházások számára vonzóvá váljanak.

Egy férfi az okostelefonját használja

Nyitottá váltak a telekommunikációs piacok: az EU jelentősen csökkentette a fogyasztók költségeit

b) Szerzői jogi kalózkodás és hamisítás

Az uniós termékeket meg kell védeni a szerzői jogi kalózkodással és a hamisítással szemben. Az Európai Bizottság becslése szerint az EU-nak ezek a bűncselekmények minden évben álláshelyek ezreibe kerülnek. A Bizottság és a nemzeti kormányok ezért dolgoznak közös erővel a szerzői jogi és szabadalmi védelem kiterjesztésén.

IV. AZ EGYSÉGES PIACOT TÁMOGATÓ POLITIKÁK

a) Szállítás

Az EU tevékenységei eddig a szárazföldi közlekedési szolgáltatások szabadságára összpontosítottak. Ez lényegében azt jelenti, hogy a közlekedési vállalkozások szabadon beléphetnek a nemzetközi közlekedési piacra – bármely uniós tagállamban honosak, szolgáltathatnak az összes többiben is. Az EU arra is törekszik, hogy tisztességes versenyfeltételeket biztosítson a közúti közlekedési ágazatban, például a dolgozók képesítésére és a piacra lépésre, a vállalkozásalapítás és a szolgáltatásnyújtás szabadságára, a vezetési időre és a közúti biztonságra vonatkozó szabályok összehangolása révén.

Az európai légi közlekedést korábban a nemzeti légitársaságok és az állami tulajdonú repülőterek jellemezték. Az egységes piac véget vetett ennek. Az uniós légitársaságok ma már bármely útvonalon üzemeltethetnek légi járatokat, és tetszés szerint versenyezhetnek díjaikkal. Ennek következtében sok új útvonalat nyitottak meg, az árak pedig drámaian csökkentek. Utasok, légitársaságok, repülőterek, alkalmazottak: mindenki jól járt.

Hasonlóképpen jól jártak az utasok a vasúttársaságok közötti verseny növekedésével is.

A vízi fuvarozásra is az EU versenyszabályai vonatkoznak, függetlenül attól, hogy azt európai cégek vagy nem EU-országok lobogója alatt hajózó járművek végzik-e. A szabályok célja a tisztességtelen árazási gyakorlatok elleni küzdelem (olcsó lobogók alatti hajózás), valamint az európai hajóépítő ipar előtt tornyosuló nehézségek kezelése.

Az Európai Unió olyan új ambiciózus technológiai projekteket finanszíroz, mint a Galileo műholdas navigációs rendszer, az európai vasúti forgalomirányítási rendszer vagy a légi navigációs rendszerek modernizálását szolgáló SESAR. Jelentősen szigorodtak a közúti közlekedésre vonatkozó biztonsági szabályok (például a járművek karbantartásával, a veszélyes áruk szállításával vagy a közúti biztonsággal kapcsolatban). Az átfogó jogok végrehajtása révén az utasok jogait is hatékonyabban védik valamennyi közlekedési mód tekintetében, függetlenül attól, hogy az utazásra repülővel, vonaton, hajón vagy busszal kerül-e sor. Az Unióban utazóknak – a fogyatékossággal élő és a mozgáskorlátozott utasokat is beleértve – joguk van a pontos, időszerű és könnyen hozzáférhető információkhoz, segítséghez és bizonyos feltételekkel még kárpótláshoz is a járat törlése vagy hosszas késedelem esetén. A közlekedési infrastrukturális projektekbe irányuló beruházások jelentik a 2014-ben elindított európai beruházási terv egyik fő prioritását.

Egy banki alkalmazott a pénzügyi piacokat tanulmányozza a számítógépén

A bankunió révén az EU szigorúbb szabályokat léptetett életbe a bankok biztonságos működése érdekében

b) Versenypolitika

Az EU versenypolitikája elengedhetetlen annak biztosításához, hogy a verseny az európai egységes piacon ne csak szabad, hanem tisztességes is legyen. A versenypolitika végrehajtása az Európai Bizottság feladata, annak betartatását a Bírósággal közösen végzi.

A versenypolitika azt hivatott garantálni, hogy a vállalatok tisztességesen és egyenlő feltételekkel versenyezzenek egymással az egységes piacon – amiből a fogyasztóknak, a vállalatoknak és az európai gazdaság egészének előnye származik.

Az érintett cégeknek vagy szervezetnek a Szerződés szabályai alá tartozó valamennyi megállapodást be kell jelenteniük az Európai Bizottságnak. Szintén be kell jelenteni a Bizottságnak minden olyan egyesülést vagy átvételt, amely nyomán egy vállalat erőfölénybe kerül egy adott piacon. A Bizottság közvetlenül bírságot szabhat ki minden olyan vállalatra, amely megszegi a versenyszabályokat vagy elmulasztja az előírt bejelentést – erre példa a Microsoft, amelyre 2008-ban 900 millió eurós bírságot szabtak ki. A Bizottság 2017-ben 2,42 milliárd eurós bírságot szabott ki a Google-ra, mert a vállalat visszaélt a keresőmotorok piacán élvezett erőfölényével és jogszerűtlen előnyt biztosított saját áröszszehasonlító szolgáltatása számára, miközben versenytársaiét hátrébb sorolta.

Ha valamely EU-tagállam jogellenes támogatást nyújt vagy nem jelent be valamely támogatást, a Bizottság kérheti annak visszafizettetését. A kormányzatok által egyes vállalkozásoknak nyújtott adókedvezmények is jogszerűtlen állami támogatásnak minősülhetnek. Például az Európai Bizottság 2016 augusztusában megállapította, hogy Írország szabályellenesen nyújtott 13 milliárd euró értékű adókedvezményt az Apple cégnek.

c) Fogyasztóvédelem és közegészségügy

Az európai uniós jogszabályok e területen minden fogyasztó számára azonos mértékű pénzügyi és egészségügyi védelmet biztosítanak, függetlenül attól, hogy az Európai Unió mely részén élnek, utaznak vagy vásárolnak. Az uniós szintű fogyasztóvédelem kérdése a 90-es évek végén került fokozottan előtérbe, amikor olyan élelmiszer-biztonsági ügyek borzolták a polgárok idegeit, mint a „kergemarhakór” (BSE). Az élelmiszer-biztonsági jogszabályok megbízható tudományos megalapozása céljából 2002-ben létrehozták az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságot.

Európai szintű fogyasztóvédelemre sok más területen is szükség van. Ez az oka annak, hogy számos uniós irányelv foglalkozik például a kozmetikumok, a játékok és a pirotechnikai eszközök biztonságával, hogy csak néhányat említsünk. 1993-ban létrehozták az Európai Gyógyszerügynökséget, amely a gyógyszerek európai forgalmazásához szükséges engedélyek kiadásáért felel. Ilyen engedély nélkül egyetlen gyógyszer sem hozható forgalomba az EU-ban.

Az Európai Unió védi a fogyasztókat a hamis vagy megtévesztő reklámoktól, a hibás termékektől és a fogyasztói hitelek, a csomagküldő kereskedelem vagy az online értékesítés terén tapasztalt visszaélésektől is.

Fejezet 7: Az euró

Fejezet 7: Az euró

I. AZ EURÓ LÉTREHOZÁSA

a) Az európai monetáris rendszer

1971-ben az Amerikai Egyesült Államok úgy döntött, hogy megszünteti az arany hivatalos ára és a dollár közötti rögzített kapcsolatot, amely a második világháború után biztosította a globális monetáris stabilitást. Ez véget vetett a rögzített valutaárfolyamok rendszerének. Az Európai Gazdasági Közösség országai központi bankjainak elnökei úgy döntöttek, hogy valutáik árfolyamai között mindössze 2,25%-os ingadozást engedélyeznek, ezzel létrehozták az „európai monetáris rendszert”, amely 1979 márciusában kezdte meg működését.

1989 júniusában az Európai Tanács madridi ülésén az EU vezetői három szakaszból álló tervet fogadtak el a gazdasági és monetáris unió (GMU) megteremtésére. Ez a terv az Európai Unióról szóló Maastrichti Szerződésnek is része lett, amelyet az Európai Tanács 1991 decemberében fogadott el.

b) A gazdasági és monetáris unió három lépésben

Az első szakasz 1990. július 1-jén kezdődött, és a következőket tartalmazta:

A második szakasz 1994. január 1-jén kezdődött. A következőkre terjedt ki:

A harmadik szakasz az euró születése volt. 1999. január 1-jétől 2002. január 1-jéig az eurót fokozatosan a részt vevő uniós országok (Ausztria, Belgium, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország, Olaszország, Portugália és Spanyolország) közös valutájává tették. Az Európai Központi Bank felváltotta az Európai Monetáris Intézetet, és átvállalta a felelősséget az új valutában meghatározott és végrehajtott monetáris politikáért.

Három ország (Dánia, Svédország és az Egyesült Királyság) politikai és technikai okokból úgy döntött, hogy nem vezeti be az eurót az induláskor. Szlovénia 2007-ben csatlakozott az euróövezethez, Ciprus és Málta 2008-ban, Szlovákia 2009-ben, Észtország 2011-ben, Lettország 2014-ben, Litvánia pedig 2015-ben követte példáját.

Az euróövezetnek 19 uniós ország a tagja, azonban valamennyi tagállamnak csatlakoznia kell, mihelyt teljesítették a szükséges feltételeket, azon országok kivételével, amelyek számára a szerződés tárgyalása során eltérést biztosítottak.

c) A konvergenciakritériumok

Az euróövezeti csatlakozáshoz minden EU-országnak teljesítenie kell a következő öt konvergenciakritériumot.

Egy csésze kávé egy éttermi asztalon euróbankjeggyel és -érmékkel

1999 óta a közös valuta, az euró azt jelenti, hogy a fogyasztók és a vállalkozások könnyebben össze tudják hasonlítani az árakat

d) Stabilitási és Növekedési Paktum

1997 júniusában az amszterdami Európai Tanács elfogadta a Stabilitási és Növekedési Paktumot. Ez folyamatos elkötelezettséget jelentett a költségvetési stabilitás iránt, és az euróövezetben büntetések kiszabását is lehetővé tette bármely olyan országra, amelynek költségvetési hiánya meghaladja a GDP 3%-át. Ezt az elképzelést tovább erősítették azáltal, hogy 2012-ben 25 uniós ország kormánya aláírta a „Szerződés a gazdasági és monetáris unióbeli stabilitásról, koordinációról és kormányzásról” című nemzetközi megállapodást. Ez a költségvetési paktum néven is ismert megállapodás arra kötelezte a részt vevő országokat, hogy a költségvetési egyensúllyal kapcsolatos szabályokat átültessék a nemzeti jogrendjükbe.

A gazdasági világválság több évig tartó időszakát követően az eurózóna néhány országa még mindig távol áll attól, hogy a megállapodásokban foglalt feltételeket teljesítse. A Bizottság és az eurócsoport változatlanul a feltételek teljesítésére ösztönzi ezeket az országokat, különösen az államadósságuk csökkentését illetően.

e) Az eurócsoport

Az eurócsoport az euróövezet országainak pénzügyminisztereiből áll. Találkozóik célja a gazdaságpolitikák összehangolása, valamint országaik költségvetési és pénzügyi politikáinak nyomon követése. Az eurócsoport képviseli továbbá az euró érdekeit a nemzetközi fórumokon. 2013 januárjában Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminisztert választották az eurócsoport elnökévé. 2015 júliusában újjáválasztották a második hivatali időszakra.

II. GAZDASÁGI ÉS MONETÁRIS POLITIKA 2008 ÓTA

a) A pénzügyi válság hatásai

A 2008-as pénzügyi válság a legtöbb uniós országban jelentősen növelte az államadósságot. Az euró megvédte a legsebezhetőbb gazdaságokat a leértékelés veszélyeitől, amikor a válság leküzdésekor spekulánsok támadásait kellett elszenvedniük a nemzetközi pénzügyi piacokon.

Egy pár vacsorázik egy görögországi tengerparti étteremben

Az Európai Stabilitási Mechanizmus segítette azokat az EU-országokat – például Görögországot –, amelyeket a  gazdasági válság különösen súlyosan érintett

Mivel a válság kirobbanásakor számos bank került nehéz helyzetbe, a nemzeti kormányoknak kellett megmenteniük őket, ezáltal nőtt az államadósság. Ezt követően a figyelem az államadósságra irányult, ugyanis egyes súlyosan eladósodott, romló költségvetési hiányt produkáló országokat 2009–2010 telén igen koncentrált támadások értek. Erre válaszul az uniós vezetők létrehozták az Európai Stabilitási Mechanizmust. Ez a védelmi mechanizmus 500 millió euró értékben rendelkezik hitelkerettel egy olyan alapban, amelyet az euróövezet országai biztosítanak, és amely az euróövezet pénzügyi stabilitásának megőrzésére hivatott. 2010 és 2013 között öt ország (Ciprus, Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország) pénzügyi támogatás céljából megállapodást kötött a különböző uniós szervekkel és a Nemzetközi Valutaalappal. A megállapodásokat az egyes országok helyzetéhez igazították, azonban általánosságban az egyes országok állami szektorai hatékonyságának fokozására irányuló reformokat is magukban foglaltak. 2013 végéig Írország volt az első olyan ország, amely sikeresen teljesítette az egyeztetett gazdasági kiigazítási programot, és ismét közvetlenül a tőkepiacon vett fel kölcsönt. Portugália és Spanyolország helyzete is javult, ezért a nekik folyósított uniós támogatást 2014-ben megszüntették. Ciprus is ezt az utat követte 2016-ban.

Ezzel szemben Görögország számára nehezebbnek bizonyult a gazdaságát érintő szerkezeti reformok – mint például az állami ágazat korszerűsítése, a privatizáció és a fenntartható nyugdíjrendszer létrehozása – végrehajtása. E reformokat 2010-ben és 2014-ben két segélyprogram keretében hagyták jóvá. Ezeket az EU, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap finanszírozta összesen 226 milliárd euró értékben. A 2015 júliusában tető alá hozott harmadik megállapodást hosszú és összetett tárgyalások előzték meg. E megállapodás keretében a görög kormány határozott kötelezettséget vállalt a költségvetési egyensúlya javítására és a gazdasága átalakítására.

b) Az euró megerősítése

A válságkezelés részeként az EU tagállamai és intézményei alkalmazták a Lisszaboni Szerződésben az EU gazdasági kormányzásának erősítésére előírt rendelkezéseket. Az „európai szemeszter” nevet viselő folyamat részeként a tagállamoknak minden év októberében be kell nyújtaniuk a Bizottságnak a következő évre vonatkozó költségvetés-tervezetüket. Szükség esetén a korábban megállapodott közös célok elérése érdekében meghozandó további intézkedésekkel kapcsolatos bizottsági észrevételeknek megfelelően ki kell azt igazítaniuk. A nemzeti költségvetések előzetes vitája, a nemzetgazdaságok figyelemmel kísérése és a versenyképességi szabályok szigorítása, valamint a megállapodás szerinti stratégiák tagországok általi be nem tartása esetén alkalmazandó szankciók egyre inkább az euróövezet gazdasági és pénzügyi kormányzásának alapját képezik.

Az EU-nak a globális pénzügyi és gazdasági változásokra válaszul szigorúbban kell fellépnie annak érdekében, hogy tagállamai felelősen gazdálkodjanak költségvetésükkel és pénzügyi támogatást nyújtsanak egymásnak. Csak így biztosítható, hogy az euró hiteles maradjon a közös valuta szerepében, és hogy a tagállamok képesek legyenek közösen szembenézni a globalizáció gazdasági kihívásaival. A nemzeti gazdasági és szociális politikák összehangolásának fontosságát a Bizottság és az Európai Parlament is kihangsúlyozta, mivel Európa közös valutája – hosszú távon – nem maradhat fenn valamilyen formájú közös gazdasági kormányzás nélkül.

2015 szeptemberében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke benyújtotta az euróövezet megerősítésével kapcsolatos javaslatait. Ezek az euróövezettel foglalkozó jelentésen alapultak, amelyet az uniós intézmények öt elnöke dolgozott ki. A  terv a  következőket tartalmazta: a  bankbetétek biztosítását szolgáló közös rendszer, az euróövezetet megjelenítő egyetlen képviselő az olyan nemzetközi pénzügyi intézményekben, mint a  Nemzetközi Valutaalap és a  Világbank, demokratikusabb és hatékonyabb rendszer a  nemzeti költségvetés nyomon követésére, a  fiskális politikák összehangolása és a  szociális védelemmel és a  munkaerőpiaccal kapcsolatos szabályok lefektetése. Hosszabb távon ez egy közös kincstár létrehozását jelentheti az euróövezet számára.

Az Európai Központi Bank a  megbízatása részének tekinti, hogy támogatást nyújtson a  gazdaság újjáéledéséhez. 2015-ben a  Bank elindította az ún. „mennyiségi lazítást”, amelynek keretében a  Bank a  gazdaság élénkítése érdekében  – elsősorban állami  – adósságot vásárol. Ennek köszönhetően csökken a  kamatláb, ami kedvez a  beruházásoknak és csökkenti az államadósság mértékét. Emellett a  többi pénznemhez képest csökkenti az euró átváltási árfolyamát, ami kedvező az európai export számára.

Fejezet 8: A digitális gazdaságunkat érintő beruházások és a digitális gazdaságunk növekedése

Fejezet 8: A digitális gazdaságunkat érintő beruházások és a digitális gazdaságunk növekedése

AZ UNIÓS GAZDASÁGPOLITIKA CÉLJAI:

I. A VÁLSÁG SÚJTOTTA EURÓPA

Az 1990-es évek kezdetén a globalizáció világszerte forradalmasította a gazdaságot és az emberek mindennapi életét. A gazdaságok világszerte egyre inkább kölcsönös függésbe kerültek. Az európai termelést kemény verseny elé állították feltörekvő gazdaságok, különösen Kína és más ázsiai országok, amelyeket az olcsóbb munkaerő tett versenyképesebbé. Ez alapjaiban megrengette az állami szociális szolgáltatásokon és a magas életszínvonalon alapuló európai társadalmi modellt.

Ugyanakkor a technikai forradalom – többek között az internet, valamint az új információs és kommunikációs technológiák – új lehetőséget nyitott a növekedés és a foglalkoztatás számára.

A világot a közelmúltban komoly pénzügyi és gazdasági válságok sújtották. A válság az amerikai pénzügyi ágazatból az ún. „másodrendű jelzáloghitelekkel” indult ki, és Európában a nagy államadósság tovább súlyosbította a helyzetet. Ez súlyos gazdasági visszaeséshez vezetett, és fokozta a munkanélküliséget Európában, amelynek következtében a második világháborúhoz vezető 1929-es válság óta nem tapasztalt mértékű krízis alakult ki. A 2010-ben kicsúcsosodó és a 2014-ben kezdődött mérsékelt növekedés óta gyengülő recesszió társadalmi következményei a munkanélküliség – különösen Dél-Európában és a fiatalok körében való – drasztikus emelkedésével váltak egyértelművé.

II. MILYEN VÁLASZLÉPÉSEK TÖRTÉNTEK NEMZETI ÉS EURÓPAI SZINTEN?

A gazdaság újjáélesztésére tett erőfeszítések elsősorban nemzeti szinten váltak szükségessé. Az uniós országok legfőbb prioritása államadósságuk csökkentése volt, amelynek emelkedése a válság kapcsán a szociális ellátásokra fordított kiadások növekedésével állt összefüggésben. Néhány ország szigorúan követte ezt a célkitűzést, míg más országoknak több időre volt szükségük az adósság maximális mértékére vonatkozó, közösen elfogadott 3%-os célkitűzés teljesítésére. Magától értetődik, hogy az egyes kormányoknak a válság kezelése érdekében hozott politikai döntései közvetlenül is érintették a polgáraikat: vajon a polgárok elfogadják-e a nyugdíjkorhatár emelését, az egészségügyi költségek visszatérítésének és a szociális szolgáltatások minőségének csökkentését, illetve a közigazgatásuk modernizációját? Illetve felmerül a kérdés, hogy a katonai kiadások miként érintik a biztonságukat? Csökkenteni kell vagy a korábbival azonos szinten kell tartani, esetleg növelni kell-e őket nemzetközi feszültség idején?

Az EU és intézményei is aktív szerepet játszottak ekkoriban a gazdaság újjáélesztésében. A gazdasági és monetáris unió megerősítése érdekében hozott számos intézkedéssel egy időben (lásd 7. fejezet) a Bizottság számos kezdeményezést indított a termelékenység és a társadalmi kohézió növelésére.

Fiatal vállalkozók egy csoportja új elképzeléseket dolgoz ki

A fiatalok több új vállalatot tudnak alapítani, ha hatékony tőkepiacról juthatnak befektetéshez Európában

E stratégia részeként a 28 EU-tagállam megállapodott abban, hogy:

Jean-Claude Juncker bizottsági elnökként 2014-ben olyan ambiciózus programot hirdetett meg, amelynek középpontjában a növekedés, a foglalkoztatás és a beruházások ösztönzése állt. Elindította az európai beruházási tervet, amelynek az a célja, hogy 2015 és 2017 között a beruházások 315 milliárd euróval növekedjenek. Ez az Európai Befektetési Bankkal együttműködő új Európai Stratégiai Beruházási Alapnak köszönhetően vált lehetővé. Az Alap első évének sikereit látva Jean Claude Juncker bizottsági elnök az Unió helyzetéről szóló, 2016. szeptemberi beszédében javaslatot tett az alap időtartamának megduplázására, valamint a beruházások értékének 2020-ig 500 milliárd euróra, 2022-ig 630 milliárd euróra történő növelésére. Az alap hiteleket nyújt az olyan állami és magánberuházásokhoz, amelyek enélkül nem valósulhatnának meg. Az alapnak kiindulásképpen egy meghatározott összegű közpénzhez van hozzáférése, ami azt jelenti, hogy egyes projektek esetében multiplikátorhatással rendelkezik a magánbefektetések bevonása tekintetében. Az alap az infrastrukturális beruházásokat és azon belül is mindenekelőtt a nagy sebességű adatátviteli hálózatot és az energiahálózatokat, a közlekedési infrastruktúrát, az oktatást, a kutatást és innovációt, a megújuló energiát és a kisvállalkozásokat érintő beruházásokat állítja a középpontba. Emellett 2016-ban a Bizottság javaslatot tett arra vonatkozóan is, hogy ugyanez a befektetést ösztönző rendszer kerüljön bevezetésre Afrikában és az Európával szomszédos országokban.

III. AZ ÖSSZEKAPCSOLT DIGITÁLIS EGYSÉGES PIAC

Az internet és a digitális technológiák fontos szerepet játszanak a jövőre vonatkozó munkahelyteremtésben. Míg az európaiak egyes területeken az élvonalhoz tartoznak, a polgárok és a vállalkozások jelenleg még nem használnak ki minden olyan digitális lehetőséget, amely a rendelkezésükre áll. Az uniós országok állampolgárainak mindössze 15%-a vesz termékeket más uniós országokból az interneten. Az internetes és az induló vállalkozások nem tudnak teljes mértékben profitálni az online növekedési lehetőségekből, ugyanis a kisvállalkozásoknak csupán 7%-a vesz részt a határon átnyúló értékesítésben.

Egy vonaton utazó, fejhallgatós fiatal lány játszik a táblagépén, mellette idősebb nő ül

A „digitális egységes piac” a  más uniós országok filmjeihez, zenéjéhez és informatikai szolgáltatásaihoz való hozzájutást jelenti

Következésképpen a Bizottság 2015-ben cselekvési tervet indított a teljes körű digitális egységes piac megteremtésére. Ez kiterjed az online vásárlásokra vonatkozó szerződési jog összehangolására a fogyasztók hatékonyabb védelmének biztosítása érdekében, a határokon átnyúló csomagkézbesítés árainak csökkentésére, a területi alapú tartalomkorlátozás megszüntetésére (ugyanis egyes online szolgáltatások értékesítése nem minden országban kivitelezhető), a szerzői jogi szabályok modernizálására és a telefontársaságokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatára. A Bizottság szerint ezek az intézkedések az EU gazdaságában éves szinten további 415 milliárd eurós növekedést eredményezhetnek, és 3,8 millió új munkahely létrehozását teszik lehetővé.

Fejezet 9: Mit jelent európai polgárnak lenni?

Fejezet 9: Mit jelent európai polgárnak lenni?

I. UTAZÁS, ÉLET ÉS MUNKAVÁLLALÁS EURÓPÁBAN

Az európai uniós polgárság fogalmát az EU-Szerződés rögzíti: „Uniós polgár mindenki, aki valamely tagállam állampolgára. Az uniós polgárság kiegészíti és nem helyettesíti a nemzeti állampolgárságot” (az Európai Unió működéséről szóló szerződés 20. cikkének (1) bekezdése). De mit jelent az európai uniós polgárság a gyakorlatban?

Az uniós polgárok bárhová utazhatnak, bárhol dolgozhatnak és élhetnek az Európai Unióban.

Aki elvégez egy legalább hároméves felsőfokú képzést, annak képesítését minden uniós tagállamban elismerik, mivel az EU tagállamai megbíznak egymás oktatási és szakképzési rendszereinek minőségében.

Fodrászok a fodrászszalonban, munka közben

Az európaiak szabadon élhetnek és dolgozhatnak bármely uniós országban

Az uniós polgárok az Európai Unió minden országában munkát vállalhatnak az egészségügyben, az oktatásban vagy más közszolgálatban (kivéve a rendőrséget és a fegyveres erőket stb.). Így hát mi sem természetesebb, mint egy német tanárt némettanítás céljából Rómában alkalmazni, vagy arra bátorítani egy frissdiplomás belga fiatalt, hogy közszolgálati vizsgát tegyen Franciaországban.

Az EU-n belüli utazás előtt az uniós polgárok nemzeti hatóságuktól európai egészségbiztosítási kártyát kérhetnek, amely segít az orvosi költségek fedezésében, ha külföldi tartózkodásuk alatt megbetegednek.

II. HOGYAN GYAKOROLHATJÁK JOGAIKAT AZ EURÓPAI POLGÁROK?

Az Európai Unió polgárai nem csak munkavállalók vagy fogyasztók: konkrét politikai jogaik is vannak. A Maastrichti Szerződés hatálybalépése óta az uniós polgárok a lakóhelyük szerinti tagállamban – nemzetiségüktől függetlenül – választójoggal rendelkeznek, és egyben választhatók is a helyhatósági választásokon, illetve az európai parlamenti választásokon.

2012 óta az uniós polgárok jogalkotási javaslat előterjesztését kezdeményezhetik a Bizottságnál, amennyiben legalább egymillió aláírást gyűjtenek össze elegendő számú EU-ország lakóitól.

III. ALAPJOGOK

Az Európai Uniónak a polgári jogok iránti elkötelezettsége egyértelművé vált 2000 decemberében Nizzában, amikor az Európai Tanács ünnepélyesen bejelentette az Európai Unió Alapjogi Chartáját. A Chartát a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament képviselőiből, továbbá a nemzeti kormányok képviselőiből és az Európai Bizottság egy tagjából álló konvent dolgozta ki. Hat fejezetben – „Méltóság”, „Szabadságok”, „Egyenlőség”, „Szolidaritás”, „A polgárok jogai” és „Igazságszolgáltatás” – és 54 cikken keresztül határozza meg az Európai Unió alapvető értékeit, illetve az uniós polgárok polgári, politikai, gazdasági és szociális jogait.

Az első cikkek az emberi méltóságról, az élethez való jogról, a személyi sérthetetlenséghez való jogról, a véleménynyilvánítás és a lelkiismeret szabadságáról szólnak. A szolidaritásról szóló fejezet, újító módon, együttesen tárgyalja a szociális és gazdasági jogokat, így idetartozik:

A Charta támogatja továbbá a férfiak és nők közötti egyenlőséget, és olyan jogokat is bevezet, mint például az adatvédelemhez való jog, az eugenetikai gyakorlat és az emberi lények szaporítási célú klónozásának tilalma, a magas szintű környezetvédelemhez való jog, a gyermekek és az idősek jogai, illetve a megfelelő ügyintézéshez való jog.

A Lisszaboni Szerződés, amely 2009. december 1-jén lépett hatályba, ugyanolyan jogerővel ruházza fel a Chartát, mint a Szerződéseket – így az Európai Bíróság előtt is hivatkozási alapként szolgálhat. Ugyanakkor az egyik jegyzőkönyv Lengyelország és az Egyesült Királyság esetében konkrétan meghatározza a Charta alkalmazási lehetőségét.

A Lisszaboni Szerződés 6. cikke jogalapot ad az EU számára az Emberi Jogok Európai Egyezményének aláírásához. Ezzel az egyezmény nem csupán hivatkozásként szerepelne a Szerződésekben, hanem jogerőre emelkedne az EU-országokban, így nagyobb védelmet biztosítana az emberi jogoknak az Európai Unióban.

IV. EURÓPA EGYET JELENT AZ OKTATÁSSAL ÉS A KULTÚRÁVAL

Az összetartozás és a közös sors érzését nem lehet mesterséges úton előállítani. Ez csak a közös kulturális tudatosságból építkezhet, ezért Európának nemcsak a gazdaságra kell összpontosítania, hanem az oktatásra, a polgári értékekre és a kultúrára is.

Az EU nem írja elő, hogy miként kell megszervezni az iskolákat és az oktatást, sem a tanterv tartalmát: ezeket nemzeti vagy helyi szinten kell eldönteni. Mindazonáltal az EU „Erasmus+” néven oktatási csereprogramokat működtet annak érdekében, hogy a fiatalok külföldön folytathassák képzésüket vagy tanulmányaikat, új nyelveket tanulhassanak és részt vehessenek a más országok tanintézményeivel szervezett közös tevékenységekben. Várhatóan a 2014 és 2020 közötti időszakban több mint 4 millió polgár kap ilyen jellegű támogatást. A program költségvetése a korábbi időszakhoz képest 40%-kal emelkedett, így jelenleg eléri a 16 milliárd eurót.

Az európai országok a „bolognai folyamat” révén európai felsőoktatási térséget kívánnak létrehozni. Ennek eredményeként például az érintett országokban folytatott egyetemi tanulmányok végén a hallgatók összehasonlítható és kölcsönösen elismert diplomát kapnak (alap-, mester- és doktori szinten).

A kultúra területén az EU „Kreatív Európa” programja támogatja a különböző országok televíziós és filmes programkészítői, promóciós szakemberei, műsorközlői és kulturális testületei közötti együttműködést. Ez ösztönzőleg hat az európai audiovizuális termékek készítésére, ami javítja az európai és az amerikai médiaelőállítás közötti arányokat.

Európa egyik alapvető jellegzetessége a nyelvek sokszínűsége – e sokszínűség megőrzése pedig az EU egyik fontos célkitűzése. A többnyelvűség nélkül elképzelhetetlen magának az Európai Uniónak a működése is. Az uniós jogszabályokat mind a 24 hivatalos nyelvre le kell fordítani, és minden parlamenti képviselőnek joga van e nyelvek egyikén felszólalni a parlamenti vitákban.

V. AZ OMBUDSMAN ÉS A PARLAMENTI PETÍCIÓS JOG

Azért, hogy a polgárok közelebb érezzék magukat az Unióhoz, az Európai Unióról szóló szerződés megalkotta az ombudsman intézményét. Az ombudsmant az Európai Parlament választja, megbízatásának időtartama megegyezik a Parlamentével. Feladata az EU intézményei és szervei ellen benyújtott panaszok kivizsgálása. Panaszt tehet bármely uniós polgár, továbbá bármely uniós tagállam területén élő személy vagy ott található szervezet.

Az uniós tagállamok területén élő személyek petíciót is benyújthatnak az Európai Parlamenthez. Ez egy újabb fontos kapocs az uniós intézmények és a polgárok között.

VI. AZ EURÓPÁHOZ TARTOZÁS ÉRZÉSE

A „polgárok Európája” elképzelés még nagyon új. Már van néhány szimbólum, amely a közös európai identitást jelképezi, például az 1985 óta használatos európai útlevél. Az EU jelmondata: „Egyesülve a sokféleségben”, május 9-én pedig „Európa napját” ünnepeljük.

Az EU legfontosabb szimbóluma az európai himnusz (Beethoven Örömódája) és az európai zászló (12 aranycsillagból álló kör, kék háttérrel). Elfogadásukra 1985-ben került sor. A tagállamok, a helyi hatóságok és a polgárok is használhatják őket.

Ugyanakkor nem várható el, hogy az emberek átérezzék, hogy az Európai Unióhoz „tartoznak”, amíg nem tudják és értik, hogy mit tesz az EU. Az uniós intézményeknek és a tagállamoknak sokkal többet kell tenniük annak érdekében, hogy közelebb kerüljenek a polgárokhoz, akik az EU-t gyakran távoli és nehezen elérhető szervezetnek tartják.

Az embereknek azt is látniuk kell, hogy az EU érezhetően javítja életüket. E tekintetben óriási hatása volt az euróbankjegyek és -érmék 2002-ben történő bevezetésének és napi használatának. Mivel az áruk és a szolgáltatások ára euróban van kifejezve, a fogyasztók közvetlenül összehasonlíthatják az egyes országok árait.

A Schengeni Megállapodásnak köszönhetően az EU-tagállamok közötti határok nagy részén eltörölték az ellenőrzést, és ez azt az érzést nyújtja az embereknek, hogy egy egységes, földrajzilag összetartozó térséghez tartoznak.

Az Európához tartozás értése mindenekelőtt abból fakadhat, ha a polgárok személyesen részt vehetnek az uniós döntéshozatalban. Minden felnőtt európai uniós polgárnak joga van indulni és szavazni az európai parlamenti választásokon, ami fontos alapja az EU demokratikus legitimitásának. A 2014. májusi európai parlamenti választások során az Európai Bizottság elnökének közvetett választása – amelynek keretében a politikai csoportok a saját jelöltjeikkel vívták meg a választási kampányt a bizottsági elnöki posztért – olyan lépés volt, amely idővel minden bizonnyal csökkenteni fogja azt, amit egykoron úgy hívtak, hogy „demokratikus deficit”. Ezzel egy időben a populista és euroszkeptikus pártokra leadott szavazatok számának emelkedése intő jel volt az uniós intézmények számára.

Laptop, munkához kapcsolódó dossziék, játékmackó és cumisüveg a konyhaasztalon

Az Európai Unió Alapjogi Chartájában az egyik alapvető jog a családi élet és a karrier összeegyeztethetősége

Az Európai Unió létrehozásának célja az európai népek szolgálata volt, jövőjét ezért az élet minden területéről származó emberek tevékeny részvételével kell meghatározni. Az EU alapító atyái tudatában voltak ennek. „Nem államok közötti koalíciót alkotunk, hanem embereket egyesítünk” – mondta Jean Monnet 1952-ben. Az európai közvélemény támogatásának megnyerése az EU ügye mellett és a polgárok bevonása a tevékenységekbe még mindig az egyik legnagyobb kihívást jelenti nem csupán az uniós intézmények, hanem a nemzeti hatóságok és a civil társadalom számára is.

Fejezet 10: A szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés Európája

Fejezet 10: A szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés Európája

I. SZABAD MOZGÁS AZ EU-N BELÜL, A KÜLSŐ HATÁROK VÉDELME MELLETT

Az európai polgároknak az Európai Unió területén bárhol joguk van szabadságban, üldöztetéstől vagy erőszaktól való félelem nélkül élni. A nemzetközi bűnözés és a terrorizmus azonban ma mégis az európaiak fő problémái közé tartozik.

A Szerződések egymást követő módosításai révén az Európai Unió az idők folyamán aktívabbá vált ezen a területen, és célja az egységes, „a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség” kialakítása lett.

Ezeken a területeken a döntéshozatal legutóbbi felülvizsgálata a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés keretében történt. Ezt megelőzően a tagállamok minden hatáskört maguknak tartottak fenn a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség kialakítása és fenntartása terén. A munkát főként a Tanács keretein belül végezték (a miniszterek közötti viták és megállapodások útján), a Bizottságnak és a Parlamentnek csak kevés teret hagytak. A Lisszaboni Szerződéssel mindez megváltozott: a Tanács ma már minősített többséggel hozza döntései legtöbbjét, a döntéshozatal során a Parlament is egyenrangú partner, a Bizottság pedig kezdeményezési joggal rendelkezik.

Az Unió területén a személyek szabad mozgása biztonsági kérdéseket vet fel a tagállamok kormányainak, mivel az EU belső határait már nem ellenőrzik. Ezt ellensúlyozandó az Unió külső határain további biztonsági intézkedéseket kell foganatosítani. Ezenkívül – mivel az Unióban a mozgás szabadságát a bűnözők is kihasználhatják – az uniós tagállamok rendőri erőinek és igazságügyi szerveinek közösen kell fellépniük a nemzetközi bűnözés ellen.

Az Európai Unió területén utazók életét megkönnyítő egyik legfontosabb döntésre 1985-ben került sor, amikor Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg és a Német Szövetségi Köztársaság kormányai egy kis luxemburgi határfaluban – Schengenben – egy megállapodást láttak el kézjegyükkel. Ennek értelmében az állampolgárságtól függetlenül eltörölték a személyek ellenőrzését a közös határátkelőkön, összehangolták az EU-n kívüli országokkal közös határokon végzett ellenőrzéseket, és közös vízumpolitikát vezettek be. Ezzel megszületett a schengeni térség néven ismert, belső határok nélküli terület. A nem uniós polgároknak nem minden esetben kell vízummal rendelkezniük a schengeni térségbe való belépéshez. Az Európai Unió számos országgal írt alá olyan egyezményt, amely mentesíti a polgárokat a vízumkötelezettség alól. Szükséghelyzetben azonban a tagállamok korlátozott időtartamra visszaállíthatják a határellenőrzést. Ez történt néhány országban 2015-ben és 2016-ban a menedékkérők hirtelen beáramlását követően.

A Schengeni Megállapodás azóta a Szerződések szerves részévé vált, és közben a schengeni térség is fokozatosan kibővült. Bulgária, Horvátország, Ciprus, Írország, Románia és az Egyesült Királyság kivételével 2017-re már minden uniós tagállam alkalmazta a schengeni szabályokat. Négy EU-n kívüli ország – Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc – szintén tagja a schengeni térségnek.

Menekültek csónakon közelítik meg egy görög sziget strandját

Az Európába érkező menedékkérők számának óriási növekedése 2015-ben számos új uniós kezdeményezéshez vezetett

Különösen fontossá vált az EU külső határain folytatott ellenőrzések szigorítása. 2014-ben létrejött a Frontex elnevezésű, varsói székhelyű uniós ügynökség. A szervezet a külső határok biztonságával kapcsolatos uniós együttműködés koordinálásáért felel. A tagállamok hajókkal, helikopterekkel és repülőgépekkel járulnak hozzá a közös őrjáratokhoz, például a Földközi-tenger fokozottan érintett területein. Sürgősségi helyzetekben az ügynökség „gyorsreagálású határvédelmi csapatokat” is küldhet, amelyek az uniós országok nemzeti határőrségeinek tagjaiból állnak. 2016-ban az Unió vezetői úgy határoztak, hogy a gyorsreagálási határvédelmi műveletek végrehajtása érdekében növelik az ügynökség erőforrásait. Új, „Európai Határ- és Parti Őrség” nevén 2016 októberében hivatalosan is felavatták.

II. MENEKÜLTÜGYI- ÉS BEVÁNDORLÁSI POLITIKA

Európa büszke humanitárius hagyományaira, amelynek jegyében örömmel fogadja az idegeneket, és menedéket kínál a veszélyben lévő és üldözött menekülteknek. Mára azonban a tagállamok kormányainak szembe kell nézniük azzal a nyomasztó kérdéssel, hogy hogyan rendezzék a fokozatosan növekvő létszámban érkező – legális és illegális – bevándorlók helyzetét egy olyan térségben, ahol nincsenek belső határok.

Az uniós kormányok megegyeztek szabályaik összehangolásában, hogy így a menedékjog iránti kérelmeket néhány Unió-szerte egységesen elismert alapelv szerint lehessen elbírálni. A menedékkérők befogadására és menekültként való elismerésére vonatkozóan közös minimumszabályokat fogadtak el.

Az elmúlt években nagy számban érkeztek irreguláris bevándorlók Európa partjaira, ezért a probléma kezelése az EU egyik fő prioritásává vált. A tagállamok kormányai közösen dolgoznak az embercsempészet leküzdésén és az illegális bevándorlók hazaküldését szolgáló általános megállapodáson. A családok újraegyesítésére, a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezők jogállására, és a tanulási vagy kutatási céllal az Unióba érkező nem uniós állampolgárok befogadására vonatkozó uniós szabályokkal ugyanakkor a legális bevándorlás koordinációja is javul.

2015-ben és 2016-ban mégis jelentős kihívást jelentett a Közel-Keletről és Afrikából Európába érkező menedékkérők számának jelentős mértékű növekedése. Több ezren tragikus módon életüket vesztették a Földközi-tengeren való átkelésük során. Ugyanakkor új nehézséget jelentett a menekültjog kérdésében, hogy nehezebbé vált a politikai és a gazdasági menekültek közötti különbségek megállapítása. Azok az uniós országok, amelyek a leginkább ki voltak téve a partjaikon és felségvizeiken keresztül nagy számban érkező menedékkérők áradatának – mint pl. Görögország és Olaszország –, abban reménykedtek, hogy a többi uniós ország nagyobb szolidaritást tanúsít, és több segítséget nyújt a probléma megoldásában. 2015-ben Németország bizonyult a legkészségesebbnek a politikai menekültek befogadása tekintetében.

Az uniós vezetők számos, az új helyzet kezelésére irányuló különböző intézkedés tekintetében egyetértettek. Ezek közé tartozott a Görögország és Olaszország felől érkező menedékkérők más uniós országba történő áthelyezése, valamint a menedékre nem jogosultak gyorsabb hazaszállítása. Ezekben a kérdésekben az Unió külön megállapodást kötött Törökországgal, mivel sok menedékkérő Törökországon keresztül érkezett Európába. Az Unió más országaiból is szakértőket küldött a menekültek tömeges beáramlásának helyszíneire és bővítette az Európai Határ- és Parti Őrség kapacitását kutatási-mentési műveletek végrehajtása, valamint a bűnszövetkezetek elleni fellépés érdekében.

2015-ben, 2016-ban és 2017-ben az Unión belül és kívül az uniós költségvetésből összesen több mint 10 milliárd eurót fordítottak a menekültek humanitárius támogatására.

III. HARC A NEMZETKÖZI BŰNÖZÉS ÉS A TERRORIZMUS ELLEN

Az embercsempész-hálózatokat működtető és a legvédtelenebbeket – főként nőket és gyermekeket – kizsákmányoló bűnszervezetek felszámolása összehangolt erőfeszítéseket kíván.

A szervezett bűnözés sajnos egyre kifinomultabb formákat ölt, és tevékenységeihez európai és nemzetközi hálózatokat használ. A terrorizmus egyértelműen megmutatta, hogy a bűnözés e formája könyörületet nem ismerve a világon bárhol lecsaphat.

Ez hívta életre a Schengeni Információs Rendszert (SIS). Ez egy komplex adatbázis, amelynek segítségével a bűnüldöző és az igazságszolgáltatási szervek egymás között kicserélhetik a körözött vagy kiadandó személyekkel és ellopott vagyontárgyakkal – pl. gépjárművek, műtárgyak – kapcsolatos információkat.

A bűnözők felkutatásának egyik leghatékonyabb módja az illegális úton szerzett jövedelmek nyomon követése. Ennek érdekében, illetve a bűnözői és terrorista szervezetek finanszírozásának megakadályozására, az Unió jogszabályokat fogadott el a pénzmosás megelőzésére.

A bűnüldözési szervek közötti együttműködés terén az elmúlt évek legkiemelkedőbb eredménye az Europol létrehozása volt. A hágai székhelyű uniós szerv személyzete rendőrtisztekből és vámtisztekből áll. Az Europol a nemzetközi bűnözés legváltozatosabb formáival veszi fel a harcot: kábítószer-csempészet, lopott gépjárművekkel való kereskedelem, embercsempészet és illegális bevándorlási hálózatok, nők és gyermekek szexuális kizsákmányolása, gyermekpornográfia, hamisítás, radioaktív és nukleáris anyagok csempészete, terrorizmus, pénzmosás és az euró hamisítása.

Európa az al-Kaidával, valamint az ún. Iszlám Állammal vagy Dáissal összeköttetésben álló csoportok által végrehajtott iszlamista terrorcselekmények célpontja. E csoportok alapvető európai értékek – mint például a vallásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága – jelképeinek megtámadásával rázták meg a világot. Az említett terrorcselekmények között szerepelt egy szatirikus hetilap alkalmazottai elleni támadás 2015 januárjában, valamint több száz ember meggyilkolása számos európai támadás során. Az európaiak egy kiszámíthatatlan ellenséggel állnak szemben, amelynek pénzügyi és katonai bázisai sok esetben a Közel-Keleten és Afrikában találhatók, ezért mind az európai titkosszolgálatok közötti fokozott együttműködést, mind az Európán kívüli politikai és katonai fellépést mérlegelniük kell.

E fenyegetéssel szembeni fellépésként a Bizottság többek között a radikalizálódással szembeni küzdelmet erősítő európai kiválósági központ létrehozását, a terroristák finanszírozáshoz jutásának a pénzügyi hírszerzési szolgálatok közti együttműködés segítségével történő megakadályozását, valamint a kiberbűnözéssel és a szélsőséges erők által terjesztett online propagandával szembeni harc megerősítését javasolja.

A terrorizmus elleni küzdelem terén bevezetett további intézkedések között szerepelt az EU-ba érkező és az EU területéről távozó utasok légitársaságok általi ellenőrzésének szigorítása. Jelenleg a légitársaságok kötelesek utasaik adatait az utasnyilvántartási adatállományba bejegyezni.

IV. ÚTON AZ „EURÓPAI IGAZSÁGÜGYI TÉRSÉG FELÉ”

Jelenleg számos igazságügyi rendszer működik egymás mellett az Európai Unióban, mindegyikük a saját nemzeti határain belül. A bűnözés azonban, a terrorizmust is beleértve, nemzetközi jelenség. Az EU-nak ezért kell arra törekednie, hogy közös jogi keretet adjon a terrorizmus, a kábítószer-csempészet és a hamisítás elleni harcnak, így magas szintű védelmet szavatolhasson polgárainak és fokozza az e területen folytatott nemzetközi együttműködést. Az EU-nak e célból közös európai büntetőjogi politikára is szüksége van, hogy a különböző országok bíróságai közötti együttműködést ne hátráltathassa az, hogy bizonyos bűntettek meghatározása országonként más és más.

Három uniós határőr beszélget egy földút mellett

Az EU vezetői több erőforrást biztosítottak az Európai Határ- és Parti Őrség részére az EU külső határvédelmének elősegítése érdekében

Az e területen zajló gyakorlati együttműködés fő példája az Eurojust, egy 2003-ban Hágában létrehozott központi koordinációs struktúra. Célja, hogy a több uniós országot is érintő nyomozásokban elősegítse a nemzeti nyomozószervek és a bűnüldöző hatóságok közötti együttműködést. Az Eurojust e téren szerzett tapasztalatai alapján a Tanács egy európai főügyészt nevezett ki, akinek feladata, hogy küzdjön az EU pénzügyi érdekeivel szembeni bűncselekmények ellen.

A határokon átnyúló együttműködés újabb gyakorlati eszköze az európai letartóztatási parancs, amely 2004 januárja óta rendelhető el. Ez a hosszadalmas kiadatási eljárások helyébe lépett.

A polgárjog területén az uniós jogszabályok segítik a határokon átnyúló esetekben hozott bírósági ítéletek érvényesülését, például a válás, a különélés, a gyermekfelügyeleti jog és a tartásdíj kapcsán. A cél annak biztosítása, hogy az egyik országban hozott ítélet a másik országban is érvényes legyen. Az EU közös eljárásokat hozott létre a határokon átnyúló kis értékű és nem vitatott polgári jogi igények – pl. követelésbehajtás vagy csődeljárás – eljárásainak egyszerűsítése és felgyorsítása érdekében.

Fejezet 11: Az EU a nemzetközi porondon

Fejezet 11: Az EU a nemzetközi porondon

I. A KÖZÖS KÜL- ÉS BIZTONSÁGPOLITIKA

Gazdasági, kereskedelmi és monetáris értelemben az Európai Unió jelentős világhatalommá nőtte ki magát. Néha azt mondják, hogy az EU gazdaságilag óriás, de politikailag törpe. Ez azonban túlzás. Az Európai Unió jelentős befolyással rendelkezik olyan nemzetközi szervezetekben és fórumokon, mint a Kereskedelmi Világszervezet, az Egyesült Nemzetek szakosodott intézményei, valamint a környezetvédelemmel és a fejlődéssel foglalkozó világ-csúcstalálkozók.

Ugyanakkor igaz, hogy az EU-nak és tagállamainak még diplomáciai és politikai szinten is hosszú utat kell megtenniük ahhoz, hogy egységes hangon szólalhassanak meg a jelentősebb globális kérdésekben. A védelmi rendszerek (a nemzeti szuverenitás sarokkövei) továbbra is a nemzeti kormányok irányítása alatt állnak, közöttük pedig olyan szövetségek keretében kovácsolják a kapcsolatokat, mint a NATO.

a) Az európai diplomáciai szolgálat létrehozása

Az EU fő külpolitikai feladatait a közös kül- és biztonsági politika és az európai biztonság- és védelempolitika határozza meg. Ezeket a politikákat a Maastrichti Szerződés (1992), az Amszterdami Szerződés (1997) és a Nizzai Szerződés (2001) vezette be. Ezek alkották az Európai Unió „második pillérét” – azt a politikai területet, ahol kormányközi megállapodások döntenek a fellépésekről, és ahol a Bizottság és a Parlament szerepe csekély. Az e területen meghozott döntések konszenzussal születnek, jóllehet egyes tagállamok tartózkodhatnak a szavazáskor. A Lisszaboni Szerződés lebontotta ugyan az uniós struktúra „pilléreit”, de nem változtatta meg a biztonsági és védelmi ügyek eldöntésének módját, ugyanakkor az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője posztjának létrehozásával emelte a közös kül- és biztonságpolitika rangját.

2014 óta ezt a posztot Federica Mogherini tölti be, aki egyben az Európai Bizottság alelnöke is. Feladata, hogy hangot adjon az EU kollektív véleményének és hogy a nemzetközi szervezetekben és a nemzetközi konferenciákon az EU nevében járjon el. Munkáját uniós és nemzeti köztisztviselők segítik, belőlük áll az Európai Külügyi Szolgálat – amely gyakorlatilag az EU diplomáciai szolgálata.

Az EU külpolitikájával lényegében a biztonságot, a stabilitást, a demokráciát és az emberi jogok tiszteletben tartását kívánja biztosítani – nemcsak közvetlen szomszédságában (például a Balkánon), hanem a világ más forrongó térségeiben is, például Afrikában, a Közel-Keleten és a Kaukázusban. Fő eszköze a „puha hatalomgyakorlás”, amelynek keretében például választási megfigyelő missziókat, humanitárius segélyeket és fejlesztési támogatásokat szerveznek. 2015-ben az EU több mint 1,5 milliárd euró értékű humanitárius támogatást nyújtott, a szíriai háború kezdete óta pedig ezenfelül 5 milliárd eurót folyósított lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek megsegítésére. Az EU adja a világ fejlesztési támogatásainak 60%-át, és segíti a világ legrászorultabb országait a szegénység elleni küzdelemben, lakosságuk élelmezésében, a természeti katasztrófák elkerülésében, az ivóvízellátás biztosításában és a járványok leküzdésében. Az EU ezzel egy időben a jogállamiságot, az emberi jogok tiszteletben tartását és a civil társadalom támogatását, valamint a piacok nemzetközi megnyitását is szorgalmazza ezekben az országokban. A Bizottság és az Európai Parlament gondot fordít arra, hogy a segélyeket elszámoltatható módon nyújtsák, illetve szabályszerűen kezeljék és használják fel.

Képes és hajlandó-e az EU arra, hogy továbblépjen ezen a „puha hatalomgyakorláson” alapuló diplomácián? Ez a következő évek fő kihívása. Diplomáciai téren a legnagyobb konkrét vívmány az volt, hogy az EU 2015-ben döntő szerepet játszott az Irán és a világ vezető nagyhatalmai közötti, Irán nukleáris programjáról és a hosszú ideje fennálló gazdasági szankciók feloldásáról szóló megállapodás létrehozásában.

Az EU a szíriai polgárháborúról szóló nemzetközi tárgyalásokban is igen aktív szerepet vállalt.

Ennek ellenére sokan úgy érzik, hogy az Európai Tanács főbb nemzetközi kérdésekre vonatkozó együttes nyilatkozatai és közös álláspontjai sok esetben pusztán a legkisebb közös nevező szerepét töltik be. A nagy tagállamok eközben továbbra is saját diplomáciai szerepüknek megfelelően tevékenykednek. Ugyanakkor az Európai Uniót csak akkor tekintik igazi globális szereplőnek, amikor egységes hangon szólal meg. Hitelességének és befolyásának növeléséhez nem elég a gazdasági és kereskedelmi erő, fontos a közös biztonság- és védelempolitika fokozatos végrehajtása is.

b) A közös biztonság- és védelempolitika kézzelfogható eredményei

Az Európai Unió 2003 óta válságkezelő műveletek végrehajtására is képes, mivel tagállamai ilyen célokra önkéntes alapon rendelkezésére bocsátják véderejük egy részét.

A műveletek vezetését egy sor politikai-katonai szerv végzi: a Politikai és Biztonsági Bizottság, az EU Katonai Bizottsága, a Polgári Válságkezelő Bizottság és az Európai Unió Katonai Törzse. Ezek a szervek a Tanácsnak felelnek, székhelyük Brüsszel.

Ez az eszközrendszer ad tartalmat a közös biztonság- és védelempolitikának. Lehetővé teszi, hogy az EU ellássa magára kirótt feladatait – a humanitárius és béketeremtő vagy a békefenntartó missziókat. E missziók nem fedhetik le a NATO tevékenységeit, ezt a NATO és az EU közötti „Berlin plus” megállapodás biztosítja. A megállapodás alapján az EU felhasználhatja a NATO logisztikai erőforrásait (felderítés, kommunikáció, irányítás és közlekedés céljából).

Az Európai Unió 2003 óta több mint 30 katonai műveletet és civil missziót indított. Az elsőre Bosznia-Hercegovinában került sor, ahol az uniós csapatok a NATO erőit váltották. Az európai zászló alatt végzett missziók és műveletek három kontinenst is érintettek. Idetartozik a szomáliai kalózok elleni „Atalanta” művelet az Ádeni-öbölben, a koszovói jogállamiság megszilárdítására irányuló misszió, a Maliban folytatott katonai kiképző misszió, az ukrajnai polgári védelmi misszió és a SOPHIA elnevezésű haditengerészeti fellépés a földközi-tengeri térségben működő embercsempészek ellen.

A katonai technológiák finomodásával és drágulásával az uniós tagállamok kormányai egyre fontosabbnak találják, hogy a fegyvergyártás terén is együttműködjenek – különösen akkor, amikor az egyes országok a pénzügyi válság miatt amúgy is a közkiadásaik lefaragására törekszenek. Mi több, ha haderőik Európán kívüli közös missziókban vesznek részt, rendszereiknek átjárhatónak kell lenniük, felszerelésüket pedig megfelelő mértékig szabványosítani kell. Az Európai Tanács ezért 2003-ban úgy határozott, hogy az EU katonai képességeinek fejlesztése érdekében megalapítja az Európai Védelmi Ügynökséget.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke felvetette, hogy hosszú távon egy valódi európai védelempolitika kialakítására van szükség. Ez a perspektíva fokozatosan egyre nagyobb teret nyerhet, mivel egyre több európai belátja, hogy a biztonság közös érdekét össze kell kapcsolni értékeik és stratégiai érdekeik védelmével. Jelenleg nem létezik olyan hatalom, amely egymagában biztosítani tudná azt a katonai erőt, amely ebben a bizonytalan világban garantálni tudná népe biztonságát.

II. VILÁGRA NYITOTT KERESKEDELEMPOLITIKA

Az EU hatásköre lehetővé teszi, hogy tagállamai nevében kereskedelmi ügyekben eljárjon. Kereskedelmi hatalomként Európa jelentős nemzetközi befolyással rendelkezik. Az EU támogatja a 164 tagból álló WTO (Kereskedelmi Világszervezet) szabályalapú rendszerét. A rendszer bizonyos fokú jogbiztonságot és átláthatóságot ad a nemzetközi kereskedelem folyamatainak. A WTO határozza meg azokat a feltételeket, amelyek alapján tagjai megvédhetik magukat az olyan tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben, mint például a dömping (bekerülési költség alatti értékesítés), amelyekkel az exportőrök versenyeznek társaikkal. Arra is kínál eljárást, ha két vagy több kereskedelmi partner között egy vitát kell megoldani.

Az EU kereskedelempolitikája szorosan kapcsolódik fejlesztési politikájához is. Az „általános preferenciarendszer” alapján (generalised system of preferences) az EU vámmentes vagy csökkentett rátájú preferenciális hozzáférést kínál piacaihoz a legtöbb fejlődő országból vagy átalakuló gazdaságból származó import esetén. A világ 49 legszegényebb országa esetében még ennél is messzebbre megy. Ezen országok teljes exportja – a fegyverek kivételével – vámmentesen kerülhet az EU piacára.

Az EU-nak azonban nincsenek egyedi kereskedelmi megállapodásai a fejlett országok közé tartozó olyan fő kereskedelmi partnereivel, mint az Egyesült Államok vagy Japán. Ezekkel az országokkal a kereskedelmi kapcsolatokat a WTO mechanizmusai segítségével ápolják. Ugyanakkor jelenleg folynak a kétoldalú megállapodások létrehozására irányuló tárgyalások. 2014-ben gazdasági és kereskedelmi megállapodás jött létre Kanada és az Európai Unió között, amelyet a két fél 2016 októberében írt alá.

2013-ban tárgyalások kezdődtek az EU és az Egyesült Államok között a transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerség (TTIP) elnevezésű szabadkereskedelmi egyezményről. Ez olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a vámakadályok, a szabványok harmonizációja, a nyilvános piacokra jutás lehetősége, az eredetmegjelölés elismerése, valamint a viták rendezésének módja. A két partner együttesen a világkereskedelem 40%-át alkotja és 800 millió fogyasztó szolgálatát látja el. Az egyezmény másik fő jellemzője, hogy biztosítani kívánja, hogy a jövőben világszerte alkalmazásra kerülő szabványokat ne a versenytársak, mint például Kína, határozzák meg. Az EU ragaszkodik az élelmiszer-biztonság, a szociális védelem, az adatvédelem magas színvonalának és a kulturális sokféleségnek a tiszteletben tartásához. Amennyiben az egyezmény hatályba lép, várhatóan fokozza majd az EU országainak gazdasági növekedését.

Az Európai Unió a világ más feltörekvő hatalmaival – mint pl. Kína, India vagy Közép- és Dél-Amerika – is fejleszti kereskedelmét. Az ezekkel az országokkal kötött kereskedelmi megállapodások a technikai és a kulturális együttműködésre is kiterjednek. Kína az (Egyesült Államok mögött) az EU második legfontosabb kereskedelmi partnerévé és legnagyobb importbeszállítójává nőtte ki magát. Az Európai Unió Oroszország fő kereskedelmi partnere és legjelentősebb külföldi beruházója. 2014-ben azonban az Európai Unió – tiltakozásképpen a Krím-félsziget annektálása ellen – kereskedelmi szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, ami következésképpen súlyosan károsította a kereskedelmi forgalmat és a befektetéseket.

Egy mezőgazdasági munkás Ugandában főzőbanánfürtöt vizsgál

Az EU a piacok nyitását és a kereskedelem egész világon történő fejlesztését szorgalmazza

III. AFRIKA FEJLESZTÉSE

Az Európa és a szubszaharai-afrikai országok közötti kapcsolatok nagy múltra tekintenek vissza. Az 1957-es Római Szerződéssel a tagállamok korábbi gyarmatai és tengerentúli területei a Közösség társult államai lettek. A gyarmatok 60-as évek elején kezdődő megszűnése ezt a kapcsolatot másfajta – szuverén országok közötti – szövetséggé változtatta.

A 2000 júniusában Benin fővárosában aláírt Cotonoui Megállapodás újabb mérföldkövet jelentett az Unió fejlesztési politikájában. Az Európai Unió, valamint az afrikai, karibi és csendes-óceáni (ún. AKCS-) országok közötti egyezmény a fejlett és a fejlődő országok között valaha megkötött legambiciózusabb és legmesszebbre mutató kereskedelmi és segélyezési megállapodás. Ennek előzménye az eredetileg 1975-ben Togo fővárosában aláírt és később szabályos időközönként megújított Loméi Egyezmény volt.

Ez a megállapodás jelentős mértékben túlmutat a korábbiakon, mivel a piaci hozzáférésen alapuló kereskedelmi kapcsolatokról a kapcsolatok szélesebb értelmezése felé mozdult el. Eljárásokat vezetett be az emberi jogi visszaélések kezelése terén is.

Svéd tengerészek egy svéd hadihajóval közös gyakorlaton vesznek részt a szomáliai kalózok felszámolására létrehozott uniós haderő keretében

Az EU a képen látható, Szomália partjainál végzett kalózellenes műveletekhez hasonló civil és katonai békefenntartó tevékenységeket végez

Az Európai Unió különleges kereskedelmi engedményeket juttat a legkevésbé fejlett országoknak, amelyek közül 39 a Cotonoui Megállapodás aláírója. 2005-től fogva ezek az országok gyakorlatilag bármely terméket vámmentesen exportálhatnak az uniós piacra.

Bár ez a hagyományos uniós politika pozitív hatást gyakorolt Afrikára, a jelenlegi helyzet szükségleteinek nem felel meg. A Szaharától délre Afrika nagy részében gazdasági növekedés történt, és a hatalmas természeti erőforrásokat sikerült az infrastruktúra és az életszínvonal javítására fordítani. Más régiókat azonban drámai mértékben sújtottak a háborúk, a zavargások és a diktatúra. A Szaharától délre húzódó Száhel-övezet destabilizálódott: a vallási fanatikusok, mint például a Boko Haram csoport továbbra is félelmet keltenek, Afrika szarva területén pedig eluralkodott a polgárháború és a diktatúra.

Mindez a politikai menekültek számát növeli. Az éghajlatváltozás okozta szárazság és a népesség növekedése szintén arra készteti az embereket, hogy megpróbáljanak Európába jutni. Ezért a humanitárius segítségnyújtás mellett az EU okkal kezdett bele egy jelentősebb stratégia kialakításába, amelynek célja az afrikai kontinens gazdasági növekedése és a népességmozgások stabilizálása. Ezen túlmenően a közös európai bevándorláspolitika hosszabb távon kielégítené az új munkaerő létrehozására mutatkozó igényt Európában, ahol a népesség elöregedőben van.

Fejezet 12: Milyen jövő vár Európára?

Milyen jövő vár Európára?

„Európa nem építhető fel egyetlen perc alatt, pusztán egyetlen terv alapján. Konkrét eredményekre épül majd, amelyek először a gyakorlati szolidaritást teremtik meg” – mondta Robert Schuman híres nyilatkozatában, amely 1950. május 9-én elindította az Európai integráció projektjét. Csaknem 70 évvel később szavai ugyanolyan igazak. Az Európa népei és nemzetei közötti szolidaritást folyamatosan hozzá kell igazítani a változó világ új kihívásaihoz.

Ez az Európai Unió történelme során mindvégig érvényes volt. A második világháborút követő első években a termelékenység növelése és a mindenki számára elegendő élelem biztosítása állt a középpontban. Az egységes piac kiteljesítése az 1990-es évek elején nagyszerű eredmény volt. A későbbi években a piac hatékonyabb működése érdekében létrehozták az eurót és az Európai Központi Bankot. Ugyanakkor jelentős erőfeszítést tettek a kommunista rendszerek által a hidegháború idején ejtett sebek begyógyítása érdekében. A 2008-ban kezdődött gazdasági válság rávilágított, hogy az euró védtelen a globális spekulánsok támadásaival szemben. Ennek ellensúlyozása érdekében az EU országai elhatározták, hogy szorosabban összehangolják nemzeti gazdaságpolitikájukat és intézkedéseket tesznek a bankunió létrehozása érdekében. Legutóbb a biztonsággal és a bevándorlással kapcsolatos kihívások kerültek Európa elsődleges napirendi pontjai közé.

Jean Monnet, az európai integráció nagy építésze 1976-ban így zárta emlékiratait: „A múlt szuverén államai nem képesek a jelen problémáinak megoldására: nem biztosíthatják saját előrehaladásukat, és nem ellenőrizhetik saját jövőjüket. A Közösség maga is csak egy közbenső lépcső a holnap szervezett világához”. 2017-ben, a globalizáció korában vajon bele kell-e nyugodnunk abba, hogy az Európai Uniót már nem tekintik politikai szempontból relevánsnak? Vagy inkább azt kellene kérdeznünk, hogy miként mozgósíthatnánk maradéktalanul azt a potenciált, amelyet a több mint félmilliárd, azonos értékekkel és érdekekkel rendelkező európai ember jelent?

Az Európai Unió csaknem 30 igen eltérő történelmi, nyelvi és kulturális háttérrel rendelkező országból áll, ahol az életszínvonal tekintetében is jelentős eltérések mutatkoznak. Létre lehet hozni ilyen eltérő nemzetekkel egy közös politikai „közéletet”? Képesek polgárai magukévá tenni az „európaiság” közös érzését úgy, hogy közben megőrzik országukhoz, régiójukhoz és helyi közösségükhöz fűződő erős kötődéseiket? Talán igen, ha a mai tagállamok követik a legelső Európai Közösség példáját, amely a második világháború romjaiból született. Morális legitimációja a korábbi ellenségek közötti kiegyezésen és a béke megerősítésén alapult. Alapelve, hogy mérettől függetlenül minden tagállam egyenlő jogokkal rendelkezik, és tiszteletben tartja a kisebbségeket.

Vajon lehetséges lesz tovább folytatni az európai integrációt azt állítva, hogy az EU tagállamai és népei mind ugyanazt akarják? Vagy az EU vezetői egyre inkább kihasználják majd a „megerősített együttműködés” lehetőségét, vagyis a tagállamok csoportjai eseti alapon szerveződve, a többiek nélkül haladnak majd valamely irányba? Az ilyen megoldások egy olyan helyzethez vezethetnek, amelyben minden tagállam szabadon választhatja meg, hogy követ-e egy adott politikát vagy csatlakozik-e egy adott intézményhez. Ez a megoldás vonzóan egyszerűnek tűnhet, ugyanakkor az EU mindig is a szolidaritás elve szerint működött – azaz megosztotta úgy a költségeket, mint az előnyöket. Ez közös szabályokkal és közös politikákkal jár együtt.

Két gyermek ül a földön, építőkockákkal

Az európaiaknak ma kell együttműködniük a holnapért

Ugyanakkor a legutóbbi gazdasági válság rávilágított arra, hogy a fizetőeszközként az eurót használó országok különleges függőségi helyzetben vannak, amelynek eredményeképpen az EU-n belüli központi csoportként működtek. Az Európai Bizottság javasolta az euróövezet fokozott integrációját, a pénzügyi, költségvetési és gazdasági területek szakpolitikáinak megerősítését, ugyanakkor javasolta az említett szakpolitikákhoz fűződő demokratikus felelősség, valamint a legitimitás növelését is. Emögött az az elképzelés áll, hogy a minőségi lépés – amelynek célja, hogy az euróövezet egységes gazdasági kormányzású övezetté váljon – új lendületet ad az Unió egészének, és következésképpen az egész kontinensre jótékony hatást gyakorol.

A közelmúltbeli események rávilágítottak a fokozottabb európai együttműködés szükségességére azokon a területeken, amelyek hagyományosan a nemzeti szuverenitás körébe tartoztak: vagyis a biztonság és a védelem, a bel- és igazságügy és különösen a menekültek kérdéskörében. Valószínűleg az EU ezeken a területeken szembesül majd a legkomolyabb kihívásokkal, és ezeken a területeken kell majd közös megoldást találnia, hogy polgárait nagyobb biztonságérzettel töltse el, és helyreállítsa az Európai Unióba vetett bizalmukat.

A globalizáció miatt Európának nemcsak hagyományos versenytársaival (Japánnal és az Egyesült Államokkal), hanem az olyan gyorsan növekvő gazdasági hatalmakkal is versenyeznie kell, mint Brazília, Kína vagy India. Vajon Európa továbbra is meg tudja-e védeni társadalmi és környezetvédelmi szabványait az európai piacra jutás lehetőségeinek korlátozásával? Még ha meg is tudná, a nemzetközi verseny kegyetlen valóságát akkor sem kerülhetné el. Ezért valószínűleg továbbra is számos erő indítja majd Európát arra, hogy maga is globális szereplővé lépjen elő, egységesen lépjen fel a világ színpadán, és egységes hangon megszólalva hatékonyan biztosítsa érdekeit.

Ugyanakkor sok európai állítja, hogy az EU-nak közelebb kellene állnia polgáraihoz. Az Európai Parlamentet – amely minden új szerződéssel egyre több hatalmat kapott – közvetlenül, általános választásokon választják, öt évre. A választásokon ténylegesen részt vevő népesség aránya azonban országról országra változik, és gyakran alacsony. Az uniós intézmények és a nemzeti kormányok feladata tehát, hogy jobb módszereket találjanak a lakosság tájékoztatására és bevonására (például oktatással, civil szervezetek révén stb.), és ezáltal előmozdítsák egy olyan közös európai közélet kialakulását, amelyben az EU polgárai formálhatják a politika napirendjét. Ez az egyik kulcsfontosságú kihívás, amellyel mind a tagállamoknak, mind az EU intézményeinek szembe kellene néznie annak érdekében, hogy legyőzzék a populizmus erősödését ösztönző és a demokráciát gyengítő euroszkepticizmust.

Az EU egyik nagy erőssége, hogy az európai értékeket határain kívül is képes terjeszteni. Ilyen érték például az emberi jogok tisztelete, a jogállam fenntartása, a környezet és a szabad gazdaság stabil és szervezett kereteken belül történő védelme és a szociális vívmányok fenntartása. Az, hogy Európa milyen mértékben képes értékei megerősítésére, meghatározza, hogy a világ más régiói mennyire tudják majd pozitív példának tekinteni.

Csak akkor tudjuk megítélni, hogy az EU megvalósította-e célkitűzéseit és kézzelfogható eredményeket ért-e el, ha válaszolni tudunk az alábbi kérdésekre:

Ha képes megvalósítani mindezeket, Európa továbbra is tiszteletben tartott és inspiráló példa lesz a  világ szemében.

Az európai integráció történetének legfontosabb dátumai

text
Az európai integráció történetének legfontosabb dátumai

KAPCSOLATBA SZERETNE LÉPNI AZ EU-VAL?

ONLINE

Az Európai Unió valamennyi hivatalos nyelvén rendelkezésre állnak információk az Europa honlapon:

https://europa.eu/european-union/index_hu

SZEMÉLYESEN

Európa-szerte több száz helyi európai uniós információs központ létezik. Keresse meg az Önhöz legközelebb eső központot:

https://europa.eu/european-union/contact_hu

TELEFONON VAGY E-MAILBEN

A Europe Direct szolgáltatás választ ad az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseire.
Ezzel a szolgálattal a következőképpen veheti fel a kapcsolatot: ingyenesen hívható telefonszámon: 00 800 6 7 8 9 10 11 (egyes mobilszolgáltatók nem engednek hozzáférést a 00 800-as telefonszámokhoz, vagy díjat számítanak fel ezekért a hívásokért), vagy az EU területén kívülről a következő díjköteles telefonszámon: +32 22999696, vagy e-mailben https://europa.eu/european-union/contact_hu honlapon.

OLVASSON EURÓPÁRÓL

A következő címen uniós kiadványok tölthetők le/rendelhetők meg díjmentesen/fizetés ellenében:

https://op.europa.eu/hu/web/general-publications/publications

AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG KÉPVISELETEI

AZ EURÓPAI PARLAMENT TÁJÉKOZTATÁSI IRODÁI

AZ EURÓPAI UNIÓ KÜLDÖTTSÉGEI

A kiadványról

Európa 12 leckében

Európai Bizottság
Kommunikációs Főigazgatóság
Polgárok tájékoztatása
1049 Brussels
BELGIUM

A kézirat frissítve: 2017. augusztus

© Európai Unió, 2017

A további felhasználás a  forrás feltüntetése esetén engedélyezett. A  Bizottság dokumentumainak további felhasználását a  2011/833/EU határozat szabályozza (HL L  330., 2011.12.14., 39. o.). Az európai uniós szerzői jogi védelem alatt nem álló fényképeket és más anyagokat a  szerzői jog tulajdonosának előzetes engedélyével lehet csak felhasználni vagy sokszorosítani. Engedélyért közvetlenül a  jogtulajdonosokhoz kell fordulni.

Identifiers

PDF ISBN 978-92-79-71610-2 doi:10.2775/77574 NA-04-17-736-HU-N
Print ISBN 978-92-79-71571-6 doi:10.2775/8148 NA-04-17-736-HU-C
HTML ISBN 978-92-79-71603-4 doi:10.2775/70100 NA-04-17-736-HU-Q

KAPCSOLATBA SZERETNE LÉPNI AZ EU-VAL?

Személyesen
Az Európai Unió területén több Europe Direct információs központ is működik. Keresse meg az Önhöz legközelebb eső központot: https://europa.eu/european-union/contact_hu

Telefonon vagy e-mailben
A Europe Direct központok feladata, hogy megválaszolják a polgárok Európai Unióval kapcsolatos kérdéseit. Vegye igénybe a szolgáltatást

INFORMÁCIÓKAT KERES AZ EU-RÓL?

Online
Az EUROPA portál tájékoztatással szolgál az Európai Unióról az EU összes hivatalos nyelvén: https://europa.eu/european-union/index_hu

Uniós kiadványok
A következő címen uniós kiadványok tölthetők le/rendelhetők meg díjmentesen/fizetés ellenében: https://op.europa.eu/hu/web/general-publications/publications. Ha bizonyos ingyenes kiadványokból több példányra van szüksége, rendeljen a Europe Direct központtól vagy hazájának helyi információs központjától (lásd: https://europa.eu/european-union/contact_hu).

Uniós jogszabályok és kapcsolódó dokumentumok
Az EUR-Lex portálról bármelyik hivatalos nyelven letölthetők az EU jogi tartalmai és az 1951-től megjelenő jogszabályai: https://eur-lex.europa.eu/

Az EU által gondozott nyílt hozzáférésű adatok
A nyílt hozzáférésű adatok európai uniós portálja (https://data.europa.eu/euodp/hu) uniós adatkészletekhez biztosít hozzáférést. Az adatok kereskedelmi és nem kereskedelmi célból egyaránt díjmentesen letölthetők és felhasználhatók.