JULIANE KOKOTT

FŐTANÁCSNOK INDÍTVÁNYA

Az ismertetés napja: 2013. április 18. ( 1 )

C‑115/12. P. sz. ügy

Francia Köztársaság

kontra

Európai Bizottság

„Fellebbezés — Strukturális alapok — Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) — Az Unió strukturális támogatása a franciaországi Martinique régióban — A pénzügyi támogatás csökkentése — A 93/37/EGK irányelv 2. cikke — Közbeszerzés — Építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolása — Magánlétesítmény által odaítélt építési beruházásra irányuló szerződés közvetlen támogatása — Sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények — Magánüzemeltetésű szállodaegyüttes felújítási és bővítési munkálatai”

I – Bevezetés

1.

Milyen körülmények között kell a magánszemélyek által végzett, a hatóságoktól jelentős pénzügyi támogatásban részesülő vagy finanszírozott építési tervet az európai közbeszerzési jog odaítélési eljárása alá vonni? A jelen jogvitában az egyik európai strukturális alapból származó pénzeszközök felhasználására vonatkozó, eddig messzemenően vitatott kérdés tisztázását kérik a Bíróságtól.

2.

A jogvita háttere a francia Martinique régióban folytatott, magántársaság által üzemeltetett üdülőfalu felújítására és bővítésére irányuló 2003‑as magánépítési terv. Ezen építési terv több mint 50%‑os hatósági támogatásban részesült, többek között az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA).

3.

Amint kiderült, hogy az említett építési terv a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó európai jog szerinti odaítélési eljárás lefolytatása nélkül került végrehajtásra, az Európai Bizottság a 2010. július 28‑i C (2010) 5229 határozatában ( 2 ) az ERFA e projektre vonatkozó pénzügyi támogatásának törléséről határozott (a továbbiakban: vitatott határozat). Ennek során azon alapelvre hivatkozott, hogy az európai strukturális alapokból csak olyan tervek támogathatók, amelyek összeegyeztethetők – többek között a közbeszerzés területére vonatkozó – közösségi politikával. Azóta Franciaország és a Bizottság között vita áll fenn a tekintetben, hogy a magánüdülőhely felújítására és kibővítésére vonatkozó építési munkálatokra vonatkozó közbeszerzési jog valóban előírta‑e odaítélési eljárás lefolytatását.

4.

Ezen összefüggésben az bír jelentőséggel, hogy az érintett üdülőhely közbeszerzési jog szerinti „sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények” csoportjába sorolható‑e. Mivel különösen az ilyen létesítmények tekintetében kell betartani a közbeszerzési jog rendelkezéseit akkor is, ha megépítésükkel magánszemélyt bíznak meg, feltéve hogy az adott terv a hatóságok több mint 50%‑os közvetlenül támogatásában részesült.

5.

Ezenkívül felmerül a kérdés, hogy az adókedvezmény is tekinthető‑e a rendelkezések szerinti közvetlen támogatásnak.

II – Jogi háttér

6.

A jelen ügy jogi hátterét a 93/37/EGK irányelv ( 3 ) képezi. Ezen irányelv 2. cikke a következőképpen rendelkezett: ( 4 )

„(1)   A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az ajánlatkérők megfeleljenek ennek az irányelvnek, vagy biztosítsák az ezen irányelvnek való megfelelést, amennyiben egy nem általuk odaítélt, építési beruházásra irányuló szerződést több mint 50%‑ban közvetlenül támogatnak.

(2)   Az (1) bekezdés csak az Európai Közösségeken belüli Gazdasági Tevékenységek Általános Ipari Osztályozása (NACE) szerinti nómenklatúra 50. osztályának 502. csoportjába tartozó szerződésekre, továbbá a kórházak, sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények, iskolaépületek és felsőoktatási épületek, valamint a közigazgatási célokra használt épületek építési munkáiról szóló szerződésekre vonatkozik.”

7.

Kiegészítésképpen hivatkozni kell a 93/37 irányelv 1. cikkének a) pontjára, amely a következőképpen rendelkezett:

„Ennek az irányelvnek az alkalmazásában:

a)

»építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés«: olyan visszterhes szerződés, amely írásban jön létre az ajánlattevő és a b) pontban meghatározott valamely ajánlatkérő között, […] építési beruházás, vagy alább a c) pontban meghatározott építmény kivitelezésére, vagy kivitelezésére és tervezésére együtt, vagy az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelő építmény […] kivitelezésére.”

8.

A 93/37 irányelv rendelkezéseit az 1260/1999/EK rendelet ( 5 ) 12. cikkében szereplő hivatkozás okán kell alkalmazni, amely általános rendelkezéseket tartalmaz az Unió strukturális alapjairól. E rendelkezés az „Összeegyeztethetőség” cím alatt az alábbiakat írja elő:

„Az alapokból finanszírozott, illetve az EBB‑től vagy egyéb pénzügyi eszközök révén támogatásban részesülő műveleteknek összhangban kell lenniük a Szerződés rendelkezéseivel, az annak alapján elfogadott eszközökkel, a közösségi politikákkal és fellépésekkel, beleértve a versenyre, a közbeszerzési szerződések odaítélésére, a környezet védelmére és minőségének javítására, a nemek közötti egyenlőtlenségek megszüntetésére, valamint a nemek közötti egyenlőség előmozdítására vonatkozó szabályokat.”

III – A jogvita háttere

9.

A „Les Boucaniers” des Club Méditerranée üdülőhelyet a Société martiniquaise des villages de vacances (SMVV) üzemelteti a francia Martinique régióban. Az SMVV 2003‑ban e létesítmény felújításáról és kibővítéséről határozott. Az építési munkálatok értékét 49,98 millió euróra becsülték.

10.

E tervekre Martinique régió körülbelül 2,5 millió euró támogatást, illetve ezen túl a francia állam 16,69 millió euró értékben adókedvezményt nyújtott. ( 6 ) Az Európai Bizottság a maga részéről a 2004. október 18‑i C (2004) 4142 határozatában 12,46 millió euróban határozta meg az ERFA‑ból nyújtandó pénzügyi támogatást, amely a támogatható munkálatok teljes költségének 24,93%‑át teszi ki.

11.

Az Európai Bíróság a 2007‑ben lefolytatott vizsgálatot követően kifogásolta azonban a Bizottság által nyújtott ERFA‑támogatást, mivel a „Les Boucaniers” üdülőhely felújítására és bővítésére irányuló építési munkálatok vonatkozásában a 93/37 irányelv 2. cikkével ellentétben nem folytattak le odaítélési eljárást, jóllehet a tervet összesen 63,33%‑ban hatósági támogatásból finanszírozták.

12.

A Bíróság e kifogása hosszú levélváltást eredményezett, és végül ahhoz vezetett, hogy a Bizottság a 2010. július 28‑i vitatott határozatában egészében megszüntette a „Les Boucaniers” üdülőhely felújítására és bővítésére irányuló építési tervre az ERFA‑ból nyújtandó pénzügyi támogatást. Mivel ezen építési terv az Uniónak a Martinique régió strukturális támogatására vonatkozó egységes programozási dokumentuma részeként került támogatásra, ( 7 ) a Bizottság e döntése technikailag az Unió e régióra vonatkozó strukturális össztámogatásának megfelelő csökkentését eredményezte.

13.

Franciaországnak a 2010. október 11‑én a vitatott határozattal szemben benyújtott megsemmisítés iránti keresetlevele első fokon elutasításra került. 2011. december 16‑án hozott ítéletében ( 8 ) (a továbbiakban: megtámadott ítélet) a Törvényszék, mint megalapozatlant, visszautasította Franciaország keresetét, és Franciaországot kötelezte a költségek viselésére.

IV – A Bíróság előtti eljárás

14.

2012. március 1‑jei beadványával a Francia Köztársaság a Bíróság ítélete ellen a benyújtotta a jelen fellebbezést A Francia Köztársaság azt kéri, hogy a Bíróság:

az Európai Unió Törvényszékének a T‑488/10. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2011. december 16‑án hozott ítéletét egészében helyezze hatályon kívül, és

magát a jogvitát a 2010. július 28‑i C (2010) 5229 bizottsági határozat megsemmisítésével jogerősen bírálja el, vagy utalja vissza az ügyet a Törvényszék elé.

15.

A Bizottság azt kéri, hogy a Bíróság:

az első jogalap második részét és a harmadik jogalap első részét nyilvánítsa elfogadhatatlannak és másodlagosan megalapozatlannak, vagy utasítsa el a fellebbezést, és

a fellebbezőt kötelezze a költségek viselésére.

16.

A Bíróság a fellebbezést írásbeli és a 2013. március 11‑i szóbeli eljárásban vizsgálta meg.

V – A fellebbezés értékelése

17.

Fellebbezésében Franciaország három jogalapra alapítva kifogásolja a Törvényszék ítéletét, amely jogalapok egyrészt a közvetlen támogatás fogalmára, valamint a 93/37 irányelv 2. cikke szerinti sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények fogalmára (első, illetve harmadik jogalap), másrészt pedig a tények elferdítésének kifogására, valamint a vitatott határozat indokolásának elégtelen kijavítására vonatkoznak (második jogalap). Az első és a harmadik jogalap figyelembevétele előtt először is a második jogalap kerül megvizsgálásra.

A – A második jogalap: a vitatott határozat elferdítésére és indokolásának kijavítására vonatkozó kifogás

18.

A második jogalappal Franciaország az ítélet 43. pontjának második mondatát támadja. A Törvényszék az ítélet e részében azt állapítja meg, hogy a Bizottság az üdülőhely általános célját vette alapul, amikor a vitatott határozatban a „Les Boucaniers” üdülőhely teljes felújítására irányuló tervet vizsgálta. ( 9 )

19.

Franciaország azt kifogásolja a Törvényszék előtt, hogy a vitatott határozatot e kérdésben elferdítette, indokolását pedig kijavította. Franciaország álláspontja szerint a Bizottság a vitatott határozatban éppen nem az üdülőhely általános célját vette alapul, hanem kizárólag az elvégzett munkálatok jellegét. Eközben Franciaország különösen a vitatott határozat 31. és 32. pontjára hivatkozik.

20.

Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós bíróság a megsemmisítés iránti kereset esetében semmi esetre sem helyettesítheti a megtámadott jogi aktus kibocsátójának indokolását a saját indokolásával. ( 10 ) Még kevésbé ferdítheti el a megtámadott aktus tartalmát. ( 11 )

21.

A vitatott határozat elferdítésére vonatkozó kifogás és az e határozat indokolásának kijavítására vonatkozó kifogás a tartalmát tekintve ugyanazon irányba mutat. Mindkét esetben azt róják fel a Törvényszéknek, hogy „beleértett” valamit a vitatott határozatba, amit az nem tartalmaz. Mindkét kifogás ugyanazon értékelés alá vonható tehát.

22.

Úgy tűnik számomra, hogy a Bizottság a vitatott határozatban nem foglalt állást egyértelműen. Nem vitatott, hogy a határozat 31. és 32. pontjában a „Les Boucaniers” üdülőhely felújítása és bővítése keretében elvégzett egyes munkálatok állnak előtérben. Erre jogosan hivatkozott Franciaország. Mindemellett a vitatott határozatban az is szóba kerül, hogy a terv esetében „egységes tervről”, illetve „össztervről” van szó (a vitatott határozat 28. és 31. pontja).

23.

Ilyen körülmények között nem kizárt, hogy a Bizottság a határozatának elfogadásakor az elvégzett munkálatok jellege mellett a „Les Boucaniers” üdülőhely általános célját is figyelembe vette. A vitatott határozat e tekintetben mindenesetre szabadon értelmezhető, így végül a Törvényszéknek – az értelmezése okán – nem róható fel e határozat elferdítése, ( 12 ) sem pedig a határozat indokolásának javítása.

24.

Ebből következik, hogy a második jogalapot el kell utasítani.

B – Az első jogalap: a 93/37 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerinti közvetlen támogatás fogalma

25.

Az első jogalapban Franciaország azt rója fel a Törvényszéknek, hogy tévesen alkalmazta a 93/37 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerinti közvetlen támogatás fogalmát.

26.

E kifogás azon alapul, hogy a francia állam által a „Les Boucaniers” üdülőhely felújítására és bővítésére nyújtott támogatás nem pénzügyi támogatásból, hanem adókedvezményből állt, amelyet ráadásul – Franciaország állítása szerint – nem az üdülőhely tulajdonosaként a Club Méditerranée társaságnak vagy beruházóként az SMVV‑nek, hanem azon természetes személyeknek nyújtottak, akik a magán société en nom collectif ( 13 ) tagjaként ezen építési tervbe fektettek. ( 14 )

27.

Franciaország vitatja, hogy az ilyen adókedvezmény a 93/37 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerinti „közvetlen támogatásnak” minősül, egyrészt, mivel nem bír támogatási jelleggel, másrészt pedig, mivel nem eredményez közvetlen támogatást. Az utolsó szempont vizsgálatával kell kezdeni.

1. A „közvetlen” támogatás fogalmáról (az első jogalap második része)

28.

Az első jogalap második része a „közvetlen” támogatás 93/37 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalmát érinti, és különösen a Törvényszék megtámadott ítéletének 36. és 37. pontjára vonatkozik. Franciaország álláspontja szerint a Törvényszék jogi hibát követett el, amikor az építési beruházásra irányuló szerződésre vonatkozó adókedvezményt közvetlen támogatásnak tekintette, jóllehet e kedvezményt nem a beruházónak, és nem is a „Les Boucaniers” üdülőhely tulajdonosának nyújtották, hanem egy magán société en nom collectif tagjainak.

a) Elfogadhatóság

29.

A Bizottság az első jogalap e részét elfogadhatatlannak tartja, mivel álláspontja szerint ezáltal megkérdőjeleződik a tények és bizonyítékok Törvényszék általi értékelése, és Franciaország által első fokon nem előadott új érvek felhozatalára kerül sor.

30.

Ez a kifogás azonban számomra nem meggyőző.

31.

A Franciaország által felhozott kifogás nem arra irányul, hogy a Törvényszéknek az adókedvezmény kedvezményezettjének személyére vonatkozó ténymegállapításait kétségbe vonja, legalábbis ilyen megállapítások nem szerepelnek a megtámadott ítéletben. Franciaország sokkal inkább egyrészt a 93/37 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének Törvényszék általi értelmezését, másrészt pedig a konkrétan nyújtott adókedvezmény „közvetlen” támogatásként történő besorolását vitatja. Ezáltal végül is a tények Törvényszék általi jogi minősítése kerül vizsgálatra, amelynek felülvizsgálatára a Bíróság az állandó ítélkezési gyakorlat szerint hatáskörrel rendelkezik a fellebbezés során. ( 15 )

32.

A Bizottság álláspontjával szemben nem bír jelentőséggel az, hogy Franciaország kifejezetten foglalkozott‑e az elsőfokú eljárás során a „közvetlen” támogatás problémakörével. Nem vitatott ugyanis, hogy a Törvényszék a megtámadott ítélet 35. és 36. pontjában foglalkozott e kérdéssel. A Törvényszék e megfontolásai felülvizsgálat tárgyát képezhetik a fellebbezés során. Az ítélkezési gyakorlat elismeri, hogy a Bíróság hatásköre a fellebbezés keretében az első fok bírái előtt megvitatott jogalapokról hozott jogi döntés megítélésére korlátozódik. ( 16 )

33.

Lehet, hogy Franciaország első fokon még nem adta elő, hogy az üdülőhely beruházója vagy tulajdonosa nem részesült közvetlen támogatásban, mivel a magán société en nom collectif tagjainak nyújtottak adókedvezményt. Ehhez elegendő azonban utalni arra, hogy a felek továbbfejleszthetik érveiket a jogvita során, ha az nem változtatja meg a Törvényszék előtti jogvita tárgyát. ( 17 ) A jogvita tárgyának ilyen módosulásától nem kell tartani a jelen ügyben, mivel a közvetlen támogatás kérdése, mint ilyen, már vita tárgyát képezte első fokon is.

34.

Ezért az első jogalap második része elfogadható.

b) Megalapozottság

35.

Mindazonáltal Franciaország érvelése érdemét tekintve nem megalapozott.

36.

Már a 93/37 irányelv 2. cikke (1) bekezdésének megfogalmazása is mutatja, hogy a „közvetlen támogatás” fennállása nem attól függ, hogy a hatóság támogatását milyen személyeknek nyújtják. A 93/37 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése alkalmazásához elegendő, ha az ajánlatkérőtől eltérő intézmény által odaítélt építési beruházásra irányuló szerződés több mint 50%‑os közvetlen támogatásban részesül egy vagy több ajánlatkérő részéről. A közvetlen támogatás fogalma tehát más szavakkal élve nem személyorientált, hanem tárgyorientált.

37.

A „közvetlen” támogatás Franciaország által elfogadott különösen szigorú értelmezése nagyon könnyűvé tenné a 93/37 irányelv 2. cikkének megkerülését. Így valamely ajánlatkérő mentesíthetné magát az irányelvből eredő kötelezettségei alól azáltal, hogy nem az építési beruházásra irányuló szerződéssel érintett építési telek beruházója vagy tulajdonosa részesül támogatásban, hanem olyan személyek, akik gazdasági kapcsolatban állnak velük.

38.

Teljes mértékben jogosan vizsgálta a Törvényszék a megtámadott ítélet 35. és 36. pontjában azt, hogy a terv a 93/37 irányelv 2. cikke szerinti közvetlen támogatásban részesült‑e, és nem pedig azt, hogy e támogatást a „Les Boucaniers” üdülőhely beruházójának vagy tulajdonosának nyújtották‑e.

c) Közbenső következtetés

39.

Az első jogalap második része tehát elfogadható, de megalapozatlan.

2. A „támogatás” fogalmáról (az első jogalap első része)

40.

Az első jogalap első része a „támogatás” 93/37 irányelv 2. cikkének (1) bekezdése szerinti fogalmát érinti, és különösen a megtámadott ítélet 24–35. pontját támadja. Franciaország álláspontja szerint az adókedvezmény nem tekinthető az említett rendelkezés szerinti támogatásnak.

41.

A támogatás fogalmát a 93/37 irányelv nem határozza meg pontosabban. A többi számos meghatározatlan jogi fogalomhoz hasonlóan e fogalom is felruházható különböző tartalommal, attól függően, hogy az uniós jog mely részterületéről van szó. Így az európai belső piacnak a harmadik országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelméről szóló rendelkezések az adókedvezményt is kifejezetten a támogatás fogalma alá sorolták. ( 18 ) Ezzel szemben a versenyjogban az adókedvezmény az állami támogatás tág fogalma alá tartozik, ( 19 ) nem tartozik azonban a szubvenció szűkebb fogalma alá, ( 20 ) mivel az utóbbi alá a versenyjogban csak a közvetlen támogatások tartoznak.

42.

A 93/37 irányelv 2. cikkének végrehajtása érdekében önálló értelmezés keretében kell meghatározni a támogatás ott használt fogalmának jelentését.

43.

Nem kétséges, hogy mind a 93/37 irányelv 2. cikkének céljai, mind pedig szabályozási összefüggései, amelybe e rendelkezés illeszkedik, önmagukban figyelembe véve a támogatás fogalmának széles körű értelmezését támogatják, amely nem korlátozódik a hatóságok által nyújtott közvetlen támogatásra, hanem más támogatási intézkedésekre, mint például az itt vitatott adókedvezményre is kiterjedhet. A Törvényszék az ítéletében helyesen utalt is erre. ( 21 )

44.

Mindenesetre a 93/37 irányelv 2. cikkének értelmezése nem alapulhat csak e rendelkezés céljain és szabályozási összefüggésein, hanem figyelembe kell vennie a keletkezésének történetét is. Különösen e keletkezés történetére tekintettel tűnik úgy számomra, hogy a Törvényszék a jelen ügyben téves következtetéseket vont le.

45.

A 93/37 irányelv 2. cikkében foglalt szabályozás, a 89/440/EGK irányelv ( 22 ) által módosított 71/305/EGK irányelv ( 23 ) 1a. cikkével került először az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződésekre vonatkozó európai jogba. ( 24 )

46.

Meg kell állapítani a 71/305 irányelv 1a. cikkével összefüggésben, hogy mind a Bizottság, mind pedig az Európai Parlament eredetileg igen tág megfogalmazást részesített előnyben, amely nemcsak a közvetlen támogatásra korlátozódott. Így a Bizottság azt javasolta, hogy az 1a. cikk az építési beruházásra irányuló szerződések közvetlen és közvetett finanszírozásának számos formájára kiterjedjen. ( 25 ) A Parlament 1a. cikkre vonatkozó, első olvasatban elfogadott álláspontja a finanszírozás ezen igen széles fogalmából indul ki. A Parlament 1a. cikkre vonatkozó, első olvasatban elfogadott álláspontja még a finanszírozás fogalmának meghatározását is tartalmazta, amely az állami szubvenciókon kívül az adókedvezmény nyújtását is magában foglalta. ( 26 )

47.

Ezzel szemben a végül a 71/305 irányelv 1a. cikkének Tanács által elfogadott változata már nem általánosságban az építési beruházásra irányuló szerződések finanszírozását veszi figyelembe, hanem kizárólag az ilyen szerződéseknek az ajánlatkérő által történő közvetlen támogatására korlátozódik.

48.

Ezáltal akkor közösségi törvényhozóként a 71/305 irányelv 1a. cikkében – a Bizottság javaslatával és a Parlament első olvasatban elfoglalt álláspontjával szemben – szűk megfogalmazás mellett döntött, amely elkerüli a „finanszírozás” tág fogalmát, és az építési beruházásra irányuló szerződések ajánlatkérő által több mint 50%‑os közvetlen támogatására korlátozódik.

49.

Nem következik más a Tanács és a Bizottság együttes nyilatkozatából, amelyet a 71/305 irányelv 1a. cikkének elfogadásakor csatoltak a tanácsi jegyzőkönyvhöz. E nyilatkozatban megerősítésre kerül ugyan, hogy „a közvetlen szubvencionálás minden formájára” ki kell terjednie az 1a. cikknek. ( 27 ) Ezzel szemben e nyilatkozat nem tartalmaz arra vonatkozó utalást, hogy a közvetlen szubvenciókon kívül más előnyöket – mint például az adókedvezményt – is az 1a. cikk hatálya alá kell vonni, vagy hogy ilyen jellegű adókedvezmény közvetlen szubvenciónak minősül, amint azt a Bizottság a Bíróság előtti eljárásban állítja.

50.

Ezen összefüggésben kevésbé meggyőző a Törvényszék ( 28 ) és a Bizottság jogi megítélése, amely szerint a közvetlen támogatásnak a 71/305 irányelv 1a. cikkében történő figyelembevétele „egyértelműen és kizárólag” azt szolgálja, hogy kizárják a közvetett szubvenciókat, egyebekben azonban nem a rendelkezés hatályának korlátozására irányul. Ugyanis e módon nem magyarázható, hogy a Tanács a rendelkezés megfogalmazását miért éppen a támogatásra szűkítette, nem pedig az eredetileg használt, a finanszírozás sokkal általánosabb fogalmát tartotta meg.

51.

A keletkezés történetét illetően a 71/305 irányelv 1a. cikkének azonos tartalmú szabályozásként helyébe lépő 93/37 irányelv 2. cikkében is nehezen értelmezhető olyan tágan a közvetlen támogatás fogalma, hogy abba még az adókedvezmény is beletartozzon. Nincs arra utalás, hogy a jogalkotó e rendelkezésben a támogatás fogalmának ilyen tág jelentését kívánta lefektetni.

52.

A Törvényszék ezáltal jogi hibát követett el, amikor a 93/37 irányelv 2. cikke keletkezésének fent bemutatott története ellenére a puszta adókedvezményt is e rendelkezés hatálya alá vonta.

53.

Következésképpen az első jogalap első része megalapozott. Már ez is igazolja a megtámadott ítélet hatályon kívül helyezését. Ha ugyanis nem kerül figyelembevételre a francia állam által a „Les Boucaniers” üdülőhely felújítására és bővítésére nyújtott adókedvezmény, akkor a hatóságok által ezen építési tervre nyújtott közvetlen támogatás mértéke a 93/37 irányelv 2. cikkében előírt 50%‑os küszöbérték alá esik. ( 29 )

C – A harmadik jogalap: a 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése szerinti „sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények”

54.

A Franciaország által felhozott harmadik jogalap a „sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények” 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése szerinti fogalmát érinti. Franciaország azt rója fel a Törvényszéknek, hogy e fogalmat túlságosan tágan értelmezte, és nem vette figyelembe, hogy e rendelkezésben csak építési beruházásra irányuló szerződésekről van szó, amelyek egyrészt a sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények használói közös szükségleteinek kielégítésére irányulnak (lásd a lenti 1. pontot), másrészt pedig az ajánlatkérők közvetlen gazdasági érdekében állnak (lásd a lenti 2. pontot).

1. A sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények használói közös szükségleteinek jelentőségéről (a harmadik jogalap első része)

55.

A harmadik jogalap első része a megtámadott ítélet 56–63. pontját vitatja. Franciaország azt állítja, hogy a Törvényszék tévesen értelmezte úgy, hogy a 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése szerinti sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítményeknek csak olyan létesítmények tekinthetők, amelyek a használóik közös szükségleteinek kielégítését szolgálják.

a) Elfogadhatóság

56.

A Bizottság a harmadik jogalap ezen első részét elfogadhatatlannak tekinti, mivel Franciaország az elsőfokú eljárás során nem hivatkozott a sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények „használói közös szükségleteire”, hanem az „ajánlatkérő szokásos szükségletének” kritériumára támaszkodott.

57.

Ez az állítás megalapozatlan. Igaz ugyan, hogy Franciaország első fokon – legalábbis az írásbeli eljárás során – nem hivatkozott a „használók közös szükségleteire”, hanem eredetileg amellett érvelt, hogy a 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdését olyan szerződésekre alkalmazzák, amelyek természetüket tekintve az ajánlatkérő szokásos szükségletébe tartoznak. A használók közös szükségleteire történő számos hivatkozás mindazonáltal Franciaország érvelésének továbbfejlesztése, ami nem változtatja meg a jogvita tárgyát, és ezáltal elfogadható a jogvitában. ( 30 )

58.

Következésképpen a harmadik jogalap első része megalapozott.

b) Megalapozottság

59.

A harmadik jogalap ezen első részében lényegében azon vitatkoznak a felek, hogy a sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése szerinti fogalmát tágan vagy szűken kell‑e értelmezni.

60.

A Törvényszék a megtámadott ítéletben a tág értelmezés mellett döntött, amelyet „funkcionális értelmezésnek” minősített. ( 31 ) Eszerint még a magánüdülőhelyekre vonatkozó építési beruházásra irányuló olyan szerződések, mint a Club Méditerranée „Les Boucaniers” is az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződésekre vonatkozó jog hatálya alá tartoznak, feltéve hogy több mint 50%‑ban az ajánlatkérő közvetlen támogatásában részesülnek.

61.

A sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények fogalmának ilyen értelmezése nem meggyőző.

i) A sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények fogalma megszorító értelmezésének követelménye

62.

Nem vitatott, hogy a 93/37 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének megfogalmazása első ránézésre a jelen ügyben vitatotthoz hasonló magánüdülőhelyekre is vonatkozik. Azonban ez ellen szól mind a 93/37 irányelv 2. cikkének célkitűzése, mind pedig azon összefüggés, amelynek keretében e rendelkezés a hivatkozott sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítményeket az irányelv hatálya alá vonja.

63.

A 93/37 irányelv 2. cikkével nem kerül általános kiterjesztésre az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződésekre vonatkozó jog minden magánépítési tervre, hanem csak akkor, ha az több mint 50%‑ban támogatásban részesült a költségvetésből.

64.

A 93/37 irányelv 2. cikke inkább annak elkerülését segíti elő, hogy bizonyos területeken elkerüljék az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződésekre vonatkozó rendelkezéseket és az általuk követett célt. ( 32 ) Éppen ezért e területen a 2. cikk a magánépítési beruházásra irányuló szerződéseket az irányelv hatálya alá vonja, ha e terveket több mint 50%‑ban közvetlenül támogatja az ajánlatkérő. Azt, hogy nem egy általánosítható szabályozásról, hanem egy taxatív felsorolásról van szó, mutatja azonban nem utolsósorban a 93/37 irányelv 2. cikke (2) bekezdésében a „csak [...] alkalmazható” megfogalmazás használata.

65.

Egyebekben a 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében említett egyéb területekkel történő összehasonlítás megmutatja, hogy kizárólag a közlekedési infrastruktúrával ( 33 ) vagy építéssel kapcsolatos szerződésekről van szó, amely építmények vagy közösségek (iskolák, egyetemek, kórházak) rendelkezésére állnak vagy az ajánlatkérő által kerülnek használatra (igazgatási épületek).

66.

Ezen összefüggésben a 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében megszorítóan kell értelmezni a sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények fogalmát, amint azt a Bíróság egyébiránt a közbeszerzési szerződésekre vonatkozó európai jog más rendelkezéseinél is tette. ( 34 ) A Bizottság álláspontjával ellentétben ez az eljárás nem arra irányul, hogy a 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésébe magyarázzunk az uniós jogalkotó által nem előírt kritériumot. Ugyanis csak a sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények megszorító értelmezése felel meg azon célnak és a szabályozási összefüggésnek, amelyben a jogalkotó e fogalmat a 93/37 irányelvben használta. Erre Franciaország helytállóan utalt.

ii) A sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények fogalma megszorító értelmezésének kritériumai

67.

Még ha igazat is kell adni Franciaországnak abban, hogy a 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdésében a sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények fogalmát megszorítóan kell értelmezni, biztos vagyok abban, hogy az e tagállam által javasolt kritériumok megfelelő vezérfonalat szolgáltatnak az ilyen értelmezéshez.

68.

A sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények „használói közös érdekeinek kielégítésére” irányuló kritérium, amelyre Franciaország a jelen fellebbezésben hivatkozik, túl tágnak tűnik ahhoz, hogy a 93/37 irányelv 2. cikke (2) bekezdése értelmezésének és alkalmazásának mércéje legyen. Ráadásul az említett rendelkezésben megnevezett létesítmények (iskolák, egyetemek, kórházak, de sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmények is) többsége általában azt a célt (is) szolgálja, hogy a használók egyedi szükségleteit kielégítse. ( 35 ) Végül nem az bír jelentőséggel, hogy a használók „egyéni” vagy „közös” érdekei kerülnek kielégítésre, hanem az, hogy az érintett építmény elkészítése közérdekű‑e.

69.

A Franciaország által első fokon javasolt az „ajánlatkérő szokásos szükségleteire” vonatkozó kritérium sem tűnik megfelelőbbnek. E kritérium túlságosan egyoldalúan a közintézmények hagyományos feladataira van szabva, és figyelmen kívül hagyja azt a körülményt, hogy e feladatok az idő folyamán változnak és bővülhetnek. A 93/37 irányelv 2. cikke (2) bekezdése megfelelő értelmezésének e szempontokat is figyelembe kell vennie.

70.

A 93/37 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének akként történő értelmezését javaslom tehát, hogy e rendelkezés hatálya alá csak az olyan magánépítési beruházásra irányuló szerződések tartoznak, amelyeket az ajánlatkérőnek az általános érdekű szolgáltatásokhoz tartozó feladatai teljesítéséhez kerül támogatásra. Az általános érdekű szolgáltatások esetében az uniós jog által használt felfogásról van szó, ( 36 ) amely kellően tág egyrészt az egyes tagállamok eltérő szükségleteinek és számos területi önkormányzatának figyelembevételéhez, másrészt pedig a közintézmények feladatköre fejlődésének figyelembevételéhez. Egyébiránt koherenciát lehetne ezúton létrehozni a közbeszerzési jog és az európai versenyjog között.

71.

Még ha a jelen ügyben sem Franciaország, sem pedig a Bizottság nem foglalt állást konkrétan az általános érdek ellátására irányuló kritérium mellett, az nem akadályozza meg a Bíróságot abban, hogy a 93/37 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének értelmezésénél és alkalmazásánál e kritériumra támaszkodjon. A bíróság ugyanis nem „a felek szócsöve” ( 37 ). Ennek megfelelően nem kötheti magát kizárólag a felek által az állításaik alátámasztására felhozott érvekhez, mivel adott esetben arra kényszerülne, hogy határozatát téves jogi megállapításokra alapítsa. ( 38 )

72.

Ha tehát úgy értelmezzük a 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdését, hogy nem minden sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítmény tartozik e rendelkezés hatálya alá, hanem csak azok, amelyek az általános érdek ellátását szolgálják – például közparkok, sportlétesítmények, könyvtárak és múzeumok – a Törvényszék a jelen ügyben jogi hibát követett el.

73.

Következésképpen a harmadik jogalap első része megalapozott.

2. Az ajánlatkérő közvetlen gazdasági érdekéről (a harmadik jogalap második része)

74.

A harmadik jogalap második részében Franciaország konkrétan a megtámadott ítélet 64. pontját vitatja. Franciaország álláspontja szerint a Törvényszék hibásan képviselte azt az álláspontot, hogy az „építési beruházásra irányuló szerződések” 93/37 irányelv 2. cikke szerinti fogalmát az „építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződéseknek” az irányelv 1. cikkének a) pontja szerinti fogalmától függetlenül kell értelmezni. Franciaország álláspontja szerint a 93/37 irányelv 1. cikkének a) pontja és 2. cikke is csak azon építési beruházásra irányuló szerződéseket érinti, amelyek az ajánlatkérő közvetlen gazdasági érdekében állnak.

75.

Meggyőzőek a Franciaország által felhozott érvek.

76.

A 93/37 irányelv 2. cikke szerinti építési beruházásra irányuló szerződések csak abban különböznek az ezen irányelv 1. cikkének a) pontja szerinti szerződésektől, hogy nem ajánlatkérő szerv ítéli oda azokat, hanem egyéb létesítmények – különösen magánvállalkozások –, méghozzá az ajánlatkérő több mint 50%‑os közvetlen támogatásával.

77.

A 93/37 irányelv 2. cikke egyébiránt már megfogalmazása szerint is az „építési beruházásra irányuló szerződések” kifejezés alkalmazása révén az 1. cikk a) pontjában az egész irányelv tekintetében meghatározott fogalomra alapít, amely fogalom meghatározza ezen irányelv tárgyi hatályát.

78.

A 93/37 irányelv 2. cikkének célkitűzése is az építési beruházásra irányuló szerződések fogalmának olyan értelmezését támasztja alá, amely az irányelv 1. cikkének a) pontjában foglalt általános meghatározáson alapul. Az irányelv 2. cikke annak megakadályozására irányul, hogy az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződésekre vonatkozó uniós jogi rendelkezéseket megkerüljék magánszemélyek beavatkozásával. ( 39 ) Következésképpen a 2. cikk nem foglalhat az irányelv hatálya alá más építési beruházásra irányuló szerződéseket, mint amelyek az odaítélési eljárás tárgyát kell, hogy képezzék, ha a magánszemély helyett maga az ajánlatkérő által kerülnének odaítélésre.

79.

A 93/37 irányelv 1. cikkének a) pontja szerinti építési beruházásra irányuló szerződésről csak akkor van általános esetben szó, ha az elvégzett építési szolgáltatások az ajánlatkérő közvetlen gazdasági érdekében állnak, ( 40 ) ez pedig különösen érvényes a 93/37 irányelv 2. cikkében foglalt különleges esetben. Az ott említett építési szolgáltatások is csak akkor foglalhatók a 93/37 irányelv hatálya alá, ha azok az ajánlatkérőnek, aki ezen építési szolgáltatásokat több mint 50%‑ban közvetlenül támogatja, közvetlen gazdasági érdekében áll.

80.

Amint azt a Bíróság megállapította, közvetlen gazdasági érdek különösen akkor áll fenn, ha előírásra került, hogy az ajánlatkérő szerzi meg az építményen fennálló tulajdonjogot vagy használati jogot, vagy az építmény jövőbeli használatából eredő gazdasági előnyt élvez vagy gazdasági kockázatot vállal. ( 41 ) Mindez nem feltételezhető a jelenlegi ügyhöz hasonló esetben, amelyben az ajánlatkérő – strukturális támogatás keretében – magánépítési tervet támogat.

81.

Csak az a körülmény, hogy valamely magánépítési terv előnyösen hat valamely régió általános gazdasági fejlődésére, mint ahogy az valamely magánüdülőhely felújítása és bővítése esetében fennállhat, nem elegendő azonban az ezen építési tervet közvetlenül támogató közlétesítmény közvetlen gazdasági érdekének megalapozásához. Az állami finanszírozóknak ugyanis szintén közvetett gazdasági érdeke áll fenn magukon a teljesített építési szolgáltatásokon.

82.

E tekintetben is jogi hibát követett el a Törvényszék a 93/37 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének értelmezésekor és alkalmazásakor. Így a harmadik jogalap második része is megalapozott.

3. A harmadik jogalaphoz fűzött záró megjegyzések

83.

A harmadik jogalap mindkét része vonatkozásában megállapítja a Bizottság, hogy a 93/37 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének – Törvényszék által is követett – tág értelmezése azt a célt szolgálja, hogy biztosítsa a közpénzek pártatlan odaítélését. ( 42 )

84.

Nem vitatottan e szempont is az európai közbeszerzési jog által követett célok részét képezi. Mindenesetre e célok figyelembevétele sem vezethet a 93/37 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének tág értelmezéséhez, amely ellentétes az irányelv szerkezetével. A jogalkotó akként határozott, hogy e célt úgy valósítja meg, hogy nem minden, hanem csak bizonyos magánépítési tervek tartoznak a 93/37 irányelv hatálya alá.

85.

Kiegészítésképpen emlékeztetni kell arra, hogy már az európai belső piac alapszabadságaiban – nevezetesen a letelepedés szabadságában és a szolgáltatásnyújtás szabadságában – megjelenik a hátrányos megkülönböztetés tilalma, amelyből az átláthatóság követelménye is következik. ( 43 ) Ezen alapelvek még a közbeszerzési jogi irányelvek hatályán kívül is megakadályozzák az ajánlatkérőt abban, hogy magánépítési beruházásra irányuló szerződéseket nem átláthatóan vagy hátrányosan megkülönböztetve támogasson, vagy finanszírozzon közpénzekből. Ehhez nem szükséges a 93/37 irányelv 2. cikke (2) bekezdésének tág értelmezése.

D – Összefoglalás

86.

Mivel az első jogalap első része, valamint a harmadik jogalap mindkét része megalapozott, hatályon kívül kell helyezni a megtámadott ítéletet.

VI – Az elsőfokú keresetre vonatkozó határozat

87.

A Bíróság Alapokmánya 61. cikkének első bekezdése alapján, ha a per állása megengedi, az ügyet maga a Bíróság is érdemben eldöntheti, illetve határozathozatalra visszautalhatja a Törvényszékhez.

88.

A Törvényszék a jelen ügyben hozott ítéletében Franciaország elsőfokú eljárásban hivatkozott jogalapjainak csak egy részét vizsgálta meg átfogóan. A feleknek ezenkívül mind a Törvényszék előtti eljárásban, mind a Bíróság előtti fellebbezési eljárásban alkalmuk nyílt arra, hogy álláspontjaikat a jelen jogvita eldöntése szempontjából releváns valamennyi szempont kapcsán kifejtsék. A tényállás nem igényel további magyarázatot. A per állása megengedi tehát a határozathozatalt.

89.

Amennyiben a 93/37 irányelv 2. cikke úgy kerül értelmezésre és alkalmazásra, amint az az első és harmadik jogalap keretében szerepel, ( 44 ) megalapozott a Franciaország által indított megsemmisítés iránti kereset. Mivel egyrészt a „Les Boucaniers” magánüdülőhely nem részesült több mint 50%‑os közvetlen támogatásban, ha a francia állam által nyújtott adókedvezmény figyelmen kívül hagyásra kerül. Másrészt pedig ezen üdülőhely nem tekinthető a rendelkezés szerinti sport‑, szórakozási és szabadidő‑létesítménynek. Még ha feltételezzük is, hogy – fizetős napi vendégként – a martinique‑i helyi lakosok is használják elvétve az üdülőhely szabadidős lehetőségeit, ez nem fosztja meg az üdülőhelyet a szállodaegyüttes jellegétől, amely tisztán magánérdek kielégítését szolgálja, és semmilyen általános érdekű szolgáltatás nyújtására nem irányul.

90.

Következésképpen a Bizottság vitatott határozatát semmisnek kell nyilvánítani (EUMSZ 264. cikk, (1) bekezdés).

VII – Költségek

91.

A Bíróság eljárási szabályzata 122. cikke második bekezdésének megfelelően a Bíróság határoz a költségekről, ha a fellebbezés megalapozott, és a Bíróság maga hoz a jogvita kapcsán végleges határozatot. ( 45 )

92.

A Bíróság eljárási szabályzata 138. cikkének a 184. cikk 1. §‑ával együttesen értelmezett 1. §‑a értelmében a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte.

93.

Franciaország az első fokon indított megsemmisítés iránti keresetében kérte a Bizottság kötelezését a költségek viselésére. Mivel a Bizottság a megsemmisítés iránti kereset vonatkozásában pervesztes lett, ő viseli az elsőfokú eljárás költségeit.

94.

A fellebbezési eljárás során Franciaország nem kérte költségeinek megtérítését. Ezért indokoltnak tűnik mindkét felet a saját költségeinek viselésére kötelezni.

VIII – Végkövetkeztetések

95.

A fenti megfontolások alapján azt javaslom a Bíróságnak, hogy a következőképpen határozzon:

1)

A Bíróság az Európai Unió Törvényszékének a T‑488/10. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2011. december 16‑án hozott ítéletét hatályon kívül helyezi.

2)

A Bíróság semmisnek nyilvánítja a 2010. július 28‑i C (2010) 5229 európai bizottsági határozatot.

3)

Az Európai Bizottság köteles viselni az elsőfokú eljárás költségeit. Egyebekben mindkét felet saját költségei viselésére kell kötelezni.


( 1 ) Eredeti nyelv: német.

( 2 ) A franciaországi Martinique régióra vonatkozóan az 1. célkitűzés körébe tartozó közösségi strukturális támogatások címén, egységes programozási dokumentum alapján az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) nyújtott támogatás részleges megszüntetéséről szóló, 2010. július 28‑i C (2010) 5229 európai bizottsági határozat.

( 3 ) Az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 1993. június 14‑i 93/37/EGK tanácsi irányelv (HL L 199., 54. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 2. kötet, 163. o.). Ezen irányelvet időközben hatályon kívül helyezte, és helyébe lépett a 2006. január 31‑ig átültetendő, az építési beruházásra, az árubeszerzésre és a szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló, 2004. március 31‑i 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 134., 114. o.; magyar nyelvű különkiadás 6. fejezet, 7. kötet, 132. o.). A jelen ügyre azonban még a 93/37 irányelvet kell alkalmazni, amely időbeli hatálya alá tartozik az ERFA‑ból a „Les Boucaniers” üdülőhely felújítási és bővítési építési tervéhez nyújtott támogatás.

( 4 ) Lényegét tekintve tartalmilag hasonló rendelkezést tartalmaz ma a 2004/18 irányelv 8. cikke, amely e szabályozást az építési beruházásra vonatkozó szerződéseken kívül a szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződésekre is alkalmazza, azonban mindkét esetben csak bizonyos küszöbérték felett.

( 5 ) A strukturális alapokra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 1999. június 21‑i 1260/1999/EK tanácsi rendelet (HL L 161., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 14. fejezet, 1. kötet, 31. o.).

( 6 ) Ezen adókedvezmények a francia Code général des impôts (általános adókódex) 199j. cikkén alapulnak.

( 7 ) A 2000. december 21‑i C (2000) 3493 határozatában a Bizottság a 2000–2006‑os évek vonatkozásában a franciaországi Martinique régióra vonatkozóan az 1. célkitűzés körébe tartozó közösségi strukturális támogatások címén, egységes programozási dokumentum alapján az ERFA‑ból 17,15 millió euró támogatást nyújtott.

( 8 ) A Törvényszék T‑488/10. sz., Franciaország kontra Bizottság ügyben 2011. december 16‑án hozott ítélete.

( 9 ) Az eljárási nyelven a megtámadott ítélet 43. pontja a következőképpen szól: „Il convient de rappeler que, afin d’examiner si les marchés de travaux en cause portaient sur des travaux de bâtiment relatifs aux équipements sportifs, récréatifs et de loisirs au sens de l’article 2, paragraphe 2, de la directive 93/37, il y a lieu de se baser sur la vocation d’ensemble du club Les Boucaniers et non sur les travaux entrepris. À cet égard, il convient de relever que, en examinant, dans megtámadott határozat, le projet consistant en une rénovation complète du club Les Boucaniers, la Commission a analysé l’applicabilité de l’article 2, paragraphe 2, de la directive 93/37 en ce sens.”

( 10 ) A C-164/98. P. sz., DIR International Film és társai kontra Bizottság ügyben (DIR-ügy) 2000. január 27-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-447. o.) 38. és 49. pontja; a C‑442/03. P. és C-471/03. P. sz., P & O European Ferries (Vizcaya) és Diputación Foral de Vizcaya kontra Bizottság egyesített ügyekben 2006. június 1-jén hozott ítélet (EBHT 2006., I-4845. o.) 60. és 67. pontja; a C-487/06. P. sz., British Aggregates kontra Bizottság ügyben 2008. december 22-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-10505. o.) 141. pontja és a C‑73/11. P. sz., Frucona Košice kontra Bizottság ügyben 2013. január 24‑én hozott ítélet 89. pontja.

( 11 ) Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság a fellebbezés során vizsgálja, hogy a Törvényszék a tényeket vagy a bizonyítékokat elferdítette‑e (lásd többek között a C-229/05. P. sz., PKK és KNK kontra Tanács ügyben 2007. január 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-439. o.] 35. és 37. pontját, a C-326/05. P. sz., Industrias Químicas del Vallés kontra Bizottság ügyben 2007. július 18-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-6557. o.] 57. pontját, valamint a C‑71/09. P., a C‑73/09. P. és a C-76/09. P. sz., Comitato „Venezia vuole vivere” kontra Bizottság egyesített ügyekben 2011. június 9-én hozott ítélet [EBHT 2011., I-4727. o.] 152. és 153. pontját).

( 12 ) Lásd ebben az értelemben – többféle értelmezésre lehetőséget adó dokumentum tekintetében – a C-260/09. P. sz., Activision Blizzard Germany kontra Bizottság ügyben 2011. február 10-én hozott ítélet (EBHT 2011., I-419. o.) 54. pontját.

( 13 ) A société en nom collectif (SNC) a francia jog szerint olyan gazdasági társaság, amelyben a tagok teljes vagyonukkal személyesen felelnek.

( 14 ) A Bizottság ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy a société en nom collectifre vonatkozó adókedvezményeket a vitatott építési tervre nyújtották.

( 15 ) A C-136/49. P. sz., Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben 1994. június 1-jén hozott ítélet (EBHT 1994., I-1981. o.) 49. pontja; a C-167/04. P. sz., JCB Service kontra Bizottság ügyben 2006. szeptember 21-én hozott ítélet (EBHT 2006., I-8935. o.) 106. pontja; a C-440/07. P. sz., Bizottság kontra Schneider Electric ügyben 2009. július 16-án hozott ítélet (EBHT 2009., I-6413. o.) 191. pontja és a C‑337/09. P. sz., Tanács kontra Zhejiang Xinan Chemical Industrial Group ügyben 2012. július 19‑én hozott ítélet 55. pontja.

( 16 ) A 15. lábjegyzetben hivatkozott Bizottság kontra Brazzelli Lualdi és társai ügyben hozott ítélet 59. pontja, a C-295/07. P., Bizottság kontra Département du Loiret ügyben 2008. december 11-én hozott ítélet (EBHT 2008., I-9363. o.) 95. pontja és a C-548/09. P. sz., Bank Melli Iran kontra Tanács ügyben 2011. november 16-án hozott ítélet (EBHT 2011., I-11381. o.) 122. pontja.

( 17 ) A C-76/93. P. sz., Scaramuzza kontra Bizottság ügyben 1994. október 20-án hozott ítélet (EBHT 1994., I-5173. o.) 18. pontja; a 11. lábjegyzetben hivatkozott PKK és KNK kontra Tanács ügyben hozott ítélet 64. pontja; a C-485/08. P. sz., Gualtieri kontra Bizottság ügyben 2010. április 15-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-3009. o.) 37. pontja és a C-322/09. P. sz., NDSHT kontra Bizottság ügyben 2010. november 18-án hozott ítélet (EBHT 2010., I-1191. o.) 41. pontja.

( 18 ) Az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező támogatott behozatallal szembeni védelemről szóló, 2009. június 11‑i 597/2009/EK tanácsi rendelet (HL L 188., 93. o.) 3. cikk.

( 19 ) Már a 173/73. sz., Olaszország kontra Bizottság ügyben 1974. július 2-án hozott ítélet (EBHT 1974., 709. o.) 28. pontjában is megállapításra került, hogy valamely intézkedés csak azért nem kerül ki az EUMSZ 107. cikk (korábban az EGK‑Szerződés 92. cikke) hatálya alól, mert feltehetőleg adójogi jellegű; lásd továbbá a C-169/08. sz. Presidente del Consiglio dei Ministri ügyben 2009. november 17-én hozott ítélet (EBHT 2009., I-10821. o.) 58. és 66. pontját.

( 20 ) Az, hogy a szubvenció fogalma szűkebb a támogatás fogalmánál, többek között a 30/59. sz., De Gezamenlijke Steenkolenmijnen in Limburg kontra Hohe Behörde ügyben 1961. február 23-án hozott ítélet (EBHT 1961., 3. o.) 43. pontjából, a C-276/02. sz., Spanyolország kontra Bizottság ügyben 2004. szeptember 14-én hozott ítélet (EBHT 2004., I-8091. o.) 24. pontjából és a C-279/08. P. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2011. szeptember 8-án hozott ítélet (EBHT 2011., I-7671. o.) 86. pontjából is következik.

( 21 ) Lásd különösen a megtámadott ítélet 32. és 33. pontját.

( 22 ) Az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések odaítélési eljárásainak összehangolásáról szóló 71/305/EGK irányelv módosításáról szóló, 1989. július 18‑i 89/440/EGK tanácsi irányelv (HL L 210., 1. o.).

( 23 ) Az építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról szóló 1982. május 26‑i 71/305/EGK tanácsi irányelv (HL L 185., 5. o.).

( 24 ) A megtámadott ítélet tévesen a 89/440 irányelv 1.a. cikkéről beszél, valójában a 89/440 irányelv által módosított 71/305 irányelv 1.a. cikkéről van szó.

( 25 ) Az építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárások összehangolásáról szóló 71/305/EGK irányelv módosításáról szóló tanácsi irányelvjavaslat (COM(86) 679 végleges) 1a. cikke a következőképpen szólt: „A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket a jelen irányelv rendelkezésenek tiszteletben tartása érderkében, ha az 1. cikk b) pontjában meghatározott ajánlatkérőktől eltérő ajánlatkérők által odaítélt építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződésekbe történő beruházások teljes mértékben vagy részben, közvetlenül vagy közvetve a költségvetésből kerülnek finanszírozásra.”

( 26 ) Első olvasatban a Parlament a 71/305 irányelv (HL 1988. C 167., 65. o.) 1a. cikkének következő megfogalmazását javasolta: „A tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket a jelen irányelv rendelkezésenek tiszteletben tartása érderkében, ha az ajánlatkérők [...] finanszírozzák többségében az 1. cikk b) pontjában meghatározott ajánlatkérőktől eltérő ajánlatkérők által odaítélt építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződésekbe történő beruházásokat. Finanszírozás: állami támogatás nyújtása, a nyújtott hitelekre vonatkozó kamattámogatás, adókedvezmény biztosítása, ingatlanelőnyök biztosítása.”

( 27 ) A jegyzőkönyvi nyilatkozat a következőképpen szól: „A Tanács és a Bizottság megerősíti, hogy az 1a. cikk alkalmazásakor lehetőség szerint a közvetlen szubvenciók minden formáját figyelembe kell venni, ideértve a közösségi eredető szubvenciókat az építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződések tekintetében.”

( 28 ) A megtámadott ítélet 35. pontjának vége.

( 29 ) Lásd ezzel kapcsolatban a jelen indítvány 9–11. pontját.

( 30 ) Lásd erről a fenti 17. lábjegyzetben hivatkozott ítélkezési gyakorlatot.

( 31 ) A megtámadott ítélet, különösen a 30. pont vége és az 59. pont.

( 32 ) Léger főtanácsnok C-399/98. sz., Ordine degli Architetti delle Province di Milano e Lodi és társai ügyre vonatkozó 2000. december 7-i indítványának (EBHT 2001., I-5409. o.) 106. pontja; lásd továbbá a megtámadott ítélet 30. pontját.

( 33 ) A 93/37 irányelv 2. cikkének (2) bekezdése az Európai Közösségeken belüli Gazdasági Tevékenységek Általános Ipari Osztályozása (NACE) szerinti nómenklatúra 50. osztályának 502. csoportjába tartozó szerződéseket veszi figyelembe.

( 34 ) Lásd a C-107/98. sz. Teckal-ügyben 1999. november 18-án hozott ítélet (EBHT 1999., I-8121. o.) 50. pontja óta a közbeszerzési szerződés fogalmának az állandó ítélkezési gyakorlatban megállapított megszorítását, amely pontban a második mondat kizárja a közbeszerzési szerződés fogalma alól a „quasi inhouse” ügyleteket.

( 35 ) A kórházi tartózkodás az adott használó egészségi állapotától függ, és ezáltal jelentős mértékben egyéni jellegű. Ugyanígy a képzési intézmények látogatása egészben vagy részben az egyének egyéni képességeitől vagy ízlésétől függ.

( 36 ) Lásd a Bizottság „Az általános érdekű szolgáltatások Európában” című közleményét (HL 2001. C 17., 4. o.), valamint az „Általános érdekű szolgáltatások” című jelentését (COM[2001] 598 végleges), amelyet a Bizottság Laekenben terjesztett az Európai Tanács elé.

( 37 ) Ebben az értelemben Léger főtanácsnok C-252/96. P. sz., Parlament kontra Gutiérrez de Quijano y Lloréns ügyre vonatkozó 1998. április 2-i indítványának (EBHT 1998., I-7421. o.) 36. pontja.

( 38 ) Ebben az értelemben a C‑470/02. P. sz., UER kontra M6 és társai ügyben 2004. szeptember 27‑én hozott végzés 69. pontja és a C‑514/07 P., C‑528/07. P. és C-532/07. P. sz., Svédország kontra API és Bizottság egyesített ügyekben 2010. szeptember 21-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-8533. o.) 65. pontja.

( 39 ) Lásd a jelen indítvány fenti 64. pontját.

( 40 ) Lásd a C-451/08. sz. Helmut Müller-ügyben 2010. március 25-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-2673. o.) 49., 54., 57. és 58. pontját és a C-271/08. sz., Bizottság kontra Németország ügyben 2010. július 15-én hozott ítélet (EBHT 2010., I-7091. o.) 75. pontját, a 93/37 irányelv rendelkezését a 2004/18 irányelvben felváltó rendelkezés tekintetében.

( 41 ) Lásd a 40. lábjegyzetben hivatkozott Helmut Müller‑ügyben hozott ítélet 50–52. pontját. A közvetlen gazdasági érdek hátterét korábban Wathelet főtanácsnok C‑576/10. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyre vonatkozó 2013. április 11‑i indítványának 108–113. pontjában világította meg; lásd továbbá Mengozzi főtanácsnok 40. lábjegyzetben hivatkozott Helmut Müller‑ügyre vonatkozó 2009. november 17‑i indítványának 46–62. pontját.

( 42 ) A Bizottság e tekintetben a megtámadott ítélet 31. pontjára támaszkodik.

( 43 ) A C-324/98. sz., Telaustria és Telefonadress ügyben 2000. december 7-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-10745. o.) 60–62. pontja, a C-231/03. sz. Coname-ügyben 2005. július 21-én hozott ítélet (EBHT 2005., I-7287. o.) 16. és 17. pontja és a C-91/08. sz. Wall-ügyben 2010. április 13-án hozott ítélet (EBHT 2010., I-2815. o.) 68. pontja.

( 44 ) Lásd a jelen indítvány fenti 54–82. pontját.

( 45 ) Azon alapelv értelmében, hogy az új eljárási szabályokat a hatálybalépése időpontjában folyamatban lévő minden jogvitára alkalmazni kell (állandó ítélkezési gyakorlat, lásd a 212/80-217/80. sz., Meridionale Industria Salumi és társai egyesített ügyekben 1981. november 12-én hozott ítélet [EBHT 1981., 2735. o.] 9. pontját), a költségekről a jelen ügyben a Bíróság 2012. november 1‑jén hatályba lépett 2012. szeptember 25‑i eljárási szabályzata szerint kell határozni (ebben az értelemben a C‑417/11. P. sz., Tanács kontra Bamba ügyben 2012. november 15‑én hozott ítélet 91. és 92. pontja. Tartalmilag azonban nem különbözik a Bíróság 1991. június 19‑i eljárási szabályzata 118. és 122. cikkének 1. §‑ával összefüggésben értelmezett 69. cikkének 2. §‑ától.