Opinion of the Advocate-General

Opinion of the Advocate-General

1. A jelen előzetes döntéshozatali eljárással a Bíróságtól a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet(2) 20. cikkének hatályát illetően kértek állásfoglalást.

2. E rendelkezés előírja, hogy valamely tagállam bírósága ilyen ügyekben és sürgős esetben ideiglenes intézkedéseket hozhat – a védelmi intézkedéseket is beleértve – a területén található személyek vagy vagyontárgyak tekintetében akkor is, ha a 2201/2003 rendelet szerint más tagállam bírósága rendelkezik joghatósággal az ügy érdemében.

3. A jelen ügy a következő tényálláson alapul. A házastársak, a szlovén állampolgárságú Jasna Detiček és az olasz állampolgárságú Maurizio Sgueglia Olaszországban éltek és született egy lányuk. 2007‑ben Olaszországban különválás iránti eljárást kezdeményeztek, és az ügy érdemében joghatósággal rendelkező olasz bíróság a gyermek felügyeletét ideiglenesen az apa számára biztosította. Az ideiglenes intézkedés olasz bíróság általi meghozatalának napján az édesanya Szlovéniába utazott a gyermekkel, és ott letelepedett. Ezt követően a szlovén bíróságnál a lánya feletti felügyeletet biztosító ideiglenes intézkedést kért, amit el is rendeltek.

4. A kérdés az, hogy annak a tagállamnak a bírósága, amelynek területén a gyermek tartózkodik, a fent említett körülmények között hozhat‑e ilyen ideiglenes intézkedést a 2201/2003 rendelet 20. cikke alapján.

5. 2009. október 27‑én a Bíróság úgy határozott, hogy a jelen ügyet sürgősségi eljárásban tárgyalja az Európai Unió Bírósága alapokmányának 23a cikke és az eljárási szabályzat 104b cikke alapján. Ezen eljárásban J. Detiček, az alapeljárás felperese, M. Sgueglia, az alapeljárás alperese, a szlovén kormány és az Európai Bizottság arra egyedüli jogosult felekként írásbeli észrevételt nyújtottak be. Emellett 2009. december 7‑én tárgyalás tartására került sor.

6. A jelen állásfoglalásban azt javaslom a Bíróságnak, határozzon akként, hogy a 2201/2003 rendelet 20. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé, hogy amennyiben az ügy érdemében joghatósággal rendelkező tagállami bíróság olyan intézkedést hozott, amellyel ideiglenesen a szülők egyikének biztosította a gyermek feletti felügyeletet, egy másik tagállam bírósága az első tagállam határozatát követően a gyermek feletti felügyeletet a másik szülőnek biztosító határozatot hozzon.

7. Ki fogom fejteni továbbá, hogy az alkalmazandó rendelkezések és az azokat megalapozó közös hivatkozási alap, nevezetesen a gyermek érdeke, véleményem szerint hogyan hozza létre és teszi szükségessé a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló ugyanazon közös térséghez tartozó bíróságok közötti együttműködést.

I – Jogi háttér

A – Az 1980. évi Hágai Egyezmény

8. A gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló egyezményt 1980. október 25‑én kötötték meg(3) Hágában, a polgári és kereskedelmi ügyekben történő határokon átnyúló együttműködés világszervezete keretében.

9. Ez az egyezmény meghatározza a gyermek jogellenes elvitele esetében alkalmazandó eljárási szabályokat a gyermek szokásos tartózkodási helye szerinti államba történő azonnali visszavitelének, valamint a láthatási jog védelmének biztosítása érdekében.(4)

10. Az 1980. évi Hágai Egyezmény 12. cikke a következőképpen fogalmaz:

„Ha a gyermek jogellenes elvitelének vagy visszatartásának a 3. cikk szerinti esetében a gyermek jogellenes elvitelétől vagy elrejtésétől az eljárásnak azon Szerződő Állam igazságügyi vagy államigazgatási szervei előtti megindításáig, ahol a gyermek van, egy évnél kevesebb idő telt el, az érintett hatóság haladéktalanul elrendeli a gyermek visszavitelét.

Az igazságügyi vagy államigazgatási szerv akkor is elrendeli a gyermek visszavitelét, ha az eljárást az előző bekezdésében említett egyéves határidő lejárta után indították, kivéve, ha bizonyítják, hogy a gyermek már beilleszkedett új környezetébe.

[…]”

11. Az egyezmény 13. cikke előírja:

„[...] a megkeresett Állam igazságügyi vagy államigazgatási szerve nem köteles elrendelni a gyermek visszavitelét, ha az azt ellenző személy, intézmény vagy más szerv bizonyítja, hogy:

a) a gyermek felett felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv az elvitel vagy visszatartás időpontjában nem gyakorolta ténylegesen e jogokat, illetve előzetesen vagy utólag hozzájárult az elvitelhez vagy visszatartáshoz, vagy

b) a gyermeket visszavitele testi vagy lelki károsodásnak tenné ki, vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene számára.

Az igazságügyi vagy államigazgatási szerv akkor is megtagadhatja a gyermek visszavitelének elrendelését, ha úgy találja, hogy a gyermek ellenzi a visszavitelét, és elérte már az érettségnek azt a fokát, amikor nézetei már számításba veendők.

[…]”

B – A közösségi jog

12. Az 1347/2000 rendelet helyébe lépő 2201/2003 rendelet tárgya a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térségen belül a házasság felbontására, a különválásra, illetve a házasság érvénytelenítésére, és a szülői felelősségre vonatkozó nemzetközi joghatóságról szóló rendelkezések egységesítése.

13. Míg az 1347/2201 rendelet a szülői felelősséggel kapcsolatos jogvitákat azokra korlátozta, amelyek a különválási eljárás keretébe illeszkedtek, a 2201/2003 rendelet a joghatósági szabályokat kiterjesztette a szülői felelősségre vonatkozó valamennyi határozatra, beleértve a gyermek védelmére vonatkozó intézkedéseket is, függetlenül attól, hogy azok házassági jogi eljáráshoz kapcsolódnak‑e.(5)

14. A 2201/2003 rendelet 1. cikke (1) bekezdésének b) pontja szerint ezt a rendeletet a bíróság jellegétől függetlenül alkalmazni kell a szülői felelősség megállapításával, gyakorlásával, átruházásával, korlátozásával vagy megszüntetésével kapcsolatos polgári ügyekben.

1. Az általános joghatósági szabály és a kivételek

15. A gyermek alapvető érdekére hivatkozva a 2201/2003 rendelet a bíróságok területi joghatóságának általános szabályaként a fizikai közelséget határozza meg, azonban egy kivételt is megállapít, nevezetesen a tartózkodási hely megváltozásának bizonyos eseteit, a rendelet 8., 9., 10. és 12. cikke szerint.

16. Az említett rendelet 8. cikkének (1) bekezdése azt is előírja, hogy a szülői felelősségre vonatkozó ügyekben azon tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelyben a gyermek a bíróság megkeresésekor szokásos tartózkodási hellyel rendelkezik, a gyermek jelenléte – a szokásos tartózkodási helytől esetenként eltérő fogalom – képezi ugyanakkor a joghatóság jogalapját minden más lehetőség hiányában.(6)

17. Ezen elv alól csak meghatározott esetekben lehet kivételt tenni, amikor az eredetileg megkeresett bíróság rendelkezik joghatósággal akár a hatásköri összeütközések kockázatának elkerülése, akár a 2201/2003 rendelettel összhangban lévő és egyik fél által sem vitatott területi joghatósági szabály alapján jogszerűen megindított eljárás folyamatosságának biztosítása érdekében.

18. Ez történik a láthatási jogra vonatkozóan is abban az esetben, ha a gyermek jogszerűen valamely másik tagállamba költözik, és ott új szokásos tartózkodási helyet létesít. Ebben az esetben a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága fenntartja joghatóságát a költözést követő három hónapos időtartamig abból a célból, hogy módosítsa a gyermek elköltözése előtt az említett tagállamban kibocsátott, láthatási jogokról meghozott határozatot.(7)

19. Hasonlóan, a 2201/2003 rendelet 12. cikke (1) bekezdésének a) és b) pontja előírja a joghatóság kiterjesztését a különválás szabályozása céljából megkeresett bíróság javára. E rendelkezés szerint ez a bíróság rendelkezik joghatósággal a különválásra vonatkozó kérelemmel összefüggő, szülői felelősségre vonatkozó ügyekben, amennyiben legalább az egyik házastárs a gyermekkel kapcsolatos szülői felelősséget gyakorol, és a házastársak és a szülői felelősség gyakorlói kifejezetten vagy más egyértelmű módon elfogadták az említett joghatóságot. Ennek a joghatóságnak továbbá összhangban kell állnia a gyermek alapvető érdekeivel.(8) Ez a joghatóság azonnal megszűnik, amint a különválásra vonatkozó kérelemnek helyt adó vagy a szülői felelősségre vonatkozó határozatok jogerőre emelkednek.

20. Ha egyetlen tagállam bírósága sem rendelkezik joghatósággal a 2201/2003 rendelet 8–13. cikke alapján, a joghatóságot minden tagállamban az adott állam joga határozza meg.(9)

21. A gyermek alapvető érdeke továbbá igazolhat egy sajátos kivételt valamely tagállam bírósága joghatóságának egy másik tagállam bírósága javára történő lemondása formájában.

22. A 2201/2003 rendelet 15. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„[…] valamely tagállamnak az érdemi ügyet illetően joghatósággal rendelkező bíróságai, amennyiben úgy ítélik meg, hogy egy másik tagállam, amelyhez a gyermeket szoros kötelék fűzi, alkalmasabb az ügy vagy annak egy meghatározott része tárgyalásához:

a) felfüggeszthetik az adott ügyet vagy annak egy részét, és felkérhetik a feleket arra, hogy terjesszenek kérelmet az említett másik tagállam bírósága elé […]; vagy

b) felkérhetik egy másik tagállam bíróságát arra, hogy vállalja a joghatóságot […]”.

23. A rendelet 15. cikkének (2) bekezdése szerint az (1) bekezdést kell alkalmazni az egyik fél kérelmére, a bíróság hivatalbóli indítványára, vagy pedig egy másik olyan tagállam bíróságától származó kérelem esetén, amelyhez a gyermeket szoros kötelék fűzi,(10) azzal, hogy a két utóbbi esetben az áttételt legalább az egyik félnek el kell fogadnia.

2. A gyermek jogellenes elvitelének különös esetében alkalmazandó szabályok

24. A gyermek jogellenes elvitele esetében továbbra is az 1980. évi Hágai Egyezményben meghatározott szabályok alkalmazandók. Ezeket azonban kiegészítik a 2201/2003 rendelet rendelkezései, amelyek elsőbbséget élveznek az egyezmény rendelkezéseivel szemben.(11)

25. Az említett rendelet 2. cikkének 11. pontja a következőképpen rendelkezik:

„E rendelet alkalmazásában:

[…]

»jogellenes elvitel vagy visszatartás«: egy gyermek elvitele vagy visszatartása,

a) amennyiben azt [helyesen: az] sérti a határozat vagy jogszabály hatálya alapján, illetve azon tagállam joga szerint jogilag kötelező megállapodás útján szerzett felügyeleti jogokat, ahol a gyermek közvetlenül az elvitel vagy visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett;

és

b) feltéve, hogy az elvitel vagy visszatartás időpontjában a felügyeleti jogokat közösen vagy önállóan ténylegesen gyakorolták, vagy gyakorolták volna, ha az elvitelre vagy visszatartásra nem kerül sor. A felügyeletet közösen gyakoroltnak kell tekinteni, ha határozat vagy jogszabály hatálya értelmében a szülői felelősség egyik gyakorlója nem határozhat a gyermek tartózkodási helyéről a szülői felelősség másik gyakorlójának hozzájárulása nélkül”.

26. A bíróság joghatóságára vonatkozóan a 2201/2003 rendelet 10. cikke előírja, hogy azon tagállam bírósága, amelynek terü letén az elvitelt megelőzően a gyermek szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, megtartja joghatóságát.

27. Mindemellett, és a fizikai közelséggel összhangban, a joghatóságot azon tagállam bíróságaira ruházzák át, amelynek területén a gyermek új szokásos tartózkodási helyet létesített, amennyiben

a) minden felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv el[...]fogadja az elvitelt, illetve visszatartást;

vagy

b) a gyermek legalább egy éve tartózkodik ebben a tagállamban azt követően, hogy a felügyeleti joggal rendelkező személy, intézmény vagy más szerv tudomást szerzett, illetve tudomást szerezhetett a gyermek tartózkodási helyéről, és a gyermek beilleszkedett új környezetében, továbbá a következő feltételek közül legalább egy teljesül:

i. egy éven belül azt követően, hogy a felügyeleti jog gyakorlója tudomást szerzett vagy tudomást kellett szereznie a gyermek tartózkodási helyéről, nem nyújtottak be a visszavitel iránti kérelmet annak a tagállamnak az illetékes hatóságaihoz, ahová a gyermeket elvitték, illetve amelyben visszatartották;

ii. a felügyeleti jogok gyakorlója által benyújtott visszaviteli kérelmet visszavonták, és nem nyújtottak be új kérelmet az i. pontban meghatározott határidőn belül;

iii a 11. cikk (7) bekezdése alapján lezárták azt az ügyet, amelyet azon tagállam bírósága előtt folytattak, amelynek területén a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett;

iv. a gyermek visszaviteléről nem rendelkező, felügyeletről szóló határozatot hoztak annak a tagállamnak a bíróságai, amelynek területén a gyermek közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.

28. A 2201/2003 rendelet 11. cikkének címe: „A gyermek visszavitele”. E cikk (1) bekezdése értelmében a (2)–(8) bekezdést kell alkalmazni, amennyiben a felügyeleti jogokat gyakorló személy valamely tagállam illetékes hatóságaihoz folyamodik azért, hogy azok az 1980. évi Hágai Egyezmény alapján hozzanak határozatot annak érdekében, hogy kérelmezzék annak a gyermeknek a visszavitelét, akit elvittek.

29. A rendelet 11. cikkének (6) bekezdése szerint különösen ha valamely másik tagállam bírósága a visszavitel iránti kérelem elutasításáról hozott határozatot az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikke alapján, a bíróságnak el kell juttatnia e végzést és a vonatkozó okiratokat azon tagállam joghatósággal rendelkező bíróságához vagy központi hatóságához, amelynek területén a gyermek a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett.

30. A 2201/2003 rendelet 11. cikkének (8) bekezdése szerint továbbá az e rendelet értelmében minden, joghatósággal rendelkező bíróság által kibocsátott későbbi, a gyermek visszavitelét elrendelő határozat az említett rendelet III. fejezete 4. szakaszával, nevezetesen a 40., 42. és 43. cikkel összhangban hajtható végre a gyermek visszavitelének biztosítása érdekében.

31. A 2201/2003 rendelet 42. cikke értelmében a gyermek visszavitelét elrendelő ezen határozatot egy másik tagállamban a végrehajthatóság megállapítására irányuló eljáráshoz folyamodás szükségessége és az elismerése megtagadásának lehetősége nélkül ismerik el és hajtják végre.

32. Ehhez az szükséges, hogy az említett határozatot az eredeti eljárás helye szerinti tagállamban igazolják. A gyermek visszavitelét elrendelő határozatot az igazolás kibocsátására jogosult bíróság csak akkor igazolja, ha három együttes feltétel teljesül. A 2201/2003 rendelet 42. cikke (2) bekezdése első albekezdésének a), b) és c) pontjából ugyanis kitűnik, hogy az igazolást csak akkor lehet kibocsátani, ha a gyermek lehetőséget kapott a meghallgatásra, kivéve ha e meghallgatást nem tartották célszerűnek a gyermek életkora vagy érettségi szintje miatt, a felek lehetőséget kaptak a meghallgatásra, és a bíróság a határozat meghozatalakor figyelembe vette a visszavitel iránti kérelem elutasításáról szóló határozat indokait és annak bizonyítékait.

3. A különválásra és a szülői felelősségre vonatkozó közös szabályok

33. A sürgős helyzetek kezelésére a 2201/2003 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy a tagállam bíróságai ideiglenes intézkedéseket – a védelmi intézkedéseket is beleértve – hozhatnak a tagállam területén található személyek vagy vagyontárgyak tekintetében, akkor is, ha más tagállam bírósága rendelkezik joghatósággal az ügy érdemében.

34. Ezen intézkedések a rendelet 20. cikkének (2) bekezdése értelmében hatályukat vesztik, ha az érdemi ügyet tekintve joghatósággal rendelkező bíróság megtette az általa megfelelőnek ítélt intézkedéseket.

4. A házassági ügyekre és a szülői felelősségre vonatkozó határozatok elismerése és végrehajtása

35. A 2201/2003 rendelet 21. cikkének (1) bekezdése értelmében valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik. A rendelet 21. cikkének (3) bekezdése előírja, hogy bármely fél kezdeményezhet egy, a határozat elismeréséről vagy el nem ismeréséről szóló határozatot.

36. A szülői felelősséggel kapcsolatban hozott határozat el nem ismerésének indokait az említett rendelet 23. cikke határozza meg. Az ilyen határozat nem ismerhető el különösen akkor, ha az elismerés nyilvánvalóan ellentétes a tagállam közrendjével, vagy ha a határozatot úgy hozták meg, hogy nem adtak lehetőséget a gyermek meghallgatására.

37. A 2201/2003 rendelet 24. cikke szerint továbbá az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bíróságának joghatósága nem vizsgálható felül.(12)

38. Végül az említett rendelet 28. cikkének (1) bekezdéséből kitűnik, hogy „a mindkét fél közös gyermeke tekintetében a szülői felelősség gyakorlásáról valamely tagállamban hozott határozat, amely az adott tagállamban végrehajtható, és amelyet kézbesítettek, más tagállamban akkor kerül végrehajtásra, ha bármely érdekelt fél kérelmére ott végrehajthatóvá nyilvánították”. A végrehajthatóvá nyilvánítás iránti kérelem tárgyában hozott határozat ellen továbbá bármely félnek lehetősége van jogorvoslatot benyújtani.(13)

5. A központi hatóságok közötti együttműködés a szülői felelősségre vonatkozó ügyekben

39. A 2201/2003 rendelet 53. cikke értelmében mindegyik tagállam kijelöl egy vagy több központi hatóságot e rendelet alkalmazásának segítésére. E hatóságok szerepe a nemzeti jogszabályokkal és eljárásokkal kapcsolatos információk továbbítása, intézkedések tétele az említett rendelet alkalmazásának javítására, valamint a tagállamok különböző központi hatóságai közötti együttműködés megerősítése.(14)

40. E rendelet 55. cikke előírja, hogy a központi hatóságok megteszik a megfelelő lépéseket azért, hogy információt gyűjtsenek és cseréljenek a gyermek helyzetéről, a szülői felelősségre vonatkozó folyamatban lévő minden eljárásról és a gyermekkel kapcsolatban hozott minden határozatról. Meg kell tenniük a megfelelő lépéseket továbbá azért, hogy elősegítsék a bíróságok közötti kapcsolattartást a 11. cikk (6) és (7) bekezdése és a 15. cikk alkalmazása során.

C – A nemzeti szabályozás

41. A polgári perrendtartás (Zakon o pravdnem postopku)(15) 411. cikkének (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy házassági jogviták, valamint a szülők és a gyermekek közötti kapcsolattartásra vonatkozó jogviták iránti eljárás keretében a bíróság – valamely fél kérelmére vagy hivatalból – a közös kiskorú gyermek felügyeletével és tartásával kapcsolatos ideiglenes intézkedéseket, valamint a láthatási jog megvonására vagy korlátozására, illetve a láthatási jog gyakorlásának módjaira vonatkozó ideiglenes intézkedéseket hozhat.

42. A perrendtartás 411. cikkének (3) bekezdése értelmében ezen ideiglenes intézkedéseket a védelmi intézkedések iránti eljárásokra irányadó törvény rendelkezéseivel összhangban fogadják el.

43. A végrehajtásról és ideiglenes intézkedésekről szóló törvény (Zakon o izvršbi in zavarovanju)(16) 267. cikke értelmében ideiglenes intézkedés a bírósági eljárás megindítását megelőzően, a bírósági eljárás során, valamint annak lezárását követően, de mindenképpen a végrehajtási szakasz lezárultát megelőzően hozható.

44. A házassági és családi kapcsolatokról szóló törvény (Zakon o zakonski zvezi in družinskih razmerjih)(17) 105. cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha a szülők – a szociális szolgálatok segítsége ellenére – nem jutnak egyezségre a gyermekek felügyeletét és nevelését illetően, a bíróság – egyik vagy mindkét szülő kérelmére – dönt arról, hogy a gyermekek feletti felügyeletet és nevelést valamelyik szülő gyakorolja, illetve hogy a némely gyermek feletti felügyeletet és nevelést az egyik szülő, a többi gyermek feletti felügyeletet és nevelést pedig a másik szülő gyakorolja. A bíróság hivatalból úgy is határozhat, hogy a minden vagy némely gyermek feletti felügyeletet és nevelést harmadik személy gyakorolja.

II – A tényállás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

45. A szlovén állampolgárságú J. Detiček és az olasz állampolgárságú M. Sgueglia házasok, és 25 évig Rómában éltek. Lányuk, a szlovén állampolgárságú Antonella, 1997. szeptember 6‑án született.

46. Különválás iránti eljárás indult a Tribunale ordinario di Tivoli (tivoli kerületi bíróság, Olaszország) előtt. 2007. július 25‑i végzésében e bíróság ideiglenesen úgy határozott, hogy a pár gyermeke feletti kizárólagos felügyeleti jogot az apa számára biztosítja, és elrendelte a gyermeknek a piarista nővérek római gyermekotthonában történő elhelyezését.

47. A Višje sodišče v Mariboru (maribori fellebbviteli bíróság) által a Bírósághoz benyújtott iratokból kiderül, hogy a Tribunale ordinario di Tivoli bírája azért nem kívánta a gyermek ideiglenes felügyeletét J. Detičekre bízni, mert képtelen volt különbséget tenni közös gyermekük érdekei és saját érdekei között. Az olasz bíró szerint továbbá Antonella elutasította, hogy édesapját lássa. Következésképpen a bíró úgy határozott, hogy az ideiglenes felügyeletet M. Sgueglia számára biztosítja, és elrendelte Antonellának egy otthonban történő elhelyezését annak érdekében, hogy kimaradjon a szülei közötti vitából. Az olasz bíró által hozott e határozatban ezenkívül az is megállapításra került, hogy J. Detiček maga javasolta és választotta ki a gyermekotthont.

48. Az említett határozat meghozatala napján J. Detiček és lánya elhagyták Olaszországot és Poljčanébe, Szlovéniába utaztak, ahol ma is élnek.

49. A Vrhovno sodišče (legfelsőbb bíróság, Szlovénia) 2008. október 2‑án kelt határozatával helyben hagyott 2007. november 22‑i határozatában az Okrožno sodišče v Mariboru (maribori kerületi bíróság) a Tribunale ordinario di Tivoli 2007. július 25‑i végzését a Szlovén Köztársaság területén végrehajthatóvá nyilvánította, és végrehajtási eljárás van folyamatban az Okrajno sodišče v Slovenski Bistrici (Slovenska Bistrica-i elsőfokú bíróság, Szlovénia) előtt annak érdekében, hogy a gyermeket visszavigyék az apához és elhelyezzék a római gyermekotthonban. A végrehajtást az alapeljárás befejezéséig felfüggesztették.

50. 2008. november 28‑án J. Detiček az Okrožno sodišče v Mariboruhoz fordult az iránt, hogy e bíróság hozzon a gyermek felügyeletét a számára biztosító ideiglenes intézkedést.

51. 2008. december 9‑i végzésével az Okrožno sodišče v Mariboru helyt adott J. Detiček kérelmének, és Antonella felügyeletét ideiglenesen a számára biztosította. Döntését azzal indokolta, hogy a körülmények megváltoztak, és ez az intézkedés állt a gyermek érdekében. A kérdést előterjesztő bíróság e körülményeket részletesebben nem határozza meg.

52. Mindazonáltal a Bírósághoz benyújtott iratokból és különösen a 2008. december 9‑i végzésből kitűnik, hogy a körülmények a következőképpen változtak meg. Antonella jelenleg beilleszkedett Szlovéniában. A szlovén bíró úgy véli, hogy az Olaszországba történő visszatérés és egy gyermekotthonban történő elhelyezés ellentétes lenne a gyermek érdekeivel, mivel helyrehozhatatlan testi és lelki károsodást okozna. A bíró továbbá 2008. december 1‑jén meghallgatta Antonellát, aki kifejezte azon kívánságát, hogy édesanyjával szeretne maradni.

53. M. Sgueglia az említett végzés ellen ellentmondással élt a szlovén bíróság előtt, amelyet 2009. június 29‑én elutasítottak. A bíróság a védelmi intézkedés elfogadását a 2201/2003 rendelet 20. cikkének és az 1980. évi Hágai Egyezmény 13. cikkének együttes rendelkezéseire alapozza.

54. M. Sgueglia a 2009. június 29‑i végzés ellen a Višje sodišče v Mariborunál fellebbezést nyújtott be, amely az előtte folyamatban lévő eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából az alábbi kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:

„1) A Szlovén Köztársaság […] valamely bírósága a [2201/2003] rendelet 20. cikke értelmében joghatósággal rendelkezik‑e [ideiglenes] intézkedések elfogadására akkor, amikor egy másik tagállamnak az említett rendelet értelmében az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bírósága már hozott […] Szlovéniában végrehajthatónak nyilvánított [ideiglenes] intézkedést?

2) Az e kérdésre adott igenlő válasz esetén, a szlovén bíróság – a nemzeti jog alapján (a [2201/2003] rendelet 20. cikkében megengedett jogalkalmazás) – a [z e]rendelet 20. cikke szerinti [ideiglenes] intézkedés meghozatala során módosíthatja‑e, illetve hatályon kívül helyezheti‑e egy másik tagállamnak a[z említett] rendelet értelmében az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bírósága által hozott jogerős és végrehajthatónak nyilvánított [ideiglenes] intézkedést?”

III – Jogi értékelés

55. Előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt szeretné megtudni, hogy a 2201/2003 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése értelmezhető‑e úgy, hogy az nem teszi lehetővé, hogy amennyiben az ügy érdemében joghatósággal rendelkező tagállami bíróság olyan intézkedést hozott, amellyel ideiglenesen a szülei egyikének biztosította a gyermek feletti felügyeletet, egy másik tagállam bírósága az első tagállam határozatát követően a gyermek feletti felügyeletet a másik szülőnek biztosító határozatot hozzon.

A – Előzetes megfontolások

56. Elöljáróban álláspontom szerint a következő megjegyzéseket kell tenni.

57. Mindenekelőtt vitathatatlannak tűnik számomra, hogy a Bírósághoz előterjesztett kérdések olyan jogvitából erednek, amely egy gyermeknek a 2201/2003 rendelet értelmében vett jogellenes elvitele alkalmával merült fel.

58. A Bíróság elé terjesztett adatokból ugyanis az derül ki, hogy J. Detiček azon a napon hagyta el Olaszországot, a család szokásos tartózkodási helyét, hogy Szlovéniába utazzon a pár közös gyermekével, az akkor 10 éves Antonellával, amikor a házastársak által a különválási eljárás kapcsán megkeresett olasz bíróság meghozta az Antonella felügyeletét ideiglenesen az apa, M. Sgueglia számára biztosító határozatot. Ez a helyzet az apa akarata ellenére jelenleg is fennáll.

59. Következésképpen a 2201/2003 rendelet 2. cikkének 11. pontja által támasztott feltételek, amelyek a gyermek jogellenes elvitelét úgy határozzák meg, mint amely „sérti a határozat hatálya alapján […] azon tagállam joga szerint szerzett felügyeleti jogokat, ahol a gyermek közvetlenül az elvitel […] előtt szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, feltéve, hogy az elvitel […] időpontjában a felügyeleti jogokat közösen vagy önállóan ténylegesen gyakorolták, vagy gyakorolták volna, ha az elvitelre […] nem kerül sor”, véleményem szerint teljesültek.

60. Álláspontom szerint továbbá meg kell állapítani, hogy noha a rendeletnek a bíróságok közötti, a gyermek érdekében történő együttműködést szabályozó 11. cikke rendelkezései egyértelműen alkalmazandók az apa által az Okrajno sodišče v Slovenski Bistrici előtt kezdeményezett végrehajtási eljárás, nevezetesen a visszavitel keretében, e rendelkezések nem alkalmazhatók az anya által az Okrožno sodišče v Mariboru előtt indított eljárásban.

61. Az említett rendelet 11. cikkének (1) bekezdéséből ugyanis kiderül, hogy a gyermeknek az említett eljárás révén történő visszavitelére csak akkor kerülhet sor, „amennyiben a felügyeleti jogokat gyakorló személy, intézmény vagy más szerv egy tagállam illetékes hatóságaihoz folyamodik azért, hogy azok [az 1980. évi Hágai Egyezmény] alapján hozzanak határozatot annak érdekében, hogy kérelmezzék annak a gyermeknek a visszavitelét, akit közvetlenül a jogellenes elvitel, illetve visszatartás előtti szokásos tartózkodási helye szerinti tagállamtól eltérő tagállamba jogellenesen elvittek, illetve ott visszatartottak”.

62. Márpedig a Bíróság rendelkezésére bocsátott információkból kiderül, hogy egyrészt a Tribunale ordinario di Tivoli által 2007. július 25‑én hozott, és a Vrhovno sodišče 2008. október 2‑i határozatával végrehajthatónak nyilvánított határozat értelmében J. Detiček nem rendelkezett még közös felügyeleti joggal sem, amikor 2008. november 28‑án az Okrožno sodišče v Mariboruhoz fordult a felügyeleti jognak a maga számára történő biztosítása érdekében, másrészt kérelme nem irányult Antonella visszavitelére. A jelen ügy körülményei tehát nemcsak eltérnek, hanem teljességgel ellentétesek a 2201/2003 rendelet 11. cikkének (1) bekezdésében meghatározottakkal.

63. Következésképpen a Bíróság elé terjesztett ügyet kizárólag a rendelet 20. cikkének önálló rendelkezéseire figyelemmel kell vizsgálni.

64. A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésének tétje valójában az, hogy az alapügy körülményei között – amennyiben valamely bíróság csak a gyermek jogellenes elvitele folytán rendelkezik területi joghatósággal – lehetséges‑e, hogy ez a bíróság az említett rendelet 20. cikkének (1) bekezdése alapján hozzon bírósági határozatot, amelyet immár döntőnek kell elismerni.

65. Az e kérdésre adandó válasz véleményem szerint a következő két kérdésre adott választól függ. Először is, mi a 2201/2003 rendelet alapelve a Bíróság elé terjesztett ügyben? Másodszor, milyen helyet foglalnak el a rendelet 20. cikkének rendelkezései az említett rendelet által létrehozott szabályozásban?

B – A 2201/2003 rendelet által a gyermek jogellenes elvitele különös esetében alkalmazott rendszer

66. Véleményem szerint a 2201/2003 rendelet a következő előfeltételezéseken alapul.

67. Elsősorban emlékeztetni kell arra, hogy a rendeletnek az a célja, hogy a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságra vonatkozó szabályok megalkotásával, valamint a határozatok elismerésének és végrehajtásának megkönnyítésével hozzájáruljon egy valóságos jogi térség létrehozásához.

68. Ennek érdekében lényeges, hogy a valamely tagállamban hozott határozatok kölcsönösen elismertek legyenek. Amint ugyanis a 2201/2003 rendelet (2) preambulumbekezdése pontosítja, a bírósági határozatok kölcsönös elismerése elvét egy valóságos jogi térség létrehozásához elengedhetetlen alapelvként hagyták jóvá. Ezért alapozzák e határozatok elismerését, valamint végrehajtásukat a kölcsönös bizalom elvére, és ezért tartják az elismerés megtagadásának jogalapját [helyesen: indokait] a szükséges minimális szinten.(18)

69. Másodsorban emlékeztetni kell nevezetesen arra, amit az említett rendelet maga is hangsúlyoz, hogy az általa megállapított joghatóság jogalapját a gyermek alapvető érdekeinek figyelembevételével alakítják ki.(19) Álláspontom szerint ebből kétségtelenül az következik, hogy a gyermekek jogellenes elvitele elleni védekezésre irányuló joghatósági szabályokat is ugyanebben a szellemben dolgozták ki.

70. Korábban igen elterjedt gyakorlat volt a különböző állampolgárságú házastársak különválása esetén, hogy az a szülő, amelyik a gyermek vagy gyermekek felügyeletét a maga számára akarta biztosítani, a szóban forgó gyermekkel vagy gyermekekkel a származási országába menekült, és a nemzeti bírósághoz fordult azzal a kérelemmel, hogy határozzon a felügyeletről, adott esetben figyelmen kívül hagyva egy másik tagállamban hozott határozatot.

71. Ennek következménye a gyermek és a másik szülő közötti kapcsolat hosszú évekre történő, vagy akár végleges megszakítása volt, olyan helyzet, amelyet senki sem tarthat összeegyeztethetőnek a gyermek érdekével vagy – a Bíróság által alkalmazott kifejezést alkalmazva – a gyermek jólétével.(20)

72. Ez a magatartás, amelyre számos fájdalmas példa akad a közelmúltban és jelenleg is, abban áll, hogy a megkeresett bíróság részéről egyfajta bírósági nacionalizmustól ihletett kedvező reakciót vált ki vagy remél, amely jelenleg teljességgel összeegyeztethetetlen a szabadság, a biztonság és az igazságosság térségének fogalmával. A gyermeket ugyanis így lényeges és valóban alapvető jogaitól fosztanák meg. Azon túl, hogy a rá nehezedő családi nyomás nyilván még a megfelelő érettség elérése esetén is megfosztja a gyermeket választási szabadságától, és annak lehetőségétől, hogy szabad mozgáshoz való jogát a másik szülője meglátogatása érdekében gyakorolja, egész egyszerűen azon alapvető jogától fosztják meg, hogy természetes kapcsolatot tartson fenn mindkét szülőjével.

73. Az ilyen, a gyermek számára súlyosan káros gyakorlat elkerülése érdekében írt elő a 2201/2003 rendelet feltétlenül érvényesülendő joghatósági szabályokat, amelyek elsődleges célja az ilyen gyakorlathoz vezető és kirívóan jogsértő magatartást jelentő viselkedés megelőzése.

74. Az említett gyakorlat konkrét tiltása tehát a forum shopping teljes tilalmát feltételezi. Az egyetlen hatékony megoldás az ügy érdemében eredetileg megkeresett bíróság joghatóságának megtartása és sérthetetlenként történő megerősítése.

75. Véleményem szerint a 2201/2003 rendelet – azt követően, hogy a gyermek érdekében a fizikai közelségen alapuló általános joghatósági szabályt állított fel(21) – ezért állapított meg, ugyancsak a gyermek érdekében, többek között a gyermek jogellenes elvitele esetén alkalmazandó kivételeket.

76. Ebben a helyzetben, amelyet az említett rendelet 10. cikke szabályoz, annak a tagállamnak a bírósága rendelkezik joghatósággal, amelynek területén a gyermek a jogellenes elvitelt közvetlenül megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett. Annak a tagállamnak a bírósága, amelynek területén a gyermek tartózkodik, csak akkor rendelkezhet joghatósággal, ha az elvitel a rendeletben előírt esetek valamelyikének megfelelően, kifejezett vagy hallgatólagos módon történő rendezés következtében jogszerűvé válik.

77. Ez a cikk ugyanis azokról a helyzetekről rendelkezik, amelyekben a felügyeleti joggal felruházott személy hozzájárul az elvitelhez,(22) illetve az elvitel jogellenes jellege miatt a joghatóságát fenntartó bíróság az elvitelt jóváhagyó határozatot hoz, vagy a felügyeletről olyan módon határoz, hogy az nem vonja maga után a visszavitelt.(23) Továbbá az említett cikk hallgatólagosan rendelkezik arról az esetről is, amikor az a személy, aki a gyermek visszavitelét kérhette, egy éven belül vagy nem kéri azt, vagy a gyermek visszavitele iránti kérelmét visszavonja, és nem nyújt be újat.(24) Minden ilyen esetben a joghatóság annak a tagállamnak a bíróságára száll át, amelynek területére a gyermeket elvitték.

78. A kérdést előterjesztő bíróság által a Bírósághoz benyújtott adatokból nyilvánvaló, hogy a jelen ügyben nem ez a helyzet. M. Sgueglia ugyanis az olasz intézkedés szlovén területen történő elismerését követően, keresetet indított az Okrajno sodišče v Slovenski Bistrici előtt Antonella ezen intézkedés végrehajtása révén történő visszavitele érdekében.

79. Következésképpen vitathatatlan, hogy a 2201/2003 rendelet szerint az olasz bíróság megtartotta joghatóságát minden más bíróság joghatóságának kizárásával, amint azt a kérdést előterjesztő bíróság maga is elismeri.

80. A kérdést előterjesztő bíróság kérdéseire a fenti megfontolások figyelembevételével kell választ adni.

C – A 2201/2003 rendelet 20. cikkének helye a rendelet általános felépítésében

81. Valójában ennek meghatározását kéri kérdéseivel a kérdést előterjesztő bíróság, amely lényegében azt kérdezi, hogy ha a 2201/2003 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése alapján az ügy érdemében joghatósággal rendelkező tagállami bíróság olyan intézkedést hozott, amellyel ideiglenesen a szülei egyikének biztosította a gyermek feletti felügyeletet, egy másik tagállam bírósága hozhat‑e az első tagállam határozatát követően a gyermek feletti felügyeletet a másik szülőnek biztosító határozatot.

82. Mindenekelőtt emlékeztetek arra, hogy a rendelet 20. cikkének (1) bekezdése lehetővé teszi az ügy érdemében joghatósággal nem rendelkező bíróság számára, hogy kivételesen, amennyiben sürgős helyzet megköveteli, a területén található vagyontárgyak vagy személyek tekintetében ideiglenes intézkedést vagy védelmi intézkedést hozzon.

83. Álláspontom szerint ez a rendelkezés nem általános joghatósági kritérium, hanem cselekvésre történő felhatalmazás kettős nyomás alatt: a gyermek veszélyeztetettsége miatt, valamint a gyermek veszélyből való kimentése érdekében sürgős cselekvés szükségessége miatt.

84. Amint azt a Bizottság észrevételeinek 27. pontjában hangsúlyozza, a 2201/2003 rendelet 20. cikkének az a hatása, hogy lehetővé teszi a lex fori alkalmazását függetlenül az eredeti joghatóságra vonatkozó kritériumtól.

85. Láttuk azonban, hogy a joghatósági szabályok, beleértve a rendelet 10. cikkében foglaltakat is, a gyermek alapvető érdekeit szolgálják. Az említett rendelet 20. cikkének alkalmazására tehát, amely a gyermek alapvető érdekeitől teljesen eltér, csak a gyermek helyzetével közvetlenül kapcsolatos kivételesen súlyos körülmények között kerülhet sor.

86. A Bíróságnak már volt alkalma meghatározni e rendelkezés hatályát a fent hivatkozott A ügyben hozott ítéletben. Ebben az ítéletben a Bíróság kimondta, hogy a 2201/2003 rendelet 20. cikke (1) bekezdése alkalmazásának három együttes feltétele van, nevezetesen, hogy az intézkedések sürgősek, az ügyben eljáró bíróság tagállamának területén található személyek vagy vagyontárgyak vonatkozásában hozták azokat, és ideiglenes jellegűek.(25)

87. Az ebben az ügyben elé tárt konkrét esetben a Bíróság kifejtette, hogy „[a 2201/2003 rendelet 20. cikke (1) bekezdésnek alkalmazásával hozott ideiglenes intézkedések] olyan gyermekek vonatkozásában alkalmazhatók, akiknek szokásos tartózkodási helye valamelyik tagállamban van, de ideiglenes és alkalmi jelleggel egy másik tagállamban tartózkodnak, és olyan helyzetben vannak, amely súlyosan veszélyezteti érdekeiket, így egészségüket és fejlődésüket, ami védelmi intézkedések azonnali elfogadását teszi indokolttá”.(26)

88. A Bíróság által hivatkozott példához hozzátehetjük azt, amelyre a Bizottság a 2201/2003 rendelet alkalmazásához készített gyakorlati útmutatójában utal,(27) és amely álláspontom szerint jól szemlélteti a rendelet 20. cikke által létrehozott mechanizmust.

89. Az útmutató ugyanis egy olyan család esetét mutatja be, amely gépkocsival utazik a szokásos tartózkodási helyétől eltérő tagállam területén. A család balesetet szenved, és a két szülő kómába esik, emiatt képtelenek gyakorolni szülői felügyeleti jogukat. Azon tagállam hatóságainak tehát, amelyben a család tartózkodik, gyorsan ideiglenes intézkedést kell hozniuk a pár gyermeke védelme érdekében, akinek az adott tagállamban nincsenek rokonai. Ilyen esetben ezen intézkedések rendelkezhetnek a gyermek gyermekotthonban történő elhelyezéséről.

90. Érthető, hogy ezt az általános joghatósági szabály alóli szükséges kivételt csak kivételes körülmények igazolhatják, például azok, amelyek olyan közvetlen veszélyből erednek, amelynek megelőzése sürgős cselekvést igényel egy olyan környezetben, amely vagy a veszély hordozója, vagy pedig képtelen annak elhárítására.

91. Nem hiszem, hogy az alapügyben ez lenne a helyzet.

92. Nem nehéz azonban elképzelni azt a zavart, amelyet a gyermek ilyen helyzetben érez, és amely zavar sajnos minden olyan gyermek életében közös, akinek a szülei a különválást követően is folytatják azokat a vitákat, amelyeket a különválás volt hivatott lecsendesíteni, nem teljesítve ezáltal alapvető szülői feladatukat, nevezetesen a gyermek védelmét, beleértve a saját nézetkülönbségeik következményeitől való megóvást.

93. Meg kell állapítani azonban, hogy ez a zavar nem felel meg a fent említett azon követelményeknek, amelyek egy olyan bíróság közreműködését igazolják, amelyet az ügy érdemében nem kerestek meg, különösen olyan intézkedés meghozatalának érdekében, amelynek az a célja, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság által hozott intézkedés helyébe lépjen, megváltoztatva azt.

94. Az általam javasolt értelmezés meglehetősen megszorítónak tűnhet. Úgy vélem, ez nemcsak amiatt van így, mert a 2201/2003 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése kivétel a rendeletben foglalt joghatósági szabályok alól, és mert a kivételeket rendszerint megszorítóan kell értelmezni, hanem azért is, mert ez az értelmezés szükséges ahhoz, hogy a rendelet közvetlen hatállyal rendelkezzen.

95. Az alapügyhöz hasonló konkrét helyzetben, amely pontosan megfelel annak a helyzetnek, amelyet az említett rendelet megtiltani szándékozott, a kivételeket csak megszorítóan lehet értelmezni, és semmi esetre sem alkothatnak kiskaput, amelyen keresztül a korábbi gyakorlat vissza tud térni. Ez az alapvető érdeke mindazon gyermeknek, akiknek a szülei különböző állampolgárságúak, és kísértést érezhetnek arra, hogy az említett gyakorlatnak megfelelően cselekedjenek, amennyiben a kivételek túlságosan tág értelmezése folytán az ítélkezési gyakorlatban alapot találnának erre.

96. Végeredményben a 2201/2003 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése értelmében az intézkedések csak ideiglenesek és az érdemi határozatnak alárendeltek lehetnek.

97. A Bíróság elé terjesztett ügy körülményei között a helyzet teljesen más. Távol attól, hogy támogatólag beavatkozzon az ügy érdemében joghatósággal rendelkező bíróság eljárásába, az Okrožno sodišče v Mariboru valójában teljesen ellentétes szerepbe helyezkedett olyan érdemi határozat meghozatalával, amely ellentétes a joghatósággal rendelkező bíróság határozatával, és arra hivatott, hogy annak helyébe lépjen.

98. Következésképpen a 2201/2003 rendelet 20. cikkének (1) bekezdése alkalmazásához szükséges feltételek a jelen ügyben nem teljesültek. Megállapítható tehát, hogy a J. Detiček által megkeresett elsőfokú bíróság nem rendelkezik joghatósággal J. Detiček kérelme elbírálására, és semmiképp sem határozhatott volna úgy, amint azt tette.

99. Véleményem szerint annak elismerése, hogy a szlovén bíróság utóbb ideiglenes intézkedést hozhat ugyanabban a tárgyban és esetben, mint amelyre az érdemi ügyben joghatósággal rendelkező bíróság intézkedése vonatkozik, valójában az érdemi ügyben joghatósággal rendelkező bíróság intézkedése elismerésének megtagadásához, és a joghatóság, az elismerés és a végrehajtás 2201/2003 rendeletben foglalt szabályainak megkerüléséhez vezetne.

100. Ez súlyosan megingatná a bírósági határozatoknak a tagállamo k közötti kölcsönös bizalom elvére alapozott kölcsönös elismerése elvét, és megkérdőjelezné a rendelet által létrehozott rendszert.

101. Láthattuk, hogy a közös igazságügyi térség létrehozásának szándéka ezen a két elven alapul. Annak elfogadása, hogy bár az egyik tagállam érdemi ügyben joghatósággal rendelkező bírósága határozott az ügyben, egy másik tagállam bírósága határozatot hozhat a gyermekkel kapcsolatban, a kölcsönös bizalom lerombolásához vezetne, amelynek fenn kell állnia az Európai Unió tagállamainak bírósági rendszerei között.

102. Továbbá – mivel gyermek jogellenes elvitelének esetéről van szó, amely ellentétes a 2201/2003 rendelettel és az 1980. évi Hágai Egyezménnyel – úgy vélem, hogy J. Detiček eljárásának elfogadása, és a szlovén bíróság által hozott ideiglenes intézkedés érvényesnek tekintése egy jogellenes magatartás legitimálásához vezetne. E két jogszabály által követett cél, a gyermek szülők általi elrablásától való elrettentés, így semmivé válna.

103. Azt jelenti‑e ez, hogy nem kell figyelembe venni a körülményeknek az Antonella jogellenes elvitele következtében történő megváltozását?

104. Nem gondolom, hogy így lenne. Ezt a változást figyelembe kell venni, mivel olyan helyzetet jelent, amiért a gyermek nem felelős, és amelynek vizsgálata és értékelése a gyermek érdekében áll. Amint a Bíróság a Rinau‑ügyben hozott ítéletében kifejtette,(28) a 2201/2003 rendelet abból az elgondolásból indul ki, hogy a gyermek érdekeinek elsődlegesnek kell lennie.(29) A rendelet (33) preambulumbekezdése továbbá kimondja, hogy a rendelet „különösen arra törekszik, hogy biztosítsa a gyermek alapvető jogainak tiszteletben tartását, ahogyan azt az Európai Unió alapjogi chartájának 24. cikke előírja [...]”.(30)

105. Véleményem szerint azonban ezt a 2201/2003 rendelet tiszteletben tartásával, valamint a rendelet által meghatározott eljárások révén kell elérni.

106. Az én olvasatomban a rendelet rendelkezései értelmében ahhoz a bírósághoz kell benyújtani a gyermek érdekét alátámasztó bizonyítékokat és érvelést, amelyek az olasz bíróságot határozatának felülvizsgálatára, vagy a rendelet 15. cikkének megfelelően joghatósága átadására késztethetik, amely előtt M. Sgueglia a Tribunale ordinario di Tivoli 2007. július 25‑i végzésének végrehajtása iránti eljárást indította,.

107. Véleményem szerint ez a végrehajtási eljárás valójában a gyermek visszavitele iránti eljárás, amelynek során a 2201/2003 rendelet garanciáit alkalmazni kell.

108. Mivel ezen eljárás célja pusztán a gyermek visszavitele a Vrhovno sodišče által végrehajthatónak nyilvánított 2007. július 25‑i határozat végrehajtása révén, az eljárást valódi jellegének megfelelően kell értelmezni, mert ez teszi lehetővé azonos garanciák biztosítását a választott eljárástól függetlenül. Véleményem szerint ezt az értelmezést követeli meg magának a gyermeknek az alapvető érdeke is.

109. A 2201/2003 rendelet 11. cikke által a szóban forgó bíróságok számára felkínált különböző eljárásjogi lehetőségek tehát a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség keretei között és szellemében helyezkednek el. Ez nem versengést, hanem olyan párbeszédet eredményez, amelynek természetes módon fenn kell állnia a kölcsönös elismerésen alapuló igazságügyi térség bíróságai között, és amelynek nincs más célja vagy alapja, mint a gyermek érdekének legjobban megfelelő megoldás megtalálása.

110. Ez magának a rendeletnek a szellemisége is. Gyermek jogellenes elvitele esetére a rendelet az 1980. évi Hágai Egyezménnyel együttesen a szóban forgó bíróságok közötti együttműködés sajátos modelljét hozza létre, amelynek célja a gyermek haladéktalan visszavitelének lehetővé tétele abba a tagállamba, amelynek területén az elvitelt közvetlenül megelőzően szokásos tartózkodási hellyel rendelkezett, a lehető legtöbb óvintézkedést előírva, amelyeket a bíróságoknak a gyermek érdekében meg kell tenniük.(31)

111. Következésképpen, a Bíróság elé terjesztett ügy körülményei között, ha az Okrajno sodišče v Slovenski Bistrici a visszavitel iránti kérelem elutasításáról szóló határozatot hoz, a 2201/2003 rendelet 11. cikke (6) bekezdésének értelmében haladéktalanul el kell juttatnia határozatát és a vonatkozó okiratokat az olasz bírósághoz, amelynek azokat figyelembe kell vennie végső határozata meghozatalánál.

112. Abban az esetben, ha ez a bíróság mindazonáltal a gyermek visszavitelét rendelné el, határozata a jelen állásfoglalás 30. pontjában foglaltak szerint közvetlenül végrehajtható lenne.

113. Az említett bíróságnak ekkor a 2201/2003 rendelet 42. cikkének (2) bekezdése alapján igazolást kell kibocsátania a visszavitel iránti kérelem elutasításáról szóló határozatot meghozó bíróság számára, amelyben igazolja, hogy a gyermeket meghallgatta, kivéve, ha életkora vagy érettségi szintje ezt nem tette lehetővé, a feleket is meghallgatta, és ítélete meghozatalakor figyelembe vette a visszavitel iránti kérelem elutasításáról szóló határozat indokait és bizonyítékait.

114. Következésképpen a körülmények megváltozását – melyre J. Detiček kérelme alátámasztásaként hivatkozott – ezen együttműködés keretében veszik figyelembe.

115. E tekintetben elképzelhetetlen volna, hogy a gyermek sorsáról határozó bírák végső döntését nacionalista reflex határozza meg.

116. A bíráskodás lényege, vagyis az arra feljogosított személy bíráskodási kötelezettsége előírja az érdemi ügyben eljáró bírónak, hogy határozata meghozatalánál figyelembe vegye az ügy körülményeit, és minden egyéb megfontolás kizárásával megállapítsa, hogy melyik megoldás biztosítja legjobban a gyermek érdekeinek védelmét, azaz melyik biztosít a gyermeknek stabilitást a lehető legjobb környezetben, beleértve a mindkét szülőjével való normális és nyugodt kapcsolatok biztosítását.

117. A fenti megfontolások figyelembevételével úgy vélem, a 2201/2003 rendelet 20. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé, hogy amennyiben az ügy érdemében joghatósággal rendelkező tagállami bíróság olyan intézkedést hozott, amellyel ideiglenesen a szülei egyikének biztosította a gyermek feletti felügyeletet, egy másik tagállam bírósága az első tagállam határozatát követően a gyermek feletti felügyeletet a másik szülőnek biztosító határozatot hozzon.

IV – Végkövetkeztetések

118. Ilyen körülmények között azt javasolom a Bíróságnak, hogy a Višje sodišče v Mariboru előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdéseit az alábbiak szerint válaszolja meg:

„A házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27‑i 2201/2003/EK tanácsi rendelet 20. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem teszi lehetővé, hogy amennyiben az ügy érdemében joghatósággal rendelkező tagállami bíróság olyan intézkedést hozott, amellyel ideiglenesen a szülei egyikének biztosította a gyermek feletti felügyeletet, egy másik tagállam bírósága az első tagállam határozatát követően a gyermek feletti felügyeletet a másik szülőnek biztosító határozatot hozzon”.

(1) .

(2)  – HL L 338., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 6. kötet, 243. o.

(3)  – A továbbiakban: 1980. évi Hágai Egyezmény.

(4)  – Lásd az említett egyezmény 1. cikkét.

(5)  – Lásd a 2201/2003 rendelet (5) preambulumbekezdését.

(6)  – Lásd a 2201/2003 rendelet 13. cikkének (1) bekezdését. E rendelkezés szerint „amennyiben a gyermek szokásos tartózkodási helye nem állapítható meg, és a 12. cikk alapján nem határozható meg a joghatóság, annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, amelynek területén a gyermek jelen van”.

(7)  – Lásd a 2201/2003 rendelet 9. cikkének (1) bekezdését.

(8)  – Lásd a rendelet 12. cikke (2) bekezdésének a) és b) pontját.

(9)  – Lásd a rendelet 14. cikkét.

(10)  – Az említett rendelet 15. cikkének (3) bekezdése értelmében a gyermeket akkor fűzi szoros kötelék valamely tagállamhoz, ha az adott tagállam vált a gyermek szokásos tartózkodási helyévé azt követően, hogy az ügy érdemi része tekintetében joghatósággal rendelkező bíróságot megkeresték, ha a gyermek korábbi szokásos tartózkodási helye az említett tagállamban volt, vagy pedig ha a szülői felelősség jogosultjának szokásos tartózkodási helye a szóban forgó tagállamban volt.

(11)  – Lásd a rendelet 60. cikkének e) pontját.

(12)  – A rendelet 2. cikkének 5. pontja értelmében az eredeti eljárás helye szerinti tagállam az a tagállam, ahol a végrehajtandó határozatot kibocsátották.

(13)  – Lásd a 2201/2003 rendelet 33. cikkének (1) bekezdését.

(14)  – Lásd a 2201/2003 rendelet 54. cikkét.

(15)  – Módosított változat (Uradni list RS, št 26/99).

(16)  – Uradni list RS, št 51/98.

(17)  – Uradni list RS, št 69/04.

(18)  – Lásd a rendelet (21) preambulumbekezdését.

(19)  – Lásd a 2201/2003 rendelet (12) preambulumbekezdését.

(20)  – Lásd a C‑523/07. sz. ügyben 2009. április 2‑án hozott ítélet (EBHT 2009., I‑2805. o.) 48. pontját.

(21)  – Lásd a rendelet 8. cikkét.

(22)  – Lásd a 2201/2003 rendelet 10. cikkének a) pontját.

(23)  – Lásd a rendelet 10. cikke b) pontjának iv. alpontját.

(24)  – Lásd az említett rendelet 10. cikke b) pontjának i. és ii. alpontját.

(25)  – 47. pont.

(26)  – 48. pont.

(27)  – Az új Brüsszel II. rendelet alkalmazásához készített útmutató (2005. június 1‑jei állapot).

(28)  – A C‑195/08 PPU. sz. ügyben hozott ítélet (EBHT 2008., I‑5271. o.).

(29)  – 51. pont.

(30)  – Ez a rendelkezés kimondja:

„(1) A gyermekeknek joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik. Az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni.

(2) A hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie.

(3) Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn, kivéve ha ez az érdekeivel ellentétes.”

(31)  – Lásd a rendelet (17) preambulumbekezdését, valamint az egyezmény preambulumát.